Londoni elemzők: óvatosan kezelendő a magyar ipari adat

A kedvező fordulat első jeleire vallanak a közép- és kelet-európai feldolgozószektor aktivitását mérő januári beszerzésimenedzser-indexek (BMI) - vélekedtek a pénteki adatismertetések utáni helyzetértékeléseikben londoni gazdasági elemzők.

 

Az adatsorokat kommentáló citybeli közgazdászok ugyanakkor egybehangzóan annak a véleményüknek adtak hangot, hogy a magyar gazdaság esetében ez az aktivitási jelzőszám hagyományosan igen volatilis, és nem feltétlenül mutatja közvetlenül a valós képet, annak ellenére sem, hogy a mutató ezúttal Magyarországon emelkedett a legmarkánsabban a térség országai közül.

 

William Jackson, az egyik legnagyobb citybeli gazdasági-pénzügyi elemzőház, a Capital Economics felzárkózó piacokra szakosodott vezető közgazdásza pénteki elemzésében közölte, a cég által Magyarországra, Csehországra és Lengyelországra kiszámolt, súlyozva átlagolt feldolgozóipari BMI-mutató 49,7-re emelkedett az előző havi 48,0-ról. Jackson szerint az eddigi tapasztalatok alapján ez a BMI-szint az országcsoport ipari teljesítményének növekedését vetíti előre a következő hónapokra.  "Elragadtatás helyett azonban arra intenénk, hogy az adatot valószínűleg torzítja a magyar index" - fogalmazott értékelésében az elemző.

 

A Capital Economics londoni szakértője ezzel kapcsolatban kiemelte azt a véleményét, hogy a magyar BMI-mutató - amely a múlt hónapban meredek ívben 55,9-re, vagyis jóval a visszaesés és a növekedés mezsgyéjét jelentő 50-es határszint fölé emelkedett - "szélsőséges" kilengésekre hajlamos. Jackson szerint ezért a magyar feldolgozószektor egészségi állapotának valószínűleg jobb jelzője az Európai Bizottság ipari bizalmi felmérése, amely ugyancsak javulásra utalt januárban, ám kisebb mértékűre, mint a BMI-kimutatás.

 

A Capital Economics londoni közgazdásza közölte, hogy a tágabb értelemben vett felzárkózó európai térségre - amelybe beletartozik Törökország és Oroszország is - a ház a saját módszertana alapján 51,5-es súlyozott átlagos gyáripari BMI-mutatót számolt ki januárra; ez kilenc havi csúcs. Decemberben ugyanerre a térségre 50,2-es feldolgozóipari aktivitási indexet mutatott ki a cég. 

 

Jackson szerint a januári adat arra vall, hogy a régió elmúlt egy évére jellemző ipari aktivitási lassulás túljutott mélypontján. A szakértő ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy a térség jelenlegi összesített BMI-mérőszáma 2 százalék körüli éves összevetésű átlagos ipari termelésnövekedési ütemnek felel meg, jóllehet 2012 elején a régió iparának termelési értéke 4-5 százalékos ütemekben emelkedett éves szinten.

 

Daniel Hewitt, a City egyik legnagyobb befektetési bankcsoportja, a Barclays felzárkózó piacokkal foglalkozó vezető közgazdásza is azt emelte ki pénteki értékelésében, hogy bár a magyar BMI-érték ugrott meg a legnagyobb mértékben januárban a teljes felzárkózó térségen belül, Magyarország esetében azonban ez az aktivitási mutató "szélsőséges mértékben volatilis", és az utóbbi hónapokban mért kilengései nem tükröződtek más, sűrű rendszerességgel mért jelzőszámokban. Hewitt szerint ezért a ház "csökkentett fontosságot" tulajdonít a magyar feldolgozóipar esetében ennek a mérőeszköznek.

 

A Barclays londoni elemzője szerint a cég általánosságban is inti a befektetőket a BMI-adatok "túlértékelésétől", mivel az utóbbi negyedévekben lazulni látszik ezeknek a mutatóknak a kapcsolata az európai felzárkózó térség tényleges ipari termelésével.  A két változó között a régión belül Csehországban és Törökországban mutatkozik a legerősebb korreláció - közölte a Barclays vezető szakértője. Hewitt a cég által vizsgált felzárkózó térségre - amelybe Közép-Európa és Oroszország mellett Törökország és Dél-Afrika is beletartozik - 51,5-es átlagos súlyozott BMI-értéket mutatott ki januárra a decemberi 49,9 után, vagyis e mérce szerint a felmérésbe bevont országcsoport gazdasági aktivitása összességében élénkül.

 

A Goldman Sachs bankcsoport londoni befektetési részlegének felzárkózó gazdaságokkal foglalkozó elemzői is annak a véleményüknek adtak hangot pénteki értékelésükben, hogy jóllehet a magyar feldolgozószektor magas januári aktivitási jelzője "jó hír", Magyarország esetében azonban ez a mérőszám "nagyon volatilis", és a magyar feldolgozóipari teljesítménye az utóbbi időszakban nincs szinkronban a BMI-adatokkal.  A Goldman Sachs londoni szakértői szerint ezért a magyar gyáripari aktivitási mérőszám "nehezebben értelmezhető" a térség többi gazdaságáénál. A ház elemzői szerint a magyar BMI-számsoroknak jó eséllyel nem lesz hatásuk a jegybanki kamatkilátásokra, mivel a monetáris enyhítés valószínűleg folytatódik, amíg a forintárfolyam ezt lehetővé teszi. (MTI)

 


Európában egyre zöldebb az elektromos autók töltéséhez használt áram

Az Arval flottakezelő stratégiai tanácsadó üzletágának húsz országot vizsgáló friss jelentése[1] szerint 2020 májusa és 2026 májusa között átlagosan 23 százalékkal csökkent a villamosenergia-termelés karbonintenzitása Európában.Ez azt jelenti, hogy míg egy kilowattóra áram előállításához 2020-ban átlagosan 225 gramm CO₂-egyenértékű kibocsátás kapcsolódott, 2026-ban már csak 173 gramm. A kedvező tendencia várhatóan a következő években is folytatódhat: a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) előrejelzése szerint az Európai Unió villamosenergia-termelésének CO₂-intenzitása 2030-ra mintegy 90 gramm/kWh-ra csökkenhet.
2026. 09. 22. 19:00
Megosztás:

2028. január 1-től 2,5 százalék lesz az MNB inflációs célszintje

Ezúttal sem okozott meglepetést a Monetáris Tanács. A vártnak megfelelően 5,5 százalékon tartotta az alapkamatot a jegybank, a kamatfolyosó szélei sem változtak. Bejelentették, hogy 2028. január 1-től 2,5 százalékra csökken a jegybanki inflációs célszint, a ±1 százalékos toleranciasáv megmarad.
2026. 09. 22. 18:30
Megosztás:

Több fontos változást is bejelentett az MNB

Szeptemberi kamatdöntő ülésén számos fontos kérdésben hozott döntés az MNB. A mai napon a jegybanki alapkamat változatlanul 5,50 százalékon tartották, a konszenzusnak megfelelően.
2026. 09. 22. 18:01
Megosztás:

A kamatokon nem módosított, közvetve mégis szigorított az MNB

Várakozásunknak és a piaci konszenzusnak megfelelően szeptemberben 5,50%-on tartotta az alapkamatot az MNB.
2026. 09. 22. 17:00
Megosztás:

Hogyan alakítják át a pénzügyi technológiák az online kaszinós fizetéseket?

Régen egy online kaszinónál a fizetés leginkább bankkártyát vagy átutalást jelentett. Ma jóval több lehetőség közül választhatunk. A pénzügyi technológiák gyorsabbá tették a pénzmozgást, egyszerűsítették az ellenőrzést, és új biztonsági megoldásokat hoztak. A változások elsősorban a tranzakciók sebességében, a biztonsági ellenőrzésekben és a játékosok számára elérhető fizetési lehetőségekben figyelhetők meg.
2026. 09. 22. 16:32
Megosztás:

A Binance kriptotőzsde 100 millió dollárt fektetett a Circle-be – öt évre szóló USDC-megállapodás jött létre

A Binance mintegy 100 millió dollár értékű részesedést szerzett a Circle Internet Groupban, miközben a két vállalat új, öt évre szóló kereskedelmi megállapodást kötött az USDC stabilcoin terjesztésének és használatának bővítésére. A konstrukció túlmutat egy egyszerű részvénybefektetésen: a Circle havi ösztönző díjakat fizet majd a Binance-nek az arra jogosult USDC-egyenlegek után, a kriptotőzsde pedig vállalta, hogy tovább erősíti az USDC jelenlétét saját ökoszisztémájában.
2026. 09. 22. 16:31
Megosztás:

A Zcash elhatárolódott a ZRC-20-tól és a CASH tokentől

A Zcash Foundation egyértelműen jelezte, hogy nincs hivatalos kapcsolata a ZRC-20 nevű tokenstandarddal és az ehhez kötődő CASH tokennel. A helyzet azért vált különösen érzékennyé, mert korábban a Foundation X-fiókján keresztül olyan bejegyzés jelent meg, amely úgy mutatta be a ZRC-20-at, mintha az a Zcash hálózat új, hivatalos tokenes funkciója lenne.
2026. 09. 22. 15:41
Megosztás:

Kárt is okozhat az otthoni klímatisztítás

Kárt is okozhat a klímaberendezésben a nem megfelelő otthoni tisztítás – figyelmeztet egy műszaki szakértő. A bolti spray-k és habok átmenetileg megszüntethetik a kellemetlen szagokat, de a készülék mélyebben fekvő alkatrészeit nem tisztítják meg teljesen.
2026. 09. 22. 15:10
Megosztás:

35 millió forintból vállalható nyugdíjas életszínvonal

Átlagosan 35 millió forintot tartanak szükségesnek összegyűjteni a magyar középkorúak 65 éves korukra ahhoz, hogy állami nyugdíj nélkül is vállalható életszínvonalat biztosítsanak maguknak – derül ki a K&H biztos jövő kutatás második negyedéves eredményeiből.
2026. 09. 22. 14:34
Megosztás:

Stratégiai együttműködést kötött a MOL-LUB és a BDN a hidrogénüzemű motorok fejlesztésére

A MOL-csoporthoz tartozó MOL-LUB Kft. és a BDN Automotive Kft., a BDN Group tagja stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a hidrogén- és alternatív tüzelőanyaggal működő motorok, valamint a kapcsolódó kenőanyag-technológiák fejlesztésére. A BDN Powertrain hidrogén-dízel programjának BME-n végzett tesztjei során a hidrogén energiaaránya elérte a 83%-ot; az emissziós tesztsorozat legkedvezőbb munkapontján pedig közel 78,5%-os, üzemanyag-fogyasztásból számított közvetlen CO₂-csökkenés adódott.
2026. 09. 22. 13:30
Megosztás:

A Coinbase már IPO-részvényeket is kínál: az Oura nyitja az új korszakot

Újabb nagy lépéssel távolodik a kizárólag kriptovaluták kereskedésére épülő üzleti modelltől a Coinbase. Az amerikai felhasználók hamarosan már tőzsdei bevezetés előtt álló vállalatok részvényeiből is igényelhetnek a platformon, az új szolgáltatás első szereplője pedig az okosgyűrűiről ismert Oura lesz.
2026. 09. 22. 13:00
Megosztás:

Az AI-tól a stratégiaalkotásig: a modern CFO már nem csak pénzügyi vezető, hanem vállalatépítő

A pénzügyi vezetők szerepe jelentős átalakuláson megy keresztül. A technológiai fejlődés, az összetettebb üzleti környezet és a növekvő stratégiai elvárások miatt a CFO-k feladata ma már jóval túlmutat a pénzügyi teljesítmény felügyeletén.
2026. 09. 22. 12:30
Megosztás:

Fiatal startupperek tesznek a nemek közötti egyenlőségért

Miközben egyre több nő lép be a startupvilágba, a tőkéhez való hozzáférésben továbbra is jelentős a nemek közötti különbség: a PitchBook adatai szerint 2024-ben az Egyesült Államokban a kizárólag nők által alapított startupok mindössze az összes kockázatitőke-befektetés 1%-át kapták, pedig arányaiban nem kevesebb a siker-rátája a női alapítású kezdeményezéseknek.
2026. 09. 22. 12:00
Megosztás:

A cégek rémálmai vagy megmentői a Z generációs munkavállalók?

Eljött a fordulópont a munkaerőpiacon: a Z generáció tagjai már nem a jövő pályakezdői, hanem a jelen és a következő 20-30 év meghatározó munkavállalói.
2026. 09. 22. 11:30
Megosztás:

Most kiderül, hogy mennyire ellenálló a magyar gazdaság az újabb közel-keleti energiasokkal szemben

A 100 dollár feletti olajár, a megugró európai gázárak és a közel-keleti konfliktus újabb eszkalációja ismét előtérbe helyezte Európa energiabiztonságát.
2026. 09. 22. 11:00
Megosztás:

5 bizalmi vagyonkezelési felépítés, amely elsőként kelti fel a NAV figyelmét

Öt olyan, a gyakorlatban visszatérő bizalmi vagyonkezelési felépítést gyűjtött össze a BékésPartners ügyvédi iroda, amely egy adóellenőrzés során nagy valószínűséggel kérdéseket vet fel. A szakértők szerint egyik minta sem jelenti önmagában azt, hogy a struktúra hibás lenne, a felkészülést azonban mindegyik indokolttá teszi.
2026. 09. 22. 10:39
Megosztás:

Az Aave és Avalanche új RWA-központot épít: tokenizált eszközök fedezetére érkezik a USA₮

Az Aave újabb lépést tesz az intézményi DeFi felé: a protokoll egy külön RWA Hubot készít elő az Avalanche hálózatán, ahol jogosult intézményi szereplők tokenizált pénzügyi eszközöket helyezhetnek fedezetbe, és ezek ellenében USA₮ stabilcoint vehetnek fel. A cél az, hogy az on-chain világban tartott állampapírok, pénzpiaci alapok, vállalati kötvények vagy más tokenizált eszközök ne pusztán digitális formában létezzenek, hanem ténylegesen felhasználhatók legyenek hitelfelvételhez és likviditáskezeléshez.
2026. 09. 22. 10:21
Megosztás:

Személyi kölcsön kamatok 2026 szeptember - melyik banknál a legkedvezőbb?

Tovább csökkennek a személyi kölcsönök kamatai, már a 9 százalékot ostromolják, hétfőtől újabb nagybank tette olcsóbbá a hiteleit – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A pénzintézetek többségénél mostanra 9,50 százalékos vagy annál is alacsonyabb a legkedvezőbb kamatajánlat.
2026. 09. 22. 09:30
Megosztás:

Kakao Pay és KakaoBank stabilcoin-infrastruktúrát tesztel a Fireblocks-szal

Újabb nagy szereplők lépnek be a dél-koreai stabilcoin-verseny előszobájába: a Kakao Pay és a KakaoBank együttműködési megállapodást kötött a Fireblocksszal, hogy közösen vizsgálják a stabilcoinokra és más digitális eszközökre épülő pénzügyi infrastruktúra lehetőségeit.
2026. 09. 22. 09:00
Megosztás:

Sokat kereshetsz most ha van 1 millió forintod!

Rég volt ilyen: infláció felett is hozhat a lekötött betét – jobb, mint az állampapír néhány éve. Az infláció mérséklődésével újra olyan helyzet alakult ki, amikor egyszerű lekötött bankbetéttel is az áremelkedés ütemét meghaladó hozam érhető el.
2026. 09. 22. 08:00
Megosztás: