Lemond az olasz baloldal vezetője

Bejelentette lemondását Nicola Zingaretti, a legnagyobb olaszországi baloldali erő és kormánypárt Demokrata Párt (PD) főtitkára, aki a közösségi oldalán csütörtökön közölt bejegyzésében a párton belüli hatalmi harcokra és a személyét érő támadásokra hivatkozott.

Lemond az olasz baloldal vezetője

Nicola Zingaretti azt írta, szégyelli, hogy a Demokrata Párt az új olasz kormány húsz napja történt megalakulása óta kizárólag a hatalmi pozíciók felosztásáról vitázik, valamint a főtitkár leváltásáról. Ez megbénítja, "meggyilkolja" a pártot - hangsúlyozta.       

Zingaretti a baloldali erőket az ország ennél sokkal súlyosabb problémáira emlékeztette az új koronavírus-járvány harmadik hullámában. Úgy vélte, hogy pontosan két évvel ezelőtti főtitkári megválasztása óta sikerült megmenteni a PD-t, amely új korszakba lépett át. A párt kormányon volt és a közelmúltban történt miniszterelnök-cserével is kormányon maradt, mégis - tette hozzá - "mindennapos harcok gyengítik, melyek első számú célpontja én vagyok".
   
"Az Olaszország és a párt iránti szeretetből nem marad más hátra számomra, mint így változtatni a helyzeten" - utalt lemondására Nicola Zingaretti.
   
A főtitkár döntése meglepetésként érte a pártot, melynek vezetősége is a közösségi bejegyzésből értesült a távozásról. A párt vezető politikusai úgy nyilatkoztak, minden eszközzel megpróbálják marasztalni Nicola Zingarettit.   

 Elemzők úgy vélték, hogy a PD-t 2019 márciusától vezető Nicola Zingaretti a közelmúltban zajlott kormányváltás  áldozatává  vált. A Mario Draghi vezette, a jobboldallal közös kormány megalakulása ugyanis a baloldal gyengülését eredményezte.
   
A politikai pályafutását még az Olasz Kommunista Pártban (PCI) kezdett 55 éves Nicola Zingaretti a Demokrata Párt főtitkári posztját Matteo Renzitől vette át. A PD a Giuseppe Conte vezette második kormányban, 2019 szeptemberétől az Öt Csillag Mozgalommal (M5S) közösen kormányzott.
  
Giuseppe Conte január 26-i lemondása után a Zingaretti vezette PD úgy határozott, hogy Mario Draghi új kormányának is tagja lesz. A jobboldali Ligával és a jobbközép Hajrá Olaszországgal közös kormányzást azonban a Demokrata Párt egy része és választói is nehezen emésztették meg. Bírálat érte Nicola Zingarettit "gyenge" döntései miatt, melyek következtében a baloldali politika nem érvényesül az új kormányban.
   
A pártban egyre többen sürgettek főtitkárváltást.
   
A PD támogatottsága a felmérésekben húsz százalékos, jelenleg a második legnagyobb párt a Matteo Salvini vezette jobboldali Liga mögött. A PD sarkába ért azonban a szintén jobboldali Giorgia Meloni elnökölte Olasz Testvérek (FdI), amely túllépte a 17 százalékot. Ha pedig Giuseppe Conte veszi át az M5S vezetését, a felmérések szerint a PD hat százalékponttal eshet vissza.
   
Katasztrófáról, a PD teljes széteséséről nyilatkozott Massimo Cacciari baloldali filozófus, aki szerint Nicola Zingaretti lemondása a párt haldoklásának "végső felvonása".
   
Az esélyes utódok között szerepelhet Stefano Bonaccini, a baloldali hagyományú Emilia Romagna tartomány elnöke, akivel akár még Matteo Renzi is visszatérhetne a baloldallal való együttműködéshez.
   
A Draghi-kormány létrejötte az Öt Csillag Mozgalmat és a PD-t is magával sodorta, miközben a jobboldal összes pártja erősödött.

Hozzászólások

Átvállalja a horvát kormány a kórházak és gyógyszertárak adósságának egy részét

Megállapodott szerdán a horvát kormány a gyógyszer-nagykereskedőkkel a kórházak és gyógyszertárak fennálló adóssága egy részének kifizetéséről - közölte a helyi sajtó.
2021. 04. 15. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kazah-magyar megállapodás: jelentősen nőhet az Ázsiából Európába irányuló vasúti áruforgalom

Az Ázsia és Európa közötti vasúti áruforgalom jelentős növekedését, valamint az európai exporttermékek vasúti szállítását teszi lehetővé a Fényeslitkén épülő East-West Gate (EWG) intermodális terminál fejlesztője és a kazah EuroTransit Csoport között létrejött stratégiai együttműködés. A moszkvai Transrussia nemzetközi közlekedési és logisztikai szakkiállításon aláírt megállapodás keretében a két vállalat közösen kínál gyors és megbízható szállítási útvonalat az egyre élénkülő szárazföldi teherforgalom szereplőinek. A megállapodás bejelentésekor Konkoly Norbert moszkvai magyar nagykövet hangsúlyozta, hogy a fényeslitkei beruházással Magyarország ismét a nemzetközi vasúti szállítás meghatározó szereplőjévé válhat.
2021. 04. 14. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb pert veszített a Ryanair

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben szerdán a bankközi devizapiacon.
2021. 04. 14. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A tőzsdék többsége pluszban zárt

Túlnyomórészt emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán, a befektetők a vállalati gyorsjelentésekre és az oltási kampányok alakulására figyeltek.
2021. 04. 14. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Európa: Alacsony kamatok és stabilabb mérlegek

Pozitívan ítélik meg az előttünk álló évet a Fidelity International Európával foglalkozó elemzői. Bár a könnyebben terjeszthető Covid-19 mutánsok megjelenése sok ágazatban késlelteti a gazdasági tevékenység megélénkülését, így januárban a havi mutatók és a vállalatvezetők hangulata is visszafogott volt, a konszenzusos nézet szerint az év második fele sokkal kedvezőbb lesz majd. Az elemzők arra számítanak, hogy a vakcinák megjelenésével és az átoltottság növekedésével a Covidhoz kapcsolódó korlátozásokat enyhíteni fogják, és a bizalom is visszatér majd, ahogy a lakosság visszanyeri a mozgásszabadságát.
2021. 04. 14. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Április 25-ig meghosszabbítják a korlátozások többségét Lengyelországban

A kórházak leterheltsége miatt április 25-ig meghosszabbítják a járványügyi korlátozások többségét, de a jövő héttől megnyílnak az óvodák és a bölcsödék, lehetséges a szabadtéri csoportos sportolás is - jelentette be szerdai sajtóértekezletén Adam Niedzielski lengyel egészségügyi miniszter.
2021. 04. 14. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hedge fundok miatt vizsgálódik az EKB

Az Archegos Capital Management csődje miatt az EKB kiegészítő adatokat kért az európai bankoktól a hedge fundokkal szembeni kitettségükről.
2021. 04. 14. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Fejlesztik a szerb-magyar földgázkapacitást

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) a földgázszállító számára jóváhagyott díjak felett 2020-ban beszedett aukciós felár bevételekből 2,5 milliárd forintot fordít a szerb-magyar földgázbeszállítási kapacitás fejlesztésére - jelentette be Horváth Péter János a MEKH elnöke. Az előző évben meghatározott összeggel együtt közel 4 milliárd forint használható fel az aukciós felár számláról az ellátásbiztonságot növelő beruházásra - közölte szerdai közleményében a hivatal.
2021. 04. 14. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új befektetési stratégiát indít az Amundi

Az Amundi új befektetési stratégiát indít Just Transition for Climate néven, az aktívan kezelt kötvényalap úgy támogatja az energia átmenetet, hogy annak társadalmi hatásait is szem előtt tartja - közölte a legnagyobb európai alapkezelő, az Amundi Asset Management az MTI-vel.
2021. 04. 14. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hollandia még nem enyhít

Hollandiában április 28-ig érvényben maradnak a lezárások és a kijárási tilalom a koronavírusos esetek növekvő száma és a kórházi telítettség miatt - közölte kedden a helyi sajtó.
2021. 04. 14. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Joe Biden személyesen találkozna Putyinnal

Közleményében a Fehér Ház részletezte: az ukrajnai konfliktusról és egyéb regionális, illetve globális ügyekről egyeztetett kedden, telefonon Joe Biden amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök.
2021. 04. 14. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szlovákia is enyhít a korlátozásokon, méghozzá így

Enyhülnek Szlovákiában hétfőtől a koronavírus terjedése kapcsán bevezetett korlátozások, bizonyos feltételek betartása mellett megnyithatnak az üzletek, és lehetővé válik a templomi istentiszteletek látogatása is - jelentette a TASR közszolgálati hírügynökség Igor Matovic miniszterelnök-helyettes közlésére hivatkozva kedden.
2021. 04. 14. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Van, ahol korhatár nélkül alkalmazzák az AstraZenecát

Szlovéniában eltörölték azt a korlátozást, hogy csak a 60-64 éves korosztály kaphatja meg a koronavírus elleni AstraZeneca-vakcinát, amellyel ezentúl minden, 18. életévét betöltött felnőttet beolthatnak - jelentette a helyi sajtó kedden a szlovén közegészségügyi intézet (NIJZ) közleményére hivatkozva.
2021. 04. 14. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Orvosdiagnosztikai céget vásárolt a 77 Elektronika Csoport

Több mint 20 éves üzleti együttműködést követően a 77 Elektronika Csoport megvásárolta a lichtenfelsi központú, Hessen tartományban működő Analyticon Biotechnologies AG 100 százalékát - közölte a magyar tulajdonú orvostechnikai vállalat kedden az MTI-vel.
2021. 04. 14. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Franciaország leállította a légi közlekedést Brazíliával

A koronavírus fertőzőbb brazil variánsától tartva a francia kormány újabb utasításig felfüggesztette a légi közlekedést Brazíliával.
2021. 04. 14. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Az USA megerősíti katonai jelenlétét Németországban

Az Egyesült Államok megemeli Németországban állomásozó katonái számát - jelentette be Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter kedden Berlinben.
2021. 04. 13. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Váratlanul bonyolódik a miniszterek cseréje a cseh kormányban

Váratlanul bonyolódik a hétfőn bejelentett külügyminiszter-csere a kétpárti koalíciós cseh kormányban.
2021. 04. 13. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Lemondott az osztrák egészségügyi miniszter

Megromlott egészségi állapotára hivatkozva kedden lemondott Rudolf Anschober zöldpárti osztrák egészségügyi miniszter.
2021. 04. 13. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban zárták a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.
2021. 04. 13. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt a Mapei belföldi forgalma

A Mapei Kft. első negyedéves belföldi forgalma 6 milliárd forint lett, 8 százalékkal több az egy évvel korábbinál - közölte az építőipari segédanyagokat gyártó és forgalmazó vállalat kedden az MTI-vel.
2021. 04. 13. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások: