Lízingszövetség: 2%-kal bővült az új kihelyezések állománya 2012-ben

A Magyar Lízingszövetség adatai alapján a hazai lízingpiacon tavaly 2 százalékkal, 351 milliárd forintra bővült az új kihelyezések állománya az előző évhez képest - mondta Lévai Gábor, a lízingszövetség főtitkára csütörtökön Budapesten, a szervezet sajtótájékoztatóján.

 

A szövetség adatai szerint a lízingcégek által kezelt teljes portfólió közel 20 százalékkal csökkent, így 2012 végén 1570 milliárd forintot tett ki. A főtitkár kiemelte: a lízingpiaci üzletágak közül az elmúlt év egyértelmű győztese a flottafinanszírozás volt, minden ötödik eladott hazai új autó és ezen belül minden negyedik céges gépkocsi flottafinanszírozás keretében kelt el.

 

Az új eszközök aránya már meghaladja a válság kitörése előtti szintet, finanszírozott értékben közel 80 százalék, miközben a 2012-ben kötött szerződések között (finanszírozott összeg alapján) 60 százalék feletti a pénzügyi lízing, és 20 százalék alatt van a hitelek aránya. A teljes portfólión belül még több mint 40 százalék a hitelszerződések aránya.

 

Lévai Gábor elmondta: az ügyfelek mintegy fele kis- és közepes vállalkozás, de 2012-ben nőtt a nagyvállalati és a lakossági ügyfelek aránya is. Hozzátette: az egyes lízingpiaci szegmensek nagyon eltérő pályát futottak be a válság kitörése óta, az elmúlt év egyértelmű nyertese a flottafinanszírozás volt, emellett a gép-berendezés finanszírozás bővült. Az autós területen nőtt, a többi szegmensben a válság előtti szinten maradt az önrészek nagysága.

 

A flottán kívüli gépjármű-finanszírozás 17 százalékkal csökkent, ezen belül is 24 százalékkal esett vissza a használt, és 8 százalékkal az új autók finanszírozása. 2012-ben a lízingcégek mintegy 80 milliárd forintot helyeztek ki ebben az üzletágban. A tavaly megkötött szerződéseknél tovább csökkent a hitelszerződések hányada, viszont markánsan nőtt a nyílt végű pénzügyi lízing aránya, ami már a teljes új állomány 17 százalékát teszi ki. A flottafinanszírozás 31 százalékkal bővült 2012-ben, mind a tavaly megkötött szerződések számát, mind a finanszírozott összeget tekintve, és ezzel megközelítette a 2008-as évi rekordszintet.

 

A főtitkár kiemelte: az újonnan kötött szerződéseken belül az operatív lízing aránya megközelíti, a teljes portfólión belül pedig meghaladja a 90 százalékot. Az átlagos önerő mértéke - bár az elmúlt időszakban emelkedett - még mindig ennél a finanszírozási formánál a legalacsonyabb.

 

A haszonjármű finanszírozás (teherautó és busz finanszírozás) 20 százalékkal csökkent. Az új teherautók és buszok területén 7 százalékos mérséklődést lehetett tapasztalni, a használtak esetében viszont több mint 50 százalékos volt a visszaesés. A kihelyezés összege így 2012-ben 74 milliárd forint volt ebben az üzletágban, mintegy 5200 lízingszerződést írtak alá ebben a szegmensben. (MTI)

 

Megújulás után változás a HUN-REN élén

A HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat Irányító Testülete mai ülésén úgy határozott, hogy Prof. Dr. Gulyás Balázs elnöki megbízatása 2026. október 21-i hatállyal, közös megegyezéssel megszűnik, és ezzel egyidejűleg az Irányító Testületből is távozik. Jakab Roland vezérigazgató ugyancsak közös megegyezéssel, október 21-i hatállyal fejezi be vezetői tevékenységét. Az Irányító Testület – a kormányzat javaslatára – Dr. Stipsicz Andrást, a HUN-REN Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet eddigi főigazgatóját választotta új tagjává és a HUN-REN elnökévé október 22-i hatállyal, a HUN-REN-re vonatkozó szabályok tervezett módosításáig és a vezetői pozíció pályázat útján történő betöltéséig.
2026. 10. 14. 06:30
Megosztás:

Jelentősen nő a visszaváltott italcsomagolások hazai feldolgozási kapacitása

Ünnepélyes keretek között adták át az ALTEO Circular Kft. kistarcsai telephelyén működő új DRS hulladékfeldolgozó üzemét. A nyáron üzembe állított létesítménnyel az ALTEO Csoport visszaváltott italcsomagolások feldolgozására rendelkezésre álló éves kapacitása 28 ezer tonnára nő. A beruházás fontos szerepet tölt be abban, hogy a kötelező visszaváltási rendszerben összegyűjtött PET-palackok és fém italosdobozok minél nagyobb arányban visszakerüljenek az alapanyag-körforgásba.
2026. 10. 14. 06:00
Megosztás:

Magyarország továbbra is Európa kevésbé átlátható használtautó-piacai közé tartozik

A Magyarországon idén lekérdezett járműtörténeti jelentések több mint felében szerepelt korábbi káreseményre utaló információ. Bár az arány az elmúlt egy évben alig változott, Magyarország egy helyet előrelépett a carVertical legfrissebb átláthatósági indexében.
2026. 10. 14. 05:30
Megosztás:

Vagyonadó: az értékbecslés okozhatja a legnagyobb fejtörést az érintetteknek

A vagyonadó fizetésére kötelezettek számára a vagyon értékének meghatározása jelentheti az egyik legnagyobb kihívást - hívta fel a figyelmet a PwC Magyarország az MTI-nek küldött keddi közleményében.
2026. 10. 14. 05:00
Megosztás:

Alkalmazkodniuk kell az eladóknak: nem kapkodnak a vevők a túlárazott ingatlanokért

Lassult az ingatlanpiac az idei évben: a vevők jóval tudatosabban választanak, és az árakra is érzékenyebbek lettek. A szakértő szerint a túlárazott lakásokat ezért egyre nehezebb eladni, és az alkuk is egyre nőnek.
2026. 10. 14. 04:30
Megosztás:

Minden tizedik új autó kínai Magyarországon, de a cégek még óvatosak

Rohamtempóban növelik részesedésüket a kínai autómárkák a magyarországi és európai autópiacon. A látványos növekedés és a kedvező beszerzési listaárak mellett ugyanakkor a vállalati flottakezelők számára a három-négy éves teljes üzemeltetési költség, az alkatrészellátás és a maradványérték is döntő szempont.
2026. 10. 14. 04:00
Megosztás:

Megérkeztek a legfrissebb adatok a magyar gyerekek mentális egészségéről

Az október 10-i Mentális Egészség Világnapja idén is jó alkalom arra, hogy átgondoljuk, hogy vannak valójában a magyar gyerekek és fiatalok. A 14–19 éves korosztály jelentős részét érintik a lelki nehézségek – derül ki az IDEA Intézet, az UNICEF Magyarország és az NN Biztosító megbízásából készített országosan reprezentatív kutatásából.
2026. 10. 14. 03:00
Megosztás:

Országos MI oktatási programot indít a Bosch középiskolásoknak

Országos programot indított a középiskolásoknak a magyarországi Bosch csoport a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásáról, az idei tanévben 20 középiskolában mintegy 800 diák elméleti és gyakorlati oktatását tervezik - közölte a technológiai világcég magyarországi érdekeltsége kedden az MTI-vel.
2026. 10. 14. 02:30
Megosztás:

Ha csekken fizeted az áram számlát, tudnod kell erről a változásról

Megérkezik a villanyszámla, előkerül a csekk, aztán irány a posta – sok háztartásban ma is így rendezik az áram díját. Az elmúlt időszakban azonban változtak a számlázás egyes szabályai, miközben a befizetésre több kényelmes lehetőség is rendelkezésre áll. Fontos tudni, kit érintett a kötelező elektronikus átállás, és mire kell figyelnie annak, aki továbbra is ragaszkodik a papírhoz.
2026. 10. 14. 02:00
Megosztás:

V-alakú felpattanást produkált a Bitcoin, de a nagy befektetők és a tőkeáttételes kereskedők még kivárnak

A Bitcoin árfolyama hétfőn 81 ezer dollár közelébe süllyedt, majd gyorsan visszapattant, és kedden rövid időre a 84 ezer dolláros szintet is elérte. Az emelkedést elsősorban a közvetlen piaci vásárlások támogatták, miközben a tőkeáttételes kereskedők és a bitcoin-ETF-ek befektetői továbbra is óvatosak maradtak.
2026. 10. 14. 01:30
Megosztás:

A novemberi nyugdíjat már így utalják

Van, aki a bankszámláját figyeli, más a postás érkezéséhez igazítja a bevásárlást. A nyugdíj kifizetésének módja a mindennapi pénzügyeket is meghatározza: mikor rendezhetjük a számlákat, mikorra tervezzük a nagyobb kiadásokat, és kell-e otthon várnunk a kézbesítőt.
2026. 10. 14. 01:00
Megosztás:

A látáskutatás legnagyobb díját kapta meg a Semmelweis Egyetemmel is együttműködő dr. Roska Botond

A látás helyreállítását célzó optogenetikai terápia fejlesztésében elért eredményeiért vehette át az António Champalimaud Vision Awardot dr. Roska Botond, a Semmelweis Egyetem korábbi hallgatója, vendégprofesszora, aki José-Alain Sahel francia–amerikai szemész-kutatóval közösen nyerte el a világ egyik legrangosabb látáskutatási díját.
2026. 10. 14. 00:30
Megosztás:

Az IMF nem változtatott az idei, de javított a jövő évi globális növekedési előrejelzésén

A globális gazdaság az idén 3,1 százalékkal, jövőre pedig 3,4 százalékkal növekedhet a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kedden ismertetett friss előrejelzése szerint. Az idei várakozás nem változott az áprilisi prognózishoz képest, a jövő évit viszont a korábban várt 3,2 százalékról emelte a szervezet. A Világgazdasági kilátások (World Economic Outlook, WEO) című felülvizsgált előrejelzés szerint az idei globális infláció 4,7 százalék lesz az áprilisban becsült 4,4 százalék helyett, a jövő évit pedig 3,7 százalékról 4,1 százalékra változtatták a jelentés készítői. Tavaly 4,1 százalék volt a globális infláció.
2026. 10. 13. 23:30
Megosztás:

Kiírta a Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt. vezérigazgatói pályázatát a Független Közmédia Testület

Nyílt pályázatot írt ki a Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt. vezérigazgatói tisztségének betöltésére a Független Közmédia Testület (FKT). A testület erről kedden közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2026. 10. 13. 23:00
Megosztás:

A fenékküszöbnek köszönhetően működik a paksi atomerőmű

Jelenleg minden idők legalacsonyabb dunai vízállását mérik Pakson, de a fenékküszöbnek köszönhetően működik a paksi atomerőmű - írta a miniszterelnök a Facebook-oldalán kedden.
2026. 10. 13. 22:30
Megosztás:

Új hulladékfeldolgozó üzemet adott át az Alteo Kistarcsán

Átadták az Alteo Circular Kft. kistarcsai telephelyén működő új DRS-hulladékfeldolgozót, a július óta próbaüzemben működő létesítménnyel az Alteo csoport visszaváltott italcsomagolások feldolgozására rendelkezésre álló éves kapacitása 28 ezer tonnára nő - tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.
2026. 10. 13. 22:00
Megosztás:

Wise: jelentősen eltér az ATM-es készpénzfelvételek díja az egyes országokban

Jelentősen eltér az ATM-es készpénzfelvételek díja az egyes országokban, a magyarok körében népszerű országok közül Szerbiában a legmagasabb a Wise online pénzküldéssel foglalkozó cég elemzése alapján, amelyről közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2026. 10. 13. 21:30
Megosztás:

Világszerte keresett Zsolnay-ritkaságokért indul meg a licitharc Budapesten

Világszerte komoly figyelem előzi meg a Virág Judit Galéria 82. őszi aukcióját, mert a festmények mellett ritka szecessziós Zsolnay-műtárgyak is szerepelnek a kínálatban. A legnagyobb várakozást egy keselyű plasztikával díszített, 120 éves kerámia felbukkanása kelti: a műtárgy 15 millió forintos kikiáltási árról indul, becsértéke pedig a 30 millió forintot súrolja. Ezenkívül “sztártárgynak” számító Zsolnay-vázák és névjegytartók is szerepelnek majd az október 18-i árverésen.
2026. 10. 13. 21:00
Megosztás:

Folytatódott az OTP emelkedése

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 610,48 pontos, 0,43 százalékos emelkedéssel, 143 550,77 ponton zárt kedden.
2026. 10. 13. 20:00
Megosztás:

Lezárult a Magyarország elleni uniós kondícionalitási eljárás

Lezárult kedden a Magyarország ellen indított kondícionalitási eljárás, 4,2 milliárd eurós uniós forrás szabadul fel és újra elérhető lesz az Eurasmus+ és a Horizont Európa program a magyar egyetemisták és kutatók számára.
2026. 10. 13. 19:30
Megosztás: