Külföldi sajtó Magyarországról - a Csatáry-ügyről

A Csatáry-üggyel, a Nemzeti Alaptantervvel, valamint a Romániára és Magyarországra gyakorolt brüsszeli "nyomással" foglalkoztak csütörtökön külföldi lapok.

A legnagyobb példányszámú, naponta átlagosan tízmillió olvasóhoz eljutó, konzervatív irányultságú brit bulvárlap, a The Sun fotókkal illusztrált terjedelmes cikkben számolt be a háborús bűncselekmények elkövetésével meggyanúsított Csatáry László budapesti őrizetbe vételéről.
    

A The Sun még vasárnap két teljes újságoldalt megtöltő, ugyancsak fotókkal illusztrált riportot közölt arról, hogy oknyomozó riporterei megtalálták a Budapest egyik "elegáns kerületében élő" Csatáryt.
    

Csatáry őrizetbe vétele kapcsán az újság újabb terjedelmes beszámolóban tért vissza ügyre; a cikk a "Got him" - "Elkapták" - címet viseli. Efraim Zuroff, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetője a lapnak kijelentette: szeretne "szívből jövő köszönetet mondani" a The Sunnak azért "a fantasztikus erőfeszítésért", amely Csatáry László őrizetbe vételét lehetővé tette. Zuroff szerint egy ilyen személy esetében "nem azt kell nézni, hogy idős, törékeny emberről van szó, hanem arra az emberre kell gondolni, aki fizikai ereje teljében minden energiáját ártatlan férfiak, nők, gyermekek üldözésére és meggyilkolására fordította".
    

A párizsi Le Figaro Magyarország elhatározta, hogy letartóztat egy náci bűnöst címmel számolt be Csatáry László előállításáról. A konzervatív lap megemlítette: "tíz hónappal a Simon Wiesenthal Központ feljelentése után, a magyar igazságszolgáltatás akcióba lépett".
    

A cikkszerző, Arielle Thedrel ugyanakkor idézte Serge Klarsfeld egykori nácivadászt, a franciaországi deportáltak leszármazottainak egyesületi elnökét, aki szerint a letartóztatás "a nemzetközi közvéleménynek tett kompromisszum". A lap úgy vélte, hogy "a magyar igazságszolgáltatást kettősség jellemzi", példaként említette, hogy a háborús bűnök elkövetésével vádolt Képíró Sándort tavaly bizonyítékok híján felmentették. Ennek kapcsán megemlítette, hogy "Orbán Viktor miniszterelnök nacionalizmusa és a szélsőjobboldal iránt tanúsított elnéző attitűdje a Horthy-korszak szimbólumainak restaurálásához vezetett", a Nemzeti Alaptantervben antiszemita írók szerepelnek, köztük Nyirő József, akiről nemrég megemlékeztek egy ünnepségen, amelyen Kövér László, az Országgyűlés elnöke is részt vett, s ezért Elie Wiesel Nobel-békedíjas író lemondott magyar állami kitüntetéséről. "Nem is beszélve a közelmúltban elszaporodott romaellenes és antiszemita incidensekről. Mintha Orbán Viktor Magyarországa amnéziában szenvedne" - zárta írását a Le Figaro.
    

Az antiszemitizmus használatáról Magyarországon címmel közölt írást csütörtökön Vári István Stéphane Párizsban élő szociológustól a Libération című baloldali francia napilap véleményrovata. A szerző azt írta, hogy hat zsidó szervezet felülvizsgálati kérelme ellenére a kormány nem változtatott a Nemzeti Alaptanterven, amelyben négy olyan író szerepel, aki a két világháború között antiszemitizmusáról volt ismert, valamint részletesen ismertette a Nyirő József újratemetése kapcsán kirobbant közéleti vitát és diplomáciai konfliktust. Vári véleménye szerint a "lappangó antiszemitizmushoz idegengyűlölő és revizionista folklór társul" a Nagy-Magyarország mítoszával, amely olyan tragédiáként állítja be az ország sorsát, amelynek egyetlen oka a trianoni szerződés.


A Frankfurter Allgemeine Zeitung című német konzervatív lap az Európai Bizottság által kifogásolt magyarországi és romániai kormányzati intézkedések bizottsági kezeléséről közölt elemzést.
    

A szerző, Nikolas Busse A brüsszeli nyomásgyakorlás eszközei című írásában kifejtette: az Európai Unió az utóbbi időszakban kétszer is szembetalálta magát azzal a problémával, hogy valamely tagállam "a demokráciával és a jogállamisággal összeegyeztethetetlennek tűnő politikai manővert hajt végre". Az egyik eset az "átfogó magyarországi államreform" volt, a másik pedig a román államfő leváltására tett kísérlet. Mindkét ügy megmutatta az EU egy alapvető problémáját, azt, hogy a tagjelöltektől ugyan eredményesen lehet kikövetelni az uniós normák betartását, a tagoknál viszont "nem könnyű" elérni az igazodást a közös normarendszerhez.
    

Az EU-nak két fő eszköze van a tagállamokkal szembeni fellépésre, az egyik a kötelezettségszegési eljárás, a másik az EU működéséről szóló szerződés 7. paragrafusa szerinti eljárás, amely a szavazati jog megvonását célozza. Ez utóbbi egyik esetben sem tűnt "komoly opciónak", a kötelezettségszegési eljárásról pedig bebizonyosodott, hogy nem vezet gyors eredményre, ha az adott ország "kemény marad". A magyar esetben "Orbán ellenállt az EB-nek ahol csak tudott, és az Európai Bíróságtól sem riadt vissza" - fejtette ki Busse.


Az Európai Unió "magjából" érkező összes komor hír ellenére sok ország az EU perifériáján még siralmasabb helyzetben van, és több szakértő szerint instabilitásuk tovább gyengítheti az uniót - írta a The New York Times.
    

A vezető liberális amerikai lap felidézi a közelmúlt román kormányzati intézkedéseit, az EU súlyos bírálatát, majd megállapítja, hogy nem sokkal jobb a helyzet a szomszédos Magyarországon sem, ahol Orbán Viktor miniszterelnök a jobboldali Fidesz támogatásával úgy döntött, hogy inkább új alkotmányt vezet be, semmint lábbal tapossa a meglévőt - véli az amerikai újság. (MTI)

80 ezer BTC visszaszerzése hard forkkal? Mark Karpeles vitatott javaslata felforgathatja a Bitcoint

Egy minden eddiginél merészebb ötlet rázta meg a kriptoközösséget: a csődbe ment Mt. Gox egykori vezérigazgatója, Mark Karpeles egy egyszeri Bitcoin hard fork végrehajtását javasolja annak érdekében, hogy visszaszerezzen közel 80 000 BTC-t egy 2011-es hackből. A terv nemcsak technikai, hanem filozófiai szempontból is alapjaiban kérdőjelezi meg a Bitcoin egyik legszentebb elvét: a megváltoztathatatlanságot (immutability).
2026. 02. 28. 13:00
Megosztás:

A gyógyszerpiac versenyjogi kihívásairól tartott szemináriumot a GVH és az OECD közös budapesti oktatási központja, Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) közösen működtetett Versenyügyi Regionális Oktatási Központja (ROK) a gyógyszerpiac versenyjogi kérdéseiről szervezett szemináriumot. A háromnapos szakmai eseményen közel 20 ország versenyhatósági szakértői vettek részt. A GVH aktívan foglalkozik a gyógyszerpiacokon felmerülő versenyjogi problémákkal, nemrég két versenyfelügyeleti eljárást is indított versenykorlátozás, illetve erőfölénnyel való visszaélés gyanújával.
2026. 02. 28. 12:00
Megosztás:

A Wizz Air felfüggesztette izraeli, dubaji, abu-dzabi és ammani járatait

A közel-keleti helyzet eszkalálódása miatt a Wizz Air azonnali hatállyal felfüggesztette minden izraeli, dubaji, abu-dzabi és ammani járatát - közölte a Wizz Air Magyarország szombaton az MTI-vel, jelezve: az intézkedés legalább március 7-ig érvényben marad.
2026. 02. 28. 11:00
Megosztás:

A Shopper Park Plus Nyrt. eredménye jelentősen nőtt 2025-ben

Az SPP Csoport 2025. évi adózott nyeresége 36,6 millió euró volt, 12,4 millió euróval magasabb, mint 2024-ben - tájékoztatott a Shopper Park Plus Nyrt. a tőzsde honlapján szombaton, a Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok (IFRS) alapján készült, konszolidált, nem auditált jelentésében.
2026. 02. 28. 10:00
Megosztás:

Izrael megtámadta Iránt

Izrael megelőző csapást mért Iránra - jelentette be szombat reggel Jiszrael Kac izraeli védelmi miniszter. Az IRNA iráni állami hírügynökség mindeközben robbanásokat jelentett Teheránból.
2026. 02. 28. 09:00
Megosztás:

Az Erste Ingatlan Alapok nyerték el az „Év Ingatlanpiaci Vállalata” díjat a Real Estate Awardson

A hazai ingatlanpiac egyik legjelentősebb szakmai díjával ismerték el az Erste Ingatlan Alapok több mint két évtizedes, stabil és értékteremtő működését a 2026-os Real Estate Awards gálán. Az elismerés a társaság piacvezető szerepét, fenntarthatósági törekvéseit és következetes üzleti teljesítményét igazolja.
2026. 02. 28. 08:00
Megosztás:

Átadták az Év szállodája 2025 elismeréseket

Átadták az Év szállodája 2025 elismeréseket pénteken este, a pályázatot tavaly szeptemberben hirdette meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) a Visit Hungary szakmai partnerségében - közölte a MSZÉSZ az MTI-vel.
2026. 02. 28. 06:00
Megosztás:

Így teremthetnek versenyelőnyt a bizonytalanságból a biztosítók

A makrogazdasági bizonytalanság, a geopolitikai feszültségek, a szabályozási környezet széttagoltsága, illetve a gyors technológiai változások egyre összetettebb és kiszámíthatatlanabb működési körülményeket teremtenek világszerte a biztosítási szektor számára – állapítja meg az EY legfrissebb ágazati jelentése. Ezek a megatrendek a kihívások mellett azonban lehetőségeket is kínálnak az intézetek vezetőinek.
2026. 02. 28. 05:00
Megosztás:

Nőtt a lakáskárok száma, a szélsőséges időjárási hatásokra is fel kell készülni

A lakáskárok száma 36 százalékkal emelkedett 2025-ben, miközben a szélsőséges időjárás egyre nagyobb szerepet játszik az ingatlanokat érintő káreseményekben – derült ki az MBH Bank reprezentatív kutatásából[1] és a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. lakásbiztosítási állományára vonatkozó éves adataiból. A közös elemzés szerint miközben nő a kárkifizetések összege, a háztartások egy része kevésbé készül fel pénzügyileg a váratlan helyzetekre, és továbbra is jelentős az alulbiztosítottság kockázata. A növekvő kockázatok miatt kiemelten fontos a megfelelő lakásbiztosítás kiválasztása, amelyben már mesterséges intelligencián alapuló szakértői támogatás is segíti az ügyfeleket.
2026. 02. 28. 04:00
Megosztás:

Megjelent a NAV 2026-os ellenőrzési terve - lássuk kik vannak a célkeresztben

Megjelent a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2026-os ellenőrzési terve. A dokumentum alapján az elmúlt évek hagyományait folytatva az adatvagyonát felhasználva idén is célzottan választja ki ellenőrzésre az adózókat a hatóság. A Deloitte szakértői szerint a NAV-ot továbbra is a fokozatosság elve vezérli: először adatot egyeztet, illetve támogat, azonban a visszaesőknél azonnal közbeavatkozik.
2026. 02. 28. 03:00
Megosztás:

Koleszterin, vérnyomás: rendben! De mi a helyzet a vérzsírral?

A vezetők jelentős része rendszeresen ellenőrizteti a koleszterinszintjeit és a vérnyomását. Ha ezek rendben vannak, megnyugodnak. A számok jók, a teljesítmény magas, a napi működés stabil. A kockázat „kezelve”. A legutóbbi kutatási eredmények alapján a szív-érrendszeri kockázat ugyanakkor nem kizárólag a koleszterinszintről szól.
2026. 02. 28. 02:00
Megosztás:

Döntött az Unió! Mindenki fizetését nyilvánosságra kell hozni, amit sokan nem akarnának...

Az idő szorít: hamarosan alkalmazni kell az Európai Unió bérátláthatósági irányelvét, miközben jelenleg a vállalatok 75%-a és a munkavállalók 51%-a sem támogatná, hogy a keresetek mindenki számára hozzáférhetővé váljanak.
2026. 02. 28. 01:00
Megosztás:

Zöld jelzést kapott a Richter tocilizumab bioszimiláris készítménye az EMA-tól

Pozitív szakvéleményt adott ki a Tuyory európai forgalomba hozatali engedélyének megadására az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) emberi felhasználásra szánt gyógyszerkészítmények bizottsága (CHMP), a készítményt a Richter és a Mochida Pharmaceutical Co. Ltd. közösen fejlesztette ki a RoActemr tocilizumab bioszimiláris változataként - közölte a Richter pénteken a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 02. 27. 23:00
Megosztás:

Áttört egy lélektani határt a kisgyermekes nők munkavállalási kedve

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján 2025-ben is stabilan magas szinten maradt a 25–49 éves korú nők foglalkoztatási rátája. A 85% körüli mutató jelzi, hogy a rugalmas foglalkoztatási formák terjedésével egyre több kisgyermekes anyukát sikerül sikeresen integrálni a munkaerőpiacra.
2026. 02. 27. 22:00
Megosztás:

Kriptotélben a Bitcoin: HODL, újrasúlyozás és adóoptimalizálás a túléléshez

A kriptopiaci tél nem az első – és valószínűleg nem is az utolsó – komoly próbatétel a befektetők számára. Amikor az árfolyamok tartósan esnek, a likviditás szűkül, a tőkeáttételes (leveraged) pozíciók leépülnek és a hangulat védekezővé válik, a piac valójában nemcsak az árakat, hanem a befektetői meggyőződést is teszteli. Ilyenkor a legellenállóbb szereplők nem pánikszerűen reagálnak, hanem újraértékelik és megerősítik az eredeti befektetési tézisüket – különösen a Bitcoin esetében.
2026. 02. 27. 21:30
Megosztás:

Gyengült pénteken a forint

Gyengült pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest, de a hetet és február hónapot erősödéssel fejezte be.
2026. 02. 27. 21:00
Megosztás:

Szijjártó Péter: Jönnek az ultramodern kínai motorvonatok

Elindult a teherforgalom a Budapest-Belgrád vasútvonalon, így Magyarország megkerülhetetlen lett a Dél- és Nyugat-Európa közötti áruszállításban és közlekedésben - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Belgrádban.
2026. 02. 27. 20:00
Megosztás:

A Shopper Park Plus Nyrt. ismét BÉT Legek díjat nyert

A Shopper Park Plus Nyrt. (SPP) újabb rangos tőzsdei díjat nyert, immár harmadik egymást követő évben részesülve szakmai elismerésben különböző kategóriákban. A BÉT Legek Az év legnagyobb nyilvános új részvénykibocsátása díj visszaigazolja a Társaság következetes növekedési stratégiáját, transzparens működését és befektetőközpontú szemléletét.
2026. 02. 27. 19:30
Megosztás:

Franciaországban egy kibertámadás során 15 millió páciens adatait lophatták el

Egy 1500 francia orvost célzó kibertámadás 2025 végén betegadatok kiszivárgásához vezetett - jelentette be pénteken a megtámadott szoftvert gyártó cég, az egészségügyi minisztérium pedig 15 millióra becsülte az érintett páciensek számát.
2026. 02. 27. 18:30
Megosztás:

Folytatódik a lakossági lomtalanítás a fővárosban

Budapesten az V. és a XIII. kerületben folytatódik a februárban megkezdett lakossági lomtalanítás - tudatta a MOHU Budapest kommunikációjával foglalkozó ügynökség pénteken az MTI-vel.
2026. 02. 27. 18:00
Megosztás: