Külföldi sajtó Magyarországról - türelmetlenség és gyűlölet

A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német konzervatív lap a magyarországi németek elhurcolásának emléknapjáról közölt beszámolót a szombati számában. A CNN blogján a Magyarországon tapasztalható türelmetlenségről és gyűlöletről írt egy szakértő, a Financial Times felzárkózó térségi blogrovata pedig a Magyar Nemzeti Bank (MNB) élén esedékes váltást övező várakozásokról közölt írást.

Külföldi sajtó Magyarországról - türelmetlenség és gyűlölet

Az elüldözés mint szégyen című írásában a szerző, Stephan Löwenstein, a FAZ Magyarországgal is foglalkozó bécsi tudósítója kiemelte: Magyarország az érintett országok közül elsőként ismerte el, hogy jogtalanság érte az elüldözött németeket, és állami emléknapot vezetett be. Az erről szóló parlamenti határozatot ellenszavazat nélkül fogadták el, ami "az egyébként jellemző politikai megosztottságot tekintve önmagáért beszél" - tette hozzá. A tavaly decemberi határozat folyamatosságot jelez a rendszerváltás utáni Magyarország viszonyulásában, hiszen Sólyom László korábbi államfő már 2006-ban, a kitelepítések megindításának 60. évfordulóján megkövette az elüldözött magyarországi németeket. Korábban viszont a hivatalos álláspont az volt, hogy Magyarország csupán teljesítette a győztes nagyhatalmak potsdami konferenciáján kötött megállapodást a németek kitelepítéséről - írta Löwenstein.
    

A Magyarországot szorongató gyűlölet elmélyült, amióta a jelenlegi kormány 2010-ben hivatalba lépett és fokozatosan jobbra tolódott - írta a CNN honlapján, Fareed Zakaria újságíró GPS rovatában megjelent blogbejegyzésében Lydia Gall. A Human Rights Watch nemzetközi emberi jogi civil szervezet Kelet-Európa- és Balkán-szakértője Magyarországon a türelmetlenség riasztó légköre érezhető címmel jelentette meg írását. "A kormánypárt, a Fidesz arra irányuló folyamatos kampánya, hogy aláássa a jogállamiságot, valamint az emberi jogok visszaszorítása hozzájárult a kisebbségek és egyéb sebezhető csoportok iránti jelenlegi soviniszta hozzáállás kialakulásához a társadalomban" - állította a szerző a közelmúlt néhány esetét is ismertető írásában.Gall szerint a kormány hallgat, s ez utat nyitott a Jobbikhoz hasonló szélsőjobboldali pártok, a kormánypárton belül is egyesek gyűlöletbeszéde, valamint az előtt, hogy a Jobbikhoz közel álló félkatonai csoportok megfélemlítő meneteléseket rendezzenek roma településeken.


A Financial Times blogrovatában (beyondbrics) Kester Eddy budapesti tudósító szerint a független közgazdászok régen voltak ennyire bizonytalanok, mint most, azt találgatva, kit jelöl Orbán Viktor az MNB-elnöki tisztségre. Simor András jelenlegi MNB-elnök a Fidesz 2010-es földcsuszamlásszerű választási győzelme óta harcol olyan kezdeményezések ellen, amelyek széles körű megítélés szerint a jegybank függetlenségének aláásását célozzák, és erőteljes nyomás nehezedett rá távozása végett is.
    

Török Zoltán, a Raiffeisen Bank budapesti közgazdásza szerint a piac most már meglehetősen tisztában van azzal, hogy Simor András utódja politikai kinevezéssel kerül a tisztségbe, és nem is annyira a személy a lényeges, hanem, hogy milyen lesz pénzügypolitikája.  A cikk szerzője szerint az igazi probléma az, hogy a piacokat nem is egyik vagy másik konkrét politika aggasztja, hiszen néhány magyarországi intézkedést a nyugati országokban is alkalmaztak, hanem "az Orbán-kormánynak a hatalomra kerülése óta tapasztalt stílusa, lépéseinek kiterjedtsége és általános piacellenes hozzáállása". Török Zoltán elemző szerint a piac ideges az MNB élén esedékes váltás miatt, és a forint márciusig jóval a 300 forint/eurós árfolyam fölé is gyengülhet, majd "remélhetőleg" korrigál. (MTI)


Új elnököt nevezett ki a Magyar Államkincstár élére a pénzügyminiszter

Új elnököt nevezett ki a Magyar Államkincstár (MÁK) élére Kármán András pénzügyminiszter, Slánicz Béla jövő hétfőtől tölti be a tisztséget - jelentette be a pénzügyminiszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 09. 25. 21:00
Megosztás:

Európában alulteljesítő lett a budapesti tőzsde a szakértő szerint

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 235,79 pontos, 0,16 százalékos csökkenéssel, 151 272,07 ponton zárt pénteken.
2026. 09. 25. 20:00
Megosztás:

Történelmi mélyponton a hazai kukoricatermés – szerkezeti váltást sürget az aszály

Súlyos helyzetbe került a magyar szántóföldi növénytermesztés a rendkívül száraz nyári hónapokat követően. Az ország jelentős részét érintő extrém vízhiány miatt az idei kukoricatermés minden korábbinál gyengébb lehet, ami már nem csupán egy rossz év következménye, hanem a hazai kukoricatermesztés jövőjét is alapjaiban kérdőjelezi meg.
2026. 09. 25. 19:00
Megosztás:

A hazai foglalkoztatottság trendje emelkedik

2026 augusztusában 4 millió 654 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma a 15-74 év közötti munkaképes korú népesség körében. Egy hónap alatt 20 ezer fővel mérséklődött a foglalkoztatottak száma, és az egy évvel korábbi szinttől is 22 ezerrel marad el. A háromhavi trend jobb képet mutat, június-augusztus között 4 655 ezer főre emelkedett a foglalkoztatási szint, amihez hasonlót legutóbb 2025. szeptember-november között láttunk.
2026. 09. 25. 18:00
Megosztás:

Több mint 250 céget vizsgál a GVH jelenleg kartellezés gyanújával

Jelenleg 22 különböző kartell ügyben folytat eljárást a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), összesen mintegy 1800 tendert vizsgálva. A folyamatban lévő kartell eljárásokban érintett vállalkozások száma meghaladja a 250-et. 2025-ben a GVH három nagy kartellügyet zárt le 2,2 milliárd forint bírság kiszabásával, és öt új ügyet indított. 2026-ban pedig már hat új kartell eljárás megindítására került sor.
2026. 09. 25. 17:00
Megosztás:

Augusztusban is rekordot döntött a szlovén idegenforgalom

Rekordot döntött a szlovén idegenforgalom, sorozatban a harmadik hónapban: augusztusban csaknem 1,3 millió turista közel 3,5 millió vendégéjszakát töltött az országban, mindkét adat 6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte a szlovén statisztikai hivatal pénteken.
2026. 09. 25. 16:00
Megosztás:

Elindult a Bayer Construct Zrt. csődeljárása

A bíróság elrendelte a Bayer Construct Zrt. csődeljárását, amely pénteken, azaz a bíróság végzésének a Cégközlöny honlapján történő közzétételekor kezdődik - közölte a Fővárosi Törvényszék az MTI-vel.
2026. 09. 25. 15:30
Megosztás:

Rekordszámú milliárdos befektetés érkezett Európába 2026 első felében

51 milliárd dollárnál is több kockázatitőke-befektetés érkezett Európába 2026 első hat hónapjában, miközben az év első negyedévében rekord számú, egymilliárd dollár feletti finanszírozás zárult. Az AI, a robotika, az autonóm közlekedés, a fintech és az energetika mellett a védelmi technológiák és a biotechnológia is egyre nagyobb figyelmet kapnak a befektetőktől – derül ki a KPMG elemzéséből.
2026. 09. 25. 15:00
Megosztás:

ÁFA-riasztás: a vállalkozók 99%-a még nem váltott

Három hónappal az Általános Nyomtatványkitöltő Keretprogram (ÁNYK) kivezetése előtt a havi áfabevallások 98,9 százaléka még mindig ezen a rendszeren keresztül érkezik, miközben 2027. január 1-jétől erre már nem lesz lehetőség. Vagyis a magyar vállalkozások döntő többségének alig néhány hónapja maradt az átállásra – hivja fel a figyelmet a Niveus.
2026. 09. 25. 14:30
Megosztás:

Már az ügyfelek szerzik az új ügyfeleket a bankoknak, százezret is bezsebelhetnek értük

Már nem csak számlanyitásért és hitelfelvételért szórják az ajándékpénzeket a bankok. Gombamód terjednek azok az ajánlóprogramok, amelyekkel a meglévő ügyfeleiket bírják rá arra, hogy újakat szerezzenek nekik – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A most futó akciókban több tízezer forintot lehet ezzel keresni. Van olyan bank, ahol akár százezer fölé is srófolható ez az összeg sikeres ajánlásokkal.
2026. 09. 25. 14:00
Megosztás:

Cardano és Fireblocks: új lehetőség az ADA előtt?

A Cardano Foundation és a Fireblocks bejelentése új utat nyithat a Cardanón kibocsátott tokenek intézményi használata előtt. A teljes támogatást 2027 márciusára várják, miközben az ADA árfolyama ismét a 0,26 dolláros szint közelébe jutott. A technológiai integráció ígérete fontos fejlemény, de még nem azonos a tényleges intézményi kereslettel.
2026. 09. 25. 13:30
Megosztás:

Miért kapott a Coca Cola 5 milliós GVH bírságot? - Fókuszban az influenszerek

A napokban sajtóvisszhangot kapott a Coca-Cola és Whisper Ton influenszer marketing ügye, amely során az üdítőgyártó 5 millió forint bírságban, az influenszer pedig figyelmeztetésben részesült.
2026. 09. 25. 13:00
Megosztás:

Stratégiai partnerségben fejleszti elektromosautó-töltőhálózatát a Lidl Magyarország és az MVM Mobiliti

A Lidl Magyarország a vásárlói élmény növelése és a töltőhálózat fejlesztése érdekében az MVM Mobiliti Kft.-vel kötött megállapodást az áruházlánc üzleteinél működő elektromosautó-töltőállomások üzemeltetéséről. Az együttműködés célja, hogy a Lidl vásárlói a jövőben még magasabb színvonalú, megbízható és kényelmes töltési szolgáltatásokhoz férjenek hozzá, miközben a hálózat hosszú távú fejlesztése és korszerűsítése is megvalósul.
2026. 09. 25. 12:30
Megosztás:

352 millió dolláros támadás érte a Bitgetet: mi történt a tőzsde tárcáival?

Mintegy 351,6 millió dollárnyi kriptoeszközt érintett a Bitget elleni támadás, amely után a tőzsde átmenetileg leállította a kiutalásokat. Gracy Chen vezérigazgató szerint a támadók nem jutottak hozzá a privát kulcsokhoz: a tárcák háttérrendszerét használhatták fel arra, hogy hamis adatokkal átutalásokat indítsanak. A támadás pontos módját még vizsgálják.
2026. 09. 25. 12:01
Megosztás:

USDC stabilcoin: a napi transzferek 90%-át az Aerodrome okozhatta?

Egyetlen nap alatt 121 milliárd dollárnyi USDC-transzfert rögzítettek egy elemzésben, ám ennek mintegy 90 százalékát az Aerodrome tőzsdén zajló likviditási műveletekhez kötötték. A meghökkentő arány fontos kérdést vet fel: mit mér valójában a blokkláncon látható stabilcoinforgalom? Egy token ismételt mozgatása ugyanis növeli a kimutatott összeget anélkül, hogy minden lépés mögött új vásárlás vagy fizetés állna.
2026. 09. 25. 11:30
Megosztás:

A NAV felmérést készít az eÁFA rendszert használók körében

Felmérést végez az adóhivatal az eÁFA digitális áfabevallási rendszert használók, könyvelők, adótanácsadók, továbbá szoftverfejlesztők körében - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal csütörtökön az MTI-vel.
2026. 09. 25. 10:30
Megosztás:

Újabb, évtizedes távlatokban nem látott rekordon a hosszú kötvényhozamok

A 10 éves amerikai állampapírhozam csütörtökön 5,16%-ra emelkedett, pedig már a szerdai 5,11% is 2007 óta nem látott magas érték volt. A rövidebb lejáratok most nem változtak, a 2 éves hozam maradt 4,90%-on.
2026. 09. 25. 10:00
Megosztás:

Enyhe mínuszban zártak az európai tőzsdék; a BUX sem volt kivétel

Csütörtökön is folytatódott az előző napi rossz hangulat az európai tőzsdéken: a Stoxx 600 szinte egész nap negatívban volt, zárásra végül 0,5%-kal múlta alul az előző nap végi értékét.
2026. 09. 25. 09:30
Megosztás:

Semmi változás a Közel-Keleten, tovább emelkedtek az energiaárak

A piacokat meghatározó két nagy geopolitikai játszmából egyikben sem történt érdemi előrelépés. Hszi Csin-ping washingtoni látogatása egyelőre látványos formalitásokat, de semmi új tartalmat nem hozott, sem pozitív, sem negatív értelemben.
2026. 09. 25. 09:00
Megosztás:

Erősödött a forint péntek reggelre

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
2026. 09. 25. 08:30
Megosztás: