Külföldi sajtóvisszhang az új alkotmányról

A Der Tagesspiegel című német liberális lap az új alkotmányról közölt rövid beszámolót hétvégi számában, vasárnap a dpa német hírügynökség az ellenzéki Német Szociáldemokrata Párt (SPD) külpolitikai szakértőjével közölt interjút a jogszabályról, míg Szapáry György washingtoni magyar nagykövetnek a The New York Timesban közölt levelére válaszolt Kim Lane Scheppele professzor az amerikai napilapban, Paul Krugman Nobel-díjas közgazdász blogjában.

A Der Tagesspiegelben megjelent, a "Magyarország új alkotmányt ad magának" című írás bevezetőjében megjegyzik, hogy a bírálók szerint a jogszabály veszélyezteti a demokráciát. Az új alkotmányt megszavazó Fidesz a kétharmados többség révén "elvileg mindent megtehet, amit csak akar" - írta a lap, hozzátéve, hogy "nem volt valódi vita a nacionalista irányzatú új alkotmányról". A bírálók szerint a jogszabály "megpecsételi a demokrácia lebontásának folyamatát, amelyet Orbán indított el. A miniszterelnök és hívei viszont egy olyan projekt részeként jellemzik a jogszabályt, amelynek célja a kommunizmus állítólagos maradványainak eltakarítása" - írta a Der Tagesspiegel.
    

A lap szerint "már az ékesszólás is furcsának tűnik. Preambulum helyett 'Nemzeti hitvallás' van a magyar alaptörvényben", amely "a rohamtempóban elfogadott kiegészítésekkel megnehezítheti egy jövendő kormány munkáját".

A dpa hírügynökség vasárnap Rolf Mützenich szociáldemokrata parlamenti képviselővel, az SPD-frakció külpolitikai szakértőjével közölt rövid interjút, amelyben a politikus kifejtette: úgy véli, az új magyar alkotmány "szakítást jelent a demokratikus hagyományokkal és az európai jogi normákkal". Rolf Mützenich hozzátette: "az Alkotmánybíróság jogainak megkerülése, a többségi döntések megkérdőjelezése és a kisebbségi jogok semmibe vétele botrányos."
    

Szapáry György washingtoni magyar nagykövetnek a The New York Timesban közölt levelére válaszolt Kim Lane Scheppele professzor az amerikai napilapban, Paul Krugman Nobel-díjas közgazdász blogjában. A Princeton egyetem professzora a választási törvényre vonatkozó korábbi bírálatára történt nagyköveti reagálására válaszolva megjegyezte: nem létezik másik olyan választási rendszer, ahol a választókerületek határának átszabásához kétharmados többségre legyen szükség, és ne legyen olyan független testület, amely megállíthatná, hogy ezeket a határokat igazságosan szabták-e meg.
    

Az új alkotmánnyal kapcsolatban az amerikai professzor megjegyzi: a Fidesz nem kampányolt az új alkotmány ígéretével. Kifogásolja, hogy az új alaptörvényt az ellenzéki pártok részvétele nélkül dolgozták ki, illetve nem erősítették meg népszavazáson, hogy valóban mit is akar a közvélemény.
    

A magyar nagykövetnek a bírói függetlenséggel kapcsolatos korábbi bírálatára adott válaszára reagálva Kim Lane Scheppele ezt a véleményét a lefektetett kritériumok és eljárások hiányával indokolja. A független intézmények - Országos Bírói Tanács, Állami Számvevőszék, Költségvetési Tanács, a főügyészség, médiahatóság - élére történt kinevezések kapcsán a Princeton egyetem professzora elismeri, hogy más demokráciákban is töltenek be vezetőik a választási ciklusnál hosszabb mandátumot, de a megválasztásuk többpárti megállapodás vagy jóváhagyás alapján történik. (MTI)

Miért kezdik felfedezni a kriptót a nyugdíjasok?

A nyugdíj előtt álló vagy már nyugdíjas korosztály hosszú évekig messziről kerülte a kriptovalutákat, ám ez a trend lassan, de látványosan változik. A nagy intézményi szereplők belépése, a kriptós pénzügyi szolgáltatások fejlődése és az egyszerűbb hozzáférés miatt ma már sokan gondolkodnak azon, hogy portfóliójuk egy kis szeletét digitális eszközökbe fektessék. De vajon miért most, és milyen kockázatokkal jár mindez?
2025. 12. 07. 02:00
Megosztás:

A Maros-partra vezető új kerékpárút épül Makón

Uniós támogatással a Maros-partra vezető, 5,4 kilométer hosszú új kerékpárút épül Makón - tájékoztatta az önkormányzat az MTI-t.
2025. 12. 07. 01:00
Megosztás:

Átadták az Év kiváló magyar méze verseny díjait

A XVI. Gyulai Méz- és Mézeskalács Fesztiválon szombaton hirdették ki a fajtamézek versenyének eredményét és az idei év legjobb magyar mézét.
2025. 12. 07. 00:05
Megosztás:

A Bitcoin 92 000 dolláron áll – akár duplázódhat is 2026-ra, de a Digitap ($TAP) lehet az a kripto, amely ebben a ciklusban berobban

A Bitcoin ismét 92 000 dollár fölé emelkedett, és az iparág meghatározó szereplői máris találgatják, merre tarthat a következő időszakban.
2025. 12. 06. 23:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 49. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2025. 12. 06. 22:00
Megosztás:

A Bitcoin visszatér 93 000 dollár fölé, miközben az altcoinok is magukhoz térnek: a Digitap ($TAP) válik a 2026-os év legígéretesebb kriptós előértékesítésévé

A Bitcoin időről időre emlékezteti a befektetőket arra, milyen gyorsan képes mozdulni bármelyik irányba. Októberben 126 000 dollárig emelkedett, novemberben 80 000 dollár alá esett vissza, most pedig decemberre újra 93 000 dollár fölé kapaszkodott. A ciklus végi volatilitás jelen van, az ETF-beáramlások újra felerősödtek, a Vanguard végre csatlakozott a piacra, és a vezető kriptoeszközök is széles körben kezdenek visszapattanni.
2025. 12. 06. 21:00
Megosztás:

A Fitch Ratings továbbra is befektetésre ajánlja Magyarországot

A Fitch Ratings ismét megerősítette Magyarország államadósság-besorolását és továbbra is befektetésre ajánlja hazánkat – negatív kilátások mellett. 2025-ben világszerte leminősítési hullám volt látható, amely számos európai és régiós országot érintett, ezért is komoly eredmény, hogy az elmúlt időszakban elkerültük a leminősítést, így mind a három nagy hitelminősítő – a Fitch Ratings, a Standard and Poors és a Moody’s – változatlanul befektetésre ajánlja hazánkat.
2025. 12. 06. 20:00
Megosztás:

Az EB 120 millió eurós büntetést szabott ki az X-re

Az Európai Bizottság 120 millió eurós bírságot szabott ki az X (korábban Twitter) közösségimédia-platformra a digitális szolgáltatásokról szóló rendelet (DSA) átláthatósági előírásainak megsértése miatt - közölte pénteken a brüsszeli testület.
2025. 12. 06. 19:00
Megosztás:

Brit miniszterelnök-helyettes: súlyos gazdasági károkat okozott a kilépés az EU-ból

A brit miniszterelnök-helyettes szerint súlyos gazdasági károkat okozott Nagy-Britannia kilépése az Európai Unióból (Brexit).
2025. 12. 06. 18:00
Megosztás:

Teljes irányváltást követelnek az Európai Bizottságtól a V4-es agrárkamarák

Teljes irányváltást követel az Európai Bizottságtól a cseh, a lengyel, a magyar és a szlovák agrárkamara, az erről szóló közös nyilatkozatot pénteki tanácskozásukon fogadták el - közölte az MTI-vel a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).
2025. 12. 06. 17:00
Megosztás:

Munkáshitel – a fiatalok köszönik, nem kérnek belőle!

A 2025 januári indulásakor nagy várakozás övezte a kamatmentes Munkáshitelt, ám hamar kiderült: a kezdeti lelkesedés után a kereslet meredeken zuhant, a bankok pedig mostanra kiszálltak a fiatalokért folyó versenyből, már sehol nem érhető el jóváírás a Munkáshitel igénylések mellé. Miért lett a sejtett sikertörténetből rövid időn belül csendélet? Miért ütközik a fiatalok igénye és a kormányzati/banki logika?
2025. 12. 06. 16:00
Megosztás:

Abu Dhabi új Bitcoin-központtá válik – intézményi pénz és globális energiaérdekek állnak a háttérben

A kriptoszektor következő nagy központját keresve egyre többször fordul a figyelem a Közel-Kelet felé. Most úgy tűnik, Abu Dhabi lép elő a digitális eszközök egyik legfontosabb globális csomópontjává. A Bitcoin MENA konferencia nem egyszerű iparági találkozó: sokkal inkább bepillantás abba, merre tart a világ kriptopénzekkel kapcsolatos geopolitikája és gazdasága.
2025. 12. 06. 15:00
Megosztás:

AM: határon átnyúló projekt erősíti a fertői gyep és nádas kezelését

Határon átnyúló projekt erősíti a fertői gyep és nádas kezelését; a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság a korábbi Vogelwarte Madárvárta 2 projekt sikereire építve indította el az osztrák-magyar határon átnyúló természetvédelmi projektjét, amelynek célja a gyepi ökoszisztémák és a Fertőt övező nádas kezelésének összehangolása, közös módszertan kidolgozása. A program teljes költségvetése 635 millió forint - közölte az Agrárminisztérium pénteken az MTI-vel.
2025. 12. 06. 14:00
Megosztás:

Hol adták el leggyorsabban a lakásokat 2025-ben?

A Duna House friss elemzése alapján 2025-ben jelentős különbségek rajzolódnak ki abban, hogy egy-egy városrészben mennyi idő alatt talál vevőre egy ingatlan. Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon pörögtek a legélénkebben az adásvételek.
2025. 12. 06. 13:00
Megosztás:

Jakab István: versenyképes gazdálkodással kell válaszolni az agrárkihívásokra

Versenyképes gazdálkodással kell válaszolni az agrárkihívásokra - jelentette ki az Országgyűlés fideszes alelnöke, a MAGOSZ elnöke pénteken a Pest vármegyei Vasadon, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége gazdafóruma előtt tartott sajtótájékoztatón.
2025. 12. 06. 12:00
Megosztás:

Lamport József lett az év bortermelője

A Magyar Bor Akadémia (MBA) Év Bortermelője Magyarországon című elismerését idén Lamport József kapta, aki 2004 óta a noszvaji Thummerer Pincészet főborásza - közölte az MBA pénteken az MTI-vel.
2025. 12. 06. 11:00
Megosztás:

Üzembe helyezték Románia legnagyobb energiatároló egységét

Kolozsvár mellett üzembe helyezték Románia legnagyobb energiatároló egységét - írta az economica.net az országos átviteli hálózatot működtető Transelectrica adatai és a Nova Power&Gas közleménye alapján.
2025. 12. 06. 10:00
Megosztás:

Most vágsz bele az építkezésbe? Ezekre figyelj a tető kapcsán!

Az Otthon Start hitelprogram miatt most sokan vágnak bele saját otthon építésébe. Az építkezés izgalmas, de egyben rengeteg döntést is igényel, különösen, ha a ház egyik legfontosabb részéről, a tetőről van szó. A Tondach szakértői összegyűjtöttek néhány hasznos tippet, amivel elkerülheted a kellemetlen meglepetéseket, és hosszú távon is biztonságos, időtálló tetőt építhetsz.
2025. 12. 06. 09:00
Megosztás:

Történelmi ékszerrekorddal és izzó licitpárbajokkal zárult a BÁV ART háromnapos aukciója

A hazai műkereskedelem legfontosabb év végi eseménye ismét nagy érdeklődés mellett zajlott: a klasszikus és kortárs festményektől a luxusékszereken és márkás órákon át az art deco bútorokig és a műtárgyak széles választékáig minden gyűjtői terület megmutatta erejét. A BÁV ART háromnapos aukciója a várakozásokon felül teljesített, és számos olyan pillanatot hozott, amely hosszú időre emlékezetes marad a műgyűjtők számára.
2025. 12. 06. 08:00
Megosztás:

A Hashed az infrastruktúra-fejlesztést tartja a kripto következő nagy áttörésének kulcsaként

Eljött az ideje, hogy a kriptovilág újraértékelje, mi mozgatja igazán előre a piacokat: nem a trendi narratívák, hanem a valódi technológiai alapok. A dél-koreai Hashed kockázatitőke-társaság szerint a következő jelentős kriptopiaci növekedési hullám nem egy új mémcoin, nem egy hype-olt DeFi-projekt, hanem az infrastruktúra szintjén bekövetkező innovációk révén fog elérkezni. Az irány egyértelmű: Layer 1 és Layer 2 fejlesztések, skálázhatóság és biztonság.
2025. 12. 06. 07:00
Megosztás: