A BioTechUSA és a Docler Holding vezérei új vállalkozást indítottak

Közös globális brand építésébe kezd a hazai IT- és étrendkiegészítő piac két meghatározó üzleti vezetője a digitális identitás és tartalomhitelesítés területén komplex szolgáltatást nyújtó Netlocknál.

A BioTechUSA és a Docler Holding vezérei új vállalkozást indítottak

Új, nemzetközi ambíciókkal induló vállalkozást hozott létre két, saját iparágában már bizonyított magyar üzleti vezető: Somkuti András, a Docler Holding korábbi elnöke, valamint Lévai Bálint, a BioTechUSA-cégcsoport tulajdonosa. A cél egy olyan globális technológiai brand felépítése, amely a digitális tartalmak hitelességére és a bizalom visszaépítésére ad választ az AI és a deepfake korszakában.

A többéves szakmai kapcsolat és közös stratégiai gondolkodás eredményeként a felek 2025 végén indították el új vállalkozásukat, melynek operatív alapját a digitális hitelesítés és bizalmi szolgáltatások területén több mint 25 éves tapasztalattal rendelkező Netlock Kft. adja. Az új vállalkozásban Somkuti András vezérigazgatóként, míg Lévai Bálint marketingigazgatóként vesz részt, 50-50%-os tulajdonosi arány mellett. A tulajdonosok közösen felelnek a stratégiaalkotásért, az üzletfejlesztésért és a nemzetközi növekedés irányításáért. Lévai Bálint a NETLOCK-nál betöltött feladatai mellett továbbra is kiemelt szerepet vállal a BioTechUSA stratégiai irányításában: a cégcsoport felügyelőbizottságának elnökeként tapasztalatával és víziójával hozzájárul Európa egyik legnagyobb étrendkiegészítő gyártójának további növekedéséhez és fejlesztéséhez.

Digitális bizalom egy átláthatatlan világban

A NETLOCK mára egy közel 80 fős szakértői csapattal működő, nemzetközi jelenléttel bíró technológiai vállalatcsoport, amely Magyarországon, Luxemburgban és az Egyesült Államokban is rendelkezik irodával. Megoldásai olyan területeken jelennek meg, ahol a hitelesség nem választható opció, hanem üzleti és jogi alapkövetelmény: a pénzügyi szektorban, a médiában, a jogi és biztosítási területen, valamint a gyorsan növekvő AI-alapú platformokon.

A digitális környezet egyik legnagyobb kihívása ma annak bizonyítása, hogy egy online tartalom valódi: ki hozta létre, mikor készült, és történt-e rajta bármilyen módosítás. Ez különösen kritikus lehet például egy vitatott videótartalomnál, egy biztosítási káreseményhez csatolt fényképnél vagy egy távoli, videós ügyfélazonosítás során.

Így működik a Netlock Content Suite

Erre a problémára ad átfogó választ a Netlock Content Suite (NCS), amely egyetlen, jól áttekinthető rendszerbe szervezi a digitális hitelesítés legfontosabb elemeit:

-Digitális azonosítás – igazolja, ki hozta létre a tartalmat
-Elektronikus aláírás – jogilag is érvényes hitelesítés
-Eredetigazolás – bizonyítja, mikor és milyen formában keletkezett a tartalom
-Auditnyom – pontosan követhetővé teszi az összes későbbi módosítást

A rendszer különlegessége, hogy a hitelesítés nem külön dokumentumban jelenik meg, hanem szorosan a tartalomhoz kapcsolódik, és azzal együtt „utazik”. Így a bizonyíték később is bármikor visszakereshető és ellenőrizhető – akár évekkel a tartalom létrejötte után is. Egy ilyen szolgáltatás jelentős versenyelőnyt jelent a pénzügyi szektorban, a médiában, illetve a jogi és biztosítási területen működő vállalatoknak, valamint az egyre gyorsabban bővülő mesterséges intelligencia-alapú platformokon is.

Hazai alapok, nemzetközi növekedés

A Netlock Kft. kiegyensúlyozott hazai ügyfélportfólióval rendelkezik: megoldásait nagyvállalatok és közintézmények mellett a kis- és középvállalkozások is széles körben alkalmazzák. Az új stratégiai irány és a frissen bemutatott termék iránt ugyanakkor nemzetközi szinten is jelentős az érdeklődés: több külföldi partner áll integrációs tárgyalásban a vállalattal.

„Az elmúlt másfél évtizedben azt tanultam meg, hogyan lehet egy magyar alapítású vállalkozásból következetes építkezéssel globális brandet létrehozni. Ugyanezt a szemléletet hozzuk most ebbe a közös vállalkozásba is: hosszú távra tervezünk, nemzetközi léptékben gondolkodunk, és egy olyan problémára adunk választ, amely minden digitális piacot érint” – mondta Lévai Bálint. „A technológiai fejlődés gyorsabb, mint valaha, de a bizalom nem tud lépést tartani vele. A célunk az, hogy a digitális világban is kézzelfoghatóvá és bizonyíthatóvá tegyük a hitelességet. Ez az új vállalkozás erre épül: skálázható, globális megoldást kínálunk egy univerzális problémára” – tette hozzá Somkuti András.


Automata mérőbója figyeli a Velencei-tó állapotát

Automata mérőbóját telepített a Velencei-tóba a Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság (KDTVIZIG): a vízminőségmérő bója folyamatosan figyeli a a vízhőmérsékletet, az oxigénviszonyokat, a sótartalom változását, a zavarosságot, valamint az algásodásra utaló jeleket.
2026. 09. 26. 16:00
Megosztás:

Csaknem 103 tonna lejárt szavatosságú, Koszovóba szánt marhahúst tartóztattak fel Montenegróban

Csaknem 25 tonna lejárt szavatosságú, Koszovóba szánt fagyasztott marhahúst tartóztattak fel a montenegrói Bar kikötőjében, így az utóbbi 10 napban már mintegy 103 tonna ilyen hús továbbítását akadályozták meg - közölte a montenegrói vámhatóság pénteken.
2026. 09. 26. 15:00
Megosztás:

Sztrájk béníthatja meg hétfőn Zágráb tömegközlekedését

Várhatóan egyetlen villamos sem áll forgalomba hétfőn Zágrábban, és komoly fennakadások lehetnek a tömegközlekedésben, a szemétszállításban, az útfenntartásban és más kommunális szolgáltatásokban a városi közlekedési vállalat (ZET) és a Zagrebacki Holding városi közszolgáltató vállalatcsoport dolgozóinak sztrájkja miatt - közölte pénteken Tomislav Tomasevic zágrábi polgármester.
2026. 09. 26. 14:00
Megosztás:

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura

Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura - írja az actualdecluj.ro hírportál a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye alapján.
2026. 09. 26. 13:00
Megosztás:

Stabilcoin juthat a humanitárius segélyezésbe: a Circle két ENSZ-programot támogat

Gyorsabban és kisebb költséggel érhet-e célba a fejlesztési támogatás és a humanitárius segély, ha az utalás egy részéhez stabilcoint használnak? A Circle Foundation két támogatással segíti az ENSZ Fejlesztési Programját és az Élelmezési Világprogramot a kérdés gyakorlati vizsgálatában. Az egyik szervezet a korábbi kísérleteit építené be a mindennapi működésébe, a másik a következő három évben országok közötti fizetési útvonalakat tesztelne.
2026. 09. 26. 12:00
Megosztás:

Megerősítette az EU lehetséges legjobb osztályzatát a Moody's

Megerősítette változatlan stabil kilátással az Európai Unió lehetséges legjobb, "Aaa" szintű hosszú távú besorolását a Moody's Ratings.
2026. 09. 26. 11:00
Megosztás:

Postahivatalokat zárnak be Pécsen

Bezárják a rózsadombi és a hirdi postahivatalt Pécsen, miután a város nem tudja tovább vállalni a finanszírozásukat - közölte a pécsi önkormányzat az MTI-vel.
2026. 09. 26. 09:00
Megosztás:

Kutatók éjszakája - Több mint 80 programot kínálnak a BME karai

Több mint 80 programot kínálnak a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) karai a pénteki Kutatók éjszakáján. A nyilvánosság előtt ritkán megnyíló laborokkal, interaktív bemutatókkal és történelmi kulisszákkal várja az egyetem a tudomány iránt érdeklődőket.
2026. 09. 26. 08:00
Megosztás:

Visszahívnak mintegy 2,86 millió VW és Audi modellt esetleges kormánymű-meghibásodás miatt

A német autóipari óriás, a Volkswagen pénteken megerősítette, hogy világszerte mintegy 2,86 millió járművet visszahív kormánymű-problémák miatt - közölte a német szövetségi gépjármű-közlekedési hatóság (KBA).
2026. 09. 26. 07:00
Megosztás:

Átadta Magyarország legnagyobb élelmiszeripari beruházását a Nestlé

Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Nestlé Purina büki állateledel-gyára: három új gyártóüzem és egy teljesen automatizált magasraktár átadásával lezárult a vállalat legújabb, 193 milliárd forintos fejlesztése. A beruházásoknak köszönhetően a gyár éves termelési kapacitása elérheti az 500 ezer tonnát. A fejlesztések az utóbbi években 600 új munkahelyet teremtettek, tovább erősítették a hazai beszállítói hálózatot, és növelték Magyarország szerepét a nemzetközi állateledel-gyártásban.
2026. 09. 26. 06:00
Megosztás:

Valami nagyon megváltozott a lakáspiacon: ömlenek a piacra az új lakások, de hol vannak a vevők?

Évek óta nem látott mennyiségben kerülnek új lakások a hazai ingatlanpiacra, de a kereslet egyelőre nem tart lépést a bővüléssel. A zenga.hu adatai szerint egy év alatt 6 százalékkal nőtt a portálon hirdetett új lakások száma, az irántuk mutatkozó kereslet viszont 47 százalékkal csökkent.
2026. 09. 26. 04:00
Megosztás:

A Skanska értékesíti a budapesti H₂Offices második fázisát az ERSTE Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alapnak

Megállapodást írt alá a Skanska a budapesti H₂Offices komplexum második fázisának értékesítéséről az ERSTE Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alappal, amelyet az ERSTE Alapkezelő Zrt. képvisel. Ezzel a tranzakcióval az alap immár a hatodik magyarországi irodaépületet vásárolja meg a Skanskától.
2026. 09. 26. 03:00
Megosztás:

Kiadták a közleményt! Akinek gondosórája van, mindenki érintett

Az elmúlt hónapokban több fontos változás, figyelmeztetés és közlemény is megjelent a Gondosóra programmal kapcsolatban. Ezek között vannak olyanok, amelyek közvetlenül érintik a készülék használóit és hozzátartozóikat.
2026. 09. 26. 02:00
Megosztás:

Közgyógyellátás - Januártól megszűnik, ha nem figyelünk

Sok közgyógyellátásban részesülő ember számára komoly anyagi terhet jelentene, ha egyik hónapról a másikra teljes áron kellene kiváltania rendszeresen szedett gyógyszereit. Éppen ezért különösen fontos tisztában lenni azzal, hogy a közgyógyellátási jogosultság nem feltétlenül korlátlan ideig érvényes. Akinek a határozatában januári lejárati időpont szerepel, és nem intézkedik időben, annál valóban megszakadhat az ellátás.
2026. 09. 26. 01:00
Megosztás:

Több mint 51 milliárd dollár kockázatitőke érkezett Európába az első fél évben

Több mint 51 milliárd dollár kockázatitőke érkezett európai vállalatokhoz az első fél évben, miközben az első negyedévben rekordszámú, egymilliárd dollár feletti finanszírozási kör zárult - közölte a KPMG felmérésének eredményeit az MTI-vel pénteken.
2026. 09. 26. 00:05
Megosztás:

Az Egyesült Államokban négyhavi mélyponton a fogyasztói hangulat

Négyhavi mélypontra esett a Michigani Egyetem szeptemberi amerikai fogyasztói hangulatindexe.
2026. 09. 25. 23:00
Megosztás:

Egyre több ügy kerül a bíróságoktól a közjegyzőkhöz Európában

Gyorsabb, hatékonyabb és a társadalom számára kedvezőbb igazságszolgáltatást eredményez, ha a nem vitás ügyeket a bíróságoktól közjegyzői hatáskörbe helyezik át, miközben a jogbiztonság változatlan marad. Ezt támasztja alá egy 22 európai ország jogrendszerét vizsgáló kutatás, amelyről a bécsi Economica Gazdaságkutató Intézet igazgatósági tagja beszélt egy budapesti konferencián. A szakmai rendezvényen a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke hangsúlyozta, hogy a tervezett kormányzati átalakítások lassuló ügyintézést eredményeznének, vidéken nehezebbé válna a személyes ügyintézés, valamint az eljárási költségek részben vagy egészben az államra, közvetve az adófizetőkre hárulnak.
2026. 09. 25. 22:00
Megosztás:

Új elnököt nevezett ki a Magyar Államkincstár élére a pénzügyminiszter

Új elnököt nevezett ki a Magyar Államkincstár (MÁK) élére Kármán András pénzügyminiszter, Slánicz Béla jövő hétfőtől tölti be a tisztséget - jelentette be a pénzügyminiszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 09. 25. 21:00
Megosztás:

Európában alulteljesítő lett a budapesti tőzsde a szakértő szerint

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 235,79 pontos, 0,16 százalékos csökkenéssel, 151 272,07 ponton zárt pénteken.
2026. 09. 25. 20:00
Megosztás:

Történelmi mélyponton a hazai kukoricatermés – szerkezeti váltást sürget az aszály

Súlyos helyzetbe került a magyar szántóföldi növénytermesztés a rendkívül száraz nyári hónapokat követően. Az ország jelentős részét érintő extrém vízhiány miatt az idei kukoricatermés minden korábbinál gyengébb lehet, ami már nem csupán egy rossz év következménye, hanem a hazai kukoricatermesztés jövőjét is alapjaiban kérdőjelezi meg.
2026. 09. 25. 19:00
Megosztás: