Küzdelem az erős jen ellen - Japán növeli devizaintervenciós alapját
A miniszter tájékoztatása szerint az államháztartást - az időközben már harmadik pótköltségvetéssel - is ehhez igazítják, valamint decemberig meghosszabbítják a bankok és kereskedőházak azon kötelezettségét, hogy devizahelyzetükről kiterjedtebb információt kötelesek szolgáltatni. Mivel az alapból 119 ezer milliárd jent már felhasználtak, így a megemelt összeg alapján még 46 ezer milliárd marad intervencióra. Japán az elmúlt egy évben önállóan kétszer avatkozott be, egyszer pedig a Hetek csoportjával közösen a jen erejének megfékezésére.
A korábbi kormányzati intézkedések azonban nem hozták meg a kívánt hatást, nem enyhítették érdemben a jen erejét. A svájci jegybank korábbi árfolyamkorlátozó intézkedése nyomán a pénzügyminiszter cáfolta a híresztelést, hogy Japán a svájci példát követve árfolyamkorlátot vezetne be devizájára. Az új japán kormányfő, Noda Josihiko úgy véli, hogy a jen erősödésének problémáját elsősorban monetáris eszközökkel kell kezelni. (MTI)