Kun-Mediátor - Az IBUSZ most veszi fel a kapcsolatot azokkal, akik nála foglaltak utat
Komora Zoltán ismertette: a Kun-Mediátor viszonteladóként már évek óta értékesítette az IBUSZ árualapját. A foglalások júliusra-augusztusra szólnak, az utasok még csak az előleget fizették be. Az IBUSZ most minden utastól bekéri a nála lévő bizonylatokat, utazási szerződéseket. A foglalások élnek, aki az IBUSZ-nál foglalt, és minden utazási szerződése rendben van, el is fog utazni - hangsúlyozta a vezérigazgató-helyettes. Hozzátette, most már közvetlenül náluk kell intézni az utazással kapcsolatos ügyeket.
A Kun-Mediátor Szolgáltatói Kft.-ről szerdán hozták nyilvánosságra, hogy ügyfelei nem jutnak hozzá a befektetésükhöz. A társaság a cégbejegyzésben utazási irodaként szerepel, de pénzügyi szolgáltatással is foglalkozott. Békési Tamás, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) főosztályvezető-helyettese szerdán az MTI érdeklődésére közölte: az utazási vállalkozótól nem érkezett olyan jelzés, hogy fizetésképtelen lenne, nem tudja az utasait elutaztatni vagy hazaszállítani.
A Kun-Mediátor Szolgáltatói Kft. utazásszervezői és utazásközvetítői tevékenységével összefüggő jogsértő körülményről nincs tudomása a hatóságoknak. Kicsi az esélye annak, hogy lenne jelenleg külföldön tartózkodó utas, de erről egyelőre nincs információ - jelezte a főosztályvezető-helyettes.