MKB: a terv feletti tartalékképzés miatt 117,8 milliárd forint adózás előtti veszteség

Az MKB Bank a tervezettet lényegesen meghaladó kockázati tartalékképzés és értékcsökkenés következtében csoportszinten 117,8 milliárd forint adózás előtti veszteséggel zárta a tavalyi évet a nemzetközi számviteli standardok (IFRS) szerint - jelentette be Erdei Tamás szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Az elnök-vezérigazgató szerint azonban a veszteség hatása átmenetinek tekinthető, a bank tőke-és likviditási helyzete stabil, és az idén a korábbi éveket megközelítő nyereséggel számol a bankadót nem számítva. A bank tőkemegfelelési mutatója 10,8, a bankcsoporté 10,3 százalék volt 2010 végén, annak köszönhetően, hogy a tulajdonosok, a BayernLB és a BAWAG tavaly összesen 248 millió eurónak megfelelő tőkeemelést hajtottak végre és egyéb, a tőkehelyzet optimalizálását szolgáló intézkedést tettek.

 

Erdei bejelentette: az MKB szerdán megtartott rendkívüli közgyűlésén a részvényesek újabb három évvel meghosszabbították az igazgatóság elnökének és három tagjának lejáró mandátumát, ami azt mutatja, hogy a tulajdonosok bíznak a menedzsmentben és az igazgatóságban. Az MKB vesztesége a leánybankokhoz kötődő eredménytételektől és a 14 milliárd forint banki különadótól megtisztítva 47,5 milliárd forint lenne.

 

A magyar bankrendszer tavalyi éve, amelyet visszaeső bruttó eredmény, drasztikusan apadó üzemi eredmény, regionális összevetésben is alacsony jövedelmezőség, elégtelen belső tőkeakkumuláció, korlátozottan rendelkezésre álló külső források és szinte valamennyi ügyfélszegmensre kiterjedő, romló portfólióminőség jellemzett, a különadó nélkül is kritikusnak tekinthető - mutatott rá Erdei, aki a Magyar Bankszövetség elnöke is. Hozzátette: a kedvezőtlen hatások mögött a kelet-közép-európai hitelkockázatok növekedése, valamint a térség gazdasági teljesítményével kapcsolatos bizonytalan várakozások húzódnak meg.

 

A mostoha környezet a szokásosnál is nagyobb óvatosságra késztette a bankcsoportot eszközeinek értékelésekor - ismertette az elnök-vezérigazgató -, ezért a gazdasági élénkülés további elhúzódására is felkészülve képzett céltartalékot. A teljes hitelportfólióra megképzett céltartalék - a szokványos biztosítéki fedezeten túl - a 90 napon túli késedelembe esett portfóliórész kétharmadára képes fedezetet nyújtani. A céltartalékképzés költsége 148,6 milliárd forint volt.

 

A szokatlanul magas provízióval ugyanakkor a bankcsoport jó induló pozíciót épített fel 2011-re - tette hozzá. Kiemelte: bár a 90 napon túli fizetési késedelembe esett hitelállomány (NPL) emelkedett, dinamikája alatta maradt a bankrendszer átlagának, és további jelentős romlásra már nem számítanak. Az NPL ráta a vállalatok esetében 6,6, a magánszemélyek esetében 12,75 százalék volt 2010 végén, míg a bankrendszer átlaga 12,4, illetve 11 százalék volt. A ráta a vállalatok esetében 1,5, a magánszemélyeknél pedig 2,8 százalékkal romlott, elmaradva a bankpiac átlagos romlásától (2,3, illetve 3,3 százalék).

 

Mivel arra számítanak, hogy a kockázatok középtávon is jellemezni fogják a bolgár és a román piacot, ott is nagyon magas céltartalékképzésre került sor - ismertette az elnök-vezérigazgató. A bolgár leánybank az elnök-vezérigazgató értékelése szerint a körülményekhez képest sikeres évet zárt, eredményt produkált tavaly, a román leánybankot azonban teljesen át kellett strukturálni, leírva a goodwillt és a korábbi tőkebefektetéseket. Az MKB Euroleasing a nagyon rossz körülmények között jól menedzselte a meglévő portfóliót, s a bankadó után is pozitív eredményt ért el.

 

Az MKB csoport konszolidált mérlegfőösszege 2010 végén 2.939,2 milliárd forint volt (2009: 3.106,6 milliárd forint). A bank aktivitása tavaly visszafogott volt, az ügyfélhitelek állománya 2.271,2 milliárdról 2.177,8 milliárd forintra csökkent, önfinanszírozó képessége ugyanakkor számottevően javult: az ügyfelektől származó forrásállománya tavaly 8 százalékkal nőtt (2010 végén 1.467,2 milliárd forint volt), a közel 45 milliárd forintos bővülésből csaknem 30 milliárd a saját kibocsátású kötvényeknek volt köszönhető.

 

A múlt évben a nagyon prudens, óvatos tartalékképzés, a tőkehelyzet erősítése, az elsődleges finanszírozás megerősítése volt a cél óvatos aktivitás mellett. Az idén a bank aktívabb piaci szereplésre tör, de szelektíven, a portfólió szinten marad és kis mértékben javul, enyhén pozitív eredmény mellett - ismertette Erdei. A bank az idén nem számol tőkebevonással, átstrukturálással kívánja a növekedés alapját megteremteni. Néhány területen - ingatlanfinanszírozás, strukturális finanszírozás - a portfólió csökkentésére törekszik a külföldi projekteket illetően is, az építőipari finanszírozást maximum szinten szeretné tartani.

 

Az egyéb vállalati szektorokban - a kkv-knál és a nagyobb vállalatok esetében - ugyanakkor nyitást tervez, alapvetően a termelés forintban való finanszírozása terén lesz aktív. A lakossági szegmensben arra törekszik, hogy elsődleges bankká váljon, amit főként a házibanki funkció szélesítésével, új termékek bevezetésével, a készpénzkímélő eszközök, elektronikus csatornák bővítésével, a szolgáltatások színvonalának növelésével kíván elérni. A második félévben, a kilakoltatási moratórium feloldása után talán visszatérhet a bank a forint jelzálogpiacra is - mondta Erdei.

 

Az MKB magánnyugdíjpénztárának sikerült megőriznie a tagok és a vagyon közel 10 százalékát (a maradó vagyon meghaladja a 10 milliárd forintot). A magánkassza egyelőre fennmarad, a taglétszám ezt lehetővé teszi. Az önkéntes pénztári szektorban az MKB terjeszkedni kíván. (MTI)


A Fővárosi Önkormányzat vagyonkezelésébe kerülne több belvárosi közterület

A Fővárosi Önkormányzat vagyonkezelésébe adna több belvárosi közterületet, a Duna partvonalán elhelyezkedő XXII. kerületi ingatlanokat, valamint létrehozná a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsát és rendezné a Planetárium helyzetét a közlekedési és beruházási miniszter törvényjavaslata, amelyet kedden nyújtott be a kormány az Országgyűlésnek.
2026. 09. 02. 00:30
Megosztás:

Minden rendőr kap egy szabadnapot a születésnapja után

Minden rendőrkollégának jár egy szolgálatmentes nap a születésnapja alkalmából szeptember 1-től - jelentette be Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője a rendőrség Facebook-oldalán.
2026. 09. 01. 23:30
Megosztás:

Nem indult jól a Shein tőzsdei kalandja

A Shein hongkongi tőzsdei debütálását mintegy 10%-os árfolyamesés követte a kereskedés első óráiban: a részvények árfolyama 43,72 hongkongi dollárra csökkent a 48,56 hongkongi dolláros kibocsátási árhoz képest.
2026. 09. 01. 22:30
Megosztás:

Októbertől országszerte 400 iskolában biztosítanak erdőpedagógiai foglalkozást

Útjára indul az Iskolában az Erdő Program őszi üteme; októbertől országszerte 400 iskolában mintegy 1200 ingyenes erdőpedagógiai foglalkozást biztosítanak a 6-14 éves korosztálynak - közölte az Élő környezetért felelős miniszter kedden a Facebook-oldalán.
2026. 09. 01. 22:00
Megosztás:

Visszavonul a politikától Keir Starmer volt brit miniszterelnök

Visszaadja parlamenti mandátumát és visszavonul a politikától Keir Starmer volt brit miniszterelnök.
2026. 09. 01. 21:30
Megosztás:

A beruházások tartós visszaesése hosszabb távra is beárnyékolja a növekedési kilátásokat

A beruházások visszaesése hosszabb távon is rontja a gazdaság növekedési kilátásait azon túl is, hogy az aszály sújtotta mezőgazdasággal együtt fékezte a GDP második negyedévi növekedését - állapították meg az MTI-nek nyilatkozó elemzők a legfrissebb adatokhoz fűzött kommentárokban.
2026. 09. 01. 21:00
Megosztás:

Az elmúlt fél évszázad leggyengébb almatermése várható idén

Bár a kilátások a szezon előtt is kedvezőtlenek voltak, az augusztusi időjárás csak rontott a helyzeten, így idén Magyarországon az elmúlt fél évszázad leggyengébb almatermése várható - olvasható a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet honlapján kedden közzétett almapiaci elemzésben.
2026. 09. 01. 20:00
Megosztás:

Emelkedett az uniós turisztikai szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma

Az előző év azonos időszakának adataihoz képest 1,7 százalékkal emelkedett az uniós tagországok turisztikai szálláshelyein eltöltött vendégéjszakák száma 2026 első hat hónapjában - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden.
2026. 09. 01. 19:30
Megosztás:

A vagyonelkobzás új formája kerülhet a büntető törvénykönyvbe

A vagyonelkobzás egy új formájának büntető törvénykönyvbe emelését és a külföldi embercsempészek elleni büntetőeljárás feltételes ügyészi felfüggesztési lehetőségének megszüntetését javasolja az igazságügyi tárca az Országgyűlésnek kedden benyújtott törvényjavaslatában.
2026. 09. 01. 19:00
Megosztás:

Kétszeres keretösszeggel folytatódik az Apáczai ösztöndíjprogram

A korábbihoz képest csaknem kétszeres, 12,2 milliárd forintos keretösszeggel folytatódik az idei tanévben a hátrányos helyzetű, jó tanulmányi eredményű tanulók szakmaszerzését segítő Apáczai ösztöndíjprogram - közölte az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium az MTI-vel kedden.
2026. 09. 01. 18:30
Megosztás:

Megnyílt a Lidl Magyarország új logisztikai központja Kiskunfélegyházán

Megnyílt a Lidl Magyarország új logisztikai központja Kiskunfélegyházán, a vállalat csaknem 60 milliárd forintot fordított a beruházásra.
2026. 09. 01. 18:00
Megosztás:

Hszi Csin-ping: tovább kell erősíteni az SCO-tagállamok együttműködését

A gazdasági együttműködés bővítését és a közös biztonsági fellépés erősítését nevezte a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) előtt álló legfontosabb feladatoknak Hszi Csin-ping kínai elnök kedden a szervezet Biskekben tartott csúcstalálkozóján.
2026. 09. 01. 17:30
Megosztás:

Japánban féléves csúcsra javult a fogyasztói hangulat

Augusztusban hathavi csúcsra emelkedett a japán fogyasztói bizalmi index.
2026. 09. 01. 16:30
Megosztás:

Jelentősen csökkent a lakáspiaci kereslet augusztusban

Augusztusban több mint 40 százalékkal csökkent az eladó lakóingatlanok iránti érdeklődés éves szinten és 15 százalékkal esett vissza az újonnan piacra kerülő lakóingatlanok száma - közölte az ingatlan.com kedden az MTI-vel.
2026. 09. 01. 16:00
Megosztás:

Mi történt a magyar tőzsdén augusztusban?

Augusztusban tovább emelkedett a Budapesti Értéktőzsde irányadó indexe, a BUX, amely a hónap során új történelmi csúcsot ért el. Az azonnali részvénypiacon összesen 411,7 milliárd forintos forgalom bonyolódott, a napi átlagos kereskedési volumen pedig 21,67 milliárd forintot tett ki. A befektetői érdeklődés továbbra is elsősorban a vezető hazai részvényekre összpontosult: az OTP Bank, a MOL és a Richter Gedeon részvényeivel zajlott a legnagyobb forgalom. A befektetési szolgáltatók rangsorát augusztusban is a WOOD & Company, a Concorde és az ERSTE vezette.
2026. 09. 01. 15:30
Megosztás:

Augusztus utolsó napjaira megoldódott a paksi helyzet – és ez nagyon jó hír

Augusztus elejére energetikai válsághelyzet alakult ki Magyarországon: a Paksi Atomerőmű teljesítményét először csökkenteni kellett, majd a Duna folyamatos adapása mellett alig néhány milliméteren múlt, hogy ne kelljen teljesen lekapcsolni az erőművet.
2026. 09. 01. 15:00
Megosztás:

A jövő nyertesei ott lesznek az AI-válaszokban és a fizetett találatokban is

Az online keresés több útvonalon vezeti el az érdeklődőket egy vállalkozáshoz. A hagyományos organikus találatok mellett teret kapnak a Google AI-alapú összefoglalói, a ChatGPT válaszai és a keresési hirdetések is.
2026. 09. 01. 14:30
Megosztás:

Lakásfelújítás kis költségvetésből? Ezzel kezdd

Nem kell komplett bútorcserét vagy nagy bontást tervezned ahhoz, hogy egy lakás megújuljon: gyakran néhány jól megválasztott apróság is látványos változást hoz. Mielőtt nekivágnál a felújításnak, érdemes végiggondolnod, mely elemek adják a legtöbb vizuális hatást a legkisebb ráfordítással, ebben pedig a Diego kínálata is jó kiindulópontot nyújthat.
2026. 09. 01. 14:00
Megosztás:

Havi 69 ezer forintért csak éjszakára jár a szoba

Havi 69 ezer forintért kínálnak szobát a XI. kerületben, de a bérlő csak este nyolc és reggel nyolc között tartózkodhat benne. A helyiség napközben jóga- és masszázsszalonként működik. Így alkalmazkodnak ma a tulajdonosok a piac igényeihez vagy ez egy súlyos kompromisszum, amire a fiatalokat a megfizethető lakhatás hiánya kényszeríti?
2026. 09. 01. 13:30
Megosztás:

Új ügyvezető igazgató a Novartis Hungária Kft. élén

2026. szeptember 1-jétől Mohamed Tammam tölti be a Novartis Hungária Kft. ügyvezető igazgatói pozícióját, Colette Matz utódjaként. A Novartis egyesült királyságbeli leányvállalatától érkező szakember 20 évet meghaladó, több földrajzi régióban szerzett gyógyszeripari tapasztalattal rendelkezik.
2026. 09. 01. 13:00
Megosztás: