Lassult a járvány terjedése Ukrajnában

Ukrajnában kis mértékben lassult a koronavírus-fertőzés terjedése, szombatra négyezer alatti, az előző napinál mintegy ezerrel kevesebb új beteget jegyeztek fel, a halálos áldozatok száma sem érte el ezúttal a százat, viszont ismét sokan, több mint kétezren kerültek kórházba.

Lassult a járvány terjedése Ukrajnában

A hivatalos adatok alapján az elmúlt napban 3915 új esettel 1 191 812-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma, az elhunytaké pedig 83 áldozattal 21 861-re. Eddig 947 514-en gyógyultak meg, közülük előző nap csaknem 5500-an, az aktív betegek száma így több mint másfél ezerrel 222 437-re csökkent.
   
Az elmúlt napon viszont az országban megint sok, 2079 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteg került kórházba.
   
A legtöbb új beteget, 320-at ezúttal a nyugat-ukrajnai Lviv megyéből jelentették. Az ország legfertőzöttebb területén, a fővárosban 240 új beteget jegyeztek fel. Kijevben Vitalij Klicsko főpolgármester tájékoztatása szerint velük együtt az azonosított fertőzöttek száma meghaladta a 126 ezret, az elhunytaké hattal 2278-ra nőtt.
   
Hétfőn véget ér a január 8-tól érvényben lévő, úgynevezett szigorított karantén Ukrajnában, és a kormány rendelete alapján február végéig visszatérnek azokhoz a korlátozásokhoz, amelyek tavaly decemberben voltak érvényben. Az UNIAN hírügynökség szerint ez azt jelenti, hogy újra a korábbi, adaptív karantén narancs színű veszélyességi besorolásának megfelelő szabályok lesznek érvényben az ország egész területén. Egyebek mellett ismét megnyithatnak az üzletek, megszűnik az a korlátozás, hogy csak bizonyos termékeket árusíthatnak. Újra elkezdődhet az oktatás az iskolákban, de a diákrendezvények korlátozva lesznek. A vendéglátóhelyek is kinyithatnak, és csak az éjszakai órákra szűkül az eddigi korlátozás, amely szerint csak elvitelre szolgálhatnak ki vendégeket. Újra lehet kulturális, sport és egyéb rendezvényeket is tartani, de legfeljebb húsz fő részvételével.
   
Denisz Smihal miniszterelnök a Facebookon azt írta, hogy a szigorított karantén ideje alatt stabilizálódott a járványhelyzet az országban. Kiemelte, hogy a koronavírusos betegek számára fenntartott kórházi ágyak leterheltsége harminc százalék alá csökkent. Rámutatott ugyanakkor arra, hogy a vírus nem tűnt el, ezért felszólította a lakosságot, hogy továbbra se feledkezzenek meg a kötelező maszkviselésről, a távolságtartásról és a kézfertőtlenítésről.

Hozzászólások

Javul a járványhelyzet Spanyolországban

Spanyolországban tovább mérséklődik a koronavírus-járvány terjedése, százezer emberből átlagosan 206-an fertőzöttek, egy hete számuk még 321 volt - közölte Fernando Simón, a spanyol egészségügyi riasztási és vészhelyzeti koordinációs központ igazgatója madridi sajtótájékoztatóján csütörtökön.
2021. 02. 26. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új dizájnerdrogok kerültek tiltólistára

Újabb hat anyag került fel a dizájnerdrogok immár több mint 300 vegyületcsoportot, szert és szervariánst tartalmazó tiltólistájára - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a Facebook-oldalán.
2021. 02. 25. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Több korlátozást is feloldhatnak Moszkvában

Feloldhatnak több, a koronavírus okozta Covid-19 betegség miatt bevezetett korlátozást Moszkvában az elkövetkező két hónap alatt, ha tovább csökken a megbetegedések száma - jelentette ki Szergej Szobjanyin, az orosz főváros polgármestere csütörtökön a Rosszija 1 televíziónak.
2021. 02. 25. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyorsan és fájdalommentesen zajlik az oltás

Gyorsan és fájdalommentesen zajlott az oltás annál az idős nőnél, aki a Szent János Kórház oltópontján nyilatkozott tapasztalatiról a közmédiának csütörtökön.
2021. 02. 25. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mielőbbi nyitást követel az osztrák vendéglátó- és szállodaipar

Mielőbbi nyitást követel az osztrák vendéglátó- és szállodaipar, jóllehet az oszágban egyre nő a napi új koronavírus-fertőzések száma.
2021. 02. 25. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkentették a brit járványkészültségi szintet

Egy szinttel alacsonyabbra csökkentette az eddigi legmagasabb, ötös fokozatról a koronavírus-járvány intenzitását jelző készültséget csütörtökön a brit kormány.
2021. 02. 25. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mínuszban zárták a napot az európai tőzsdék

Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek csütörtökön.
2021. 02. 25. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Franciaország 100 ezer vakcinát ad Csehországnak

Franciaország 100 ezer adag Pfizer/BioNTech-vakcinát ad március közepéig Csehországnak a koronavírus-járvány elleni fellépés segítésére - közölte Andrej Babis cseh kormányfő csütörtökön a CTK hírügynökséggel.
2021. 02. 25. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Terjed a járvány a cseh kisiskolások között is

Egyre inkább terjed a koronavírus-járvány a csehországi tanulók körében is - közölte Ladislav Dusek, a cseh Egészségügyi Információk és Statisztikák Hivatalának (ÚZIS) igazgatója.
2021. 02. 25. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csehország a legszigorúbb óvintézkedések bevezetésére készül

Az eddigi legszigorúbb korlátozások bevezetését tervezi a cseh kormány. A helyi sajtóban csütörtök reggel megjelent értesülések szerint az élelmiszerboltokon, drogériákon és gyógyszertárakon kívül bezárnák az összes üzletet, a szolgáltatásokat, az iskolákat, és jelentősen korlátoznák a lakosság szabad mozgását.
2021. 02. 25. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megtartotta első ülését a magyar-ukrán oktatási munkacsoport

Megtartotta első ülését a bővített hatáskörű magyar-ukrán oktatási munkacsoport szerdán Kijevben Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter korábbi tárgyalásainak eredményeképpen - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.
2021. 02. 25. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban nyitottak az európai tőzsdék

Indexemelkedéssel indult a kereskedés csütörtökön a főbb európai értékpapírpiacokon.
2021. 02. 25. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakult az EU országok inflációja 2021 elején - ábrán mutatjuk!

fogyasztói árak 12 havi változása
2021. 02. 25. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megnövelik a családtámogatások összegét, de sajnos nem nálunk..

A koronavírus-járvány negatív szociális hatásainak ellensúlyozása érdekében Ausztriában megnövelik a családtámogatásra szánt összegeket - jelentette be Susanne Raab ifjúsági és családügyi miniszter szerdán Rudolf Anschober szociális és egészségügyi miniszterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
2021. 02. 25. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Spanyolország 11 milliárd eurós csomaggal segíti a vállalkozásokat

A spanyol kormány 11 milliárd euró értékű újabb mentőcsomaggal segíti a vállalkozásokat - jelentette be Pedro Sánchez miniszterelnök a parlament alsóházának szerdai ülésén Madridban, ahol a járványügyi helyzet alakulásáról és a kormányzati intézkedésekről adott tájékoztatást.
2021. 02. 25. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megugrott a fertőzöttek száma Horvátországban

Harminc százalékkal nőtt a hét első három napján Horvátországban a koronavírussal újonnan fertőzöttek száma a múlt hét ugyanezen időszakához képest - mondta Krunoslav Capak, a horvát közegészségügyi intézet (HZJZ) igazgatója a válságstáb szerdai sajtótájékoztatóján.
2021. 02. 25. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Franciaországban romlik a járványhelyzet

Romlanak a koronavírus-járvány mutatói Franciaországban, ezért az újabb variánsok fokozódó terjedésének megfékezése érdekében a következő hétvégén az északi Dunkerque-ben is karantén lép életbe - jelezte szerdán a francia kormány, amely már két nappal ezelőtt bejelentette, hogy hétvégére a francia Riviéra tengerparti településéinek egy részét lezárják.
2021. 02. 25. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elkezdődött az oltási kampány Ukrajnában

Szerda reggel útnak indították Kijevből az első koronavírus elleni vakcinákat Ukrajna különböző régióiba, és a nap folyamán megkezdődik az oltási kampány - jelentette be napi tájékoztatóján Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter.
2021. 02. 25. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hatalmas veszteséget termelt tavaly a Heathrow repülőtér

Kétmilliárd font veszteségről számolt be a tavalyi évről közzétett szerdai eredményjelentésében a londoni Heathrow repülőtér. A legforgalmasabb európai légikikötőt üzemeltető cég közölte: a koronavírus-járvány miatt öt évtizede nem mért mélypontra zuhant tavalyi utasforgalma.
2021. 02. 25. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hétvégéig nem javul a levegő minősége

Szombatig országszerte kedvezőtlen maradhat a levegő minősége - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szerdán az MTI-vel.
2021. 02. 25. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások: