Lengyelországban tovább szigorítanak az intézkedéseken

Lengyelországban szombattól tovább szigorítanak a járványügyi intézkedéseken, bezárnak az éttermek, korlátozzák a kiskorúak kültéri mozgását, betiltják az öt személynél nagyobb gyülekezéseket - közölte sajtóértekezletén Matuesz Morawiecki kormányfő.

Lengyelországban tovább szigorítanak az intézkedéseken

A lengyelországi kórházak járványügyi osztályain jelenleg 18 ezer szabad férőhely áll rendelkezésre - mondta Morawiecki. Elmondta: az intézkedések révén 10-14 napon belül lassítani akarják a járványt, egyébként további szigorításokra lesz szükség, amelyek között a kormányfő a mélyreható gazdasági zárlatot, valamint a határzárt említette. Szombattól az egész országot a legveszélyeztetettebb kategóriát jelentő, piros besorolású járványövezetnek nyilvánítják - erősítette meg Morawiecki.
   
A piros zónákban eddig is korlátozták a többi között a vásárlók számát a boltokban, felfüggesztették az edzőtermek és az uszodák működését. Október elején országszerte kötelező lett a szájmaszk köztéri viselése. Ezen felül Morawiecki közölte: az általános iskolák 4.-8. osztályai távoktatásra térnek át. A középiskolákban a távoktatást hétfőn vezették be.
   
Emellett betiltják az öt személynél nagyobb gyülekezéseket, ez alól kivételt jelentenek egy háztartásban élők és egy munkahelyen dolgozók. Egyelőre két hétre bezárnak az éttermek, amelyek kizárólag elvitelre készíthetnek ételeket. A kormányfő közlése szerint rövidesen bemutatják a többek között a vendéglátóipar támogatását célzó programot. Bezárnak a szanatóriumok is.
   
A kiskorúak 8 és 16 óra között nem csoportosulhatnak, csak felnőttek kíséretében hagyhatják el otthonaikat. Morawiecki otthonmaradásra kérte a 70 év feletti, nem munkába járó embereket, közölve egyúttal: elindítják az idősek támogatását - a bevásárlást, a gyógyszerbeszerzést - biztosító programot.
   
A mintegy 38 millió lakosú Lengyelországban egy nap alatt 13 632 új fertőzöttet regisztráltak, többet, mint eddig bármikor a járvány kitörése óta, 153-an elhunytak, közülük 137-nek a Covid-19 mellett valamilyen krónikus alapbetegsége volt.
   
Egy nap alatt 687-tel, 10 788-re nőtt a koronavírus-fertőzéssel kórházakban kezeltek száma, 851 beteg van lélegeztetőgépen.

Hozzászólások

Októberben nőtt a világ acéltermelése

Októberben nőtt a világ acéltermelése éves összevetésben, az idei első tíz hónapban azonban összességében csökkent, mert nagy visszaesések voltak tavasszal a koronavírus-járvány miatt.
2020. 11. 25. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egymillió tabletta favipiravir ékezett Kínából

Újabb egymillió tabletta favipiravir érkezett Kínából szerda hajnalban - közölte Szijjártó Péter külügyminiszter a Facebook-oldalán közzétett videóban.
2020. 11. 25. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mérsékelt erősödéssel indítottak a tőzsdék

Mérsékelt erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2020. 11. 25. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

December 15-én vége a karanténnak Franciaországban

Az üzletek újranyitásával szombaton megkezdődik a koronavírus-járvány miatti járványügyi korlátozások fokozatos feloldása Franciaországban, az általános karantén megszüntetését december 15-én tervezi a kormány - jelentette be Emmanuel Macron.
2020. 11. 25. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A vártnál jobban teljesített a német gazdaság

A vártnál jobban teljesített Németország gazdasága a harmadik negyedévben, a hazai össztermék (GDP) a 8,2 százalékos növekedésről szóló első becslés helyett 8,5 százalékkal nőtt az előző három hónaphoz képest, ugyanakkor 3,9 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) keddi közleménye szerint.
2020. 11. 24. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csehország 16 millió fő számára vesz oltóanyagot

Csehország 16 millió fő számára tervez koronavírus elleni vakcinát venni - közölte Jan Blatny cseh egészségügyi miniszter kedden Prágában.
2020. 11. 24. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem lassul a járvány Szlovéniában

A szigorú intézkedések ellenére sem lassul az új koronavírus-járvány terjedése Szlovéniában, és további aggodalomra ad okot, hogy nő a kórházi kezelésre szoruló betegek és az elhunytak száma - írta a helyi sajtó kedden.
2020. 11. 24. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Karácsony előtt lazíthatják a korlátozásokat Németországban

December eleje helyett csak a karácsony előtti napokban, december 20-tól kezdődhet Németországban a koronavírus-járvány második hulláma miatt elrendelt korlátozások fokozatos visszavonása a szövetségi kormány és a tartományi kormányok vezetőinek szerdai tárgyalására készült megállapodástervezet szerint, amelyről kedden számolt be a német sajtó.
2020. 11. 24. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Brexit: 100 milliárd eurós kiesést okozna az európai autóiparnak a megállapodás elmaradása

A brit autóipar legnagyobb szakmai szervezete szerint az évtized közepéig a brit autógyáraknak több mint 50 milliárd font, a teljes európai autóipari ágazatnak több mint 100 milliárd euró termeléskiesést okozhat, ha nem születik megállapodás az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeni kereskedelmi kapcsolatrendszeréről.
2020. 11. 24. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Putyin csak a hivatalos eredményhirdetés után gratulál az új amerikai elnöknek

Az amerikai elnökválasztás hivatalos eredményére vár Vlagyimir Putyin orosz államfő ahhoz, hogy gratuláljon a győztesnek, de ehhez nem elegendő az, hogy Donald Trump elindította a Joe Bidennek való hatalomátadás hivatalos eljárását - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak kedden Moszkvában.
2020. 11. 24. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az oltóanyagban reménykednek a befektetők

Indexemelkedéssel zártak kedden az európai értékpapírpiacok.
2020. 11. 24. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Fokozatosan kinyitnak az iskolák a Izraelben

Annak ellenére fokozatosan kinyitnak az iskolák Izraelben, hogy növekszik a koronavírusos fertőzöttek száma - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet kedden.
2020. 11. 24. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Meghosszabbítják a kijárási tilalmat Montenegróban

Meghosszabbítják a kijárási tilalmat Montenegróban a koronavírus-járvány megfékezése érdekében: míg eddig 21 és 5 óra között volt tilos az utcára lépni, szerdától már 19 órától érvényes a tilalom, ami egyúttal azt is jelenti, hogy a vendéglátóhelyeknek legkésőbb 18 órakor be kell zárniuk.
2020. 11. 24. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erős nyitás az európai tőzsdéken

Pluszban kezdték a keddi kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók hétfői záróértékükhöz képest.
2020. 11. 24. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megkezdi a kormányhivatal a csoportos tesztelést a megyei bölcsődékben, óvodákban és iskolákban is

A kormány által meghirdetett országos, célzott csoportos tesztelés keretében Csongrád-Csanád megyében hétfőtől 100 bölcsődében, valamint 397 óvodában és iskolában mintegy 8 ezer dolgozót tesztelnek rendszeresen az érintettek egészségének védelme és a koronavírus terjedésének lassítása érdekében.
2020. 11. 24. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Most kisebb kárt okoz a járvány a brit gazdaságnak

A brit gazdaság teljesítményének visszaesését jelzik a hétfőn ismertetett előzetes novemberi aktivitási mérőszámok. A mutatók azonban jobbak a vártnál és arra vallanak, hogy a koronavírus-járvány megfékezését célzó mostani korlátozások sokkal kisebb kárt okoznak a gazdaságnak, mint a tavaszi zárlat.
2020. 11. 24. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új kutatás: Húsmentes élet = csonttörés-veszély?!

A húsmentes étrend követői a csonttörés, különösen a csípőtörés nagyobb kockázatával nézhetnek szembe egy új, a témában készített eddigi legnagyobb tanulmány szerint.
2020. 11. 24. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Novemberben csökkent az euróövezet gazdasága

Novemberben csökkent az euróövezet gazdasági teljesítménye az októberi stagnálás után.
2020. 11. 24. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hollandiában még mindig diszkriminálják a kismamákat a munkaerőpiacon

Hollandiában a várandós vagy csecsemő korú gyermeket nevelő nők még mintegy 40 százalékát éri diszkrimináció a munkaerőpiacon - olvasható a holland emberi jogi intézet hétfőn közzétett felmérésében, megállapítva, hogy nem történt előrelépés a legutóbbi jelentése óta.
2020. 11. 24. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új Covid-irányítási központ nyílt Budapesten

Naponta 10-15 ezer mintavételt koordináló új Covid-irányítási központ kezdte meg munkáját Budapesten - tájékoztatta az Országos Mentőszolgálat és a Telekom hétfőn az MTI-t.
2020. 11. 24. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások: