Lesújtóan hat a járvány a munkavállalók hangulatára: a járvány után robbanhat a fluktuáció

Nagyot fordult a munka világa az elmúlt egy évben: miközben sokan továbbra is az irodákban birkóznak meg a maszkviseléssel és a koronavírus tesztekkel, még többen hosszú hónapok óta dolgoznak home office-ban annak minden előnyével és hátrányával együtt. Bizonytalanság, pandémiás fáradtság, kiégés – valamelyiket szinte minden magyar saját bőrén is tapasztalhatta, ez pedig a vezetőket és a hagyományos „főnök” szerepkört is megkérdőjelezte. Ki lehet sikeres vezető a COVID-érában és milyen soft skillek elengedhetetlenek a széthulló csapatok összetartásához és a fluktuáció megállításához? A LEAD: a jövő vezetője online konferencián többek között a Rossmann, a Decathlon, az EY és a Nokia menedzserei beszéltek a jelen és a jövő legfontosabb kihívásairól.

Lesújtóan hat a járvány a munkavállalók hangulatára: a járvány után robbanhat a fluktuáció

Már a koronavírus-járvány előtt is kihívásokkal teli napokat éltek a csapatokat vagy éppen kisebb-nagyobb cégeket irányító menedzserek, hiszen a 2020-as évekkel beköszöntött, digitalizált VUCA-világban (volatility: változékonyság, uncertainty: bizonytalanság, complexity: komplexitás, ambiguity: kétértelműség) csak a változás az állandó. A tét a COVID pandémiával együtt csak még tovább nőtt, ráadásul a vezetőknek a munkavállalók egészségét is veszélyeztető helyzetben kell helytállniuk, biztosítani az üzletmenet folytonosságát és a vállalat sikerét. A rossz vezetői teljesítmény komoly következményekkel járhat: az adatalapú HR-tech megoldásokat fejlesztő és a LEAD online vezetői konferenciát szervező CX-Ray felmérése alapján a munkavállalók lemorzsolódásának esélye 50%-kal csökkent ott, ahol a vezetők támogatták beosztottjaik szakmai fejlődését, segítségkérés esetén rendelkezésre álltak és elismerték kollégáik munkáját – vagyis kiemelkedő soft skill-készlettel rendelkeztek. Ezzel pedig nem csupán időt, illetve a kiléptetésre és toborzásra fordított humánerő-forrást, de akár több százezer forintot is megspórolhat egy szervezet.

Önismeret, felhatalmazás, empátia: az első lépés a legnehezebb

A hullámzó krízishelyzetekkel terhelt jövőben tehát a változásokra kreatívan reagáló, agilis csapatok, és a mentorként is kiválóan teljesítő menedzserek lesznek képesek hatékonyan működni. De hogyan válhat valaki jó vezetővé ebben a felgyorsult, kihívásokkal teli világban? Ezt a kérdést boncolgatta a LEAD: a jövő vezetője konferencia szakértői gárdája. Gigler Anita, a Rossmann HR vezetője szerint az első lépés az önismeret fejlesztése: aki tisztában van a saját erősségeivel és gyengeségeivel, az hatékonyabban képes delegálni a feladatokat, jobban megbízik kollégái munkájában és sikerrel alkalmazza a csapattagokat motiváló felhatalmazó attitűdöt is.

Az ilyen menedzser nem csupán felismeri és megérti, hogy milyen folyamatokon mennek keresztül a kollégák és a csapat egésze, de át is érzi a nehézségeiket, így empátiával képes kezelni a kialakult helyzetet. Olyan ez, mint egy szemüveg: ha feltesszük és emberként kezdjük figyelni a lencsén keresztül a munkatársakat, akkor indulnak meg az igazi változások – véli Farkas Margit, az EY Személyügyi Tanácsadás Üzletágának Partnere.

A szemléletváltásra pedig minden eddiginél nagyobb szükség van, hiszen sok nehézséget tartogatott az elmúlt egy év a munkavállalók számára. Többségük arról számol be, hogy a csapatokat korábban jellemző pozitív hangulat nagyban sérült, és a vezetők-kollégák kevésbé tudnak egymással törődni, mint korábban. Lesújtó hatással van a járványhelyzet az emberek önbizalmára is: közel 30%-uk sokkal inkább megkérdőjelezi szakmai teljesítményét, 20%-uk pedig úgy érzi, munkatársai szemében is veszített hitelességéből, holott ez nyilván nem a valós kép. Minden eddiginél nagyobb szükség van tehát a kompetenciafejlesztésre, a munkahelyi coachingra, a megerősítő kommunikációra és a kétirányú teljesítményértékelésekre. Annál is inkább, hiszen nagyon úgy tűnik, hogy a munkavállalók már a poszt-COVID időszakra gyúrnak, több mint harmaduk tervez munkahelyváltást a következő egy évben.

Fenyegető automatizáció? – inkább hasznos kiegészítő

A digitalizáció már a pandémiát megelőzően is villámsebességgel száguldott, azonban a COVID-helyzet valóságos katalizátorként pörgette fel a technológiai forradalmat a hazai vállalatoknál. Ennek kézzel fogható hatásai vannak az emberek mindennapjaiban, hiszen alapjaiban változott meg a munkavállalói élmény és a feladataink nagy része bármikor, bárhonnan elvégezhető. Ugyanakkor fontos eszköz a technológia a cégek kezében is, a karanténidőszakban ugyanis felbecsülhetetlen értéke van annak, hogy a digitális térben tarthatjuk a kapcsolatot a munkavállalókkal, mérhetjük fel éppen aktuális lelkiállapotukat, ismerhetjük meg problémáikat és nehézségeiket, ezáltal pedig sikeresebbé tehetjük a munkavégzést és javíthatjuk a csapat és a vállalat együttes teljesítményét. Úgy tűnik, a jövő ebbe az irányba mutat: a munkahelyeken a technológia gyorsaságát és hatékonyságát ötvözzük majd az emberi értékekkel, az empátiával és a tehetségek támogatásával.

„Az automatizáció egyre inkább jelen lesz a munkánkban, és nagyon is érdemes megvizsgálni, van-e olyan része a feladatainknak, melyet a technológia hatékonyan tud támogatni. Ezeket az eszközöket és megoldásokat ezután sikerrel tudjuk ötvözni az emberi komponenssel, hiszen ez egy olyan hozzáadott értéket képvisel, melyet a gépek nem képesek nekünk nyújtani. A CX-Ray HR-tech fejlesztései éppen ezt az ütős kombinációt aknázzák ki: a 360 fokos kompetenciaértékeléseket elvégzi a mesterséges intelligencia, de a kollégák, menedzserek számára mi fordítjuk le a fontos tanulságokat. Ha ellenállást vált ki egy-egy újítás a munkavállalók körében, és a hálózatelemzés segít megtalálni a kulcsembereket, akiknek számít a véleménye, így ha az ő bizalmukat sikerül megnyerni, könnyebben veszi a változásokat a szervezet egésze is. Nem érdemes ellenállni, a technológia inkább hasznos kiegészítője a munkánknak” – hangsúlyozza Hári Péter, a LEAD: A jövő vezetője online konferenciát szervező CX-Ray ügyvezetője.

A német kormány új katonai segélycsomagot ad át Ukrajnának

Berlin újabb katonai segélycsomagot ad át Ukrajnának, tüzérségi és harckocsilőszerek, drónok, gránátvetők és aknamentesítő járművek lesznek benne - jelentette be csütörtökön a honlapján a német szövetségi kormány.
2024. 03. 29. 11:00
Megosztás:

Április 1-től lehet napi e-matricát vásárolni

Április 1-től lehet napi e-matricát vásárolni, motorra kedvezményes áron lehet majd megvenni az új típusú jogosultságot - tájékoztatta az MTI-t a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ).
2024. 03. 29. 10:00
Megosztás:

Kína feloldja az ausztrál borra kivetett dömpingellenes vámokat

Kína feloldja az ausztrál borra kivetett dömpingellenes vámokat - közölte csütörtökön a kínai kereskedelmi minisztérium, miután a kínai-ausztrál kapcsolatok több mint három év után újra javulást mutatnak.
2024. 03. 29. 09:00
Megosztás:

Tegyünk együtt a gyermekekért! – Drámai helyzetben a gyermekvédelem

A közelmúltban tartották a Tűzcsiholó Egyesület Tegyünk együtt a gyermekekért! című konferenciáját Budapesten, a Magnet Közösségi Házban. Az egyesület elnöke, Illésné Áncsán Aranka felszólalt a gyermekvédelemért és a közelmúltban történt tragédiákat idézett fel, hogy felhívja a figyelmet a rendszer hibáira.
2024. 03. 29. 08:42
Megosztás:

Bővült a MOL Bubi közbringa-szolgáltatás

Öt új MOL Bubi gyűjtőállomással bővült Kelenföldön és Lágymányoson a közbringa-szolgáltatás, így városszerte már 207 helyszínen elérhetők a zöld kerékpárok - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.
2024. 03. 29. 08:00
Megosztás:

Kriptóelemző Michaël Van De Poppe azt állítja, hogy a Sui erőt mutat majd, a Pepe birtokosok egy új mémcoinra váltanak

A kriptoelemző, Michaël Van De Poppe nemrégiben bika jellegű nyilatkozatot tett a Sui (SUI) kapcsán, előrejelzése szerint tovább erősödhet a kriptovaluta. Eközben a Pepe (PEPE) birtokosok egyre izgatottabbak a KangaMoon (KANG) kapcsán - egy új mémcoin-szenzáció iránt. Ez a negyedik fázisú előértékesítési csillag már 180%-ot emelkedett, és az elemzők 2024-re 0,5 dolláros árat jósolnak neki. Nézzük meg, hogy miért.
2024. 03. 29. 07:00
Megosztás:

Debrecen mellett épít 55 ezer négyzetméteres logisztikai csarnokot a WLP

A belga-magyar tulajdonosi háttérrel rendelkező Weerts Logistics Park (WLP) HUR One Kft. közel 55 ezer négyzetméter alapterületű logisztikai csarnokot épít Debrecen szomszédságában, Ebesen - közölte a társaság az MTI-vel csütörtökön, az alapkőletételi ünnepséget követően.
2024. 03. 29. 06:00
Megosztás:

Megjelent a KKV Technológia Plusz Hitelprogram kiírása

Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra - tájékoztatta a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) az MTI-t pénteken.
2024. 03. 29. 05:00
Megosztás:

Négy új hajó felavatásával indult el a 178. balatoni hajózási szezon

Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön.
2024. 03. 29. 04:00
Megosztás:

Így vonulhat valaki nyugdíjba 2024-ben és azt követően

Az 1959-ben születettek 2024-ben töltik be nyugdíjkorhatárt, a 65. életévet, és dönthetnek a 2024-ben, esetleg később történő nyugdíj-igénylés mellett.
2024. 03. 29. 03:00
Megosztás:

Pénzhoroszkóp a hosszú hétvégére - melyik csillagjegy fog nagy összeget nyerni?

Pénz és szerencse horoszkópunk a hosszú hétvégére készült és azt vizsgálja, hogy a csillagok állása alapján melyik csillagjegynek milyen pénzügyi kilátásai vannak. Jön a nagy nyeremény? Ha igen akkor hol és kinek és hogyan?
2024. 03. 29. 02:00
Megosztás:

Az Online Fizetési Rendszerek Jövője

A technológia rohamos fejlődése évről évre új fizetési rendszerek megjelenését idézi elő, átalakítva így a már megszokott fizetési szokásainkat.
2024. 03. 29. 01:31
Megosztás:

A paradicsomot már márciusban el kell ültetni Magyarországon?

Magyarországon a paradicsom palántáinak nevelése általában március elején kezdődik meg belső terekben vagy melegágyakban.
2024. 03. 29. 01:10
Megosztás:

Itt az új, 0%-os kamatú vállalkozások számára elérhető 155 milliárd forintos hitelkeret

Európai uniós forrásokból 155,54 milliárd forint keretösszeg áll rendelkezésre a mikro-, kis- és középvállalkozások számára a GINOP Plusz program részeként meghirdetett KKV Technológia Plusz Hitelprogramban. A kölcsön nulla százalékos fix kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra, és április 30-tól igényelhető.
2024. 03. 29. 00:40
Megosztás:

A Dogecoin20 előértékesítése átlépte a 10 millió dollárt, de még van esély bevásárolni

A Dogecoin20 egy új Shiba Inu témájú, ERC-20-as mém érme, amely az utóbbi időben nagy népszerűségnek örvend. Már az előértékesítés megkezdése után több mint 3 millió dollárt gyűjtött, és a Dogecoin20 mostanra átlépte a 10 millió dolláros összeget. Az érme hamarosan elindul az Uniswap DEX-en, majd ezt követik más Tier 1 tőzsdei bevezetések.
2024. 03. 29. 00:01
Megosztás:

A Világbankkal közösen építenek kórházat Temesváron

A Világbankkal közösen építenek korszerű városi kórházat Temesváron, az együttműködési megállapodást csütörtökön írták alá a felek a bánsági városban - jelentette be Dominic Fritz temesvári polgármester.
2024. 03. 28. 23:00
Megosztás:

Átalakuló jobboldal az európai parlamenti választások után

A júniusi európai parlamenti választásokig alig három hónap maradt hátra. Szerte az Unióban gyengülő gazdaságok, migrációs és energiapolitikai kihívások nehezítik a tagállamok helyzetét. A konzervatív értékek egy ideje már háttérbe szorultak, mostanra azonban Európa-szerte hatalmas igény mutatkozik a klasszikus értelemben vett konzervatív értékek iránt. A nagy múltú európai konzervatív pártok vajon tartják-e még a lépést választóik igényeivel? Új jobboldali értékek képviselői vehetik kezükbe az irányítást? A Danube Institute eseményén ezeké a kérdéseké volt a főszerep.
2024. 03. 28. 22:00
Megosztás:

Korlátozzák a vasúti forgalmat a Déli pályaudvar és Kelenföld között

Április 2-tól 14-ig karbantartást végeznek Budapesten a Nagyszőlős utca feletti vasúti hídon, ezért korlátozzák a Déli pályaudvar és Budapest-Kelenföld között a vonatforgalmat - közölte a Mávinform csütörtökön a vasúttársaság honlapján.
2024. 03. 28. 21:00
Megosztás:

Négyszáz forint osztalék kifizetésére tett javaslatot az Alteo

Az Alteo Nyrt. igazgatósága 200 forint alaposztalék mellett 200 forint rendkívüli osztalék kifizetését javasolja részvényenként a 2023-as év után az április 19-i közgyűlésen - tartalmazza a társaság éves közgyűlésére készült előterjesztés, amelyet pénteken tettek közzé a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2024. 03. 28. 20:00
Megosztás:

Erősödött a héten a forint

Vegyesen alakult csütörtökön a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a forint árfolyama, amely a kereskedési szünnappal rövidített hetet erősödéssel fejezi be.
2024. 03. 28. 19:30
Megosztás: