Kiskereskedelmi, lakásépítési és külkereskedelmi adatokra számíthatunk a jövő héten

Kiskereskedelmi, lakásépítési és külkereskedelmi statisztikák jelennek meg a rövidített munkahéten május első hetében, és az ipari termelői árakról is megjelennek adatok.

Kiskereskedelmi, lakásépítési és külkereskedelmi adatokra számíthatunk a jövő héten

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön közli az ipari termelői árak márciusi alakulásáról szóló statisztikát. Az ipari termelői árak februárban 3,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat a januári 3,3 százalékos emelkedés után. A belföldi értékesítési árak az előző havival megegyező mértékben, átlagosan 3,5 százalékkal nőttek, ezen belül a  feldolgozóipar árai 3,7, százalékkal emelkedtek. Az ipari export forintban számolt értékesítési árai 4,0 százalékkal nőttek a múlt év februárjához képest a januári 3,2 százalékos emelkedést követően.
    

Szintén csütörtökön jelenik meg a külkereskedelmi forgalom februári alakulásának második becslése. Az április 9-én kiadott előzetes adatok szerint februárban az export euróban számított értéke 5,0 az importé 4,5 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest. A külkereskedelmi többlet 72 millió euróval 838 millió euróra nőtt. Januárban 10,2 százalékos volt az export és 9,1 százalékos az import növekedési üteme, amiből 698 millió euró aktívum származott. Az év első két hónapjában a kivitel 7,5, a behozatal 6,8 százalékkal nőtt a múlt év azonos időszakával összevetve, a külkereskedelmi többlet 1,536 milliárd euró volt, 207 millióval több az egy évvel korábbinál.
    

Pénteken közli a KSH a márciusi kiskereskedelmi forgalom első becslését. Februárban a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 6,6 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét. A második becslés adata 0,1 százalékponttal magasabb az első becslésben közöltnél. A javulást az iparcikkek forgalmának változása okozta, amely 9,2 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest az április 5-én kiadott első becslésben jelzett 8,5 százalék helyett. Az élelmiszerüzletek forgalma viszont 3,8 százalék helyett 3,6 százalékkal nőtt. Az üzemanyag-fogyasztás hároméves rekordnak számító 9,8 százalékos növekedését a második becslés megerősítette.
   
Pénteken jelenik meg a lakásépítések, építési engedélyek 2018. első negyedéves statisztikája is. Tavaly 14 389 új lakás épült, 4395-tel, 44,0 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján az építendő lakások száma 37 997 volt, 20,4 százalékkal több az előző évinél.
   
Budapesten 2761 lakást vettek használatba, 0,6 százalékkal kevesebbet, mint 2016-ban, de az építési engedélyek (és egyszerű bejelentések) száma 56,3 százalékkal emelkedett egy év alatt.
   
A használatba vett lakások száma 2017-ben 50,7 százalékkal nőtt a megyei jogú városokban, 69,2 százalékkal a többi városban és 64,8 százalékkal a községekben. Az engedélyezett és  bejelentett lakásépítések száma a megyei jogú városokban 9,0 százalékkal csökkent, a többi városban 9,2 százalékkal, a községekben 26,6 százalékkal nőtt.

 

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor 

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor 

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest? 


Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Nőtt a világ acéltermelése

Nőtt a világ acéltermelése júliusban és az idei első hét hónapban az egy évvel korábbihoz képest a nemzetközi acélipari szövetség, a The World Steel Association (WSA) szerint.
2021. 08. 24. 21:00
Megosztás:

Felfelé javította a német GDP-növekedést a Destatis

Előző becsléséhez képest felfelé javította a második negyedévi német GDP-növekedési adatait a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis keddi jelentésében.
2021. 08. 24. 09:00
Megosztás:

Ukrajnában lassult a kiskereskedelmi forgalom növekedése

Ukrajnában júliusban lassult a kiskereskedelmi forgalom növekedése éves összevetésben, ugyanakkor gyorsult havi szinten.
2021. 08. 23. 13:00
Megosztás:

46 éve nem volt ilyen magas a német termelői infláció

1975 óta nem emelkedtek olyan ütemben a termelői árak Németországban, mint júliusban; ez erősítheti az inflációs aggodalmakat.
2021. 08. 20. 12:00
Megosztás:

Veszített lendületéből a feldolgozóipar a philadelphiai körzetben

Az elemzők által várt gyorsulás helyett lassult a feldolgozóipar bővülése az Egyesült Államok harmadik legnagyobb, közép-atlanti térségében augusztusban.
2021. 08. 20. 07:00
Megosztás:

Ilyen még nem volt: 11%-kal több bevétellel terveznek a vállalkozások

Rekord magas árbevétel-növekedéssel számolnak a következő egy évben a hazai kkv-k. A K&H bizalmi index kutatás 17 éves történetének legmagasabb pénzügyi várakozása szerint átlagosan 11 százalékkal több árbevétellel és 6 százalékkal nagyobb profittal terveznek az előttünk álló egy évre a vállalkozások.
2021. 08. 19. 08:00
Megosztás:

Rendkívüli tanácskozást tartanak a NATO-külügyminiszterek

A NATO-tagállamok külügyminiszterei rendkívüli tanácskozást tartanak videokonferencia keretében pénteken, az afganisztáni tálib hatalomátvétellel kapcsolatban.
2021. 08. 19. 03:00
Megosztás:

Júniusban fellendült a félvezetők globális eladása

Nőtt a félvezetők globális eladásából származó bevétel júniusban havi és éves szinten egyaránt a világ vezető nemzetközi gyártóit tömörítő szövetség, a SIA szerint.
2021. 08. 18. 21:00
Megosztás:

A delta variáns miatt lassul a gazdasági növekedés

A japán export erősödés elkezdett lassulni júliusban, miután a növekvő fertőzés számok miatt a Kínába és az Európába irányuló szállítások is csökkentek.
2021. 08. 18. 16:00
Megosztás:

Várt ütemben bővült az európai gazdaság

Gyakorlatilag a vártnak megfelelő lett a tegnap délelőtt közzétett második negyedéves eurózónás előzetes GDP adat.
2021. 08. 18. 15:00
Megosztás:

A magyar 17%-os GDP növekedést 2 ország is megverte Európában

Erőteljes növekedést láthattunk a második negyedéves GDP kapcsán egész Európában. A 17,7 százalékos, munkanappal tisztított magyar növekedés a dobogó harmadik fokára volt elég a spanyol 20 és az olasz 18,7 százalékos növekedés mögött.
2021. 08. 18. 14:00
Megosztás:

Többre lehet képes a magyar gazdaság

A második negyedévben 17,9 százalékkal növekedett a magyar GDP az előző év azonos időszakához képest a nyers adatok szerint. A jó adat fényében akár 7 százalék feletti növekedés is elképzelhető 2021-ben.
2021. 08. 18. 07:00
Megosztás:

Nőtt az USA ipari termelése

A vártnál nagyobb mértékben nőtt az Egyesült Államok ipari termelése júliusban a Federal Reserve keddi jelentése alapján.
2021. 08. 18. 00:05
Megosztás:

Az idei első fél évben nőtt a román gazdaság

Az idei első fél évben a nyers adatok szerint 6,5 százalékkal nőtt a román gazdaság a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte kedden a román országos statisztikai intézet.
2021. 08. 17. 13:00
Megosztás:

Szárnyal a Deloitte kockázati tőke bizalmi indexe

A Deloitte legfrissebb közép-európai kockázati tőke bizalmi felmérése szerint a tapasztalat, a bevált növekedési stratégiák és a javuló gazdasági kilátások növelik a bizalmat a magántőke-befektetők körében.
2021. 08. 17. 05:30
Megosztás:

Csaknem üres a makronaptár, de érkezik némi adat a napokban

Csaknem üres a makronaptár a jövő héten, mindössze a bruttó hazai termék (GDP) második negyedévi adatának első becslése jelenik meg, valamint az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszerének július végi helyzetéről szóló részletes tájékoztató.
2021. 08. 15. 11:00
Megosztás:

E-sport Ítéletnap: az Erste Csoport bemutatja az e-sportok bukását

Miután tavaly bemutatkozott az e-sportok világában, az Erste Csoport a League of Legends Európa-bajnoksággal (LEC) kötött partnerségének második fejezetét ünnepli. A Jung von Matt SPORTS humoros kampányfilmjének segítségével a bankcsoport az e-sportokat övező témák közül a legtöbb vitát kiváltó kérdést választotta ki. Azzal foglalkozik, hogy az e-sport igazi sportnak számít, vagy sem, valamint bemutatja a játékosközösség erre adott reakcióját. Az LEC Summer Splithez köthető kampány augusztus 13-án rajtol a Rájátszással egy időben, és az augusztus 29-ei döntőig látható lesz a közösségi médiában és az LEC Livestream csatornán.
2021. 08. 14. 13:00
Megosztás:

A sikerágazat adhat pillért a tartós növekedéshez

Az utóbbi években kiemelkedően jó teljesítményt nyújtó építőipar is megtorpant a járvány miatt, ám a szektor készen áll arra, hogy - hasonlóan a pandémia előtti évekhez - tempós növekedéssel segítse a magyar gazdaság fejlődését.
2021. 08. 14. 11:00
Megosztás:

Így készülnek a cégek a kis januárra

A nyári uborkaszezon végéhez érve a cégek év végi hajrát hirdetnek az utolsó negyedévre, ezért erősödő versenyre lehet számítani ősszel. Nagy Lehel, a Langmár Kommunikáció ügyvezető-helyettese arról beszélt, hogy fontos lefektetni a stratégiát és ennek mentén építeni a kommunikációt ebben az időszakban. Példaként említette, hogy ha valakinek nincs jelen a célközönsége egy adott közösségi felületen, akkor oda teljesen felesleges erőforrásokat csoportosítani. Megjegyezte, ilyenkor célszerű nagy hangsúlyt fektetni a már meglévő ügyfelekre, hiszen statisztikailag alátámasztott tény, hogy őket olcsóbb újabb vásárlásra ösztönözni.
2021. 08. 14. 05:00
Megosztás: