Londoni elemzők: rossz esetben nem maradna euróövezeti mentőtartalék

Az euróövezeti adósságválság terjedése ellen mozgósítható pénzügyi mentőalapok nőttek ugyan az elmúlt évben, ám egy "szélsőségesen" rossz forgatókönyv bekövetkezte esetén gyakorlatilag el is fogynának ezek a források - vélekedtek pénteken ismertetett tanulmányukban londoni pénzügyi elemzők.

A City egyik legnagyobb befektetési bankcsoportja, a Barclays Capital elemzői által elkészített "nagyon pesszimista" - ugyanakkor hangsúlyozottan "illusztrációs" célú - szimulációs modell abból a feltételezésből indul ki, hogy a hazai és a külföldi intézményi befektetők az idén és 2013 első negyedében - vagyis a következő egy évben - nem vásárolnak többet az olasz és a spanyol kötvénykibocsátásokból, sőt a külföldiek aktív eladási hullámmal zéróra építik le pozícióikat az olasz és a spanyol államkötvénypiacon.

 

A Barclays Capital számítási modellje szerint e "szélsőséges forgatókönyv" megvalósulása esetén a két országnak összesen 1145 milliárd euró külső finanszírozási mentőforrásra lenne szüksége a következő tizenkét hónapban. Ezzel szemben a megemelt euróövezeti és IMF-forrásokból együtt is csak 1250 milliárd euró lenne mozgósítható, vagyis a két déli eurótagállam megsegítése után alig maradna tartalék. A ház szerint ezért ha a spanyol és az olasz alapmutatók rövid távon tovább romlanak, a piacon ismét kérdések merülnének fel az euróövezeti tűzfal elégségességével kapcsolatban. Más nagy londoni házak is úgy vélekedtek legutóbbi helyzetelemzéseikben, hogy a válságkezelésre fordítható források nemrégiben elhatározott megemelése sem lesz elegendő az euróövezet problémáinak megoldására.

 

Az IMF és a Világbank tavaszi közgyűlésén a fejlett ipari országok és a legnagyobb felzárkózó gazdaságok alkotta G20-országcsoport megállapodott arról, hogy hozzávetőleg 430 milliárd dollárral hozzájárul a valutaalap tartalékainak feltöltéséhez; így az IMF kihelyezhető forrásai csaknem megkétszereződnek. Az egyik legnagyobb londoni gazdasági-pénzügyi elemzőcég, a Capital Economics közgazdászai befektetőknek összeállított minapi értékelésükben azonban annak a véleményüknek adtak hangot, hogy az IMF-forrás - az euróövezet saját, nemrég 700 milliárd euróra növelt kapacitású pénzügyi mentőeszközével (EFSF) együtt - vagy Olaszország, vagy Spanyolország pénzügyi kisegítésére lenne elegendő szükség esetén, de ha mindkét ország külső segítségre szorulna, ahhoz valószínűleg már nem lennének elégségesek az IMF és az EFSF felduzzasztott pénzforrásai együtt sem. Márpedig ha az euróövezeti válság ismét eszkalálódni kezd, akkor ennek hatásai nem korlátozódnának csak Spanyolországra vagy csak Olaszországra - állt a Capital Economics londoni elemzésében.

 

A ház szakértői hozzátették, hogy véleményük szerint a megszorítások és a nagy összegű pénzügyi mentőprogramok kombinációjával egyébként sem lehet megoldani az eurótérség problémáit, "bárhonnan jöjjön is a pénz". Az EFSF-megállapodás után összeállított külön elemzésükben a Capital Economics londoni közgazdászai annak a véleményüknek adtak hangot, hogy e pénzügyi védőeszköz "nagyon drámai" mértékű kapacitásbővítésére lenne szükség az euróövezeti adósságválság járványveszélyének teljes megszüntetése végett. A ház szakértői az általuk szükségesnek tartott pénzügyi védőkapacitás illusztrálására kimutatták, hogy csak Olaszország és Spanyolország együttes finanszírozási igénye 2014 végéig meghaladja az ezermilliárd eurót, a két ország összesített adósságállománya pedig 2500 milliárd euró.

 

A Commerzbank - az egyik legnagyobb európai pénzügyi szolgáltató csoport - elemzői az EFSF nemrég bejelentett kapacitásbővítése utáni kommentárjukban közölték: kétségesnek tartják, hogy az EFSF bővítéséről szóló megállapodással rá lehet-e bírni a befektetőket több perifériális euróövezeti tagállam szuverén kötvényeinek megvásárlására. Annak kockázata, hogy egy ország - akár részlegesen - törlesztésképtelenné válik, egyébként sem a támogatási alap méretétől függ; az európeriféria országainak gazdaságuk versenyképességét kell helyreállítaniuk, ez a kulcstényező, ennek elmaradása esetén adósságterhük aligha lesz fenntartható hosszú távon - vélekedtek a Commerzbank elemzői. (MTI)

Figyelj! Pecsét nélkül érvénytelen a szavazólap

Meglepő szabály a szavazólapokról, amit sokan nem tudnak!
2026. 04. 12. 10:00
Megosztás:

Kik a tagjai a Nemzeti Választási Bizottságnak?

Sokan nem tudják pontosan, kik alkotják a választások egyik legfontosabb testületét. A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) összetétele azonban szigorúan szabályozott.
2026. 04. 12. 09:00
Megosztás:

Elrontottad a szavazólapot? SOKKOLÓ igazság: csak egyszer javíthatsz

Sokan izgulnak a választások napján, és nem véletlenül: egy apró hiba is komoly következményekkel járhat. De vajon mi történik akkor, ha valaki elrontja a szavazólapot? Van visszaút, vagy egyetlen tollvonással elúszhat a szavazat? Most minden fontos részletet elárulunk!
2026. 04. 12. 08:00
Megosztás:

Látványos csillaghullás lesz megfigyelhető az égbolton

Április 22-én éri el maximumát a Lyridák meteorhullása, emellett négy égitest látványos együttállása is megfigyelhető lesz az égbolton - közölte az MTI-vel pénteken a Svábhegyi Csillagvizsgáló.
2026. 04. 12. 07:30
Megosztás:

Tilos fényképezni a szavazófülkében vagy pedig hogyan megengedett?

A szavazóhelyiségben általában paravánokkal elkülönített fülkéket alakítanak ki, ahová a választók bevihetik a szavazólapot, hogy nyugodtan kitöltsék. Ugyanakkor ez nem kötelező: aki szeretné, a fülkén kívül is leadhatja a szavazatát.
2026. 04. 12. 06:42
Megosztás:

Az amerikai gyáripari megrendelések értéke stagnált havi szinten

Az elemzők által várt csökkenéssel szemben stagnált a gyáripari megrendelések értéke februárban havi szinten az Egyesült Államokban - derült ki a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Census Bureau pénteken közzétett adataiból.
2026. 04. 12. 06:00
Megosztás:

Trump: Irán egyetlen kártyája a Hormuzi-szorost érintő zsarolás

Donald Trump szerint Irán vezetésében nem tudatosul, hogy egyetlen kártyája az, hogy a világot rövidtávon zsarolni képes egy nemzetközi hajózási útvonallal, a Hormuzi-szorossal.
2026. 04. 12. 05:00
Megosztás:

Megtévesztő e-mail terjed a választással kapcsolatban

Csalók a Magyarország.hu ügyfélszolgálata nevében szándékosan megtévesztő e-mailt küldenek, amelyben a lakcímkártyájuk "bizonytalan státuszával" riogatják az állampolgárokat - tudatta az Energiaügyi Minisztérium (EM) szombaton az MTI-vel.
2026. 04. 12. 04:00
Megosztás:

A brit kormány felfüggesztette a Diego Garciáról kötött megállapodás végrehajtását

A brit kormány felfüggesztette a Chagos-szigetek, köztük a legnagyobb brit-amerikai támaszpontnak otthont adó Diego Garcia szuverenitásáról Mauritiusszal kötött megállapodás végrehajtását, miután lejárt az egyezmény tárgyalására biztosított parlamenti idő, és az Egyesült Államok hivatalos jóváhagyása is késik.
2026. 04. 12. 03:00
Megosztás:

Választás eredmények élő – így alakul az állás MOST, ennyi szavazatot számolnak össze estére

Ahogy bezárnak a szavazókörök, mindenki ugyanazt kérdezi: mi a választás állása most, ki vezet a választáson, és mikor jönnek az első élő választási eredmények 2026? A legfrissebb információk alapján már pontosan tudni lehet, hogyan folyik a szavazatok feldolgozása, és mikor várható az első komoly adatfrissítés.
2026. 04. 12. 02:00
Megosztás:

Elfogadták a jogszabályt! A nyugdíjak növekedése minden 30 nap után 0,5% lehet

Vonatkozó jogszabály: 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról. A rendelkezésre álló lehetőségek közötti választás során az egyik legfontosabb szempont a várható nyugdíj összege lehet. Ez az összeg ugyanis attól függően is eltérhet, hogy melyik évben történik a nyugdíjba vonulás.
2026. 04. 12. 01:00
Megosztás:

Szabotálták a Triesztből Ausztriába tartó kőolajvezetéket

Szabotálták a Transalpine olajvezetéket, amely Trieszt kikötőjéből szállít olajat Közép-Európába - közölte a RAI1 olasz közmédia szombat este, amely elsőként felvételeket is közölt a hatóságok szerint szándékos károkozásról.
2026. 04. 12. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 15. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 04. 11. 23:00
Megosztás:

XRP árfolyam visszarendeződés? A technikai elemzés trendfordulót mutat

Az XRP ismét a figyelem középpontjába került, miután stabilizálódni látszik az 1,30 dolláros szint körül. A befektetők és elemzők egyaránt azt találgatják: vajon egy komolyabb rali előszobájában állunk, vagy csupán átmeneti fellélegzésről van szó a piacon?
2026. 04. 11. 22:00
Megosztás:

Bhután eladta Bitcoin-készletének 70%-át – véget érhet az állami bányászat korszaka?

Látványos fordulat a kriptopiacon: a himalájai királyság, amely egykor az egyik legkülönlegesebb állami Bitcoin-stratégiát építette ki, most jelentős mértékben leépítette tartalékait. A háttérben stratégiai átrendeződés, piaci nyomás vagy akár a bányászat leállása is állhat.
2026. 04. 11. 21:00
Megosztás:

Súlyos büntetést kap aki emberi viselkedést utánzó mesterséges intelligenciát készít

Kína új szabályozást vezet be az emberi viselkedést és kommunikációt utánzó mesterséges intelligencián (MI) alapuló szolgáltatásokra, különös tekintettel a kiskorúak védelmére - jelentette a kínai állami média a hatóságok közlésére hivatkozva.
2026. 04. 11. 20:00
Megosztás:

A költségvetés stabil, a magyar családokat és vállalkozásokat támogató programok finanszírozása biztosított

A 2026-os költségvetés a háború elhúzódása és a negatív külső gazdasági környezet ellenére is minden szükséges forrást biztosít az olyan családokat, nyugdíjasokat és hazai kkv-kat támogató kormányzati intézkedésekhez mint: a fix 3 százalékos Otthon Start Program, a fix 3 százalékos kkv-hitel, a közszférában dolgozók béremelése, a 13. és 14. havi nyugdíj, a két- és háromgyermekes anyák teljes szja-mentessége, a családi adókedvezmény megduplázása, valamint a Demján Sándor Program - írta az államháztartás központi alrendszerének március végi helyzetéről pénteken kiadott gyorstájékoztatójában a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
2026. 04. 11. 19:00
Megosztás:

Befejeződött az ipari csarnok építése Békésen

Befejeződött az ipari csarnok építése Békésen, a beruházást az önkormányzat 300 millió forint európai uniós támogatásból valósította meg.
2026. 04. 11. 18:00
Megosztás:

Húszmilliárdos kezdőlökés jövőbe mutató energetikai innovációknak

Harmincöt nyertes energetikai kutatás-fejlesztési projektjeit támogatja a Jedlik Ányos Energetikai Program pályázata, amelyet a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal bonyolított le. A jelentkezők felének megítélt mintegy 13 milliárd forintos forrásmennyiség több mint 20 milliárd forint összköltségű innovatív beruházás létrejöttét segíti - közölte az MTI-vel pénteken az Energiaügyi Minisztérium (EM).
2026. 04. 11. 17:00
Megosztás:

Rontotta osztrák GDP-növekedési prognózisait a Wifo és az IHS kutatóintézet

Az osztrák gazdaság kilátásai érdemben romlottak az iráni háború és az energiaárak megugrása miatt: a bécsi Wifo és az IHS gazdaságkutató intézet egyaránt lefelé módosította 2026-ra és 2027-re vonatkozó konjunktúra-előrejelzését.
2026. 04. 11. 16:00
Megosztás: