Laurent Fabius szerint Trump szégyenletes hibát követett el

Donald Trump amerikai elnök "szégyenletes hibát" követett el Laurent Fabius, a párizsi klímaegyezményt tető alá hozó volt francia külügyminiszter szerint azzal, hogy kilépteti az Egyesült Államokat a 2015 végén Párizsban csaknem 200 ország által aláírt globális klímamegállapodásból. Az ENSZ 21. klímakonferenciájának elnöke azt is szóvá tette, hogy Trump a témában "egy rakás hazugságot" terjeszt.

Laurent Fabius szerint Trump szégyenletes hibát követett el

"Ez a döntés, ez a beszéd, ez egy szégyenletes hiba, hatalmas tévedés. Aztán meg egy rakás hazugság. Az egyetlen reakció a világ mobilizálása, ezt kell most tenni" - mondta Laurent Fabius pénteken a France2 francia közszolgálati televízióban. 
    
A volt külügyminiszter elsősorban azt kifogásolta, hogy Donald Trump a klímaegyezménynek az amerikai gazdaságra tett negatív hatásaival indokolta a döntését.
    
"Teljesen hamis elképzelés azt gondolni, hogy a párizsi klímaegyezményből történő kilépés pozitív lesz az Egyesült Államok számára. A zöldenergia-szektorban a munkahelyteremtés jelentősebb, mint az elavult ágazatokban a munkahelyek megszűnése" - hangsúlyozta Laurent Fabius. 

"Álláspontjának szégyenletes jellege ellenére Donald Trump nem fogja tudni lerombolni a párizsi megállapodást, amely a lehető legjobb kompromisszum volt" - mondta a francia diplomácia korábbi vezetője. 
    
"Trump úr elképesztően arrogáns. Azt mondja, hogy miután más véleményen vagyok, mint a többiek, a többieknek újra kell tárgyalniuk. De ilyen nincs! Szó sem lehet semmilyen újratárgyalásról" - fogalmazott Fabius, aki úgy vélte, hogy az amerikai elnök elsősorban választási és ideológiai okokból hozta meg a döntését.
    
Laurent Fabius újságírói kérdésre elismerte, hogy "megvan annak a veszélye", hogy más országok is követik az Egyesült Államok példáját. 
    
"Vannak olyan országok, amelyek aláírták, de nem ratifikálták. Ez a helyzet Oroszországgal, Törökországgal. De a világnak és mindannyiuknak az az érdeke, hogy ebben az irányban folytassuk, miután az élelmezés, az egészség, a migráció vagy a háborúk ügyéről van szó, és ezért is botrányos az amerikai döntés" - hívta fel a figyelmet a volt külügyminiszter. 
    
Laurent Fabius 2015. december 15-én mosolyogva, de meghatódva, könnyes szemekkel ejtette el a kis kalapácsot, miután az ENSZ két hétig tartó klímakonferenciájának végén megszületett történelmi megállapodás elfogadását leütötte a Párizshoz közeli Le Bourget-ban rendezett találkozón. A 195 ország delegációjának tagjai hosszú perceken át, állva, egymást átölelve ünnepelték a megállapodás elfogadását, amelyet a 2009-es koppenhágai kudarc után több évig készítettek elő. A klímamegállapodás megerősítette azt a központi célkitűzést, hogy a Föld légkörének felmelegedését a 195 ország 2 Celsius-fok alatt tartja az iparosodás előtti mértékhez képest, és folytatja az erőfeszítéseket arra is, hogy a felmelegedés csak 1,5 fokos legyen.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás: