Külső- vagy vakolható tokos redőnyt válasszunk?

Egy redőny megvásárlása előtt rengeteg fontos kérdésben kell döntenünk ahhoz, hogy leendő árnyékolónk ne csak látványos, hanem egyben hatékony is legyen. A legtöbb kérdés megválaszolása szerencsére nem igényel különösebb szakértelmet vagy alapismeretet, azonban vannak olyan témakörök, melyekhez jelentősebb utánajárásra van szükség. Ilyen többek között az alapanyag, a mozgathatóság vagy éppen a tokszerkezet problematikája, hiszen a legtöbb vásárló számára egyáltalán nem mindegy, hogy alumínium vagy műanyag, gurtnis vagy motoros, illetve külső- vagy vakolható tokszerkezetes lesz-e leendő redőnye.

Külső- vagy vakolható tokos redőnyt válasszunk?

Ezeknek a kérdéseknek a megválaszolása ugyanis rendkívül fontos a vásárlás előtt, hovatovább mindegyik esetben lényeges a megfelelő felkészülés az egyes témák kapcsán. Hogy éppen a tokszerkezetekről lenne szükségünk bővebb felvilágosításra? Ebben az esetben az alábbi sorok kifejezetten nekünk szólnak!

Nagyobb előkészületet igényel a vakolható tokszerkezet

Mint a fentiekből már kiderült, a modern redőnyök alapvetően kétféle tokszerkezetet kaphatnak, melyek a megnevezés szerint lehetnek vakolható- és külső tokos megoldások. A két típus megjelenése között alapvető különbségek vannak, azonban tulajdonságaik kapcsán is számolhatunk eltérésekkel, így szerencsésebb inkább külön-külön összefoglalni az esetükben felsorakoztatható pro- és kontra érveket.

„Amennyiben a vakolható tokszerkezetes megoldás lenne számunkra a szimpatikusabb, annyit mindenképpen tudni kell róla előzetesen, hogy sokkal nagyobb tervezést és előkészületeket igényel a beszerelése, mint a külső tokos alternatíváknak. Ennek az oka, hogy a tok egy jelentős része ilyenkor a homlokzatba, a hőszigetelés mögé kerül, vagyis mind a redőnyszekrény, mind a lefutók eltűnnek, aminek jóvoltából egy sokkal esztétikusabb, letisztultabb, egyes vélemények szerint modernebb kialakítást kaphatnak nyílászáróink.” – teszi hozzá Sárközi János, a Csancsa Árnyékolástechnikai Bt. szakembere.

Fontos kiemelni továbbá, hogy a redőnyök ebben az esetben a szigetelés terén is jobb tulajdonságokkal kecsegtetnek, ezáltal mind a hangot, mind a hőt képesek alaposabban távol tartani otthonunktól. Mivel a beépítés a homlokzatba történik, ezért a legnagyobb hátránya, hogy már az építkezés előtt döntenünk kell róla, hogy a kivitelezők ehhez igazítsák a falszerkezetet és az ablaknyílásokat. A vakolható tokszerkezet ugyanis kizárólag újonnan felépülő ingatlanok esetében alkalmazható, illetve abban az esetben, ha egy már meglévő lakóház felújításakor homlokzati hőszigetelésre kerül sor, hiszen a redőnytok ilyen esetben még kényelmesen elrejthető a falszerkezeten belül.

Már kialakított, kész homlokzat esetén a vakolható tokos redőny tehát nem szerencsés választás, hiszen bár kivitelezhető, azonban akkora bontási és helyreállítási munkálatokra lesz szükség hozzá, hogy az óriási költségeket a legtöbb tulajdonos garantáltan nem vállalja be.

A külső tokszerkezet szinte bármikor és bárhová szerelhető

Mivel külső tokszerkezettel is szerelhetők a redőnyök, ezért szerencsére senkinek sem kell lemondania erről a hatékony árnyékolási megoldásról, ha éppen a közelmúltban épített új házat vagy hőszigetelte a meglévőt, csak éppen megfeledkezett erről a fontos kiegészítőről. Mint a neve is mutatja, ennek a redőnytípusnak az a legnagyobb negatívuma, hogy a tokszerkezet teljes egészében fedetlen marad, tehát a redőnyszekrény és a lefutók egyaránt láthatók lesznek, ami befolyásolhatja az esztétikát és a kilátást, hovatovább kevésbé támogatja a hang- és hőszigetelést.

Az összképet természetesen jelentős mértékben javíthatjuk azzal, ha megfelelő színezést alkalmazunk az árnyékolón. Legyen szó akár a homlokzathoz illeszkedő, akár azzal kontrasztba állítható megoldásról, a külső tokokból is kifejezetten esztétikus lehetőségek hozhatók ki ebből a szempontból. Sőt mi több, nem elhanyagolható tényező velük kapcsolatban, hogy némileg alacsonyabb árkategóriájuk mellett az alkalmazhatóságuk szinte határtalan. Kisebb és nagyobb méretben, fa- vagy műanyag nyílászárókon, de akár ajtókon is könnyedén szerelhetők.

Egyik megoldás sem befolyásolja az árnyékolási teljesítményt

A legtöbb esetben tehát a rendelkezésünkre álló lehetőségek, az építkezés vagy az ingatlan állapota, illetve természetesen pénztárcánk az, ami meghatározza, hogy melyik tokszerkezettel kérjük leendő árnyékolóinkat. Az árnyékolási teljesítményt ugyanis nem befolyásolja a döntésünk, mindkét redőny palástja tökéletesen képes távol tartani otthonunktól a napsugárzást, miközben a kitételek között az anyaghasználat vagy a meghajtás sem jelent problémát.

Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy mindkét tokszerkezethez kapcsolódhat alumínium- és műanyag redőnypalást, miközben a mozgatás tekintetében a gurtnis és a motorizált alternatívák egyaránt elérhetők. Csak rajtunk múlik, hogy milyen irányban fejlesztjük tovább leendő árnyékolóinkat, de az előnyösebb megjelenés és a jobb szigetelési tulajdonságok miatt, ha tehetjük, érdemesebb inkább a vakolható tokszerkezet mellett dönteni, ami hosszabb távon, a tartósság tekintetében – pláne alumínium palásttal – egy sokkal jobb befektetés lehet.


Fitch: az állampapírhozamok európai emelkedése közfinanszírozási stressz, de nem válsághelyzet

Az állampapírhozamok emelkedése közfinanszírozási stresszt okoz az európai szuverén adósok körében, de alapvető különbségek vannak a mostani helyzet és a korábbi euróövezeti adósságválság között - áll a Fitch Ratings szerdán Londonban bemutatott európai adósságpiaci körképében.
2026. 11. 05. 00:05
Megosztás:

Együttműködési megállapodást kötött az Egis Gyógyszergyár és a PTE

Együttműködési megállapodást kötött az Egis Gyógyszergyár Zrt. (Egis) és a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Gyógyszerésztudományi Kara - közölte a gyógyszergyár szerdán az MTI-vel.
2026. 11. 04. 23:30
Megosztás:

A komplex szervezetek vezetésének kulcsa: vállalatok, szakterületek, emberek és célok összehangolása

Klie Ferenccel, több cég irányításában tapasztalatot szerzett felsővezetővel, korábbi élsportolóval és business coach-csal beszélgettünk a stratégiaalkotás és a megvalósítás összhangjáról, a különböző szervezetek és csapatok összehangolásáról, az új területeken történő gyors értékteremtésről, a fenntartható eredményességről, valamint a sport és az üzleti élet közös vezetési alapelveiről.
2026. 11. 04. 23:00
Megosztás:

Kitoloncoltak Horvátországból 36 egyiptomi állampolgárt

Kitoloncoltak Horvátországból 36 egyiptomi állampolgárt, aki illegálisan tartózkodott az országban; egy közvetlen charterjárattal szállították őket szerdán Kairóba - közölte a horvát belügyminisztérium.
2026. 11. 04. 22:30
Megosztás:

Brüsszelben tárgyaltak Ukrajna háború utáni újjáépítésének lehetőségeiről

Brüsszelben tárgyalt szerdán Ukrajna, Németország, Franciaország, az Egyesült Királyság, az Egyesült Államok, valamint a NATO és a Világbank küldöttsége Ukrajna háború utáni újjáépítésének lehetőségeiről.
2026. 11. 04. 22:00
Megosztás:

Nyolchavi csúcson a brit gazdaság aktivitási mérőszámai

A várakozásoktól kissé elmaradó, de így is jelentős növekedéssel nyolchavi csúcsra emelkedtek a brit gazdaság októberi aktivitásának szerdán ismertetett végleges mérőszámai.
2026. 11. 04. 21:30
Megosztás:

NAV: kezdődik a bizalmi vagyonkezelések ellenőrzése november közepén

Megkezdődik a több mint ezer bizalmi vagyonkezelést, illetve magánalapítványt érintő ellenőrzés november közepén - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
2026. 11. 04. 21:00
Megosztás:

Nőtt a Magyar Telekom bevétele és nyeresége a harmadik negyedévben

A Magyar Telekom összes bevétele 7,4 százalékkal, adózott eredménye 6,9 százalékkal nőtt 2026. harmadik negyedévében 2025 azonos időszakához képest - olvasható a társaság szerdán közzétett jelentésében.
2026. 11. 04. 20:00
Megosztás:

Felerősödhet a kompromisszumkeresés az amerikai belpolitikában a nagy demokrata győzelem nyomán

A nagy demokrata győzelem ellenére sem várható hirtelen, gyökeres fordulat az Egyesült Államok politikájában, inkább az alkudozás, kompromisszumkeresés erősödhet fel - mondta Mészáros Tamás, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója az MTI érdeklődésére szerdán, az amerikai félidős választások után.
2026. 11. 04. 19:30
Megosztás:

Politikai fordulat Amerikában: az európai cégeknek nem a dollár miatt kell aggódniuk

Az amerikai félidős választások alapvetően átrendezték a washingtoni politikai erőviszonyokat. A piacok erre adott első reakciója negatív volt. A dollárindex mintegy 0,3 százalékkal csökkent, az euró árfolyama 1,125 dollár közelébe erősödött, míg a tízéves amerikai államkötvények hozama 6–7 bázisponttal, megközelítőleg 4,90 százalékra mérséklődött.
2026. 11. 04. 19:00
Megosztás:

Varga Mihály: a V4-es jegybankok együttműködése erősíti a régió stabilitását

A visegrádi országok jegybankjai közötti együttműködés szerepét, fontosságát méltatta a közép-európai régió stabilitásának erősítésében Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a Visegrádi négyek országcsoport (V4-ek) jegybankelnökeinek szlovákiai csúcstalálkozóján - tájékoztatta az MNB szerdán közleményben az MTI-t.
2026. 11. 04. 18:30
Megosztás:

Harmadával több új lakás épült – a kínálat 42 százaléka fér bele a Wekerle Pluszba

2026 első kilenc hónapjában 9803 új lakás épült Magyarországon. Ez 31 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A harmadik negyedévben önmagában 3525 lakást adtak át, 49 százalékkal többet, mint tavaly ilyenkor. Ez derül ki az ingatlan.com legfrissebb, hivatalos és saját adatokon alapuló összeállításából. Az elemzés az új lakások kínálatát is bemutatja.
2026. 11. 04. 18:00
Megosztás:

Egy nap alatt 93 milliárd forintot igényeltek az EXIM megújított exportösztönző hitelprogramjában

Egy nap alatt 93 milliárd forintnyi finanszírozási igény érkezett az EXIM megújított Demján Sándor Exportösztönző Hitelprogramjára, ezzel az igények az első napon lefedték a teljes rendelkezésre álló keretet - közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter szerdán Facebook-oldalán.
2026. 11. 04. 17:30
Megosztás:

Az AWS éles teszten bizonyította európai felhőjének függetlenségét

Az Amazon Web Services (AWS) sikeresen tesztelte, hogy európai szuverén felhője az Európai Unión kívüli infrastruktúrától teljesen függetlenül is képes működni. A többórás gyakorlat során az ügyfelek szolgáltatásai zavartalanul üzemeltek, adataik pedig folyamatosan elérhetők maradtak. A teszt különösen fontos eredményt jelenthet a szigorú adatbiztonsági és digitális szuverenitási követelményeknek megfelelő európai vállalatok és közintézmények számára.
2026. 11. 04. 17:00
Megosztás:

A vártnál jobban nőtt az ipar szeptemberben is

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi ipari termelési adatokat. Az ipar kibocsátása 8,2 százalékkal bővült szeptemberben éves szinten az augusztusi (felfelé revideált) 8,8 százalék után. Az adat pozitív meglepetés, hiszen nagyobb lassulás volt valószínűsíthető az éves indexben: a mi várakozásunk 6,7 százalék, az elemzői konszenzus pedig 6 százalék volt. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezett a kiigazítatlannal - áll az ERSTE elemzői anyagában.
2026. 11. 04. 16:30
Megosztás:

Októberben is csökkent a költségvetési hiány

Októberben az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszerének hiánya 200,6 milliárd forint volt, 138,4 milliárd forinttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban. Az első tíz havi deficit 5462,5 milliárd forint volt - jelentette szerdán kiadott gyorsjelentésében a Pénzügyminisztérium (PM).
2026. 11. 04. 16:00
Megosztás:

Több az eladó autó, jobb alkupozícióba kerültek a vevők – októberi keresleti trendösszesítő

Kisebb versennyel válogathattak a használtautó-vásárlók októberben a Használtautó.hu adatai szerint: egy hirdetésre átlagosan 3,7 érdeklődés* jutott, egy évvel korábban ez a szám 4,2 volt. A kínálat 2,3%-kal, 101,9 ezer hirdetésre bővült. A hibridek és a városi terepjárók egyszerre lettek olcsóbbak és nagyobb a kínálatuk is.
2026. 11. 04. 15:30
Megosztás:

Krízisévet zár az agrárium

Krízisévet zár az agrárium Magyarországon, a mezőgazdaságnak idén nincs problémamentes ágazata, a beruházások mind a mezőgazdaságban, mind az élelmiszeriparban lassulnak - mondta a K&H Bank agrárüzletágának vezetője szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten.
2026. 11. 04. 15:00
Megosztás:

Másfélszeresére nőtt a hitelkihelyezés az Ersténél

Az Ersténél az idei első kilenc hónapban jelentősen bővült a lakossági- és a vállalati hitelezés. Az újonnan kihelyezett lakossági hitelek volumene szeptember végén 60 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, míg a vállalkozások esetében a növekedés 47 százalék volt. A bank az időszakot 84 milliárd forint adózás utáni eredménnyel zárta, szemben az előző év azonos időszakának 113 milliárd forintos nyereségével, elsősorban az extraprofitadóra vonatkozó új előírások miatt.
2026. 11. 04. 14:30
Megosztás:

Blahalouisiana, Hiperkarma, Parno Graszt, Punnany Massif, Quimby és 30Y – megérkeztek a Művészetek Völgye 2027 első fellépői

A 36. Művészetek Völgye 2027. július 23. és augusztus 1. között ismét tíz napra megtölti zenével, művészettel és közösségi élményekkel Kapolcsot, Taliándörögdöt és Vigántpetendet.
2026. 11. 04. 14:00
Megosztás: