Közelednek a választások, egyre inkább be vagyunk sózva

A szavazásra jogosultak 60 százaléka venne részt biztosan egy most vasárnapi választáson, ami jelentős növekedés a decemberi és a januári 51 százalékos arányhoz képest - közölte a Tárki Társadalomkutatási Intézet az MTI-vel.

A cég felmérése szerint a kampány hatására nőtt a pártpreferenciával rendelkezők aránya, s ezzel együtt valamelyest csökkent a preferenciájukban bizonytalanok és a válaszmegtagadók aránya. Az ezer felnőtt megkérdezésével, február 10-24. között végzett kutatás alapján a Tárki azt várja, hogy április 11-én a részvétel mértéke 63-65 százalék között lesz.

 

Ez esetben a Fidesz-KDNP a listás szavazatok 53-55 százalékára, az MSZP 21-23, a Jobbik 10-12 százalékára számíthat. Rajtuk kívül az LMP, esetleg az MDF érheti el a parlamentbe jutáshoz szükséges 5 százalékot. A Fidesz-KDNP támogatottsága a teljes felnőtt lakosság körében februárban 37 százalék (decemberben 37, januárban 35 százalék) volt.

 

Az MSZP tábora ugyanakkor a decemberi 11 és a januári 12 százalék után februárban 15 százaléknyi lett. A biztos szavazó pártválasztók közül 61 százalék a Fidesz-KDNP-t támogatja, míg az MSZP szavazótábora 22 százalékon áll. A felmérés szerint a teljes népességen belül 7 százalék a Jobbik támogatottsága (decemberben 7, januárban 6 százalék volt), a biztos szavazó pártválasztók között 11 százaléknyi.

 

Az LMP támogatottsága a teljes lakosságon belül 4, a biztos szavazó pártválasztók körében pedig 3 százalékos, szemben az előző hónapban mért 1 százalékkal. Az MDF szavazói a teljes lakosságon és a biztos szavazó pártválasztókon belül is 2 százalékot tesznek ki, míg az SZDSZ tábora a teljes felnőtt lakosság körében 1 százalékos. A biztos szavazó pártválasztók körében viszont az SZDSZ elveszítette a januárban mért 1 százalékos támogatottságát.

 

A Tárki elemzése szerint az egyik legnagyobb bizonytalansági tényező az, hogy a Jobbik "mennyi szavazót lesz képes elcsábítani a Fidesz-től". A két párt szavazótábora közötti határvonalat erősen befolyásolja - hangsúlyozták -, hogy a bizonytalankodók között mennyire sikerül Orbán Viktornak, illetve Vona Gábornak meggyőzőnek mutatkoznia. Mint írták, a biztos részvételű, de bizonytalan preferenciájú választók között még mindig maradt 7-10 százaléknyi szavazó, akiknek a szimpátiáját ma még nem lehet tudni.

 

Ebben a körben a legnagyobb esélye az LMP-nek és az MDF-nek van szavazatokat szerezni. A Tárki a választások előtti utolsó előrejelzését április 7-én teszi közzé. A Nézőpont Intézet - ugyancsak szerdán közzétett - felmérése szerint az általa megkérdezettek 39 százaléka támogatja a Fideszt, 9 százaléka az MSZP-t és 8 százaléka a Jobbikot. A cég a reprezentatív mintán alapuló kutatás során ezer embert kérdezett telefonon, február 26-28. között.

 

A közleményben csak ennek a három pártnak az adatai szerepelnek. Az előző két hétvégén az aktív szavazók 43, illetve 42 százaléka volt Fidesz-támogató, a februári végi kutatás szerint viszont ismét 48 százalékuk támogatta a legnagyobb ellenzéki pártot. Az aktív szavazók 10 százaléka az MSZP-re, 8 százaléka a Jobbikra szavazna.

 

A Forsense február 3-11. között végzett felmérése is azt mutatja, hogy továbbra is három párt parlamentbe való bejutása tekinthető biztosnak. A cég szerint biztos szavazó pártválasztók körében a Fidesz 59 százalékos támogatottsága továbbra is igen jelentős előnyt mutat a második helyezett MSZP-vel szemben (18 százalék).

 

A Jobbik 14 százalékos eredményével biztos bejutónak számít. A Századvégnek a Kód intézettel közösen végzett, február 1-6. közötti, ezer, véletlenszerűen kiválasztott felnőtt megkérdezésével folytatott felmérése szerint a biztosan szavazó, pártot választó megkérdezettek körében a Fidesz 58 százalékos támogatottsággal rendelkezik, míg a szocialistákat 23 százalék választaná. A harmadik legerősebb politikai erő a Jobbik, amelynek támogatottsága továbbra is 10 százalékos.


Erősödik az európai abroncspiac, közben látványosan átrendeződik az import

Az európai csereabroncs-piac 2026 második negyedévében határozott javulást mutatott: a személygépkocsikhoz, SUV-okhoz és könnyű haszonjárművekhez értékesített abroncsok forgalma 3 százalékkal, a tehergépkocsi- és autóbusz-abroncsoké pedig 13 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A személyautó-abroncsok között továbbra is a négyévszakos termékek teljesítenek a legjobban, miközben az európai importpiacon jelentős földrajzi átrendeződés zajlik: Kína visszaszorul, a délkelet-ázsiai gyártók pedig egyre nagyobb részesedést szereznek.
2026. 08. 12. 15:00
Megosztás:

Dubai ingatlanvásárlás: lehetőségek és kihívások

Dubai az elmúlt évtizedek során az ingatlanbefektetők egyik kedvenc célpontjává vált. Ez nem véletlen, hiszen a lenyűgöző építészeti projekteken túlmenően vonzó befektetési feltételeket kínál, különösen a kedvező adózási feltételek és a biztosított vízumlehetőségek miatt. Mielőtt azonban belevágnánk a dubai ingatlanvásárlásba, fontos, hogy megismerjük a helyi piac sajátosságait.
2026. 08. 12. 14:00
Megosztás:

A vetőmagszektor idén is biztosítja a megfelelő mennyiségű őszi kalászos vetőmagot

A 2026-os őszi kalászos vetési szezonra az őszi búza, az őszi árpa és a tritikálé vetőmagok esetében is rendelkezésre áll a szakmailag elfogadható, 45 százalék feletti vetőmag-felújítási arányhoz szükséges készlet a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács adatai szerint. A VSZT ugyanakkor arra számít, hogy a terményárak várható csökkenése és a gazdálkodók költségcsökkentési törekvései mérsékelhetik a fémzárolt vetőmag iránti keresletet.
2026. 08. 12. 13:00
Megosztás:

A Rain felvásárolta az Ansát: jöhet a stabilcoin-költés Visa- és Mastercard-hálózaton

A stabilcoinok mindennapi fizetési eszközzé válását gyorsíthatja fel a Rain legújabb felvásárlása. A stabilcoin-alapú kártyás fizetési megoldásokat kínáló vállalat megszerezte az Ansát, amely digitális, előre feltölthető pénztárcák infrastruktúrájára specializálódott. Az ügylet célja, hogy a vállalatok saját márkás digitális tárcáiban tárolt egyenlegeket a jövőben ne csak zárt ökoszisztémákban, hanem Visa- és Mastercard-elfogadóhelyeken is el lehessen költeni.
2026. 08. 12. 12:00
Megosztás:

Kismértékben csökkentek a fejlett piaci hozamok, miközben az éven túli magyar hozamok 8-10 bázisponttal emelkedtek

Az amerikai állampapírpiacon tegnap csak mérsékelt elmozdulások voltak megfigyelhetők, miközben a befektetők továbbra is a közel-keleti geopolitikai feszültségeket és a hét második felében érkező inflációs adatokat értékelték.
2026. 08. 12. 11:00
Megosztás:

A kisebb papírokat tartalmazó Russell 2000 kivételével gyengültek kedden a főbb amerikai indexek

A Russell 2000 kivételével gyengüléssel zártak kedden a főbb amerikai indexek, miután a befektetői hangulatot rontotta, hogy egyre kisebbnek látszott a Hormuzi-szoros gyors újranyitásának esélye. Az S&P 500 szektorai közül a kommunikációs szolgáltatások teljesítettek a leggyengébben: az Alphabet árfolyama 3,8%-kal esett.
2026. 08. 12. 10:00
Megosztás:

Vegyesen zártak kedden az európai indexek, miközben a továbbra is magas olajárak rontották a hangulatot

Vegyesen zártak az európai részvénypiacok tegnap, miközben a befektetők a hét második felében érkező fontos makrogazdasági adatokra vártak. A pán-európai STOXX 600 index történelmi csúcsa közelében stagnált.
2026. 08. 12. 09:00
Megosztás:

Alig mozdult szerda reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, kissé erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda reggelre az előző délutáni jegyzéséhez képest.
2026. 08. 12. 08:00
Megosztás:

CIB Bank: a magyarok harmada tervez lakásfelújítást

Minden harmadik magyar felnőtt felújítaná otthonát a közeljövőben, ám a tervezők majdnem egyharmadának legfeljebb 500 ezer forintja van erre a célra, derül ki a CIB Bank megbízásából készült reprezentatív felmérésből.
2026. 08. 12. 07:00
Megosztás:

Egyedülálló robottechnológiával érkezett meg a jövő Mezőtúrra

Mérföldkőhöz érkezett a hazai facsomagolóanyag-gyártás: a jövő év elején életbe lép a szigorú uniós EUDR-szabályozás. Az erdőirtási rendelet a GPS-koordinátákig visszakövethetővé teszi majd a felhasznált faanyag származását. Eközben egyedülálló csúcstechnológiát honosít meg a régióban az iparág egyik legjelentősebb hazai képviselője. Egymilliárd forint összértékű beruházás révén, egy nagymúltú, német cégcsoport stratégiai referenciaüzeme valósul meg Mezőtúron.
2026. 08. 12. 06:00
Megosztás:

Drága lehet, ha a ChatGPT-re bízzuk a felújítást

Az építőipari szakemberek 73 százaléka találkozott már olyan megrendelővel, aki az AI segítségével ellenőrizte vagy kérdőjelezte meg szakmai javaslatait, munkáját vagy árait. A legtöbben nem az AI használatát kifogásolják, hiszen sokan maguk is alkalmazzák, hanem azt, amikor egy chatbot általános válasza felülírja a helyszíni felmérést és a szakmai tapasztalatot. A Mapei Kft. felmérése szerint ennek akár hibás kivitelezés is lehet a következménye.
2026. 08. 12. 05:00
Megosztás:

A nők közel fele úgy gondolja, hogy munkanélküliség esetén nehezen tudna újra elhelyezkedni

Jóval negatívabban ítélik meg a magyar munkavállalók a saját munkaerőpiaci mobilitási lehetőségeiket az év elejéhez képest, mivel megkétszereződött azok aránya, akik szerint egy esetleges állásvesztés vagy felmondás esetén nehezen, illetve nagyon nehezen találnának a képzettségüknek megfelelő új állást. A BNP Paribas Cardif Biztosító és az NMS legfrissebb közös kutatása a jelentős nemi eltérésekre is felhívja a figyelmet, mivel az újra elhelyezkedés sikere kapcsán jelenleg másfélszer annyi nő, mint férfi vélekedik pesszimistán.
2026. 08. 12. 04:00
Megosztás:

Többfrontos küzdelem a szellemi hanyatlás kockázatának csökkentésére

A szellemi frissesség megőrzését sokan egyetlen megoldástól várják: egy vitamintól, egy új alkalmazástól, egy edzésformától vagy étrendi változtatásoktól. A WHO 2026-os irányelvei azonban inkább összetett , több területet érintő megközelítésben gondolkodnak.
2026. 08. 12. 03:00
Megosztás:

Másnaposság elleni készítmények: mi működik és mi az átverés?

Egy kapszula lefekvés előtt, egy tapasz a karra vagy egy vitaminshot ébredés után – valóban létezik egyszerű megoldás a másnaposságra?
2026. 08. 12. 02:00
Megosztás:

Új nyugdíjcsomag a Tisza Párttól akár 795 milliárd forintba is kerülhet

Jelentős nyugdíjemelést, évente akár 200 ezer forintos támogatást és több tízezer új idősotthoni férőhelyet ígér a Tisza Párt. A tervezett intézkedések több százezer idős ember helyzetén javíthatnának, ugyanakkor a teljes csomag évente akár 795 milliárd forintos többletkiadást is jelenthet a nyugdíjkasszának - nyilatkozta Dr. Farkas András a Magyar Hangnak.
2026. 08. 12. 01:00
Megosztás:

100.000 Ft-os iskolakezdéssel számolnak az elsősök szülei

A tervezett iskolakezdési kiadás mediánja gyermekenként 60.000 forint a REGIO JÁTÉK felmérésében részt vevő szülők körében. Az elsősöknél ez az összeg 100.000 forint, ami kétszer akkora, mint a 2-8. osztályos gyermekek esetében.
2026. 08. 12. 00:01
Megosztás:

Az aszály áll a 35. debreceni Farmer-Expo középpontjában

Az aszály lesz az egyik fő témája a 35. Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításnak, amelyet augusztus 27-29. között rendeznek meg Debrecenben - mondta Vaszkó László vásárigazgató kedden sajtótájékoztatón.
2026. 08. 11. 23:00
Megosztás:

Több évtizedes mélypontra került az Egyesült Államok stratégiai olajkészlete

Több évtizedes mélypontra került az Egyesült Államok stratégiai olajkészlete augusztus elejére a szövetségi energiaügyi minisztérium összesítése szerint.
2026. 08. 11. 22:00
Megosztás:

Kültéri tárolás helyesen: párnák, plédek, és kiegészítők rendszerezése

A terasz akkor a legjobb, ha nem kell minden használat előtt újrarendezni. Ha a párnák kéznél vannak, a plédek nem áznak el, a kiegészítők nem kallódnak, és egy hirtelen zápor sem teszi tönkre a délutáni pihenést, akkor a kültéri tér valóban a mindennapok része lesz. Ehhez azonban nem elég egy szép kerti bútor szett vagy egy kényelmes napozóágy. A kültéri tárolás legalább annyira fontos, mint maga a berendezés.
2026. 08. 11. 21:00
Megosztás:

Új korszak jön a csomagolásoknál

Holnaptól (aug. 12.) kell alkalmazni az Európai Unió új csomagolási rendeletét, a PPWR-t, amely fokozatosan új követelményeket vezet be a csomagolások összetételére, újrahasznosíthatóságára, jelölésére. A Niveus szerint a változások jóval több vállalkozást érintenek, mint azt sokan gondolják: nemcsak a csomagolások gyártóira, hanem az importőrökre, a forgalmazókra és a saját márkás termékeket értékesítő cégekre is új kötelezettségek várnak.
2026. 08. 11. 20:00
Megosztás: