Kiss-Rigó László - bármely szervezet kifejtheti, mely párt vall hozzá hasonló értékeket
A szocialista politikus sajtótájékoztatóján arról beszélt, az MSZP a leghatározottabban visszautasítja, hogy Kiss-Rigó László megyés püspök Hódmezővásárhelyen egy kampánygyűlésen a Fidesz mellett, illetve az MSZP ellen kampányolt; a szocialisták bocsánatkérést várnak a püspöktől és a legnagyobb ellenzéki párttól is.
Kiss-Rigó László kifejtette, ahogy Hódmezővásárhelyen is elmondta, örülne, ha a magyar politikai életben több olyan formáció lenne, amely hitelesen tudja képviselni a keresztény egyház által vallott "józan és ésszerű értékeket". Tény azonban, hogy jelenleg csak egy ilyen párt van - tette hozzá. Az igazi baloldali értékek, mint a szolidaritás, a szociális gondoskodás, a társadalmi igazságosság keresztény értékek is - jelentette ki a püspök -, hozzátéve, ahogy a liberális értékek, mint a szabadság, a tolerancia és az emberi méltóság is fontosak a keresztény egyháznak.
Nyakó István hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta, véleménye szerint vannak baloldali hívek is, akik hisznek Jézus Krisztusban, de nem hisznek Orbán Viktorban (a Fidesz elnökében). Úgy fogalmazott: senki ne merje politikai hátsó szándékkal lelki zsarolásnak kitenni azokat a baloldali szavazókat, akik nem a Fideszre szavaznak! A szóvivő szerint ez elfogadhatatlan a mai magyar demokráciában.
Arra a kérdésre, hogy miért ne politizálhatnának a papok, Nyakó István azt válaszolta: támogatják, hogy minden magyar felekezet, egyház hozzászóljon a közügyekhez, azt azonban visszautasítják, ha e szervezetek képviselői egyfajta kiközösítéssel sújtják azokat, akik az MSZP tagjaként hitet tesznek a baloldali értékek mellett.
Amikor azt mondja egy püspök, hogy csak és kizárólag a Fidesz az, amelynek értékei közel állnak az egyház tanításaihoz, az MSZP pedig ettől távol áll, akkor igenis politizál - tette hozzá a szocialista párt szóvivője.