Komoly bajba kerülhet a szlovén bankrendszer

Az egyre nagyobb válsággal küzdő szlovén bankrendszer miatt erős nyomás nehezedik az Európai Unióhoz újonnan csatlakozott tagállamok egykori éltanulójára.

A helyzet komolyságát mutatja, hogy augusztusban mindhárom nagy hitelminősítő intézet – az amerikai Moody’s és a Standard & Poor’s (S&P), illetve a londoni Fitch Ratings - rontott az euróövezeti ország államadós-besorolásán. A Moody’s a múlt héten három fokozattal, az eddigi A2-ről – a köztes A3 és Baa1 osztályzatok kihagyásával – Baa2-re rontotta a szlovén államkötvények besorolását, és az új minősítésen is további osztályzatrontás lehetőségére utaló negatív kilátást hagyott érvényben. A világ legnagyobb hitelminősítő csoportja a lépés fő okaként a szlovén bankrendszer növekvő problémáit nevezte meg, amelyeken szerinte az ország nem tud úrrá lenni.     

 

A szlovén állami bankok túlnyomórészt az építőiparon végigsöprő csődhullám következtében kerültek szorult helyzetbe. Az elmúlt egy évtizedben az állami pénzintézetek nagyvonalúan finanszírozták a hazai építő- és ingatlanszektor hirtelen fellendülését, aztán amikor a világgazdasági válság miatt hirtelen vége szakadt a konjunktúrának, nem törlesztett hitelek garmadájával találták szemben magukat.     

 

A késedelmes hitelek mértékéről egyelőre nincs pontos adat. Annyi bizonyos, hogy egyedül a Nova Ljubljanska Banka (NLB), az ország legnagyobb bankja 1,5 milliárd euró késedelmes követeléssel küzd. Joze P. Damijan szlovén közgazdász becslése szerint összesen 6-8 milliárd euróra tehető a szlovéniai bankrendszer nem teljesítő kinnlevősége.     

A Fitch Ratings, a legnagyobb európai hitelminősítő, amely utolsóként rontott a szlovén államadós-besoroláson, értékelésében abból indul ki, hogy a szlovéniai pénzintézeteknek további 3,5 milliárd euró tőkére van szükségük elfogadható fedezeti tartalék képzéséhez. A szlovén államnak a két legnagyobb hazai bank többségi tulajdonosaként így 2,8 milliárd euróval kellene kisegítenie a bankszektort, ami a GDP 8 százalékának felel meg.    

 

 A szlovén kormány az ország szuverén adóskockázati besorolásának visszaminősítését nem tartja indokoltnak.  A ljubljanai pénzügyminisztérium a múlt héten meglepőnek nevezte a leértékelést, mivel szerinte az ország, illetve bankszektorának az állapota nem hasonlítható össze az euróövezeti válság olyan súlyos érintettjeivel, mint például Spanyolország.     A veszélyre figyelmeztető jelek ellenére a bankok szanálása Szlovéniában még várat magára, de Ljubljana ígérete szerint szeptemberig kitalálják a megoldást a problémára. Korábban felmerült egy  „rossz bank” létrehozásának ötlete, ezt azonban elvetették. (A „bad bank” arra hivatott, hogy állami pénzből megvásárolja a fontosabb bankoktól az elértéktelenedett eszközöket, és segítsen a megtorpant bankközi hitelezés fellendítésében.)     

 

A bankszektor válságával egy időben Szlovénia gazdasági pangással is küzd. Az idei évben a GDP a kormány várakozásai szerint 0,9 százalékkal esik vissza, a Fitch azonban még ennél is rosszabbra, 1,1 százalékos teljesítmény-romlásra számít. Ráadásul a mostani gyengébb országkockázati besorolás néhány állami befolyás alatt álló vállalatra is kihatott: a héten leminősítették a Telekom Slovenije távközlési céget, a Triglav biztosítót és a Pozavarovanlnica Sava viszontbiztosítót is.
    

Ez csak egy része a problémának. A Germany Trade&Invest elemzése szerint a szlovén vállalatok a legeladósodottabbak közé tartoznak az EU-ban. Ráadásul az ország előtt áll számos szerkezeti reform, például a nyugdíjrendszer, az egészségügyi ellátás és a munkajog átalakítása. Ezekhez a jobbközép Jansa-kormánynak - a parlamentben szükséges kétharmados többség érdekében - meg kellene szereznie az ellenzék támogatását is, ám ennek egyelőre nyoma sincs.
    

Súlyosbítja a helyzetet, hogy a kormánykoalíción belül is "áll a bál". A Janez Jansa kormányfő vezette SDS és a Gregor Virant házelnök által irányított Polgári Lista között egyre inkább elmérgesedik a légkör. A két szövetséges párt vezetői a múlt hétvégén kölcsönösen elhalmozták egymást szemrehányásokkal és tanácsokkal. Az ingatag koalíciót a gazdasági szakértők többsége már kockázati tényezőnek minősíti.
    

A bécsi székhelyű nemzetközi gazdasági összehasonlító intézet (IIW) délkelet-európai szakértője, Vladimir Gligorov kétli, hogy a szlovén kormánynak sikerül elérni az idei évre kitűzött becsvágyó célt: a költségvetési hiány értékének a GDP 4 százalékára történő leszorítását (a deficit tavaly 6,4 százalék volt). Pedig az elemzés készítésekor az IIW nem vette figyelembe a bankszektor szanálásával járó több milliárd eurós kiadásokat.     A fentiek tükrében könnyen lehet, hogy Szlovénia lesz a következő uniós tagállam, amely euróövezeti mentőövre szorul. Bár a ljubljanai kormány ezt a forgatókönyvet következetesen visszautasítja, néhány szlovén gazdasági szakértő már nem számol azzal, hogy az ország képes lesz saját erejéből kezelni a pénzügyi helyzetet.  
    

Gligorov elsősorban szociál-pszichológiai okokban látja a mentőöv igénybevételének elutasítását. Mint mondja, a szlovénok - feltehetően a külső elnyomással szerzett történelmi tapasztalatokból kiindulva - allergiásan reagálnak, valahányszor az ország sorsát érintő döntések a határokon kívül, a lakosság feje fölött születnek meg. Ugyanakkor nagy trauma a szlovén nemzet számára a munkanélküliség drámai emelkedése: a jugoszláv korszakban, de még az önállóság elnyerése utáni első években is Szlovénia azon országok közé tartozott Európában, ahol a legmagasabb volt a foglalkoztatottság. (MTI)


Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás:

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban: az illegális határátlépések száma az elmúlt két évben több mint felére csökkent, az idei első fél évben pedig további több mint egyharmados visszaesést regisztráltak - közölte az Európai Bizottság pénteken, a második éves migrációkezelési ciklus elindításakor.
2026. 11. 06. 23:00
Megosztás:

Visszapattant a kiskereskedelem szeptemberben

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi kiskereskedelmi forgalmi adatokat. A kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumenindexe 4,3 százalékos éves növekedést mutatott, meghaladva a várt 3,5 százalék körüli értéket.
2026. 11. 06. 22:00
Megosztás: