Kisvállalkozói kockázatitőke-program indul

Az Európai Unió 27 tagországa közül elsőként Magyarországon indulhat el az a kisvállalkozói kockázatitőke-program, amely Préda István, az MB Partners Zrt. vezérigazgatója szerint minőségi változást hozhat a hazai kkv-szektor finanszírozásában.

Az Új Magyarország Kockázati Tőkeprogram eredményeként akár még az idén megkezdődhetnek a befektetések, amelyek csaknem 45 milliárd forinttal segítik majd a korai vagy növekedési életszakaszban lévő, innovatív vállalkozások tőkéhez jutását.

 

A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) 2006 végén felfüggesztett tőkejuttatási programja óta nem volt államilag támogatott tőkebefektetési program Magyarországon. Mivel a magánfinanszírozású kockázati és magántőke-alapok befektetési mérete 3-5 millió eurónál kezdődik, a hazai kis- és közepes méretű vállalkozások gyakorlatilag 2 év "tőkediétával" készültek fel a gazdasági válságra - hívja fel a figyelmet Préda István sajtóközleményében.

 

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) kockázatitőke-programja több szempontból is változást jelent a korábbi, az MFB és a Kisvállalkozás-fejlesztő Pénzügyi Zrt. (KvfP) által nyújtott konstrukciókhoz képest Préda véleménye szerint. Az MFB-program - bár befektetési szakemberek kezelték - alapvetően egy részvényzáloggal biztosított, halasztott törlesztésű beruházási hitelként működött.

 

A befektetéseket a banki kockázatkezelés bírálta el, és bár "hivatalosan" az üzleti tervek hitelessége döntött, valójában a bank a nagy saját tőkével rendelkező "old economy" cégeket szerette finanszírozni. Ennek az lett az eredménye, hogy a beruházásintenzív, itthon halálra ítélt, s egyre inkább Ázsiába költöző vállalatok kaptak tőkét, míg a jövő európai üzleti modelljét képviselő szellemi hozzáadott értékből élő cégek az MFB-nél könnyűnek találtattak.

 

A KvfP programja - a szakember szerint - még konzervatívabban tulajdonosi készfizető kezességekkel fedezett pénzeket adott ki, amit csak a rászorultak vettek igénybe kényszerből. Préda úgy véli, hogy az NFÜ mostani programja számos előnnyel kecsegtet. Lényeges szempont, hogy a pályázat keretében többnyire profi, a privát tőkebefektetési szakmában már bizonyított szakemberek fektethetik be az állami, illetve európai uniós tőkét.

 

Ráadásul a forráshoz jutó alapkezelők a piacon is megméretnek, ugyanis a pénz 35 százalékát magánforrásokból kell biztosítaniuk ahhoz, hogy az európai uniós pénzek ehhez lehívhatók legyenek. A szakember fontosnak tartja, hogy a befektetésekről nem állami alkalmazottak, hanem profitérdekelt alapkezelők és privát befektetőik határoznak, így várhatóan nem lobbiérdekek, hanem anyagilag motivált szakemberek kapnak szerepet a döntések meghozatalában. Véleménye szerint az is előnyös, hogy az NFÜ alapjainak befektetése egy-egy társaságban évente alig haladhatja meg az 1 millió eurót, így alatta marad a magánalapok "radarjának", nem rontva a magánbefektetők lehetőségeit.

 

Vannak, akik ezzel a programmal sem teljesen elégedettek: egyes cégek ugyanis nehezményezik a 8,5 százalékos "kamatot", amit az állami pénzeknek ki kell termelnie, és helyette inkább "vissza nem térítendő támogatást" szeretnének. A szakember ugyanakkor emlékeztet arra: az EU-csatlakozás után Portugália és Írország gazdaságának felvirágzásához is jelentősen hozzájárultak az ilyen, a köz- és a magánszféra által közösen finanszírozott, egyfajta "PPP-rendszerű" alapok.

 

Az MB Partners Zrt. 2002-es megalakulása óta közel húsz magyar társaság nemzetközi és hazai értékesítését, tőkebevonását irányította és több mint 120 cégértékelést végzett. 2007-ben öt magyar vállalat eladásánál volt kizárólagos pénzügyi tanácsadó cég. A társaság nemzetközi tevékenységét a 24 európai országban jelen lévő cégértékelési hálózat, az IMAP támogatja. Préda István az MB Partners Zrt. alapítója és vezérigazgatója. Korábban az ABN AMRO Bank, majd a K and H Bank magyarországi corporate finance üzletágát vezette, 1995 és 1997 között az EBRD projekt-menedzsereként és 1991-től 1994-ig a londoni KPMG auditoraként dolgozott. Az M and A CEE Network és a CFA Hungary alapítója, 2007 októberétől az IMAP elnökségi tagja.

Ezermilliárdos tét a magyar energiaátmenetben

A hazai energiaátmenet helyzetéről, a megvalósítás és szabályozások enyhítésében rejlő kockázatokról tartott sajtótájékoztatót a Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ) és a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont (REKK) szerda délelőtt Budapesten. Az eseményen elhangzott, hogy a következő hónapokban dől el, Magyarország hozzáfér-e az energiaátmenethez rendelt uniós források érdemi részéhez, és ezekből mennyi jut ténylegesen a háztartásokra, illetve a közintézményekre. A két szervezet szerint a késlekedés már most is jelentősen visszaveti a hazai energetikai korszerűsítéseket, miközben a legnagyobb hátrányt éppen azok a családok szenvedik el, melyeknek a magas rezsiköltség egyébként is a legfőbb terhet jelenti.
2026. 02. 23. 06:00
Megosztás:

Grönland nem periféria és nem hadszíntér, hanem a globális stabilitás lakmuszpapírja

Az Északi-sarkvidék ma már nem a „béke szigete”, hanem a nagyhatalmi versengés egyik legérzékenyebb frontvonala – mindeközben a régió a Föld leggyorsabban melegedő térsége. Grönland jégtakarójának olvadása a globális tengerszint-emelkedés ötödéért felel, az arktiszi együttműködés alapját adó Északi-sarkvidéki Tanács pedig 2022-ben, az ukrajnai háború kitörésével megingott, és azóta csak romlik a helyzet. Papp Zsanett Gréta klíma- és energiapolitikai elemző, az European Geosciences Union szakpolitikai munkacsoport-vezetője február elején részt vett a tromsøi Arctic Frontiers konferencián. Cikkében személyes grönlandi tapasztalataira is támaszkodva elemzi, miért nem csupán a régió biztonságpolitikai eszkalációjára, hanem helyi társadalom és infrastruktúra, valamint a tudományos együttműködések stabilizálására lenne szükség az Arktiszon.
2026. 02. 23. 05:00
Megosztás:

Minél több dolgozó kap bónuszt, annál jobb egy vállalat teljesítménye

Mérhetően jobb teljesítményt nyújt az a vállalat, ahol a dolgozói kör nagyobb aránya részesül pluszjuttatásban – derül a Budapesti Corvinus Egyetem friss kutatásából.
2026. 02. 23. 04:00
Megosztás:

600 új munkahelyet hoz létre a Master Good Kft. újabb óriásberuházása Kisvárdán

A Master Good Kft. baromfifeldolgozó vállalat 72 milliárd forint értékű beruházással kétszeresére bővíti a kapacitását Kisvárdán, amelynek nyomán hatszáz új munkahely jön majd létre - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a városban.
2026. 02. 23. 03:00
Megosztás:

Kriptózuhanás után: vételi lehetőség a Solana 67%-os esése?

A teljes kriptopiac kapitalizációja 2024 végén még 4,4 ezermilliárd dolláron tetőzött, azóta azonban mintegy 45%-kal 2,4 ezermilliárd dollár környékére esett vissza. A lejtmenet az elmúlt hónapokban felgyorsult, és gyakorlatilag egyetlen nagyobb token sem kerülte el az eladói hullámot – még azok sem, amelyek mögött valós technológiai felhasználás áll.
2026. 02. 23. 02:00
Megosztás:

Változik a húsvét dátuma! Itt a magyarázat, hogy miért

Minden évben izgatottan várjuk a húsvéti ünnepeket – de sokakat meglep, hogy a húsvét nem esik mindig ugyanarra a napra. Egy évben március vége, máskor április közepe felé tartunk a naptárral, amikor elérkezik húsvétvasárnap. De vajon miért mozog évről évre ez a dátum? És mikorra esik 2026-ban? Ebben a cikkben mindezt érthetően elmagyarázzuk.
2026. 02. 23. 01:30
Megosztás:

Mondd meg melyik napon születtél, megmondjuk, mi vár Rád!

Az ezoterikus tanok szerint nem véletlen, hogy a hónap melyik napján születtél. Minden nap saját rezgéssel, sorsmintával és tanítással rendelkezik, amely egész életedben elkísér. Olvasd el azt a jóslatot, amely a születésed napjához tartozik – lehet, hogy most érkezik meg a válasz, amit régóta keresel. Az adott szám alatt találod a Hozzád illő magyarázatot.
2026. 02. 23. 01:00
Megosztás:

Miért „láthatatlanok” egyes daganatok az immunrendszer számára?

Az immunterápiák az elmúlt évtizedben forradalmasították a daganatos betegségek kezelését, ám a klinikai tapasztalatok szerint egyes betegek kiemelkedően jól reagálnak ezekre a kezelésekre, míg másoknál szinte nincs hatás. Ezt a jelenséget régóta kutatják, és korábban elsősorban a daganatok „mutációs terhelésére”, azaz a felhalmozódott mutációk mennyiségére összpontosítottak. Egy új, szegedi kutatók által vezetett nemzetközi tanulmány azonban arra világít rá, hogy a mutációk minősége legalább ilyen fontos szerepet játszik az immunterápiás válasz kialakulásában.
2026. 02. 23. 00:30
Megosztás:

Újabb alakulatnál kezdődik meg a Lynx harcjárművek rendszeresítése

A Magyar Honvédség újabb, immár második alakulatánál is megkezdődik az átállás a Lynx típusú páncélozott gyalogsági harcjárművekre - jelentette be a Honvéd Vezérkar főnöke.
2026. 02. 22. 23:00
Megosztás:

Több évtizedes problémát oldott meg a Debreceni Egyetem matematikusa

Vannak kérdések, amelyeket egy általános iskolás is megért, de a megválaszolásukhoz a világ legjobb elméinek is évtizedekre vagy akár évszázadokra van szükségük. Pink István, a Debreceni Egyetem kutatója és japán kollégája, Miyazaki Takafumi egy ilyen, 30-40 éve nyitott kérdés végére tett pontot. Eredményüket a világ egyik legrangosabb szaklapja, az American Journal of Mathematics közölte.
2026. 02. 22. 22:00
Megosztás:

Sok ezer légijáratot töröltek az Egyesült Államokban

Az Egyesült Államokban már csaknem 7500 légijáratot töröltek az északkeleti országrészt vasárnap elért rendkívül erős újabb téli vihar miatt.
2026. 02. 22. 21:00
Megosztás:

Befejeződött a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum felújítása

Bácsmegi Gábor múzeumigazgató pénteken az MTI-nek elmondta, a felújítás elsősorban a műemléki épületrész homlokzatát érintette, kicserélték az intézmény nevét jelző betűket a timpanon alatti részen, ahogyan a főbejárati ajtót és a benti fogadópultot is. Emellett áthelyezték a kerítést.
2026. 02. 22. 20:00
Megosztás:

Trump 10-ről 15 százalékra emeli a globális vámtarifát

Az amerikai elnök közölte szombaton, hogy az előző nap bejelentett 10-ről 15 százalékra emeli az új globális vámtételt.
2026. 02. 22. 19:00
Megosztás:

Gyorsuló tengerszint-emelkedés fenyegeti Dubrovnik óvárosát

A tengerszint emelkedése az egyik legsúlyosabb, a klímaváltozással összefüggő kihívás lehet a kulturális örökség védelmében a következő évtizedekben Dubrovnikban - erre figyelmeztet a város megbízásából készült, a dubrovniki világörökségi helyszínre vonatkozó felkészülési és kockázatkezelési terv.
2026. 02. 22. 18:00
Megosztás:

Érkezik a kora tavaszias idő

Kora tavaszias, olykor szeles idő várható február utolsó hetében, a csúcshőmérséklet napközben jellemzően 10 Celsius-fok felett alakul, de a hétvégén akár 12-18 fok is lehet. A hét elején még többfelé lehet csapadék, akár zivatar is, majd szerdától szárazabb és egyre naposabb idő várható - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 02. 22. 17:00
Megosztás:

Rekordszintű tanulási hullám indult 2026 elején

Háromszorosára nőtt 2026 januárjában a felnőtt- és szakmai képzések iránti érdeklődés az előző év azonos időszakához képest – derül ki a TanfolyamGURU platform friss adataiból. A növekedés nem néhány kiugró nap eredménye: a teljes hónap során tartósan magas aktivitás volt mérhető, ami arra utal, hogy a jelenség mögött mélyebb munkaerőpiaci és társadalmi folyamatok húzódnak meg.
2026. 02. 22. 16:00
Megosztás:

Piaci pletyka: a SWIFT már az XRP-t használja? – Új korszak jöhet a globális pénzügyekben

Robbanásközeli fejlemény a nemzetközi utalási piacon: friss értesülések szerint az XRP egyre mélyebben beépül a globális pénzügyi infrastruktúrába, és a SWIFT modernizált fizetési rendszerében is szerepet kap. Ha az információk helytállóak, az áttörést jelenthet az intézményi adoptáció és a valós blokklánc-használat terén.
2026. 02. 22. 15:00
Megosztás:

Egy hónap alatt több mint 120 ezren írták alá az agrárpetíciót

Január 19-i indulása óta több mint 120 ezer gazdálkodó és fogyasztó csatlakozott a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), illetve a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) aláírásgyűjtéséhez - jelentette ki a NAK elnöke az Agrokult.hu weboldalon vasárnap megjelent interjújában.
2026. 02. 22. 14:00
Megosztás:

Identitásválságban a Bitcoin - Az altcoinok kerültek reflektorfénybe

3,8 milliárd dollár távozott a BTC és ETH ETF-ekből: új fejezet nyílhat az intézményi kriptopiacon. Miközben az amerikai Bitcoin- és Ethereum-ETF-ekből hetek óta ömlik ki a tőke, egyes altcoin-alapok – különösen a Solana és az XRP termékek – friss beáramlást tapasztalnak. A trend nem pusztán árfolyammozgásokról szól: egyre többen kérdőjelezik meg a Bitcoin szerepét a globális pénzügyi rendszerben.
2026. 02. 22. 13:00
Megosztás:

Pánik a piacon: újabb „extrém félelem” jelezhet Bitcoin-vételi lehetőséget?

Történelmi mélypontra süllyedt a piaci hangulat, miközben a Bitcoin árfolyama körül ismét eluralkodott a bizonytalanság. Elemzők szerint azonban az úgynevezett „extreme fear” fázis gyakran nem a vég, hanem egy új ciklus kezdete – és hosszú távon komoly beszállási lehetőséget jelenthet.
2026. 02. 22. 12:00
Megosztás: