Kedvező hírek, mégis csökkenés az amerikai tőzsdéken

A jegybanki kamatcsökkentések (Európa, Kína) és a vártnál jobb júniusi amerikai foglalkoztatottsági adat (ADP) ellenére lefelé indultak a vezető amerikai részvénypiacok a csütörtöki kereskedési napon.

A kereskedés elején a DJIA index 63,5 ponttal, 0,5 százalékkal 12.879 pontra csökkent. Az S&P 500 index 4,6 ponttal, 0,32 százalékkal 1369,60 pontra gyengült, míg a Nasdaq Composite index lényegében az előző napi zárószintje közelében maradt.

 

A kedvező makrogazdasági adatokat ellensúlyozni tudta az EKB elnökének, Mario Draghi-nak a kamatdöntő ülést követő sajtótájékoztatón elhangzott szavai. Draghi szerint az inflációs várakozások stabilak, a növekedési kilátások viszont tovább gyengültek, és a bizonytalanság továbbra is nagy. A legnagyobb bizonytalanságot a pénzpiaci fejlemények és a nyersanyagárak jelentik.

 

A mai nap leginkább a jegybankok napjának tekinthető, a Bank of England változatlan szinten, a több mint három éve érvényes 0,5 százalékos történelmi mélyponton hagyta alapkamatát csütörtöki ülésén a Bank of England (BoE) monetáris tanácsa, amely ugyanakkor 50 milliárd fonttal megemelte a gazdaságélénkítő célú likviditásinjekció, vagyis a mennyiségi enyhítés eddigi 325 milliárd fontos (120 ezer milliárd forintos) keretösszegét.

 

Az előzetes elemzői várakozásoknak megfelelően az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsa 25 bázispontos kamatcsökkentést hajtott végre, ezzel az irányadó euróövezeti kamatszint 0,75 százalékra mérséklődött.  A kínai központi bank elmúlt két hónapban már második alkalommal kamatcsökkentést hajtott végre a nap folyamán, a gazdaság élénkítése érdekében. A kamatcsökkentés után a központi bank az egy éves kölcsönre 6,00 százalékot kér, amely 31 bázispontos csökkenés, míg a betétekre pedig 3,00 százalékot ad, ami 25 bázispontos csökkenés eredménye.

 

Az amerikai vonatkozású híreket tekintve júniusban a várakozásokat meghaladó mértékben, 176 ezerrel növekedett a magánszektorban foglalkoztatottak száma a felülvizsgált és 133.000 fős bővülésről 136.000 fős bővülésre módosított előző havi adat után - derül ki a Automatic Data Processing Inc. által végzett havi felmérésből.   Az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma a múlt héten 14.000 fővel 374.000 főre csökkent az előző héten mért felülvizsgált adatok szerint mért 388.000 főről, elemzők 385.000 fővel számoltak.

 

Az augusztusi szállítású amerikai könnyűolaj (WTI) árfolyama 99 centtel 88,65 dollárra emelkedett hordónként, míg az augusztusi szállítású arany jegyzése 70 centtel 1621,10 dollárra mérséklődött unciánként.


Lezárásokra és korlátozásokra kell készülni Budapesten

Lezárásokra és korlátozásokra kell készülni vasárnap futóverseny miatt a fővárosban; több busz- és villamosjáratot is érintenek a korlátozások - közölte a Budapesti Közlekedési Központ pénteken az MTI-vel.
2026. 09. 04. 15:00
Megosztás:

Lannert Judit: visszatér az Erasmus a magyar egyetemekre

Az Erasmus visszatér minden magyar egyetemre - jelentette be az oktatási és gyermekügyi miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 09. 04. 14:30
Megosztás:

Kétlépcsős béremelés várható a szociális dolgozóknál

A kormány tervei szerint két lépcsőben, október közepén és jövő januártól emelik a szociális dolgozók, valamint a nevelést és oktatást közvetlenül segítő (noks) dolgozók bérét - közölte a miniszterelnök csütörtökön a kormányzati sajtótájékoztatón.
2026. 09. 04. 14:00
Megosztás:

A Waberer’s vasúti tagvállalata is részt vesz a paksi védekezésben

A Waberer’s vasúti tagvállalata, a PSP Rail Kft. is részt vesz a paksi védekezésben a MÁV Zrt.-vel, a Rail Cargo Hungaria Zrt.-vel, a Zemplénkő Kft.-vel és a Swietelsky cégcsoporttal együttműködve – közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.
2026. 09. 04. 13:30
Megosztás:

Nyilvánosak az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai

Nyilvánossá váltak az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) pénteki közlése szerint olyan adatközlési rendszert alakított ki, amely egyszerre szolgálja az átláthatóságot, a szakmai visszacsatolást, az intézményi önértékelést és mindenekelőtt a betegbiztonság további erősítését.
2026. 09. 04. 13:00
Megosztás:

Elfogadta az úgynevezett maffiaellenes törvényt a montenegrói parlament

Elfogadta a montenegrói parlament az illegálisan szerzett vagyon elkobzásáról szóló, úgynevezett maffiaellenes törvényt, amely bizonyos esetekben jogerős elmarasztaló ítélet nélkül is lehetővé teszi a bűncselekményből származó vagyon végleges elkobzását - közölte péntekre virradóra a montenegrói közszolgálati televízió (RTCG).
2026. 09. 04. 12:30
Megosztás:

Változó játékszabályok – A sportközvetítési jogok lehetséges jövője az újjáalakuló magyar közmédiában

Az élő sport a média világának egyik utolsó olyan tartalomtípusa, amely még mindig képes milliókat a képernyő elé szögezni, egy időben, egy eseményt nézve. Miközben azonban a közvetítési jogok egyre drágábbak, a fogyasztás pedig egyre fragmentáltabb, a közszolgálati sportmédia számára is lényeges stratégiai kérdéssé válik, hogy milyen szempontok alapján indokolható egy-egy sportközvetítési jog megszerzése és megtartása.
2026. 09. 04. 12:00
Megosztás:

Egy év alatt 30 százalékkal nőtt a fennálló lakáshitel-állomány

Tavaly július óta 30 százalékkal nőtt a lakáscélú hitelek állománya, július végén az összeg majdnem elérte a 8000 milliárd forintot. A személyi kölcsönök állománya is dinamikusan bővül, a babaváró hitelek állománya viszont szinte stagnál. A folyószámlahiteleknél mérsékelt növekedés figyelhető meg, a hitelkártya-követeléseknél pedig még kisebb is lett a kamatozó állomány. A Bank360 a Magyar Nemzeti Bank csütörtökön közzétett statisztikáit elemezte.
2026. 09. 04. 11:30
Megosztás:

Csökkentek a fejlett piaci hozamok az előző napok emelkedése után a Fed kormányzójának galamb hangvételű nyilatkozatát és Trump elnök békülékeny megnyilvánulását követően

Az amerikai állampapírpiacon az előző napok emelkedését követően Christopher Waller Fed-kormányzó nyilatkozatának hatására a teljes hozamgörbén mérséklődtek a hozamok: a 10 éves amerikai állampapír hozama több mint 3 bázisponttal 4,76%-ra, míg a Fed várható lépéseire különösen érzékeny 2 éves hozam több mint 5 bázisponttal 4,33%-ra csökkent.
2026. 09. 04. 11:00
Megosztás:

Solana Payment Channels: több mint 1 millió fizetés másodpercenként az AI-agenteknek

A Solana új Payment Channels megoldással gyorsítaná fel az AI-agentek és digitális szolgáltatások közötti mikrofizetéseket. A Solana Foundation tesztje szerint az új rendszer több mint 1 millió fizetést tudott kezelni másodpercenként, miközben az Alibaba Cloud már induláskor partnerként csatlakozott a kezdeményezéshez. A technológia célja nem egyszerűen a blokklánc-tranzakciók felgyorsítása, hanem egy olyan fizetési infrastruktúra kialakítása, amely gépi sebességgel működő mesterséges intelligencia-rendszereket is ki tud szolgálni.
2026. 09. 04. 10:30
Megosztás:

A csökkenő kamatemelési várakozásoknak köszönhetően emelkedtek a főbb amerikai részvényindexek

Az amerikai részvénypiacok jelentős emelkedéssel zártak, miután Christopher Waller Fed-kormányzó nyilatkozatában jelezte, hogy a két hét múlva esedékes kamatdöntő ülésen a kamatok változatlanul hagyását támogatná.
2026. 09. 04. 10:00
Megosztás:

Emelkedtek az európai részvényindexek, miközben Trump kijelentése és az enyhülő amerikai kamatemelési várakozások javították a hangulatot

Emelkedtek tegnap az európai részvénypiacok a STOXX 600 index 0,5%-kal került feljebb. A befektetői hangulatot továbbra is a közel-keleti konfliktus alakulása határozta meg, ugyanakkor enyhítette a bizonytalanságot Donald Trump azon kijelentése, miszerint a konfliktus várhatóan nem húzódik el hosszabb ideig.
2026. 09. 04. 09:30
Megosztás:

Erősödött péntek reggelre a forint

Erősödött péntek reggelre a forint a főbb devizákkal szemben az előző délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 09. 04. 09:00
Megosztás:

Hyperliquid új irányt nyit: engedélyhez kötött perpetual piacok jöhetnek

A Hyperliquid újabb fontos lépést tesz az intézményi és szabályozottabb kereskedési modellek felé: a HIP-3* javaslat lehetővé tenné, hogy egyes perpetual piacokhoz csak előzetesen jóváhagyott tárcák férjenek hozzá. A változás ugyanakkor nem jelenti azt, hogy maga a Hyperliquid zárttá válna, és a jelenlegi nyílt piacokat sem alakítanák át automatikusan korlátozott hozzáférésűvé. A fejlesztés legfontosabb újdonsága éppen az, hogy az egyes piacok üzemeltetői maguk dönthetnének arról, nyitott vagy engedélyezett kereskedési modellt alkalmaznak.
2026. 09. 04. 08:30
Megosztás:

Marketing tanácsadás: miért nem a több hirdetés a megoldás a legtöbb vállalkozás számára?

Ha egy vállalkozás növekedése megtorpan, az első reakció gyakran ugyanaz: emeljük meg a marketingkeretet. Több Google Ads, több Facebook-hirdetés, több kampány – hátha ismét beindulnak az értékesítések. A valóság azonban ennél jóval összetettebb. A legtöbb esetben nem az a probléma, hogy túl kevés pénz jut marketingre, hanem az, hogy a meglévő eszközök nem összehangoltan működnek. Hiába érkezik több látogató a weboldalra, ha közben rossz a felhasználói élmény, hiányos a mérési rendszer, vagy egyszerűen nem azokhoz jutnak el az üzenetek, akikből később ügyfél lehetne. A digitális marketing ma már nem különálló kampányokból áll. Egy olyan ökoszisztéma, ahol a keresőoptimalizálás, a fizetett hirdetések, az analitika, a weboldal, a tartalommarketing és az automatizáció egymásra épül. Ha ezek közül akár egy is hibásan működik, az az egész rendszer teljesítményére hatással lehet.
2026. 09. 04. 08:00
Megosztás:

A Tron megelőzte az Ethereumot: 94 milliárd dollárnyi USDT fut a hálózaton

A Tron átvette a vezetést az Ethereumtól a Tether USDT stabilcoin hálózati kínálatában, miután a Tron blokkláncon forgalomban lévő USDT mennyisége megközelítette a 94 milliárd dollárt. A fejlemény nem azt jelenti, hogy a Tron minden szempontból maga mögé utasította az Ethereumot, ugyanakkor jól mutatja, hogy a stabilcoin-tranzakciók és a digitális dollárforgalom területén egyre nagyobb szerepet tölt be.
2026. 09. 04. 07:30
Megosztás:

Szeptemberben megnyílnak a pénztárcák: tízből hét vásárló komolyan költ a szezonváltásra

Az őszi leárazások és akciók messze a legerősebb ösztönzői a nyár utáni vásárlásnak, ez az egyik tanulsága az Etele Plaza friss, vásárlói körében végzett online felmérésének. A szezonváltás ugyanakkor komoly kiadással is járhat, sokan jelentősebb összeget különítenek el az őszi beszerzésekre. A többség vásárlóereje lényegében nem változott a tavalyihoz képest, a kuponos események pedig elsősorban a már korábban tervezett vásárlásokat mozdítják elő.
2026. 09. 04. 07:00
Megosztás:

Már 2030 előtt elkezdhetik a termelést az első új szélerőművek

Elképzelhető, hogy már 2030 előtt elkezdik az áramtermelést az első új szélerőművek, de a héten kiírt pályázat arra ad lehetőséget a befektetőknek, hogy 2032-ig fejezzék be a projekteket - mondta a Gazdasági és Energetikai Minisztérium (GEM) energetikáért felelős államtitkára csütörtökön sajtóbeszélgetésen.
2026. 09. 04. 06:30
Megosztás:

A papírtérképektől az adatvezérelt működésig: merre tart a közúti árufuvarozás?

Navigáció, telematika, digitális tachográfok – ami harminc évvel ezelőtt még manuálisan, analóg módon vagy papíron működött, mára digitalizálódott. A közúti árufuvarozás még az 1990-es években is nagyrészt a járművezetők tapasztalatára és hozzávetőleges becslésekre támaszkodott. Az útvonalak és a forgalmi viszonyok kiszámíthatatlanok voltak, a határokon túli üzemanyagárakról csak megközelítő információk álltak rendelkezésre, a valutaváltás készpénzben történt. Nem rögzítették rendszeresen a járművezetők és a teherautók mozgását, illetve a rendkívüli eseményeket, és arra sem volt lehetőség, hogy a diszpécserek közvetlenül kapcsolatba lépjenek az úton lévő sofőrökkel. Mindez ma már nehezen elképzelhető. Egy dolog azonban nem változott: ha technikai probléma merül fel, az ügyfeleknek teljes körű támogatásra és gyors segítségre van szükségük – a fuvarozásban éppúgy, mint más ágazatokban.
2026. 09. 04. 05:30
Megosztás:

Bizonytalanság idején az utazási csomagok nyertek: mérleg a régió 2026-os nyári utazásairól

A 2026-os nyári szezon rekordmagas előfoglalásokon alapuló, ígéretes kezdet után a február végi közel-keleti konfliktus kitörése miatt komoly átrendeződésen ment keresztül. Az INVIA adatai és a Travelplanet.pl, illetve Wakacje.pl portálok nyári szezonra vonatkozó foglalási statisztikái alapján a közép-európai utazási piac bizonyította rugalmasságát: a leginkább érintett desztinációk gyorsan stabilizálódtak, az utazási csomagok iránti kereslet pedig összességében erős maradt.
2026. 09. 04. 05:00
Megosztás: