MÁV-csoport: az utolsó hatvanéves HÉV-et is kivonják a forgalomból, jönnek a fény-járatok

Búcsúzik egy legenda Budapest és környékének síneiről: kivonják a forgalomból a hatvanéves MIX/A HÉV motorvonatokat - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebookra szombaton feltöltött videóban. A társaság közleménye szerint indulnak az adventi fény-járatok is.

MÁV-csoport: az utolsó hatvanéves HÉV-et is kivonják a forgalomból, jönnek a fény-járatok

Hegyi Zsolt vezérigazgató közölte, az év elején még négy hatvanéves motorvonat volt a HÉV motorflottájában, hármat év közben már kivontak, két járművet a HÉV nosztalgiaflottájába irányítanak. Az utolsótól szimbolikus módon fény HÉV-ként búcsúznak: a négy adventi hétvégén mindig más vonalon "még utoljára" lehet vele utazni.

Hegyi Zsolt hangsúlyozta, a HÉV-menetrend ettől nem változik, az új HÉV-ek érkezése napirenden van.

A videós bejegyzésből kiderül, a búcsúzó HÉV-szerelvény pályafutása során közel 3,5 millió kilométert futott; fény HÉV-ként 880 méter fényfüzér díszíti, és több mint 8600 LED ragyog rajta.

A Fény HÉV a délutáni és esti órákban november 29-30-án a H5-ös, december 6-7-én a H8/9-es, december 13-14-én a H6-os, december 20-21-én pedig a H7-es HÉV vonalán közlekedik majd - olvasható közleményben.

A MÁV-csoport MTI-hez eljuttatott közleményéből az is kiderül, hogy a fényvonatok (Fényszili és FényBz) november 30-tól közlekednek az ország több pontján, fő- és mellékvonalakon egyaránt megjelennek. Az országjáró szerelvényeken túl 2026. január 6-áig a Balatonfenyvesi kisvasút egy szerelvénye is ünnepi fényben közlekedik.

A VOLÁN idén ünnepi köntösbe öltözteti az Ikarus 200-as típuscsalád 1993-ban készült, jubileumi, kétszázezredik példányát: a tavaly felújított és bemutatott Ikarus 280-as csuklós nosztalgiabuszt. A jármű december 6., 7., 13., 14., 20-23. napokon közlekedik Budapestről Gödöllőre.

December 6-tól egy ünnepi díszvilágítással ellátott CREDO ECONELL 12 típusú autóbusz is szolgálatba áll a Budapest-Pilis-Esztergom útvonalon - olvasható a közleményben.

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 3. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 01. 19. 03:00
Megosztás:

Honnan lett ennyi aranya az oroszoknak 1 év alatt?

Az orosz aranytartalék értéke a nemesfém drágulása miatt egy év alatt rekord nagyságban, 130 milliárd dollárral (43 ezer milliárd forint) nőtt – jelentette a RIA Novosztyi hírügynökség az orosz központi bank adataira hivatkozva.
2026. 01. 19. 02:00
Megosztás:

Újdonság! - Részletfizetéssel is megvásárolható az éves autópálya matrica

Az autósok jelentős hányada továbbra sincs tisztában azzal, hogy az újonnan bevezetett M1 matrica mind a négy érintett vármegye fizetős útjaira érvényes. Az autopalyamatrica.hu szakportál statisztikái alapján rengetegen vesznek külön-külön vármegyei matricákat, miközben kettő lényegében ugyanannyiba kerül, mint az M1 matrica, három vásárlása esetén több mint 6 ezer forintos a ráfizetés, négynél pedig már 14 ezer forint a veszteség. Nem ez az egyetlen újdonság, amit nem ismernek: sok autós arról sem tud, hogy a 61 760 forintba kerülő, éves országos matrica már részletfizetéssel is elérhető.
2026. 01. 19. 01:00
Megosztás:

Tovább javítja a pontosságot a MÁV-csoport

A vonatok késését több mint 3 százalékpontnyival tudta csökkenteni a vasúttársaság tavaly, és az a cél, hogy 2030-ra 88 százalékra javítsák a vonatok pontosságát - írta Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója vasárnapi Facebook bejegyzésében.
2026. 01. 18. 23:00
Megosztás:

A Digitap ($TAP) 4 millió dolláros áttörése: a legjobb kriptó befektetés az XRP (2 USD) és a Solana (140 USD) mellett

2026 januárja egy minden kereskedőt foglalkoztató kérdéssel indult: hol lehet még valódi hozamot elérni? Az XRP brutális korrekció után 2 dollár körül oldalaz. A Solana 140 dollár közelében jár – technikailag erős, de az árfolyam már beárazta a sikert. Mindkettő mögött komoly rali áll. Mindkettő szűk sávban mozog. A „smart money” most máshová áramlik.
2026. 01. 18. 22:00
Megosztás:

Figyelmeztető jeleket küldenek a stabilcoin-mozgások: lassul a kriptópiaci aktivitás

A kriptopiac egyik legmegbízhatóbb valós idejű indikátora, a stabilcoinok on-chain forgalma egyre óvatosabb piaci hangulatról árulkodik. Miközben a Bitcoin és az altcoinok körüli érdeklődés csökken, a láncon zajló stabilcoin-tranzakciók is lassulnak, ami mérséklődő likviditásra és csökkenő kockázatvállalási hajlandóságra utal.
2026. 01. 18. 21:00
Megosztás:

Digitap ($TAP) 4 millió dolláros tőkebevonása túlszárnyalja a 140 dolláros Solanát: A $TAP a legjobb kriptovaluta befektetés 2026-ban?

A kriptopiac 2026-ban papíron egészségesnek tűnik, de a gyakorlatban frusztráló lehet. A hálózatok stabilak, a tranzakciós sebesség gyors, és az intézményi érdeklődés sem lankadt. Mégis, sok olyan befektető számára, aki nagy infrastruktúratokeneket tart, a kriptó egykor ikonikus, robbanásszerű árfolyam-emelkedése eltűnt a piac éléről, helyét pedig lassú, oldalazó ármozgás vette át.
2026. 01. 18. 20:00
Megosztás:

Solana jövője az állandó megújuláson múlik – figyelmeztet a társalapító

A Solana blokklánc egyik legismertebb alakja, Anatoly Yakovenko szerint a platform túlélése nem kevesebben múlik, mint a folyamatos technológiai fejlődésen. Míg az Ethereum a protokoll „megdermedését” tűzi ki célul, Solana inkább a megállíthatatlan innovációban látja a jövőt. Vajon melyik stratégia vezet hosszú távon sikerhez?
2026. 01. 18. 19:00
Megosztás:

Több szakképesítés, magasabb kereseti lehetőség?

A pénzügyi biztonság egyre több munkavállaló számára válik kiemelt szemponttá, különösen olyan időszakokban, amikor a megélhetési költségek emelkednek, a munkaerőpiac pedig folyamatosan változik. A tapasztalatok azt mutatják, hogy azok, akik befektetnek a saját tudásuk fejlesztésébe, hosszabb távon stabilabb jövedelmi helyzetet érhetnek el.
2026. 01. 18. 18:00
Megosztás:

Mire valók a HDMI kábelek, és miért fontosak a zenészek számára?

A HDMI kábelek ma már alapvető kelléknek számítanak ott, ahol digitális eszközöket használnak, sokan mégis csak annyit tudnak róluk, hogy “összekötik a képet a hanggal”.
2026. 01. 18. 17:00
Megosztás:

Ritka fémek és szuperötvözetek csodái

Amikor a mai ipar anyagigényeire gondolunk, gyakran találkozunk az acél vagy alumíniumötvözetek alkalmazásával. Azonban vannak olyan egzotikus anyagok is, amelyek különleges feladatok megoldására lettek kifejlesztve. Mi teszi őket olyan egyedivé és nehezen hozzáférhetővé? Az ár, a ritkaságuk, vagy más tényezők is szerepet játszanak?
2026. 01. 18. 16:00
Megosztás:

Praktikus aláöltözetek a hidegben történő munkavégzéshez

A hideg időjárás komolyan próbára teheti azokat, akik a szabadban dolgoznak. Az aláöltözet kiemelkedő fontossággal bír abban, hogy a testi meleget megőrizzük, miközben a kényelem és a mozgásszabadság sem csorbul.
2026. 01. 18. 15:00
Megosztás:

Innovatív megoldások otthoni fűtéshez

A modern otthonok fűtéstechnikai megoldásai általában két fő elvet követnek: a hatékony működést és az energiahatékonyságot. Számos készülék közül választhatunk, de a kerámiabetétes és kvarc hősugárzók kiemelkednek a versenytársaik közül. Milyen előnyöket kínálnak ezek, és hogyan szolgálják a lakások melegítését költséghatékonyan?
2026. 01. 18. 14:00
Megosztás:

Az automatizált rendszerek lehetőségei a nyelviskolák számára

A nyelvoktatás kihívásait már jól ismerjük: az adminisztráció, az órák megszervezése és a tanulók menedzselése sokszor embert próbáló feladat.
2026. 01. 18. 13:00
Megosztás:

Több mint 2900 milliárd forint jutott el a gazdákhoz az új agrártámogatási ciklusban

A magyar agrárium tavaly is bizonyította a kitartását: a gazdálkodók minden nehézség ellenére folyamatosan helytálltak, és ehhez a kiszámítható, jól tervezett agrártámogatási háttér is hozzájárult. Ennek eredményeként a 2023-tól induló új agártámogatási ciklusban a beruházási típusú támogatásokra rendelkezésre álló 3150 milliárd forintos keretösszegből már csaknem 2900 milliárd forintnyi támogatást ítéltünk meg, 102 ezer támogatói okirattal - jelentette be Nagy István agrárminiszter vasárnap közösségi oldalán.
2026. 01. 18. 12:00
Megosztás:

Az eddigi leggyengébb évét hozta a babaváró hitel

Ugyan 2025-ben sorban dőltek a rekordok a lakossági hitelek piacán, a babaváró hitel szempontjából igen gyengére sikerült a tavalyi év: az első tizenegy hónap mindössze bő 210 milliárd forintnyi új szerződést hozott, ami 8,5 százalékos visszaesést tükröz az egy évvel korábbi volumenhez képest – hívja fel a figyelmet Barát Mihály, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója. Ezzel együtt a támogatott hitel még mindig 13 százalékát adja az összes fogyasztásihitel-szerződésnek, és a teljes lakossági hitelportfólión belül is 18 százalék körüli a részesedése.
2026. 01. 18. 11:00
Megosztás:

Megkezdte a termelést a szerbiai kőolaj-finomító

Közel két hónapos szünetet követően vasárnap újrakezdte a termelést a pancsovai kőolaj-finomító, a benzinkutakra január 27-én kezdődhet meg a szállítás - közölte Dubravka Djedovic Handanovic szerb energiaügyi miniszter vasárnap Instagram-oldalán.
2026. 01. 18. 10:00
Megosztás:

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
2026. 01. 18. 09:00
Megosztás:

Brit miniszterelnök: Helytelen, hogy Washington NATO-szövetségeseket fenyeget vámokkal

Keir Starmer brit miniszterelnök szerint teljességgel helytelen, hogy Washington büntetővámokkal fenyegeti a Grönland hovatartozásával kapcsolatos amerikai-dán viszály ügyében Dánia mellett felsorakozó NATO-szövetségeseket.
2026. 01. 18. 07:00
Megosztás:

Vulcan Shield Global: megkezdődött a toborzás Békéscsabára, csak magyar jelöltekkel beszéltek

Megkezdte a toborzást a szingapúri Vulcan Shield Global (VSG) új békéscsabai székhelyére, eddig csak magyar jelöltekkel beszélgettek - közölte a vállalat az MTI-vel pénteken.
2026. 01. 18. 05:00
Megosztás: