Lassulóban a tartományok rosszhitel-állományának növekedése Kínában
A 2013 második felében indult és az idén tavasszal befejezett véletlenszerűen kiválasztott kilenc tartományi és kilenc városi önkormányzat ellenőrzése azt mutatta, hogy a nem teljesítő hitelek állománya átlagosan már csak 3,8 százalékkal nőtt, szemben az előző évi 10,8 százalékos ütemmel. A tartományok teljes hitelállománya tavaly júniusban már 17,9 milliárd jüant (700 ezer milliárd forint) tett ki, ami 67 százalékkal több, mint 2010 végén.
A vészharangokat tavaly nyáron megkongató gazdaságpolitikusok az állomány bővülésének megfékezésére számos intézkedést hoztak, s a hivatal szerint főképp ezeknek tudható be a lassulás. Így például a helyi adósságállomány csökkentése a tartományi hivatalnokok értékelésének legfőbb kritériumává lépett elő, de közgazdászok a gazdaság általános lassulását is az okok közt említik.
A hongkongi UBS elemzői egy elemzésükben "jelentős sikerként" értékelték a hitelállomány növekedésének visszafogását. A szakemberek ugyanakkor megjegyezték, az a gazdasági növekedés további visszaesését is előre jelezheti, a hiteleket ugyanis főleg infrastrukturális beruházásokra használták a tartományok. A Moody's hitelminősítő a kínai tartományi hitelekkel kapcsolatosan korábban azt írta, az állomány mértéke továbbra is nagyon magas, és a javulás mellett sem szabad elfelejteni, hogy az a gazdaság egészére kockázatot jelent.
A kormány a GDP 30 százaléka körülire teszi a tartományi hitelek teljes nagyságát, a nemzetközi elemzők szerint annak valós mértéke nagyobb, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) becslése szerint 2012 végén az éves GDP 45 százalékát is elérte.