MDF: kötelességünk az emlékezés a kommunizmus áldozataira

A kommunizmus gyilkos diktatúra volt: embereket ölt, családokat tett tönkre, nemzeteket és országokat nyomorított meg - közölte Dávid Ibolya, a Magyar Demokrata Fórum (MDF) elnöke vasárnap az MTI-vel. A pártelnök szerint a legkevesebb, amit az ország megtehet, hogy fejet hajt a kommunizmus ismert és névtelen áldozatai előtt

A közleményt az elmúlt napok - mint írták - "félreérthető és félreértett nyilatkozata" miatt adták ki, illetve azért, hogy a párt világossá tegye a kommunista diktatúráról kialakított álláspontját, mert ezt - ahogy fogalmaztak - az ország egyik legfontosabb erkölcsi kérdésének tekintik. A pártelnök közleményében azt írta: a totális diktatúrák elszenvedői sosem dönthetnek úgy, hogy nem vesznek részt benne. "A kommunizmus - az elnyomó hatalom működtetőin kívül - mindenkit elért és mindenkit sújtott függetlenül attól, akart és tudott-e tevőleg fellépni ellene vagy csak elszenvedte pusztításait.

 

A totális diktatúrák pusztításai egyaránt tűrhetetlenek, akkor is, ha nem ugyanúgy sújtott mindenkit" - hangsúlyozta Dávid Ibolya. Hozzátette: a kommunizmus gyilkos diktatúra volt, embereket ölt, családokat tett tönkre, nemzeteket és országokat nyomorított meg. "A kommunizmus halálos áldozatai és mártírjai hozzánk tartoznak: elsősorban miattuk, de magunk és gyermekeink miatt is kötelességünk a tisztelet" - fogalmazott. A pártelnök azt írta: a kommunizmus elől nem menekülhettek a munkatáborokba hurcoltak, a jogszerűtlenül és igazságtalanul börtönbe zártak. A kommunizmus nem tűrte a szabadságot, az ellenvéleményt és a politikai ellenzéket - idézte fel, hozzátéve, hogy "1956 tapasztalata után a hősiesség emlékezete és a diktatúrák feltétel nélküli elítélésének kötelessége maradt ránk". Hangsúlyozta: a kommunizmus elnyomó diktatúra volt, "ha éppen nem gyilkolt, üldözte áldozatait", és hontalanná tette azokat, "akik számára csak a szülőföld elhagyása kínált menekülést".

 

"Rejtőzködésre kényszerítette azokat, akik számára a vallás és az egyház jelentett követendő mércét a totális állam lélekrombolása idején is. Kifosztotta azokat, akiktől önkényesen elvette földjüket, üzletüket, kemény munkával gyűjtött vagyonukat" - írta. Dávid Ibolya kiemelte: a kommunizmus elrabolta a magánéletet, uralni akarta a gondolatokat, beférkőzött barátságokba. "A legkevesebb, amit Magyarország a kommunizmustól szabadulva megtehet, hogy fejet hajt ismert és névtelen áldozatai előtt.

 

Erkölcsi kötelességünk ugyanakkor, hogy olyan közéletet teremtsünk, amelyben minden egyes nap teszünk a totális diktatúra visszatérése, dicsőítése és relativizálása ellen egyaránt" - fogalmazott az MDF elnöke. A Klubrádióban Herényi Károly, az MDF elnökhelyettese csütörtökön a holokauszttagadásról szóló törvény elfogadása kapcsán azt mondta: "Nem lehet egyenlőségjelet tenni a holokauszt áldozatai és a kommunizmus áldozatai közé. Az, hogy a kommunizmus áldozatává ki vált, az részben az ő döntése volt: antikommunista volt, egyéb nézeteket vallott, tehát ő erről dönthetett. Ha akart, kommunista is lehetett. Viszont az, hogy valaki zsidónak születik vagy cigánynak születik, az nem az ő döntésének a kérdése.

 

No most a két dolgot ily módon egy platformra helyezni és teljesen egyenrangúnak és egyenértékűnek föltüntetni, ez az én számomra elfogadhatatlan." A politikus a rádióműsorban azt is mondta: "Húsz éve más sem történik, mint hogy megpróbáljuk ezt a két történelmi tragédiát egy szintre hozni". "Az egyik egy népirtás, a másik pedig egy politikai diktatúra negatív következménye és eredménye, ami a történelem folyamán sajnos előfordul, sokkal sűrűbben, a népirtás az hála Istennek ritkább dolog, de ez nem két azonos fajsúlyú ügy, nem egy törvénybe való" - tette hozzá. Herényi Károly szavaira Répássy Róbert (Fidesz) közleményben reagált, és azt írta: az MDF-es politikus kijelentése "minden határon túlmegy", cinikus, ostoba, aljas és alkotmányellenes.

 

A Fidesz frakcióigazgatója szerint "Herényi Károly ezzel a nyilatkozatával végleg kiírta magát a demokratikus közéleti szereplők és a normális emberek közül". Herényi Károly erre reagálva közleményben tudatta: a "gyűlölettel átszőtt kampányidőszakban" szándékosan félremagyarázzák a gondolatait. Hangsúlyozta: a rádióműsorban egyértelművé tette, hogy "a kommunizmus áldozatai közül sokan önként vállalták a mártíromságot, szembeszállva egy elnyomó, embertelen diktatúrával, ám sok tízmillió eltiportnak ez nem adatott meg". Demokrataként fontosnak tartom, hogy ne feledjük a diktatúrák bűneit, és emlékezzünk az áldozatokra - közölte akkor Herényi Károly.


A vállalatok a legfelkészültebb munkavállalóikat veszíthetik el az AI-versenyben

Folyamatosan nő a szakadék a mesterséges intelligenciához kapcsolódó készségek terén. A PwC 2026-os Global Workforce Hopes and Fears Survey felmérése szerint a munkavállalók több mint fele lemaradóban van az AI-hoz kapcsolódó skillek terén, és kevesen érzik azt, hogy hozzáférnek a szükséges tanulási és fejlődési lehetőségekhez. Az AI-t napi szinten használók viszont magabiztosabbak munkahelyük biztonságát illetően, jobban bíznak vezetőikben, és abban is, hogy képesek lesznek új készségeket elsajátítani.
2026. 10. 15. 15:30
Megosztás:

Csökkent az ipari termelés az euróövezetben és az EU-ban augusztusban

Az euróövezetben gyorsult, az Európai Unióban lassult az ipari termelés csökkenése havi összevetésben - közölte az unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön.
2026. 10. 15. 15:00
Megosztás:

Tetőtéri apartman berendezése: kényelem szűkebb alapterületen

Egy szálláshely berendezésének akkor van igazán értelme, ha a vendég első pillantásra otthonosan érzi magát, és a bútorok a mindennapi használat során is jól működnek. A tetőtéri apartmanoknál ez külön tervezést kíván: a ferde falak, az alacsonyabb térdfalak és a szűkebb közlekedők könnyen megnehezítik a helyiség használatát. A jó megoldás nem feltétlenül több bútorból áll, hanem abból, hogy minden darab a megfelelő helyre kerül.
2026. 10. 15. 14:30
Megosztás:

Szakmai szervezetek közös véleménye a vagyonadóról

2026. október 6-án bocsátották társadalmi egyeztetésre a vagyonadó jogszabálytervezetét. Az elmúlt napokban számos szakmai szervezet és érintett magánszemély fejtette ki a véleményét a javaslatról a médiában.
2026. 10. 15. 14:00
Megosztás:

Három és fél éve nem történt ilyen a magyar lakáspiacon – Beindul az árak esése?

A második negyedévben 1,4%-kal csökkentek a magyar lakásárak az előző időszakhoz képest, ezzel 2022 vége óta először fordult elő, hogy visszaesés történt – derül ki az Eurostat friss adataiból.
2026. 10. 15. 13:30
Megosztás:

Biztonságos juhlegelő: így tervezz villanypásztort

A juhoknál a kerítésnek egyszerre kell a nyájat a legelőn tartania, és távol tartania a kívülről érkező állatokat. A vastag gyapjú tompíthatja az elektromos impulzust, a bárányok pedig könnyen átbújnak a rosszul elhelyezett alsó vezeték alatt. A megbízható védelemhez ezért a készülék erejét, a kerítés kialakítását és a földelést együtt kell megtervezni.
2026. 10. 15. 13:00
Megosztás:

3,7 milliárd forint előrehozott támogatást kaptak a sertéstartók

Összesen 3,7 milliárd forint előrehozott támogatást kaptak a sertéstartók - közölte Bóna Szabolcs, agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter csütörtökön a Facebook-oldalán.
2026. 10. 15. 12:30
Megosztás:

Mesterséges intelligencia a tanulásban: mitől lesz használható a tudás?

A mesterséges intelligencia egyre több olyan feladatnál jelenik meg, amelyet korábban teljes egészében emberek végeztek. Segíthet hosszú szövegek rendezésében, táblázatok áttekintésében, ötletek összegyűjtésében vagy egy első levélváltozat megírásában. A használata önmagában még nem jelent szakértelmet: a jó eredményhez világos utasításokra, ellenőrzésre és annak felismerésére is szükség van, mikor nem szabad a gépi javaslatra hagyatkozni.
2026. 10. 15. 12:00
Megosztás:

Milliókat kapott a Tethertől Trump volt kriptotanácsadójának cége a WSJ szerint

Mintegy 6,3 millió dollár bevételhez jutott a Tetherhez kapcsolódó megállapodásból az a tanácsadócég, amelyben Bo Hines, a Fehér Ház korábbi kriptotanácsadója egyharmados tulajdonrésszel rendelkezett – állítja a The Wall Street Journal oknyomozása. Az első kifizetés akkor érkezett, amikor Hines még az amerikai stabilcoin-szabályozás előmozdításán dolgozott. A cég tagadja, hogy kormányzati szolgálata idején részt vett volna a Tetherrel folytatott üzleti tevékenységben, vagy abból pénzhez jutott volna.
2026. 10. 15. 11:30
Megosztás:

Az amerikai inflációs adat és a Fed-nyilatkozatok formálták a kötvénypiaci mozgásokat

Az amerikai állampapírpiacon jelentős ingadozás volt megfigyelhető szerdán. A vártnál magasabb szeptemberi inflációs adat hatására kezdetben emelkedtek a hozamok, a nap második felében azonban fordulat következett be, miután több Fed-tisztviselő, köztük Michelle Bowman alelnök is arra utalt, hogy a jegybanknak van ideje felmérni a szeptemberi kamatemelés gazdasági hatásait, mielőtt újabb szigorító lépésről döntene. A kétéves amerikai állampapír hozama a kereskedés során 4,95%-ig emelkedett, végül azonban 4,80% közelében zárt, míg a tízéves hozam 5,19%-ra csökkent a nap végére.
2026. 10. 15. 11:00
Megosztás:

Emelkedtek az európai részvények az ASML kedvező eredménye és az egészségügyi szektor kiemelkedő teljesítménye nyomán

Az európai részvénypiacok mérsékelt emelkedéssel zárták a szerdai kereskedést, amit az ASML várakozásokat felülmúló eredménye és a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházási kereslet tartósságába vetett bizalom erősödése támogatott. A holland technológiai vállalat arról számolt be, hogy ügyfelei már a 2029-2030-as időszakra is érdeklődést mutatnak a legfejlettebb chipgyártó berendezések iránt; részvényei 1,2%-os árfolyamnyereséggel zárták a napot. A páneurópai STOXX 600 index összességében 0,4%-kal került feljebb. A pozitív piaci teljesítményhez az egészségügyi szektor is jelentősen hozzájárult, amely 2,3%-os emelkedésével több mint öt hete nem látott csúcsra kapaszkodott, így a nap legjobban teljesítő ágazatának bizonyult.
2026. 10. 15. 10:30
Megosztás:

Új korszak az USDC-nél: közvetlen uniós felügyelet alá kerül a Circle stabilcoinja

A Circle USDC-je elsőként kapta meg a „jelentős elektronikuspénz-token” besorolást az Európai Unió MiCA-rendelete alapján. A dollárhoz kötött stabilcoin felügyeletében 2026. november 12-től közvetlen szerepet vállal az Európai Bankhatóság, miközben a francia pénzügyi felügyelet is megtartja feladatainak egy részét. A döntés középpontjában a tartalékok, a likviditás és a visszaváltás biztonságát szolgáló követelmények állnak.
2026. 10. 15. 10:00
Megosztás:

Inflációs pofont kapott a Bitcoin: kitart a 80 ezer dolláros védővonal?

A Bitcoin árfolyama 82 ezer dollár alá csúszott a vártnál magasabb amerikai inflációs adat után, és ismét a közeli támaszokra irányult a kereskedők figyelme. Miközben a rövid távú technikai jelzések gyengülést mutatnak, a napi grafikon egyik fontos trendkövető indikátora még az árfolyam alatt húzódik. A következő nagy kérdés az, hogy a 80 ezer dollár körüli térség megállítja-e az eladókat, vagy mélyebb korrekció következik.
2026. 10. 15. 09:30
Megosztás:

De még mindig nem elég gyors a gyűlöletkeltő tartalmak eltávolítása az X-ről

A brit médiafelügyelet (Ofcom) szerdai helyzetértékelése szerint azt utóbbi időben gyorsult, de még mindig nem elég gyors a gyűlöletkeltő, illetve terrorcselekményekhez kötődő tartalmak eltávolítása az X közösségi portálról.
2026. 10. 15. 09:00
Megosztás:

Lezárul a vagyonadóról és a kata megújításáról szóló törvénytervezetek társadalmi egyeztetése

Lezárul a vagyonadóról, valamint a kisadózó egyéni vállalkozók tételes adójáról (kata) szóló törvénytervezetek társadalmi egyeztetése szerdán éjfélkor.
2026. 10. 15. 08:30
Megosztás:

GKI: a zöldülő áramtermelés önmagában nem oldja meg a magyar villamosenergiarendszer ár- és biztonsági problémáit

A zöldülő áramtermelés önmagában nem oldja meg a magyar villamosenergia-rendszer tartós ár- és biztonsági problémáit, azokhoz tárolókapacitásra, kockázatmegosztásra és az atomkapacitás megőrzésére is szükség van - állapította meg a GKI Gazdaságkutató Zrt. legújabb, csütörtökön közzétett elemzésében.
2026. 10. 15. 08:00
Megosztás:

Szallas.hu: Észak-Magyarországon pihennek a legtöbben a hosszú hétvégén

Az október 23-i hosszú hétvégén Eger, Miskolc, Gyula, Budapest, és Nyíregyháza a legnépszerűbb úti cél, míg a régiók versenyében Észak-Magyarország vezet a Szallas.hu foglalási adatai alapján.
2026. 10. 15. 07:00
Megosztás:

Jóváhagyta Szlovákia 2027-es költségvetését a parlament, emelkedik a deficit

Jóváhagyta a pozsonyi törvényhozás Szlovákia 2027. évi költségvetését szerdán. A jövő évi büdzsé az idénre tervezettnél magasabb, 4,94 százalékos GDP-arányos hiánycélt vetít előre.
2026. 10. 15. 06:00
Megosztás:

Eva Malá Beluská az IKEA Csehország-Magyarország-Szlovákia új regionális ügyvezetője és fenntarthatóságért felelős igazgatója

Eva Malá Beluská veszi át az IKEA Csehországért, Magyarországért és Szlovákiáért felelős regionális ügyvezetői és fenntarthatóságért felelős igazgatói pozícióját 2026. november 15-től. A szakember Erika Intiso helyére érkezik, aki az Ingka Csoport globális fenntarthatósági vezetőjeként folytatja pályafutását.
2026. 10. 15. 05:30
Megosztás:

Határozott kiállást vár el Magyar Pétertől az uniós csúcson a Magosz

Határozott kiállást vár el Magyar Péter miniszterelnöktől az agrártámogatások ügyében a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) az Európai Tanács csütörtök-pénteki ülésén - közölte a Magosz szerdán az MTI-vel.
2026. 10. 15. 05:00
Megosztás: