Lefelé mutató kockázatok hatnak a magyar GDP-előrejelzésre

Londoni felzárkózó piaci elemzők szerint lehetséges, hogy a vártnál sokkal gyengébb keddi magyar GDP-adatok nyomán lefelé kell majd módosítani a magyar gazdaság növekedésére szóló előrejelzéseket, bár egyes citybeli vélemények szerint több egyszeri hatás is szerepet játszhatott az előrejelzésektől elmaradó növekedési számokban, és a német gazdaság robusztus teljesítménye miatt az sem kizárható, hogy a későbbi végleges első negyedéves GDP-kimutatás jobb lesz a mostani előzetes becslésnél.

A Goldman Sachs bankcsoport londoni elemzői a keddi KSH-becslést kommentálva közölték: tekintettel "a negatív meglepetés mértékére", és azokra az előzetes jelekre, hogy a visszaesés meglehetősen széles bázisú volt, lefelé mutató kockázatok hatnak a cég által jelenleg érvényben tartott idei magyar GDP-előrejelzésre. A Goldman Sachs most érvényes prognózisa 2012 egészére 0,5 százalékos GDP-csökkenést jósol 2012 egészére a magyar gazdaságban.
    

A JP Morgan bankcsoport londoni befektetési részlegének felzárkózó térségi elemzői is azt közölték a keddi előzetes GDP-becslés után, hogy tekintettel a vártnál meredekebb visszaesésre, a ház már hozzákezdett a magyar gazdaság idei egész éves teljesítményére szóló - jelenleg zéró növekedést jósló - előrejelzésének felülvizsgálatához. A JP Morgan elemzői ugyanakkor közölték: megvárják a részletes GDP-adatsort, mivel gyanújuk szerint egyszeri tényezőknek lehetett komoly szerepük a mostani gyenge magyar GDP-adatban.
    

A cég szerint mindazonáltal annyi már most valószínűsíthető, hogy a magyar gazdaság technikai recesszióba kerül - vagyis legalább két egymást követő negyedévben negatív GDP-adatot produkál -, tekintettel arra, hogy a költségvetés feszesebbre húzása várhatóan nyomást gyakorol a magánfogyasztásra, ráadásul a legutóbb bejelentett új konszolidációs intézkedések az idei év végén és 2013-ban is terhelhetik a növekedést.
    

Mindemellett az egyes szektorok aktivitását mérő beszerzési menedzserindexek (PMI) is meredeken visszaestek a múlt hónapban, és az euróövezeti kilátások szintén kockázatot jelentenek a magyar gazdaság teljesítményére - hangsúlyozták keddi értékelésükben a JP Morgan londoni elemzői. A ház szakértői közölték: a keddi magyar GDP-becslés alátámasztja a cég azon várakozását, hogy a magyar jegybank az idei év végéig összesen 1,00 százalékpontos kamatcsökkentést hajt végre.
    

Az egyik legnagyobb londoni gazdasági-pénzügyi elemzőközpont, a Capital Economics felzárkózó térségi közgazdászai a közép-európai térség több országának keddi előzetes GDP-adatait feldolgozó helyzetértékelésükben közölték: olvasatuk szerint a számsorok azt mutatják, hogy a gazdasági teljesítmény a felzárkózó európai térség jelentős részében már az euróövezeti válság legutóbbi eszkalációja előtt csökkenni kezdett.
    

A ház szerint a "meglehetősen komor" térségi adatok két okból is meglepők. Egyrészt az első negyedévben elvégzett különböző felmérések - különösen az Európai Bizottság gazdasági hangulati jelzőszámai - arra utaltak, hogy a térségi gazdasági aktivitás stabilizálódott az idei első három hónapban, másrészt a keddi adatok tanúsága szerint Németország - amelyhez a közép-európai gazdaságokat mélyen integrálódott feldolgozóipari beszállítói hálózatok kötik - meglepően jól teljesített az első negyedévben, ebből azonban az előzetes GDP-becslések szerint csak Szlovákia tudott hasznot húzni.
    

Mindez a Capital Economics londoni elemzői szerint azt is jelentheti, hogy a mostani első becslésekhez képest javulhatnak a későbbi, részletesebb GDP-adatok, bár a cég szakértői hangsúlyozták azt is, hogy a múltbeli térségi felülvizsgálatok általában csekély mértékűek voltak, átlagosan nem haladták meg a 0,1-0,2 százalékpontot.  A Capital Economics szakértői szerint mindemellett "megvalósulni látszik" a ház azon előrejelzése, hogy az euróövezet felbomlása még az idén megkezdődik, és ez is lefelé ható kockázatokat jelent.
    

A cég szerint mindezt egybevetve valószínű, hogy kiéleződik a vita a közép-európai országokban a növekedést támogató és a költségvetési szigorítást célzó intézkedések kérdésében. A Capital Economics elemzői szerint egyes térségi országokban - különösen Csehországban - mód nyílhat a költségvetési konszolidáció ütemének enyhítésére, költségvetési vagy monetáris gazdaságélénkítő lépésekre azonban a régió egyik gazdaságában sincs sok mozgástér.
    

Mindezek alapján a ház londoni elemzői közölték: továbbra is megfelelőnek tartják a térség növekedésére érvényben tartott, a szélesebb londoni konszenzustól elmaradó idei GDP-előrejelzéseiket.  A Capital Economics Oroszországban 3 százalékos, Lengyelországban 2 százalékos gazdasági növekedést vár 2012-re, Bulgáriában és Romániában ugyanakkor egyaránt fél százalékos, Csehországban 1 százalékos, Magyarországon pedig 1,5 százalékos GDP-visszaesést valószínűsít az idei év egészére. (MTI)


Németország Európa legerősebb hagyományos hadseregét építi

Németország Európa legerősebb hagyományos hadseregét építi, és "jóval" a 2035-ös határidő előtt teljesíti a GDP 5 százalékát kitevő védelmi kiadásokra vonatkozó NATO-elvárást – jelentette ki Jens Hanefeld, Németország washingtoni nagykövete egy vasárnap megjelent interjúban.
2026. 06. 14. 19:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 06. 14. 18:00
Megosztás:

Megérkezik a nyár első hőhulláma a jövő héten

A jövő héten a túlnyomóan napos, derült időben fokozatosan emelkedik a nappali csúcshőmérséklet és beköszönt az év első hőhulláma: vasárnap délután már 32 és 37 Celsius-fok között alakulnak a maximumok. A napos időben néhol záporok, zivatarok kialakulhatnak - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 06. 14. 17:00
Megosztás:

Az alkohol és a drog okozza a legsúlyosabb balesetek jelentős részét Szlovéniában

Szlovéniában továbbra is a legsúlyosabb közúti balesetek jelentős részét okozzák az ittasan vagy kábítószer hatása alatt vezető sofőrök - közölte a szlovén közlekedésbiztonsági ügynökség.
2026. 06. 14. 15:00
Megosztás:

Januárig leállítja az orosz olajból más országokban készült repülőgép-üzemanyag és a gázolaj importját a brit kormány

Legkésőbb januárig leállítja az orosz olajból más országokban készült repülőgép-üzemanyag és gázolaj importját a brit kormány.
2026. 06. 14. 13:00
Megosztás:

Ahol a stabilcoinok tényleg működnek: a kereskedői elszámolás lehet a kriptó csendes áttörése

A kriptovilág korai éveiben sokan még azt várták, hogy a bitcoin és a decentralizált pénzügyek teljesen felforgatják a hagyományos pénzügyi rendszert. Ma viszont egyre inkább úgy tűnik, hogy a valódi áttörés nem a látványos szlogenekben, hanem a háttérben zajló, sokkal prózaibb folyamatokban érkezik meg. Ilyen terület a kereskedői elszámolás, ahol a stabilcoinok gyorsabb, olcsóbb és rugalmasabb alternatívát kínálhatnak a banki átutalásokkal szemben.
2026. 06. 14. 12:00
Megosztás:

Trump szerint vasárnap aláírják a megállapodást Iránnal

Donald Trump amerikai elnök szerint vasárnapra tervezik az Egyesült Államok és Irán közötti megállapodás aláírását. Irán ezt egyelőre nem erősítette meg.
2026. 06. 14. 11:00
Megosztás:

A Solana stabilcoin-bázisa 16 milliárd dollár fölé nőtt: elég lehet ez a SOL árfolyamfordulatához?

A Solana ökoszisztémája 2026-ban új likviditási szintre lépett: a hálózaton lévő stabilcoin-állomány 16 milliárd dollár fölé emelkedett, miközben a Circle egyetlen napon 500 millió dollárnyi USDC-t bocsátott ki Solanán. A kérdés most az, hogy ez a dollárbőség valódi fizetési és elszámolási keresletet jelez-e, vagy csak újabb spekulatív hullámot készít elő a SOL piacán.
2026. 06. 14. 10:00
Megosztás:

Rendkívül veszélyesek Magyarországon az elhagyott horgászeszközök

Magyarországon legalább 64 állatfajt fenyeget a járulékos fogásnak nevezett jelenség, amikor olyan állatból lesz zsákmány, amely nem célpontja a horgászatnak: az elhagyott horgászeszközök elsősorban a madarakat és hüllőket veszélyeztetik amellett, hogy szennyezik az édesvizeket – hívja fel a figyelmet a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2026. 06. 14. 09:00
Megosztás:

Átadták a felújított városházát Esztergomban

Átadták a felújított városházát szombaton Esztergomban, az épület 1723 óta tölti be a városháza szerepét - közölte az önkormányzat az MTI-vel.
2026. 06. 14. 07:00
Megosztás:

Hegedűs Zsolt: a védőnők szerepe felbecsülhetetlen

A védőnők szerepe napjainkban is felbecsülhetetlen, mind egészségügyi, mind szociális téren, hiszen segítik a magzatok és a gyermekek egészséges fejlődését, meghatározó szerepet töltenek be a betegségek megelőzésében, a korai felismerésben és nem utolsósorban az egészségfejlesztésben, az egészségtudatos gondolkodásmód formálásában - írta az egészségügyi miniszter a Magyar Védőnők emléknapja alkalmából a Facebook-oldalán megjelent bejegyzésében szombaton.
2026. 06. 14. 06:00
Megosztás:

Újraindul a nemzetközi charterforgalom Hévízről: az ITAKA elindította az első antalyai járatot a Hévíz–Balaton Airportról

Hosszú idő után ismét kiutazó charterjárat indul a Hévíz–Balaton Airportról: az ITAKA antalyai járata új fejezetet nyithat a nyugat-magyarországi régió légi közlekedésében. A közvetlen indulás nemcsak kényelmesebb és gyorsabb utazási lehetőséget kínál a térség lakóinak, hanem a helyi gazdaság, a turizmus és a régió nemzetközi elérhetősége szempontjából is fontos mérföldkő.
2026. 06. 14. 05:00
Megosztás:

Íme a világ első 1 billió dolláros vagyonnal rendelkező embere!

Elon Musk neve eddig is egyet jelentett a kockázattal, a technológiai forradalommal és a brutális vagyonfelhalmozással, most azonban olyan pénzügyi határt léphetett át, amelyet előtte még senki: a megadott beszámoló szerint ő lett a világ első 1 billió dolláros embere. A történelmi fordulatot a SpaceX tőzsdei debütálása hozta el, amely papíron szinte felfoghatatlan értékre emelte Musk részesedését.
2026. 06. 14. 03:00
Megosztás:

Így kaphat valaki pénzt özvegyi járadékként az államtól

Sokan hallottak már az özvegyi nyugdíjról, de jóval kevesebben tudják, hogy létezik egy különlegesebb ellátási forma is: az özvegyi járadék.
2026. 06. 14. 02:00
Megosztás:

A rendeletet elfogadták! 63-97 éves nyugdíjasok készüljetek!

A nyugdíjak rendszeres emelésének törvénybe iktatott célja, hogy az ellátások értéke ne csökkenjen az árak emelkedése miatt. Ezért a már korábban megállapított társadalombiztosítási nyugellátásokat minden évben felül kell vizsgálni, és januárban emelni kell.
2026. 06. 14. 01:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 06. 14. 00:05
Megosztás:

Monero árfolyamrobbanás: 120 millió dolláros USDT-nyom rázta meg az XMR piacát

A Monero látványos emelkedése (ami azóta komolyabb korrekciót is maga után hozott) ismét ráirányította a figyelmet a privacy coinokra, a stablecoin-mozgások nyomon követhetőségére és a kriptopiaci likviditás törékenységére. Egy 120 millió dolláros USDT-tranzakciósorozat nemcsak a blokklánc-elemzők radarján jelent meg, hanem az XMR árfolyamában is azonnal nyomot hagyott.
2026. 06. 13. 22:00
Megosztás:

Stabilcoinok, betéti tokenek és tokenizált pénzpiaci alapok: összeolvad az on-chain készpénzkezelés

A kriptopiacon a stabilcoinok adták meg először a gyors, programozható digitális dollár élményét. Most azonban a banki betétek és a pénzpiaci alapok is blokkláncra kerülnek, ami teljesen új korszakot nyithat az intézményi treasury-kezelésben. A Sygnum multi-cash rail tézise szerint a jövő nem egyetlen fizetési sínről szól, hanem a stabilcoinok, betéti tokenek és tokenizált pénzpiaci alapok összehangolt használatáról.
2026. 06. 13. 21:00
Megosztás:

Drónnal dolgozik a vállalkozása? Egyetlen baleset milliós kárt is okozhat

A drónok már nem a jövőt jelentik – a jelen gazdaságának fontos eszközei.
2026. 06. 13. 20:00
Megosztás:

K&H: már több mint 30 milliárd forint munkáshitel került kihelyezésre, az átlagos hitelösszeg eléri a 3,9 millió forintot

Több mint 30 milliárd forint értékben helyezett ki munkáshitelt a K&H a konstrukció 2025-ös indulása óta. A pénzintézet tapasztalatai szerint a fiatalok elsősorban autóvásárlásra fordítják a legfeljebb 4 millió forintos, kamatmentes forrást, míg a második leggyakoribb felhasználási cél az ingatlancélú költés. Az egy szerződésre jutó átlagos hitelösszeg megközelíti a 3,9 millió forintot, ami arra utal, hogy az ügyfelek többsége közel a maximálisan elérhető összeget veszi igénybe.
2026. 06. 13. 19:00
Megosztás: