Közel 1 százalékos mínuszba csúszott a BUX
Szatmári Tamás, a Raiffeisen Bank Zrt. üzletkötője elmondta: a napközben átlag alatti forgalom a nap végére erősödött meg, és ugyanekkor indult be egy határozottabb esés is. A negatív nemzetközi befektetői hangulat szerdán sem javult, a nagy papírok közül a Mol és az OTP papírokra volt némi eladói nyomás - mondta az üzletkötő.
Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője kiemelte: fontos szinteket szerdán nem törtek át az árfolyamok, és a keddi minimum-értékek közelében mozgott a legtöbb papír kereskedése. Napközben próbált lendületet venni ugyan a magyar index, ám ez nem igazán sikerült, majd szerda délután az Egyesült Államokból, az új házak eladási adatairól kapott hírek tovább húzták le az indexet.
A szerdán közölt adatok szerint a várt növekedés helyett csökkent az új amerikai lakóingatlanok decemberi eladása - a kereskedelmi minisztérium szerdán ismertetett adatai szerint. Az új amerikai lakóingatlanok decemberi értékesítése 7,6 százalékkal esett vissza, a szakértők 2,8 százalékos bővülésre számítottak.
A Mol 210 forinttal, 1,19 százalékkal 17.440 forintra csökkent, 3,0 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 91 forinttal, 1,56 százalékkal 5.749 forintra esett, forgalmuk 6,2 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama nem változott 715 forintot ért, forgalma 305,2 millió forint volt.
A Richter papírok árfolyama 200 forinttal, 0,49 százalékkal 40.800 forintra gyengült, a részvények forgalma 469,6 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis árfolyama 159,3 millió forintos forgalom mellett 300 forinttal, 1,64 százalékkal 18.000 forintra csökkent. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.982,54 ponton zárt szerdán, ez 10,95 pontos, 0,55 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.