Tűzijáték szabályok Budapesten 2025 Szilveszterén

Szilveszterkor nem tiltják be a tűzijátékokat, de az idei évben sokkal szigorúbb feltételek mellett lehet majd használni őket. A bírságok elkerülése, valamint a biztonságos ünneplés érdekében a Magyar Pirotechnikai Társaság (MAPIT), a Pirotechnikusok Érdekvédelmi Szövetsége (PÉSZ), továbbá az augusztus 20-i tűzijáték kivitelezéséért felelős Nuvu Kft. közös sajtótájékoztatón számolt be az új budapesti szabályozásról, annak várható hatásairól, továbbá a biztonságos pirotechnikai eszközhasználatról.

Tűzijáték szabályok Budapesten 2025 Szilveszterén

2025. október 29-én szavazta meg a Fővárosi Közgyűlés a szilveszteri tűzijátékozással kapcsolatos rendeletet, amely radikálisan változtat a korábbi évek gyakorlatán a 2-es és a 3-as kategóriába tartozó pirotechnikai eszközökkel kapcsolatban. Előbbibe sorolhatók az alacsony kockázatú, 16 éves kor felett használható, kifejezetten lakossági felhasználásra tervezett (kisebb rakéták, telepek) pirotechnikai eszközök. Utóbbiba pedig a közepes kockázatú lakossági tűzijátékok tartoznak, amelyeket kizárólag a szabadban, nagy, nyílt területen szabad használni, mert hatóanyag-tartalmuk és hatótávolságuk jóval nagyobb, mint a 2-es kategóriába tartozóké.

Szigorúbb szabályozás

„A pirotechnikai eszközök magyarországi használatát a 173/2011. (VIII. 24.) kormányrendelet szabályozza, amely kifejezetten a lakossági célú pirotechnikai tevékenységekkel foglalkozik. A Fővárosi Közgyűlés által elfogadott rendelet ennél jóval szigorúbb, és egyértelműen további korlátozás felé mozdítja el a gyakorlatot” – hangsúlyozta Rázsó Sándor, a Pirotechnikusok Érdekvédelmi Szövetségének elnökségi tagja.

A „fokozottan védett” övezetekben – ideértve többek között az állatmenhelyeket, állatkerteket, erdőket, legelőket és a fekvőbeteg-ellátó intézményeket – a 2-es és 3-as kategóriájú pirotechnikai eszközök használatát a jelenlegi szabályozás egész évben kizárja. A „védett övezetekben” a rendelet kizárólag december 31-én és január 1-jén tiltja a 2-es és 3-as pirotechnikai osztályba tartozó eszközök felhasználását; az év többi napján ezek használata nem esik korlátozás alá.

A „fokozottan védett” és a „védett övezeteken” kívüli területeken a 2-es és 3-as kategóriájú pirotechnikai eszközök használata december 31-én kizárólag 20 órától január 1-jén 2 óráig engedélyezett.

Súlyos szankció

Az övezetekről az ezzel kapcsolatos honlapon, kerületi bontásban lehet tájékozódni. Aki a rendeletet megszegi, az akár 200 ezer forintos büntetésben is részesülhet. „Mindez azt jelenti, hogy azok az ünnepelni vágyók, akik eddig 2-es és 3-as kategóriába tartozó pirotechnikai eszközöket vásároltak, azok várhatóan nem használhatják el őket a lakóövezetük közelében, hanem mindenképpen keresniük kell olyan területet a kerületben, amely nem esik korlátozás hatálya alá” – hívta fel a figyelmet Dobos András, a Magyar Pirotechnikai Társaság titkára.

Hozzátette: könnyen előfordulhat, hogy idén kevesebb árusítóhely lesz, mivel a védett övezetekben egyáltalán nem lehet használni 2-es, vagy 3-as kategóriába tartozó pirotechnikai eszközöket Budapesten.

Virágzó feketekereskedelem?

Az új szabályozás az illegális árusoknak kedvez, akik sokszor ellenőrizetlen forrásból, az előírásoknak nem megfelelő, balesetveszélyes termékeket értékesítenek a nagy profit reményében. „Éppen ezért azt javasoljuk, hogy csakis legális, engedéllyel rendelkező forgalmazótól vásároljanak az ünnepelni kívánok tűzijátékot december 28 és 31. között. Kerülni kell az aluljárókban, vagy autók csomagtartójából árusítókat, mert ezek gyakran nem tesznek eleget a jogszabályi kötelezettségeknek. Minden terméknek rendelkeznie kell magyar nyelvű ismertetővel” – tette hozzá Tóth Ferenc, a Nuvu Kft. ügyvezető igazgatója. Az illegális tűzijátékok sokszor nem esnek át biztonsági vizsgálaton, éppen ezért hibás működés esetén súlyos sérüléseket okozhatnak.

„Úgy látjuk, hogy fontos lenne növelni a társadalmi csoportok tájékozottságát a pirotechnikai eszközökkel kapcsolatban, mert a zéró tolerancia és a túlzó korlátozás nem vezet sehová. Az edukáció növelése érdekében cégünk elindította az ingyenesen elérhető, amatőr pirotechikus mester tanfolyamot, amit bárki könnyedén, mindössze 90 perc alatt elvégezhet” – világított rá Tóth Ferenc.

A világon számos példa létezik arra vonatkozóan, hogyan lehet egyensúlyt teremteni a tűzijátékozni kívánók, valamint a nyugalmasabb ünneplést keresők között. „Jó példa erre Rotterdam, ahol például a város rendez központi tűzijátékot, a korlátozás alá eső kerületekben pedig inkább fényshow-kat tartanak.

Egyre terjedőben van a csendesebb, például kutyabarát pirotechnikai eszközök használata is” – figyelmeztetett Luterán György, a Pirotechnikusok Érdekvédelmi Szövetségének elnökségi tagja. Hozzátette: az ilyen eszközök használatát nem kíséri hangos durranás, robbanás, vagy sípolás, inkább csak fényhatással járnak, ezáltal pedig nem okoznak stresszt a négylábúak számára.

Az ágazat szereplői bíznak abban, hogy az idei tapasztalatok felhasználásával esély nyílhat egy, az ünnepelni kívánók érdekeit jobban szem előtt tartó rendeletmódosításra is, mivel a jelenlegi nagy mértékben korlátozza a tűzijátékok használatát Budapesten, ami egyértelműen az illegális kereskedelem előretörését segíti.


Ezeken a Pest vármegyei településen vízkorlátozást rendeltek el

Több Pest vármegyei településen vízkorlátozást rendeltek el, vagy takarékosságra kérték a lakosságot a nagy hőség és az emiatt megnövekedett vízhasználat miatt - tudta meg az MTI az érintett településektől, illetve a vízszolgáltatóktól.
2026. 06. 29. 03:00
Megosztás:

Ennyi most a traffipax bírság Magyarországon, 2026-ban

Elég egy figyelmetlen pillanat, egy későn észrevett sebességkorlátozó tábla, és máris 50 ezer forintról indulhat a számla. A legsúlyosabb gyorshajtásért pedig 2026-ban akár 468 ezer forintos bírság is érkezhet. Mutatjuk, pontosan milyen sebességnél mennyit kell fizetni.
2026. 06. 29. 02:00
Megosztás:

A 13-as lottó szám rejtélye a magyar 5-ös lottó húzásokon: hogyan húzhatták ki ennyiszer?

A 13-as számot sokan balszerencsésnek tartják, mások viszont éppen emiatt választják előszeretettel a lottón. De vajon mit mutatnak a tények? Valóban feltűnően gyakran bukkant fel a magyar Ötöslottó nyerőszámai között, vagy csak a hozzá kapcsolódó babonák miatt figyelünk fel rá könnyebben?
2026. 06. 29. 01:00
Megosztás:

Franciaországban legalább ezer haláleset tulajdonítható a kánikulának

Franciaországban az elmúlt három napban ezerrel több halálesetet regisztráltak, mint az előző hónapokban - jelentette be vasárnap az Országos Közegészségügyi Szolgálat a rendkívül intenzív hőhullám végén, kiemelve, hogy az áldozatok száma várhatóan emelkedni fog.
2026. 06. 28. 23:00
Megosztás:

A hét közepén hidegfront enyhít a forróságon

A jövő hét elején folytatódik a forróság, a hét közepén azonban hidegfronttal érkező záporok, zivatarok enyhítenek a hőségen - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 06. 28. 22:00
Megosztás:

Stabilcoin-pánik a láthatáron? Az amerikai állampapírpiac lehet a következő áldozat

A stabilcoinokat sokáig a kriptopiac legcsendesebb és legkiszámíthatóbb eszközeinek tartották. Egy komolyabb bizalmi válság azonban dollármilliárdos visszaváltási hullámot indíthat el, amely rövid lejáratú amerikai állampapírok tömeges értékesítésére kényszerítheti a kibocsátókat. Ha a folyamat felgyorsul, a sokk már nem maradna a kriptoszektor falain belül: megjelenhetne a pénzpiaci hozamokban, a repofinanszírozásban és a hagyományos pénzügyi rendszer likviditásában is.
2026. 06. 28. 20:00
Megosztás:

Az elektromos rendszer 90 százalékos csúcsterhelésére számítanak

A hőségben a nyári csúcs 90 százalékát elérő terhelésre számítanak a szakemberek az elektromos rendszeren.
2026. 06. 28. 19:00
Megosztás:

832%-kal ugrottak az XRP long likvidálások – kényszerű piaci tisztulás jöhetett

Komoly tőkeáttétel-leépítés zajlott le az XRP derivatív piacán: a long pozíciók likvidálása egy hét alatt közel 3 millió dollárt ért el, miközben a nyitott kötésállomány és a finanszírozási ráta is meredeken visszaesett. A spotpiaci befektetők ugyanakkor nem kezdtek pánikszerű eladásba, a technikai grafikonon pedig már megjelent néhány lehetséges fordulós jelzés.
2026. 06. 28. 18:00
Megosztás:

Országos és budapesti napi melegrekordok, valamint legmagasabb napi minimum-hőmérsékleti csúcsok dőltek meg

Megdőlt a napi országos és fővárosi melegrekord szombaton, valamint a legmagasabb napi minimum-hőmérsékleti rekordok is megdőltek vasárnap hajnalban - közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján vasárnap.
2026. 06. 28. 17:00
Megosztás:

Késnek a vonatok az észak-balatoni vonalon

Egy meghibásodott vonat miatt késésekre kell számítani az észak-balatoni vonalon - ezt a honlapján tette közzé a MÁV-csoport vasárnap.
2026. 06. 28. 16:00
Megosztás:

Bónuszháború indult a Binance ügyfeleiért a MiCA-határidő előtt

A Coinbase és az OKX gyorsan reagált arra, hogy a Binance több szolgáltatását is korlátozhatja az Európai Unióban. A MiCA július 1-jei átmeneti határideje előtt a megfelelő engedéllyel rendelkező kriptotőzsdék akár 5–8 százalékos jóváírásokkal próbálják magukhoz csábítani az európai felhasználókat.
2026. 06. 28. 15:00
Megosztás:

Láthatatlan kockázat a cégeknek, ha a dolgozók nem ellenőrzött mesterséges intelligenciát használnak

Gyakran láthatatlan kockázat a magyar vállalatok számára is ha az alkalmazottak shadow AI-t (árnyék AI - nem ellenőrzött mesterséges intelligencia) használnak a cégen belül: jóllehet a kiberbiztonsággal foglalkozó ESET elemzése szerint a generatív megoldások, mint a ChatGPT, a Gemini vagy a Claude gyors és hatékony segítséget nyújtanak a mindennapi munkában, jelentős biztonsági és adatvédelmi problémákhoz vezethet, ha a cégek nem szabályozzák alkalmazásukat.
2026. 06. 28. 14:00
Megosztás:

Az ipari termelői árakról, külkereskedelemről és a kormányzati szektorról érkeznek adatok

A jövő héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az ipari termelői árakról, a külkereskedelmi termékforgalomról és a kormányzati szektor egyenlegéről közöl adatokat.
2026. 06. 28. 13:00
Megosztás:

Bitcoin 60 ezer dollár alatt: a történelem szerint most jöhet a fordulat?

A Bitcoin árfolyama ismét 60 000 dollár alá csúszott, ami újra felerősítette a befektetők aggodalmait. Bár a legnagyobb kriptovaluta rövid időn belül visszakapaszkodott 61 ezer dollár közelébe, a piaci hangulat továbbra is kifejezetten borús.
2026. 06. 28. 12:00
Megosztás:

Csökkenő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Csökkenő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 139 790,13 ponton, történelmi csúcson zárt, 1,57 százalékkal, 2164,59 ponttal magasabban, mint az előző héten.
2026. 06. 28. 11:00
Megosztás:

A szerb elnök bejelentette a lemondását

Néhány héten belül lemond a szerb köztársasági elnöki tisztségéről Aleksandar Vucic, ugyanakkor továbbra is aktív szerepet kíván vállalni a politikában, és pártja felkérésére részt vesz a következő parlamenti választási kampányban - jelentette be maga a szerb államfő szombaton Belgrádban, a Szerbia - egy család elnevezésű nagygyűlésen.
2026. 06. 28. 10:00
Megosztás:

Megerősítette az Egyesült Államok államadós-osztályzatait az S&P

Megerősítette változatlan stabil kilátással az Egyesült Államok hosszú és rövid lejáratú szuverén kötelezettségeinek "AA plusz/A-1 plusz" besorolásait az S&P Global Ratings.
2026. 06. 28. 09:00
Megosztás:

Génmintázatok alapján diagnosztizálnak bőrbetegségeket az SZTE-n

Nemcsak a pontosabb diagnózis felállítását, hanem a hatékony gyógyszeres kezelés beállítását is segíti az a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) részvételével zajló projekt, amely során génmintázatok alapján határozzák meg, milyen bőrbetegségben szenved egy páciens - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény az MTI-t.
2026. 06. 28. 08:00
Megosztás:

Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály

Július 1-jétől Magyarországon is érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni - mondta Linczmayer Szilvia, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szóvivője az MTI érdeklődésére.
2026. 06. 28. 07:00
Megosztás:

Több mint négyezren teljesítették a MOL Balaton-átevezést

A hatalmas hőség ellenére több mint négyezren teljesítették a Zamárdi–Tihany–Zamárdi útvonal nyolc kilométeres távját a kilencedik alkalommal megrendezett a Balaton-átevezésen.
2026. 06. 28. 06:00
Megosztás: