Lázár: Orbán határozott volt az eva megszüntetésében

Orbán Viktor miniszterelnök határozott és kemény volt a Fidesz-KDNP hétfői frakcióülésén abban, hogy meg kell szüntetni az egyszerűsített vállalkozói adót, az evát; a kormánypárti frakció azonban arra kéri a kabinetet, vizsgálja meg annak lehetőségét, hogy jövőre emeljék meg az eva kulcsát 35 százalékra, és csak 2013-tól szűnjön meg - közölte Lázár János budapesti sajtótájékoztatóján. Rogán Antal arról beszélt, elképzelhető, hogy jelentősen csökken a gépjárművek után fizetendő regisztrációs adó.

A Fidesz frakcióvezetője a tanácskozás után azt mondta: a kormány elzárkózott az eva megtartásától, a frakció azonban szeretné, ha a kabinet még megvizsgálná az említett javaslatot. Lázár János véleménye szerint ugyanakkor a frakció tudomásul vette a kormány elutasító álláspontját az eva ügyében, amelyben a kormánypárti képviselőcsoport szerdáig készíti el javaslatát.

 

A tájékoztatón a fideszes Rogán Antal megjegyezte, akkor van mód az eva érdemi kivezetésére, ha ezzel párhuzamosan a személyi jövedelemadó (szja) keretén belül megteremtik az átalányadózás körének lehetőségeit. Példaként azt mondta, ebben az esetben meg kellene lépni azt, hogy az szja-n belül az átalányérvényesítés határa 15 millió forintos éves bevételről 25 millióra emelkedjen. Lázár János úgy fogalmazott, az több képviselőtársa részéről is nehezen támogatható, hogy egyik napról a másikra - kompenzáció nélkül - megszűnjön az eva.

 

Az önkormányzatok adókivetési szabadságának kérdésével kapcsolatban Lázár János kifejtette: a kormány - idézte Orbán Viktor szavait - nem tudja támogatni, hogy a vállalkozások helyi adóterhei növekedjenek, mert az rontaná az ország versenyképességét. Arra viszont még nyitott a kabinet - folytatta -, hogy áttekintse, a magánszemélyek helyi adóterhei esetében milyen átalakításra van lehetőség. A frakció ezzel kapcsolatos javaslatát - a korábbi visszavonása után - ugyancsak szerdáig kell elkészítenie Lázár Jánosnak és Rogán Antalnak. Lázár szerint ennek keretében felülvizsgálhatnak bizonyos adónemeket, példaként említette a termőföldhasználat bevonását a helyi adók körébe.

 

A frakcióvezető tájékoztatása szerint Orbán Viktor a frakcióülésen elmondta, hogy egy folyamatosan változó gazdasági környezetben kell lefolytatni a költségvetés vitáját. Hangsúlyozta, a magyar gazdaság növekedési pályáját döntő mértékben fogja befolyásolni Németország és Franciaország gazdasági kilátása. A kormányfő kiemelt célnak nevezte, hogy a hiány 3 százalék alá csökkenjen, ez ugyanis kőbe vésett kerete a jövő évi büdzsének. Ugyanígy a kormány az államadósság-csökkentés politikájából sem tud engedni.

 

Felhívta a figyelmet arra is, hogy így az adótörvények és a költségvetés módosítását érintően szűk a mozgástere a parlamenti képviselőknek, és bizonyos volumenű változtatásokra nincs lehetőség. Lázár János azt mondta, a civil szervezetek támogatása emelésének ügye egy olyan kérdés, amellyel kapcsolatban a frakció szeretné "újranyitni" a költségvetési javaslatot. A sajtótájékoztatón Rogán Antal, a parlament gazdasági bizottságának fideszes elnöke közölte: a frakció az ülésen támogatta a kamatplafon-szabályozási javaslatot. Kifejtette: a 2012. január 1-jétől hatályos szabályozás egy általános, 30 százalékos thm-korlátozást vezetne be a hitelezések esetében.

 

Két kivétel szerepelne a rendelkezésben: az áruhitel esetében 45 százalékos lenne a thm felső korlátja - ami a jelenlegi mértékhez képest 5-6 százalékos csökkenést jelenthet -, és ugyanennyi lenne a hitelkártyatermékek esetében is. De "az éven belüli személyi hitelek tekintetében a 30 százalékos szigorú korlátnál maradunk" - szögezte le, megjegyezve, hogy e limittel akár a felére is csökkenhetnek a kamatterhek. Szólt arról is, hogy a hosszú lejáratú hitelek esetében bevezetik a referenciakamathoz kötést, ami azt jelenti, hogy nem lesz lehetőség a kamatok önkényes emelésére.

 

Tájékoztatása szerint 2012. január-június között minden pénzintézetnek az összes jelenleg futó hitel esetében fel kell ajánlania a referenciakamatra való áttérést az ügyfél számára, ami Rogán Antal szerint azt jelenti, hogy a magyarországi hitelek túlnyomó többsége így áttér a referenciaalapú szabályozásra. Ezzel elképzelhetőnek tartja, hogy egy átlag 8-10 millió forintos svájcifrank-alapú lakáshitel esetében jövő nyártól 4-6 ezer forinttal csökkenjen a fizetendő kamat mértéke. A népegészségügyi termékadó jövőjét firtató felvetésre a két kormánypárti politikus arról beszélt, hogy felmerült a kólánál az emelés, megvizsgálnák ugyanakkor az enyhítést tejtermékek és a kakaó esetében.

 

Rogán Antal egyben bejelentette, hogy a gépjárművek esetében nem kizárt a regisztrációs adó jelentős csökkentése 2012-ben. Ehhez azonban még szükség van a kormánnyal való egyeztetésre és egy szerdai kormánydöntésre. Azzal kapcsolatban, hogy a Magyar Rezidens Szövetség szerint az egészségügyi vezetés elbagatellizálja az ágazat problémáit, ezért konzultációsorozatot kezdeményeznek a döntéshozókkal, melyben első lépésként hétfőn Lázár Jánost keresik meg, a frakcióvezető kérdésre azt válaszolta: szívesen látja a rezidensszövetség képviselőit, de felhívja a figyelmüket arra, hogy ő a törvényhozó, nem pedig a végrehajtó hatalom tagja. Megjegyezte egyben, hogy jövő héten egyeztetést kezd a szakszervezetekkel is az új munka törvénykönyve ügyében. (MTI)


Többfrontos küzdelem a szellemi hanyatlás kockázatának csökkentésére

A szellemi frissesség megőrzését sokan egyetlen megoldástól várják: egy vitamintól, egy új alkalmazástól, egy edzésformától vagy étrendi változtatásoktól. A WHO 2026-os irányelvei azonban inkább összetett , több területet érintő megközelítésben gondolkodnak.
2026. 08. 12. 03:00
Megosztás:

Másnaposság elleni készítmények: mi működik és mi az átverés?

Egy kapszula lefekvés előtt, egy tapasz a karra vagy egy vitaminshot ébredés után – valóban létezik egyszerű megoldás a másnaposságra?
2026. 08. 12. 02:00
Megosztás:

Új nyugdíjcsomag a Tisza Párttól akár 795 milliárd forintba is kerülhet

Jelentős nyugdíjemelést, évente akár 200 ezer forintos támogatást és több tízezer új idősotthoni férőhelyet ígér a Tisza Párt. A tervezett intézkedések több százezer idős ember helyzetén javíthatnának, ugyanakkor a teljes csomag évente akár 795 milliárd forintos többletkiadást is jelenthet a nyugdíjkasszának - nyilatkozta Dr. Farkas András a Magyar Hangnak.
2026. 08. 12. 01:00
Megosztás:

100.000 Ft-os iskolakezdéssel számolnak az elsősök szülei

A tervezett iskolakezdési kiadás mediánja gyermekenként 60.000 forint a REGIO JÁTÉK felmérésében részt vevő szülők körében. Az elsősöknél ez az összeg 100.000 forint, ami kétszer akkora, mint a 2-8. osztályos gyermekek esetében.
2026. 08. 12. 00:01
Megosztás:

Az aszály áll a 35. debreceni Farmer-Expo középpontjában

Az aszály lesz az egyik fő témája a 35. Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításnak, amelyet augusztus 27-29. között rendeznek meg Debrecenben - mondta Vaszkó László vásárigazgató kedden sajtótájékoztatón.
2026. 08. 11. 23:00
Megosztás:

Több évtizedes mélypontra került az Egyesült Államok stratégiai olajkészlete

Több évtizedes mélypontra került az Egyesült Államok stratégiai olajkészlete augusztus elejére a szövetségi energiaügyi minisztérium összesítése szerint.
2026. 08. 11. 22:00
Megosztás:

Kültéri tárolás helyesen: párnák, plédek, és kiegészítők rendszerezése

A terasz akkor a legjobb, ha nem kell minden használat előtt újrarendezni. Ha a párnák kéznél vannak, a plédek nem áznak el, a kiegészítők nem kallódnak, és egy hirtelen zápor sem teszi tönkre a délutáni pihenést, akkor a kültéri tér valóban a mindennapok része lesz. Ehhez azonban nem elég egy szép kerti bútor szett vagy egy kényelmes napozóágy. A kültéri tárolás legalább annyira fontos, mint maga a berendezés.
2026. 08. 11. 21:00
Megosztás:

Új korszak jön a csomagolásoknál

Holnaptól (aug. 12.) kell alkalmazni az Európai Unió új csomagolási rendeletét, a PPWR-t, amely fokozatosan új követelményeket vezet be a csomagolások összetételére, újrahasznosíthatóságára, jelölésére. A Niveus szerint a változások jóval több vállalkozást érintenek, mint azt sokan gondolják: nemcsak a csomagolások gyártóira, hanem az importőrökre, a forgalmazókra és a saját márkás termékeket értékesítő cégekre is új kötelezettségek várnak.
2026. 08. 11. 20:00
Megosztás:

Lassult a termőföldek drágulásának üteme

Mérsékelt szintű, de nominálisan továbbra is növekvő ártrendet jelző 3,3 százalékkal emelkedtek a termőföldárak Magyarországon 2025-ben, így a hazai termőföldpiac tavaly is megőrizte stabilitását. A szántók hektáronkénti átlagára országosan csaknem 2,5 millió forintra nőtt, a legdrágább régió ebben a művelési ágban továbbra is az Észak-Alföld, míg megyei bontásban Hajdú-Bihar őrzi vezető pozícióját – derül ki az MBH Jelzálogbank legfrissebb Termőföldindex elemzéséből, amely szerint a vízellátottság és az időjárási kockázatok egyre fontosabb szerepet játszhatnak a termőföldek értékének alakulásában, különösen hosszabb időtávon vizsgálva.
2026. 08. 11. 19:00
Megosztás:

Alulárazott lehet a Circle, miközben nő a stabilcoinpiac

A stabilcoinpiac már mintegy 300 milliárd dolláros méretű, a következő években pedig akár több trillió dolláros szektorrá is válhat. A Bitwise kutatási vezetője, Ryan Rasmussen szerint a befektetők ennek ellenére még mindig nem megfelelően árazzák a Circle-t: az USDC kibocsátója ugyanis szerinte nem egyszerűen egy stabilcoin-vállalat, hanem egy globális digitális fizetési infrastruktúra kiépítésén dolgozó pénzügyi technológiai cég.
2026. 08. 11. 18:00
Megosztás:

Bírósági szakaszba lépett a Széchenyi-család küzdelme – Uniós forrásokat is érinthet az iparjogvédelmi per

A Gróf Széchenyi Elemér Sárvár-Felsővidék Alapítvány (Gróf Széchenyi Család Alapítvány) a mai nappal lezárja a csendes diplomácia több mint egy évtizedét. Az Alapítvány hivatalos lépéseket tesz annak érdekében, hogy tisztázza a „Széchenyi” név, mint bejegyzett és oltalmazott védjegy használatának jogi kereteit a magyar gazdaságban. A cél egyértelmű a nemzet egyik legfontosabb történelmi öröksége nem használható fel tovább rendezetlen jogi háttérrel a család megkérdezése és a tisztességes piaci játékszabályok betartása nélkül.
2026. 08. 11. 17:00
Megosztás:

51 milliárd forintos fejlesztési programból megújulnak az ivóvízhálózatok

A következő évek során 51 milliárd forintos fejlesztési programból megújulhatnak az ivóvízhálózatok, hogy csökkenjen a vízveszteség - jelentette be a közösségi oldalán hétfőn Gajdos László.
2026. 08. 11. 16:00
Megosztás:

Közvetlen kerékpáros kapcsolat jön létre Dunakeszi és Budapest között

Közvetlen és biztonságos kerékpáros kapcsolat jön létre Dunakeszi és Budapest között: hamarosan összekapcsolódik az észak-pesti EuroVelo 6 nemzetközi útvonalával - közölte Vitézi Dávid közlekedési és beruházási miniszter a Facebook-oldalán kedden.
2026. 08. 11. 15:00
Megosztás:

A szemfüles szülők vagyonokat spórolhatnak az iskolakezdésen

Gyermekenként akár 320 ezer forintot meghaladó beiskolázási támogatással számolhatnak az egészségpénztári tagok, amit számos célra elkölthetnek, például tandíjra vagy elektronikai eszközökre. A pénztárba befizetett összeg után igénybe vehető 20 százalékos adó-visszatérítés pedig jövőre ismét rendelkezésre állhat majd - írja közleményében a Bank360 pénzügyi szakportál.
2026. 08. 11. 14:00
Megosztás:

Ölre mennek a gyorskölcsönök az áruhitelekkel az iskolakezdési vásárlásokért

Az iskolakezdés az áruvásárlási hitelek iránti keresletet is növeli, ami rájuk is fér, mert itt eddig nyoma sem volt annak a szárnyalásnak, amit az idén a lakossági hitelek produkáltak. A vásárlásra is szabadon használható személyi kölcsönök minden rekordot megdöntöttek, és akár néhány százezer forintot is gyorsan és jó kamattal lehet így kapni a bankoktól – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A beiskolázáshoz hitelt felvevőkért ezzel a két kölcsönnel fognak versenyezni a pénzintézetek.
2026. 08. 11. 13:00
Megosztás:

Új kriptoszabály jöhet az USA-ban: az SEC előveszi a Regulation Crypto tervet

Az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet, az SEC újabb jelentős lépésre készül a kriptovaluták szabályozásában. A hatóság augusztus 14-én tárgyalja azt a Regulation Crypto néven emlegetett javaslatot, amely speciális szabályozási utat teremthet bizonyos digitális eszközök kibocsátásához. A kezdeményezés különösen fontos lehet a kriptovállalatok és startupok számára, mivel egyes esetekben egyszerűbbé tehetné a tőkebevonást az Egyesült Államokban.
2026. 08. 11. 12:00
Megosztás:

Pirosba fordultak a vezető Wall Streeti indexek; 5%-kal emelkedett a nyersolaj jegyzése

Kisebb mínuszokat hozott a hét első kereskedési napja a Wall Streetre, amikor a befektetői hangulatot a közel-keleti konfliktus lezárására és a Hormuzi-szoros újranyitására irányuló tárgyalások kilátástalansága árnyékolta be.
2026. 08. 11. 11:00
Megosztás:

Kisebb elmozdulásokkal, vegyesen zártak a vezető európai részvényindexek

Kisebb elmozdulásokkal, vegyesen zártak a hétfői kereskedést a vezető európai részvényindexek, maradva ezzel a történelmi csúcsok közelében.
2026. 08. 11. 10:00
Megosztás:

Japán új korszakot nyit a kriptopiacon: szigorúbb szabályok, 20%-os adó és stabilcoinok

Japán jelentősen átalakítja a kriptovaluták szabályozását: a pénzügyi felügyelet új, kifejezetten kriptoeszközökre és stabilcoinokra szakosodott részleget hozott létre, miközben a Bitcoin, az Ethereum és több mint száz másik token pénzügyi eszköznek minősül.
2026. 08. 11. 09:00
Megosztás:

Nem lassítanak az egyéni vállalkozások

Több mint 578 ezer aktív egyéni vállalkozás működött Magyarországon 2026 júniusának végén az OPTEN adatai szerint. Számuk egyetlen év alatt több mint 30 ezerrel nőtt, az idei első fél évben pedig további 21 ezerrel bővült.
2026. 08. 11. 07:00
Megosztás: