Kósa Lajos: Lop a kisember és a politikus...

(MTI) - A Fidesz ma a törvényesség, a jogállam és a szabálykövetés pártja, amely nem felforgatni, hanem rendbe akarja tenni az országot - jelentette ki Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke egy lakossági fórumot megelőző sajtótájékoztatón szerdán Nyírbátorban.

Debrecen polgármestere úgy fogalmazott, hogy míg az MSZP a törvényen felülinek, addig Jobbik a törvényen kívülinek gondolja magát, mert magukra nem tartják kötelezőnek azokat a szabályokat, melyeket a közösség elfogad. Mind a két párt szélsőség a jogállami megközelítés szempontjából - szögezte le a politikus. Kósa Lajos hozzátette: ami közös az emberek gondolkodásában, legyen akár jobb vagy baloldali, ami eddig történt az országban, "abból elég volt". A Fidesz alelnöke a sajtótájékoztatót követően lakossági fórumon beszélt elképzeléseiről. A nyírbátori kulturális központ színháztermében megtartott rendezvényre több mint négyszázan voltak kíváncsiak.

 

Több érdeklődőnek nem jutott ülőhely, így a szervezők párnákat hoztak be a lépcsőkön helyet foglaló embereknek. A helyi színtársulat előadása után színpadra lépő politikust vastapssal köszöntötte a többségében középkorú és idősebb korosztály tagjaiból álló közönség. Kósa Lajos arról beszélt: a rossz politika és gazdasági válság következtében legyengült az ország, s "minden szempontból immunitását vesztett nemzetté váltunk". A társadalom morálját nemcsak az elmúlt nyolc évben ténykedő szocialisták, hanem a második világháború óta folyamatosan rombolják, ennek következtében a magyarok 2010-re teljesen elvesztették identitásukat - hangsúlyozta a politikus. Rámutatott arra, hogy az erkölcsi parancsolatok - így többek közt a "ne lopj" - mára már erejüket vesztették, kevesen tartják be az együttéléshez elengedhetetlen erkölcsi szabályokat.

 

Lop a kisember és a politikus, ez egymás között mára már lassan mindennapossá válik - mondta a Fidesz alelnöke. Derültséget és tapsot váltott ki Kósa Lajos a miniszterelnöknek címzett, "elvitte a libát, az lopás, nem?" kérdése, amire a nézők helyeselése mellett egy vékony gyerekhang nemmel válaszolt. Kósa Lajos szerint az erkölcsi mélypontok miatt teljesen újjá kell építeni a nemzet morális-erkölcsi rendjét. Példaként a tízparancsolatot hozta fel, melyet nézete szerint az alkotmányba kellene beleépíteni. A rend fontosságát hangsúlyozva a politikus elmondta, először ezt kell megteremteni az országban, hiszen óriási az emberek ez iránti vágya. A Fidesz alelnöke leszögezte: a Fidesz mindenkinek hajlandó segíteni, ehhez viszont az kell, hogy mindenki tegyen valamit a társadalom jobbításáért.

Miniszterelnöki Kabinetiroda: kormánybiztos irányítja a Dunaferr felszámolását

Kormánybiztos irányítja a Dunaferr felszámolását - tájékoztatta a Miniszterelnöki Kabinetiroda sajtóosztálya hétfőn az MTI-t.
2025. 10. 20. 23:30
Megosztás:

A déli tagállamok szerint növelni kell az EU versenyképességét és globális szerepét

Növelni kell az Európai Unió versenyképességét és globális szerepét, ehhez viszont elengedhetetlen a beruházások növelése a kutatás-fejlesztésben és a technológiai iparban - hangsúlyozták az EU déli tagállamait tömörítő Med9-csoport vezetői hétfői szlovéniai csúcstalálkozójukon, amelynek a Közel-Keletről szóló részén II. Abdalláh jordániai király is részt vett.
2025. 10. 20. 23:00
Megosztás:

DH Groupként folytatja tevékenységét a Duna House Group

Megújult arculattal, DH Groupként folytatja tevékenyégét a Duna House Group, a változás egy újabb mérföldkő a vállalat számára, hogy Európa vezető pénzügyi és ingatlanközvetítő cégcsoportjává váljon; a hivatalos cégnévváltozására a novemberi közgyűlésen kerülhet sor - közölte a Duna House Group hétfőn az MTI-vel.
2025. 10. 20. 22:00
Megosztás:

Gyorsan emelkedtek a kanadai termelői árak

A kanadai termelőiár-index havi és éves szinten egyaránt január óta a leggyorsabb ütemben emelkedett szeptemberben.
2025. 10. 20. 21:30
Megosztás:

Robbanás volt egy romániai kőolajfinomítóban

Robbanás volt hétfőn a romániai Petrotel-Lukoil kőolajfinomítóban - írja az economica.net.
2025. 10. 20. 21:00
Megosztás:

Őszi szabadtéri programok Magyarországon – élvezd a természet színpompáját

Az ősz Magyarországon varázslatos időszak, amikor a természet a legszínesebb ruhájába öltözik. A langyos napsütéses napok, a friss levegő és a lélegzetelállító tájak tökéletes lehetőséget kínálnak a szabadtéri programokra. Ebben az útmutatóban bemutatjuk a legjobb őszi tevékenységeket, amelyekkel felejthetetlen élményekkel gazdagodhatsz.
2025. 10. 20. 20:00
Megosztás:

A statisztika szerepe a modern tudományokban

Statistics and Science címmel rendezett nemzetközi tudományos konferenciát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a statisztikai világnap alkalmából 2025. október 20-án a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) dísztermében. Az angol nyelvű szimpóziumon különböző tudományterületekről érkező, elismert hazai és külföldi szakemberek vitatták meg a statisztika és a tudomány kölcsönhatásait, valamint az adatvezérelt kutatás és döntéshozatal legújabb irányait.
2025. 10. 20. 19:30
Megosztás:

Együtt formálják a tőkebefektetések jövőjét – először közös fókuszban az állam és a magántőke a VC Summiton

Idén ősszel új fejezet nyílt a magyar tőkebefektetések történetében: immár kifejezetten a kis- és középvállalkozásokra szabott, dedikált tőkeprogram is elérhető. Október 29-én a Venture Capital Summit először mutatja be egységesen a hazai tőkeági ökoszisztémát. A konferencia egyedülálló módon ülteti egy asztalhoz az állami és a magántőkés befektetőket, hogy közösen rajzoljanak képet a magyar tőkebefektetési piac jelenéről, új irányairól, kihívásairól, valamint az együttműködés lehetséges modelljeiről.
2025. 10. 20. 19:00
Megosztás:

Ismét országos toborzásba fogott a HungaroControl

A hazai léginavigációs szolgáltató, a HungaroControl október 20-tól ismét várja a jelentkezőket a 2026 őszén induló légiforgalmiirányító- képzésére. Az érdeklődők 2026. március 15-ig pályázhatnak, a kiválasztási folyamat várhatóan a nyár közepén zárul. A jövő ősszel induló évfolyamra továbbra is minden, a légi közlekedés iránt érdeklődő pályázó jelentkezését szívesen fogadják.
2025. 10. 20. 18:30
Megosztás:

Megerősítette együttműködését a GVH és a Görög Versenyhatóság

Megerősítette együttműködését a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a Görög Versenyhatóság (HCC), az erről szóló megállapodást a fennállásának 30. évfordulóját ünneplő görög hatóság nemzetközi szakmai konferenciáján írták alá Athénben - közölte a GVH hétfőn az MTI-vel.
2025. 10. 20. 18:00
Megosztás:

Hol tart ma a hazai áramtőzsde a regionális együttműködésben?

Az elmúlt másfél évtizedben a HUPX a közép-kelet-európai régió egyik legelismertebb és leglikvidebb szervezett villamosenergia-piacává vált. De hogyan lehet úgy lépést tartani az iparági fejlődéssel, hogy közben a piaci szereplők igényei is maximálisan teljesüljenek?
2025. 10. 20. 17:30
Megosztás:

Alkotmányellenesnek minősült Romániában az igazságszolgáltatási nyugdíjreform

Alkotmánysértőnek minősítette hétfői ülésén a román alkotmánybíróság a bírák és az ügyészek nyugdíjazási feltételeit módosító törvénytervezetet, amelyet parlamenti vita nélkül, úgynevezett kormányzati felelősségvállalással próbált hatályba léptetni az Ilie Bolojan vezette négypárti kormány.
2025. 10. 20. 17:00
Megosztás:

Az EU Tanácsa álláspontot fogadott el az orosz gázimport fokozatos kivezetéséről

Az európai uniós tagállamok kormányainak képviselőit tömörítő Tanács tárgyalási álláspontot fogadott el az orosz földgázimport fokozatos kivezetéséről szóló rendelettervezetről - közölte a testület hétfőn.
2025. 10. 20. 16:30
Megosztás:

Michael Saylor elnök szerint véget ért a kriptotél, a Bitcoin felébredt

A Strategy (korábban MicroStrategy) ügyvezető elnöke, <a href="https://www.bitcoinbazis.hu/michael-saylor-strategy-bitcoin-utolso-negyedev/" target="_blank">Michael Saylor óvatosságra intette a Bitcoin-tulajdonosokat</a>, hogy ne engedjenek a medvés piaci hangulatnak. Üzenetét egy 15 másodperces, filmszerű videón keresztül közvetítette, melynek címe: „Ne etesd a [Bitcoin] medvéket”.
2025. 10. 20. 16:15
Megosztás:

Póker vs Blackjack: Főbb különbségek

Ha kaszinóról van szó, a két legnagyobb klasszikus arc az asztalnál mindig ugyanaz: póker és blackjack.
2025. 10. 20. 15:58
Megosztás:

Októberre hajszál híján 1 gigawattal bővült a hazai napelemes kapacitás

A naperőművek beépített teljesítménye először 2022-ben nőtt legalább 1000 megawattal Magyarországon. Az idei első kilenc hónapban 997 megawatt volt a gyarapodás. Még hátra van egy teljes negyedév, így biztosra vehető, hogy zsinórban a negyedik esztendőben is megugorjuk az 1 gigawattot - írta hivatalos Facebook oldalán hétfőn az Energiaügyi Minisztérium (EM).
2025. 10. 20. 15:30
Megosztás:

Egy felmérés szerint a lakosság többsége támogatja Csehország EU-tagságát

Csehország tagságát az Európai Unióban a lakosság 55 százaléka támogatja, 24 százaléka ellenzi, míg 21 százaléknak nincs konkrét véleménye ebben a témában - derült ki abból az országos felmérésből, amelyet az NMS ügynökség készített a Právo napilap és a Novinky.cz hírportál megrendelésére.
2025. 10. 20. 15:00
Megosztás:

Csúcs a használtautó-piacon: Csaknem hétszázezer személyautó cserélt gazdát az első három negyedévben

A DataHouse előzetes adatai szerint a tavaly szeptemberi 77 700-hoz képest 4,1 százalékkal több, 80 900 személygépkocsi cserélt gazdát a hazai használtautó-piacon az elmúlt hónap során, ami a valaha volt második legnagyobb havi érték. Szeptember végére sosem volt ilyen magas, 699 600 az adott év belföldi használtautó-adásvételeinek száma: az előző év háromnegyedévében is csupán 680 400 átírást regisztráltak. Ezzel immár szinte biztossá vált, hogy év végére megdől a tavaly beállított éves rekord is.
2025. 10. 20. 14:00
Megosztás:

A Duna House Group új néven folytatja működését

A Duna House Group (Duna House Holding Nyrt.) DH Groupként, megújult arculattal és új honlappal (www.dh.group) folytatja tevékenységét. A változás egy újabb jelentős mérföldkő a vállalat számára, hogy Európa vezető pénzügyi és ingatlanközvetítő cégcsoportjává váljon.
2025. 10. 20. 13:30
Megosztás:

Már több tízezren használják az MVM mesterséges intelligencia alapú rezsiasszisztensét

Alig több mint egy hónapja indult el és már több tízezren használják az MVM Csoport új, mesterséges intelligencia alapú ügyféltámogató megoldását, az úgynevezett REZSIŐR az ügyfeleknek segít a rezsicsökkentéssel, valamint az áram- és földgázszámlákkal összefüggő kérdésekben - közölte az MVM hétfőn az MTI-vel.
2025. 10. 20. 13:00
Megosztás: