Londoni elemzők fontuniót, később skót eurótagságot jósolnak függetlenség esetére

Továbbra sem valószínű Skócia elszakadása Nagy-Britanniától, ám ha a skót választók a csütörtöki népszavazáson mégis a függetlenségre szavaznának, akkor átmeneti megoldásként, az euró középtávú meghonosításáig jó eséllyel létrejönne a megállapodás a font további skóciai használatáról a skót kormány és London között - jósolták hétfői helyzetértékelésükben londoni stratégiai elemzők.

Az Eurasia Group nevű globális politikai-gazdasági kockázatelemző csoport európai kutatási részlegének szakértői 65 százalékos esélyt adnak arra, hogy a választók többsége a függetlenség ellen voksol csütörtökön. Ha azonban mégsem így lenne, akkor a ház szerint London jelenlegi merev elzárkózása ellenére a skót és a brit kormány végül egyezségre jutna a font hivatalos megosztásáról.

 

Ehhez azonban Skóciának igen szigorú, frissen elnyert függetlenségét korlátozó feltételeket kellene teljesítenie: bele kellene egyeznie például a bankunió megteremtésébe, amely közös pénzügyi felügyeletet és szabályozást is jelentene, el kellene fogadnia költségvetési szabályokat, és ki kellene építenie egy biztonsági tartalékot is költségvetési problémák esetére. Skóciának összességében olyan feszes intézkedéscsomagot kellene foganatosítania az adózás, a költségvetési kiadások és a bankrendszer ügyében, amely lehetővé tenné az euróövezetben 2010 után tapasztalt kockázatok és instabilitás elkerülését - hangsúlyozták az Eurasia londoni elemzői.

 

Hozzátették: mivel e forgatókönyv esetén továbbra is a Bank of England - a brit jegybank - határozná meg Skócia monetáris politikáját, elképzelhető, hogy egy hivatalos skót képviselő is helyet kapna a BoE monetáris tanácsában. Az Eurasia szakértői szerint végső soron London érdekei is azt diktálnák, hogy a brit kormány egyezzen bele a megfelelő ellenőrzési biztosítékokkal alátámasztott fontunióba Skóciával, mivel ez folyamatosságot kínálna a piacnak, és ez a megoldás okozná a legkisebb gazdasági kárt.

 

A skót bankok elleni esetleges betétesi roham, az üzleti vállalkozások kivonulása Skóciából és a jövőbeni skót fizetőeszközzel kapcsolatos bizonytalanságok megingatnák a skót gazdaságot, de hatással lennének a brit állampapírok, részvények és a font iránti befektetői keresletre is - áll az Eurasia Group hétfői elemzésében. A fontot terhelő kockázatokra más nagy londoni házak is felhívták már a figyelmet. A City egyik legnagyobb pénzügyi-gazdasági elemzőháza, a Capital Economics szakértői új tanulmányukban közölték: nincsenek meggyőződve arról, hogy Skócia függetlenné válása szükségszerűen a font értékének alapvető és tartós piaci átárazását eredményezné.

 

Skócia elvesztése ugyanis nem változtatná meg a brit gazdaság alapjellemzőit ugyanolyan módon, ahogy az euróövezet néhány gyengébb perifériális gazdaságának távozása módosítaná a valutaunióról alkotott piaci megítélést. A ház szerint azonban ennek ellenére nyilvánvalóan "naivitás lenne" azt várni, hogy a skót függetlenségpártiak győzelme nem járna jelentős piaci hatással. Nem lehet előre tudni, hogy ebben az esetben mekkora reflexszerű árfolyamesést szenvedne el a font, de nem tűnik lehetetlennek 10, vagy akár 20 százalékos árfolyamzuhanás sem - vélekedtek a Capital Economics elemzői.

 

Az Eurasia Group hétfői tanulmánya szerint ugyanakkor a fontunió valószínűleg nem a végleges megoldás lenne Skócia függetlenné válása esetén, mivel Skóciának - ha önálló tagállamként csatlakozik az Európai Unióhoz - kötelező lenne a belépés az euróövezetbe is. A skót közvélemény ezt jelenleg mereven elveti, mivel - éppen megszabadulván Angliától - nem sok kedve lenne "a brüsszeli diktátumokhoz". Skóciának azonban rendkívül nehéz lenne egy olyan euróövezeti kimaradási engedélyt kieszközölnie, amilyent a brit kormány elért az EU-nál.

 

Ennek részben az az oka, hogy sok más EU-tagállam - tartva saját szeparatista mozgalmaitól - nem kívánná ezzel is megkönnyíteni Skócia számára az EU-csatlakozást. Ez ugyanis olyan jelzést küldhetne az ezekben az országokban működő szeparatista erőknek, hogy leválásuk esetén ők is könnyen csatlakozhatnának az EU-hoz - áll az Eurasia elemzésében. A ház londoni elemzői szerint komoly kockázatokkal járna a skót kormánynak az a terve, hogy a fontunióról szóló hivatalos megállapodás elmaradása esetén a független Skócia egyoldalúan használná tovább a fontot, viszont nem vállalná az Egyesült Királyság teljes államadósságából rájutó hányad törlesztését.

 

A font egyoldalú további használatával Skócia gyakorlatilag elveszítené az ellenőrzést saját monetáris politikája felett. Emellett a nem törlesztővé válás - egyidejűleg azzal, hogy a skót bankrendszer elveszítené a Bank of England végső hitelezői garanciáit - meredeken megemelné a skót pénzintézeti és üzleti szféra finanszírozási költségeit. Tekintettel a potenciális politikai árra és a gazdasági költségekre, mindezek alapján nem valószínű, hogy a skót kormány elutasítaná a brit államadósságból rájutó rész törlesztését, akkor sem, ha nem jön létre egyezség a fontunióról Londonnal - vélekedtek az Eurasia Group elemzői.   (MTI)


Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: