Közép- és Kelet Európa fellendülése gyorsabb lesz, mint a Nyugaté
Klaus a Prague Twenty társaság által megrendezett tanácskozáson tartott előadásában azt mondta: a fellendülés meggyorsításának alapfeltétele, a közkiadások, tehát a költségvetési hiányok problémájának racionális és gyors megoldása. Több közép-európai ország nagy gondja egyebek között az - állítja az államfő -, hogy a kommunizmusból a piacgazdaságba való átmenet után átvette az európai szociális modellt. Klaus szerint ez azért történt, mert az emberek akarták, másrészt pedig az európai uniós tagság is e mellett szólt. "Ez a modell nem viszonyul barátságosan a gazdasági növekedéshez. Inkább statikus, mint dinamikus és főleg a stabilitásra orientálódik" - fejtette ki a politikus.
Klaus úgy véli: Közép- és Kelet-Európa országaiba importálódott a válság, de ennek következtében megmutatkoztak az itteni gazdaságok szerkezeti problémái. A gazdasági válság hatása az egyes országokra eltérő volt; ezt jelentősen meghatározta az ország nagysága, illetve a belső piac mérete. "A nagy országok számára könnyebb megbirkózni a válsággal, mint a tipikus kis országoknak, amelyek gazdasága nagymértékben függ az exporttól" - mutatott rá a cseh köztársasági elnök. Szerinte az euró, a közös európai pénznem túl fogja élni a válságot. "Az euró hosszú lejáratú válsága azonban folytatódni fog, és nagy árat fogunk fizetni ezért a kísérletért" - szögezte le Klaus. Meggyőződése: a közös európai pénznem léte az egyik alapvető oka annak, miért olyan gyenge Európa gazdasági növekedése.
"Az euróra való áttéréssel az egyes országok elveszítették önálló pénzügyi politikájukat és azt a lehetőséget, hogy reagálhassanak az eltérő gazdasági feltételekre" - fejtette ki. Megjegyezte: úgy látja, hogy az euró az oka annak is, hogy az euróövezet egyes tagállamai nem figyeltek fel időben a válság, a költségvetési problémák veszélyeire. A cseh államfő ugyanakkor azt mondta, hogy fel kellene számolni a Nemzetközi Valutaalapot (IMF). "Szerepének növekedése, amely a válság eredménye, rossz út. Az IMF felelős a bevezetett intézkedésekért, viszont a felelősséget ezért nem ő fogja viselni" - szögezte le Klaus. A Prague Twenty nonprofit társaság 2009-ben alakult meg, s tevékenységének fő célja nemzetközi politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális konferenciák, szemináriumok rendezése. (MTI)