Közel 51 százalékkal növelte negyedéves nettó nyereségét az Erste Csoport

Az Erste Csoport jól kezdte az évet, háttérben a kockázati költségek csökkenése és a díjbevétel bővülése áll - olvasható a pénzintézet pénteki közleményében.

Közel 51 százalékkal növelte negyedéves nettó nyereségét az Erste Csoport

Az Erste Csoport 31,5 százalékkal magasabb, 725 millió eurós működési eredménnyel indította 2021-et, ami a bank közleménye szerint a fellendülés éve. Az első negyedévben a bankcsoport alacsony szintű, 36 millió euró kockázati költséget képzett, 42 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban, mivel a régió kockázati környezete kedvező maradt a bank szerint.
   
A nettó kereskedési eredmény és a piaci értéken nyilvántartott eszközökön elért eredmény pozitívvá válásával együtt, az előző év hasonló időszakánál alacsonyabb kockázati költségek ellensúlyozni tudták a magasabb adóterheket, a kisebbségi részesedésekből származó jövedelem csökkenését és így elősegítette a nettó profit 50,9 százalékos növekedését, 355 millió euróra.
   
Az ügyfélhitelek állománya 1,1 százalékkal nőtt az év eleje óta, 168 milliárd euróra, az ügyfélbetétek 7,5 százalékkal, 205 milliárd euróra bővültek.    
   
Az elsődleges Tier-1 tőkeráta (CET1, végleges) 14,2 százalékról 14,0 százalékra mérséklődött.
   
A nettó kamatbevétel 1,17 milliárd euróra, éves összehasonlításban 4,6 százalékkal mérséklődött, ami az alacsonyabb kamatkörnyezet és árfolyamhatások következtében csökkenő csehországi nettó kamatbevételhez köthető. A nettó díj- és jutalékbevétel 7,1 százalékkal 540 millió euróra nőtt az összes díj- és jutalékbevételi-kategória növekedése, de elsősorban az értékpapír-üzletág és a vagyonkezelésben elért bevételek bővülése miatt.
   
A kereskedési tevékenység nettó eredménye és a piaci értéken nyilvántartott pénzügyi eszközök nyeresége/vesztesége sorokon a bevétel jelentősen meglódult, 66 millió eurós pozitív eredmény született, szemben az előző év hasonló időszakában jelentkező közel 120 millió eurós veszteséggel. Mindkét tételnél főként átértékelési hatások jelentkeztek. Mindezek eredményeként a működési bevétel 10 százalékkal nőtt éves szinten, 1,83 milliárd euróra.
   
Összességében a működési eredmény 31,5 százalékkal 725 millió euróra nőtt, a költség/bevétel ráta pedig 60,3 százalékra változott az egy évvel korábbi 66,8 százalékról.
    
A bankcsoport mérlegfőösszege jelentős mértékben, 305,0 milliárd euróra nőtt, 9,9 százalékkal az előző pénzügyi év végéhez viszonyítva. Eszközoldalon a készpénz- és pénzeszközök növekedtek, főként Ausztriában, összesen 54,0 milliárd eurót tettek ki, 50,8 százalékkal bővülve. A növekedés elsősorban a központi bankoknál tartott nagymértékű készpénz-állománynak köszönhető, nem utolsó sorban a TLTRO (Célzott Hosszabb Lejáratú Refinanszírozási Művelet), az EKB hitelezést elősegítő eszközének megnövelt keretének eredményeként. A hitelintézeteknek nyújtott hitelek és más kintlévőségek állománya 27,9 százalékkal, 27,5 milliárd euróra emelkedett, az ügyfeleknek nyújtott hitelek és követelések állománya pedig 1,1 százalékkal, 167,8 milliárd euróra nőtt.
   
Forrásoldalon a hitelintézetek által elhelyezett betétek 42,3 százalékkal, 35,3 milliárd euróra nőttek, az EKB megnövekedett refinanszírozásának (TLTRO-tranzakciók) eredményeként. Az ügyfélbetétek állománya minden elsődleges piacon - de leginkább Csehországban és Ausztriában - tovább nőtt, 205,4 milliárd eurót tett ki, ami 7,5 százalékkal nagyobb a 2020. év véginél. A hitel/betét ráta 81,7 százalékon állt a december végi 86,9 százalék után.
   
Az általános igazgatási költségek 0,7 százalékkal 1,10 milliárd euróra csökkentek, amit a személyi jellegű kiadások 1,2 százalékos mérséklődése 622 millió euróra is elősegített. A létszám (teljes munkaidős egyenérték szerint) 0,6 százalékkal csökkent az időszak végére 45 690 főről 45 411 főre.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Világörökségi hatástanulmány készül a Gellért-hegyi siklóhoz

Az UNESCO előírásainak megfelelő, komplex világörökségi hatásvizsgálat készül a Gellért-hegyi sikló tervezéséhez kapcsolódóan. A vizsgálat célja a megvalósuló beruházásnak a világörökségi helyszín kiemelkedő egyetemes értékeire gyakorolt hatásainak felmérése és további örökségvédelmi javaslatok megfogalmazása. A felméréshez kapcsolódóan olyan látványképek is készülnek, amelyek bemutatják, hogy a legfontosabb fővárosi turisztikai látványpontokból hogyan fog látszódni a felvonó. A Gellért-hegyi sikló új, kiemelkedő turisztikai célpontként segíti Budapest idegenforgalmának újjáélesztését, emellett teljesen kiváltja majd a Gellért-hegy közútjait megterhelő turistabusz-forgalmat. Ezáltal hozzájárul a levegőminőség javulásához és a városrész élhetőbbé válásához.
2021. 08. 26. 13:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás:

Jelentősen nőtt a Rába nyeresége

elentősen, 239,5 százalékkal 1,5 milliárd forintra nőtt a Rába Járműipari Holding Nyrt. adózás utáni nyeresége a második negyedévben az előző év azonos időszakához képest - közölte a győri székhelyű járműgyártó vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerda este.
2021. 08. 26. 06:30
Megosztás:

Távközlési szuperholdingot hoz létre a magyar állam és a 4iG

Együttműködési megállapodást kötött Mager Andrea, az Antenna Hungária Zrt. (AH Zrt.) tulajdonosi jogait gyakorló nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter és a 4iG Nyrt. (4iG) - tájékoztatta az informatikai cég szerdán az MTI-t.
2021. 08. 26. 06:00
Megosztás:

A legjobb támogatás, amiről még nem hallottál

A magyar munkáltatók számára elérhető a lehetőség, hogy egészségpénztári keretek között célzott szolgáltatások révén támogassák munkavállalóikat, könnyítve ezzel az egészségmegőrzéshez és a családi kiadásokhoz kapcsolódó terheiken. Bár a hazai cégek már 2019-től választhatják ezt a kedvező adózású támogatási formát, egyelőre még nem terjedt el széles körben – hívja fel a figyelmet az OTP Egészségpénztár.
2021. 08. 25. 14:00
Megosztás:

Az MNB szeptemberben méri fel a kamatemelések eredményeit

A monetáris tanács a szeptemberi inflációs jelentés ismeretében értékeli átfogóan a kamatemelési ciklus eredményeit és azonosítja az inflációs kilátásokat övező kockázatokat - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa a keddi kamatdöntés indoklásában.
2021. 08. 24. 23:00
Megosztás:

Javította a cseh gazdasági prognózist a prágai pénzügyminisztérium

Javította a cseh gazdasági előrejelzését a prágai pénzügyminisztérium. A kedden nyilvánosságra hozott új előrejelzése szerint az idén 3,2 százalékkal fog emelkedni a bruttó hazai termék (GDP) Csehországban, míg áprilisban a tárca 3,1 százalékos növekedést várt.
2021. 08. 24. 22:00
Megosztás:

Tovább terjeszkedik az AutoWallis

Újbudán, a Kopaszi-gát közelében vásárolt 18 ezer négyzetméteres ingatlant az AutoWallis, amelyen több márkának is helyet adó multimárkás gépjármű kereskedő- és szolgáltató központ fejlesztését tervezi a társaság.
2021. 08. 24. 11:00
Megosztás:

A Rába 20 százaléka a Széchenyi István Egyetemért Alapítványhoz kerül

A Rába Járműipari Holding Nyrt. részvényeinek 20 százaléka a Széchenyi István Egyetemért Alapítványhoz kerül ingyenesen a Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Zrt.-től, az alapítvány közérdekű céljainak megvalósítása érdekében - közölte a járműgyártó vállalat hétfőn a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2021. 08. 24. 07:00
Megosztás:

Áttöri az álomhatárt a Magyar Termék, új hazai márkát vezet be a SPAR

2021 végére eléri a 200-at a Magyar Termék védjegyeket használó hazai gyártók száma – mondta Benedek Eszter, a védjegyrendszert működtető nonprofit cég vezetője az idén először meghirdetett Hazai Termékek Hónapja sajtótájékoztatóján. A kampányt támogató SPAR Magyarország augusztustól SPAR HAZAI. SZERETEM márkanéven hagyományos magyar ízvilágú élelmiszereket kínál boltjaiban, az Irinyi Terv Élelmiszeripari Beszállítófejlesztési Programjának keretében pedig már 30-nál több csatlakozó gyártócéggel működik együtt.
2021. 08. 24. 01:00
Megosztás:

Ősztől újra törlesztene a még moratóriumban lévők nagy többsége

Pozitív, jövőközpontú és a problémák megoldására irányuló kommunikációt várnak a pénzügyi szolgáltatójuktól a lakossági ügyfelek a koronavírus-járvány okozta új környezetben – derül ki a CIB Bank nemrégiben a saját ügyfélkörében elvégzett online kutatásából. Az immár második alkalommal elvégzett felmérés alapján a válaszadók legnagyobb félelme változatlanul az, hogy egy családtagjuk elkapja a koronavírust, miközben az anyagi biztonságért inkább a fiatalabb, az egészségéért pedig az idősebb generáció aggódik jobban. A CIB Bank még hitelmoratóriumban lévő lakossági ügyfeleinek többsége szeptember után inkább már újra törlesztene.
2021. 08. 23. 23:00
Megosztás:

Forinterősödéssel indult a hét

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfő kora reggel a péntek esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 23. 08:00
Megosztás:

A Continental egy zseniális ötlettel rukkolt elő

Continental akár jövőre megkezdheti a műanyag palackok újrahasznosítását a gumiabroncs-gyártás során, már rendelkezésére áll az ehhez szükséges technológia, amelyet az OTIZ Oriental Industries (Suzhou) Ltd.-vel közösen fejlesztett ki - ismertette a társaság közleményében.
2021. 08. 22. 10:00
Megosztás:

800 új légiutaskísérőt vesz fel még idén a Wizz Air

A Wizz Air korábban nem tapasztalt méretű nemzetközi toborzásba kezd, amelynek célja 800 új légiutaskísérő felvétele még ebben az évben - jelentette be közleményében a légitársaság, amelyet csütörtökön juttatott el az MTI-nek.
2021. 08. 20. 06:00
Megosztás:

Nőtt az ANY Biztonsági Nyomda árbevétele

Az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. 22,4 milliárd forint konszolidált nettó árbevételt ért el az első fél évben, csaknem 73 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában; nettó eredménye 2,19 milliárd forintot tett ki, 1,88 milliárd forinttal, 627,5 százalékkal nőtt a tavalyi első fél évhez képest - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2021. 08. 20. 05:00
Megosztás:

Az Északi Áramlat-2 már idén szállíthat gázt

A még épülő Északi Áramlat-2 gázvezeték a várakozások szerint már az idén 5,6 millió köbméter gázt szállíthat Németországba - közölte csütörtökön a Gazprom orosz gázipari vállalat.
2021. 08. 20. 01:00
Megosztás: