MNB - A többség az alapkamat tartása mellett voksolt

(MTI) - A jegybanki alapkamat tartására öt monetáris tanácstag, 25 bázispontos csökkentésére pedig kettő szavazott a testület május 31-i kamatdöntő ülésén - derül ki a szerdán közzétett rövidített jegyzőkönyvből.

Az 5,25 százalékos kamat tartására szavazott Bihari Péter, Karvalits Ferenc, Király Júlia, Neményi Judit és Simor András, míg 5 százalékra történő csökkentése mellett voksolt Bánfi Tamás és Csáki Csaba. A a monetáris tanács májusban tíz hónapja tartó csökkentési ciklust tört meg. A tavaly júliusi 9,50 százalékos szintről áprilisig 4,25 százalékkal mérsékelte az alapkamatot.

 

A tanács tagjainak döntő többsége úgy látta, hogy a jelenlegi helyzetben sem az inflációs célkövetés szempontjai, sem az ország kockázati megítélése nem teszi lehetővé a kamatcsökkentést. További csökkentésre akkor nyílhat lehetőség, ha az inflációs kilátásokban és a kockázati megítélésben is pozitív elmozdulás lesz - derül ki a jegyzőkönyvből. A monetáris tanács tagjai egyetértettek abban, hogy a korábbi időszak kedvező folyamataihoz képest mind az inflációs kilátásokban, mind az ország kockázati megítélésében feszültségek jelentek meg, emiatt szűkült a monetáris kondíciók lazításának tere.

 

Egyetértettek a tanács tagjai abban, hogy a görög válság miatt Magyarország kockázati megítélése egyértelműen romlott, a nemzetközi környezet bizonytalansága jelentős mértékben emelkedett. A romló külső környezet mellett a hazai gazdaságpolitikai kilátásokkal kapcsolatos bizonytalanság sem mérséklődött. A tanácstagok többsége egyetértett abban, hogy a kockázatvállalási kedv általános mérséklődése mellett a hosszú hozamok és a CDS felárak régióhoz képest nagyobb mértékű emelkedése jelzi, hogy Magyarország relatív pozíciója is romlott.

 

Ez összefüggésben lehet a gazdaságpolitikát övező bizonytalansággal és a piaci szereplők fiskális politikára vonatkozó, korábbinál pesszimistább várakozásaival. Néhány tanácstag megjegyezte, hogy az európai fókuszú szuverén adósságválság megnyugtató megoldása elhúzódhat, és ezért a külső környezet bizonytalansága tartósan fennmaradhat. Ugyanakkor nem zárható ki a globális bizonytalanság csökkenése, amely – ha a hazai kockázati megítélésben is tükröződik – lehetőséget nyújthat a további kamatcsökkentésre.

 

Elhangzott olyan vélemény is, hogy európai összehasonlításban Magyarország a kiigazítást követően kedvező képet mutat, és a költségvetési fegyelem fennmaradása esetén ezt visszatükrözheti a kockázati megítélés is. Egy tanácstag megjegyezte, hogy a piaci folyamatok alakulását elsősorban a nemzetközi események határozták meg, ezért egy további kamatcsökkentés sem lenne érdemi hatással a hazai eszközárakra.

 

A májusi inflációs jelentés prognózisa a korábbi előrejelzéshez képest rövidtávon kedvezőbb növekedési és a teljes előretekintési időtávon magasabb inflációs kilátásokat jelez. A magasabb inflációs prognózist jelentős részben külső alapfeltevések – magasabb olajár, gyengébb euró-dollár árfolyam – okozta, de a belső folyamatok is a magasabb inflációs pálya irányába mutatnak.

 

A gyorsabb nemzetközi kilábalás miatt az ipari termelés alakulása a vártnál kedvezőbb és a fogyasztás élénkülése is erőteljesebb lehet a feltételezettnél. Ennek köszönhetően a kibocsátási rés a vártnál valamivel gyorsabban zárul be, így dezinflációs hatása is korábban gyengül - fogalmaz a jegyzőkönyv. Megosztott volt a tanács az inflációs kilátásokat övező kockázatokat illetően.

 

Többen úgy látták, hogy a jelenleg az előrejelzésben feltételezettnél gyengébb árfolyam, az olajárak alakulásában érzékelt felfelé irányuló kockázatok és a szolgáltató szektor béreinek esetleges felzárkózása a feldolgozóipar bérnövekedéséhez jelentős felfelé mutató kockázatot jelentenek. Mások arra hívták fel a figyelmet, hogy a fundamentális folyamatok kedvező irányba mutatnak, a maginfláció historikusan alacsony, a szolgáltató szektor bérei visszafogottan emelkedtek, a háztartások devizaadósságának átértékelődése a vagyonhatáson keresztül hosszabb távon is visszafogottabb belső kereslet irányába mutat.

 

Voltak, akik kiemelték, hogy az árfolyam és olajár alakulása az elmúlt időszakban különösen volatilis volt, ezért az előrejelzés feltevéseinek bizonytalansága nagyobb a szokásosnál, így nem egyértelműen felfelé mutatóak a kockázatok. Mint arra többen felhívták a figyelmet, fontos szemponttá válik, hogy az élénküléssel ne jelenjen meg ismételten inflációs nyomás a gazdaságban. A rendelkezésre álló információk nem utalnak a várakozások beragadására, más vélemények szerint a kormányzat gazdaságpolitikájának is meghatározó szerepe van az inflációs várakozások lehorgonyzásában.


Párizsban szombattól engedélyezett a fürdőzés a Szajnában a volt olimpiai helyszíneken

Párizsban szombattól ismét engedélyezett a fürdőzés a Szajnában a 2024-es olimpiai játékok örökségeként megtartott három kijelölt fürdőhelyen, amelyek tavaly nyáron közel 100 ezer látogatót fogtak.
2026. 07. 03. 07:30
Megosztás:

Az egészségügyi miniszternek augusztus közepéig kell kidolgoznia a várólista-csökkentő programot

A közfinanszírozott járó- és fekvőbeteg-szakellátásban a várakozási idők jelentős mértékű csökkentése érdekében az egészségügyi miniszternek augusztus 15-ig célzott egészségügyi várólista-csökkentő és kapacitásbővítő programot kell kidolgoznia az érintett szakmai szervezetek és háttérintézmények bevonásával - a kormány erről szóló döntése a Magyar Közlöny csütörtöki számában jelent meg.
2026. 07. 03. 06:30
Megosztás:

ASemcorp tevékenysége "nemkívánatos" Debrecenben

A Semcorp minden korábbi ígéretét megszegte, ezért a társaság tevékenysége "nemkívánatos" Debrecenben - közölte a város önkormányzata az MTI-vel csütörtök délután, miután a lítiumionakkumulátor-elválasztófilmet gyártó kínai vállalat közleményben jelezte: tényfeltáró vizsgálatot indít a helyi üzemével kapcsolatos környezetvédelmi problémák feltárására.
2026. 07. 03. 06:00
Megosztás:

A kormány átvilágítja a Nemzeti Együttműködési Alap működését

A Magyar Közlönyben csütörtökön megjelent a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) működésének átvilágításáról és felülvizsgálatáról szóló kormányhatározat.
2026. 07. 03. 05:30
Megosztás:

Otthont és új lehetőséget kapnak a nehéz helyzetben lévő családok Drávagárdonyban

Új funkcióval, felújított otthonként kapcsolódik vissza a gyermekvédelmi ellátórendszerbe a korábban Sorsfordító Házként működő drávagárdonyi ingatlan az MBH Bank és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet stratégiai partnerségének köszönhetően. A mintegy két éve üresen álló, leromlott állapotú épület teljes körű megújítása az MBH Tudatos Segítség Program újabb mérföldköve: a felújított ház a családok átmeneti otthonához kapcsolódó külső férőhelyként működik tovább, biztonságos lakhatást és komplex szakmai támogatást nyújtva azoknak a családoknak, akik már elindultak az önálló élet felé, de ehhez még megerősítésre van szükségük.
2026. 07. 03. 05:00
Megosztás:

A magyar utazók zöme mediterrán országban nyaral

Toronymagasan vezetnek a mediterrán országok az utazók körében, júniusban Olaszország, Horvátország és Görögország voltak a legnépszerűbb úti célok. A nyár első hónapja igencsak forró volt, ami az utazási kedvet is meghozta: a tavalyi évhez képest jelentősen megugrott a Bank360 oldalán megkötött utasbiztosítás szerződések száma.
2026. 07. 03. 04:30
Megosztás:

Európában elsőként, a világon harmadikként alkalmaztak új szívbillentyűt tartalmazó érprotézist az SZTE szívsebészei

Újabb mérföldkőhöz érkezett a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Szívsebészeti Osztálya: Európában elsőként, a világon pedig harmadikként alkalmaztak egy innovatív műtéti eljárást, amelynek során egy különleges biológiai eredetű szívbillentyűt tartalmazó érprotézist ültettek be két fiatal, veleszületett szívbetegségben szenvedő páciensnek.
2026. 07. 03. 04:00
Megosztás:

Ne féljünk attól, hogy unatkozik a gyermekünk

Hároméves kor alatt egyáltalán nem javasolt a digitális eszközök használata, mivel azok kedvezőtlenül befolyásolhatják a gyermekek mozgás- és beszédfejlődését – egyebek mellett erre mutat rá a Bethesda Gyermekkórház és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legújabb kiadványa. A „Kis kezekben nagy képernyők” című tájékoztató elsődleges célja, hogy szakmai tanácsokkal segítse a szülőket a kisgyermekek képernyőidejének csökkentésében. A két intézmény szakértői arra is rámutatnak, hogy a következetes szülői példamutatás a legfiatalabbak digitális védelmében is elengedhetetlen.
2026. 07. 03. 03:00
Megosztás:

A flamingó-forradalom geo- és biztonságpolitikai olvasata

Tiranában, Vlorëban és több albán városban hetek óta ezrek tüntetnek a Jared Kushner – Donald Trump amerikai elnök veje – nevéhez köthető luxusüdülő-projekt ellen, amely az ország délnyugati részén található Pishë Poro-Nartë környezetvédelmi területen és az egykori katonai bázisként szolgáló Sazan-szigeten valósulna meg.
2026. 07. 03. 02:30
Megosztás:

A mesterséges intelligencia kettéosztja a globális munkaerőpiacot

A mesterséges intelligencia rendkívüli sebességgel formálja azokat a készségeket, amelyeket a munkáltatók leginkább keresnek a munkavállalókban. Egyre nagyobb hangsúly kerül az olyan emberi erősségekre, mint a jó ítélőképesség, a kreativitás és a vezetői kompetenciák. Ráadásul azok a vállalatok, amelyek hatékonyabban tudják alkalmazni az AI-t, lényegesen gyorsabban bővítik a munkaerő-felvételt versenytársaiknál – derül ki a PwC Global AI Jobs Barometer 2026 című jelentéséből.
2026. 07. 03. 02:00
Megosztás:

A Fidesz azonnal megtámadta a Tisza-kormányt az iskolakezdési támogatás miatt

A Fidesz azonnal megtámadta a Tisza-kormányt, amiért 400 ezer rászoruló gyermeknek adunk 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást - fogalmazott a miniszterelnök csütörtökön a Facebook oldalán.
2026. 07. 03. 01:30
Megosztás:

Jönnek a hőkupolák Magyarországra? A hőség most már állandó lesz?

Bár 2026 júniusában már számos meleg rekord dőlt meg, egyes előrejelzések szerint a mostani lehet hátralévő életünk leghűvösebb nyara.
2026. 07. 03. 01:00
Megosztás:

Vezetői kinevezések a MET Csoportnál

A svájci központú energiavállalat, a MET Csoport Szabó Gergelyt nevezte ki a MET Értékesítési és Kereskedelmi Üzletág (Sales and Trading) vezérigazgatójává, Tom Van de Cruyst pedig a MET Kiskereskedelmi Üzletág (Retail) vezérigazgatójává.
2026. 07. 03. 00:30
Megosztás:

Sándor-palota: a Velencei Bizottság tagjaival tárgyalt az államfő Budapesten

Sulyok Tamás köztársasági elnök csütörtökön a Velencei Bizottság tagjaival tárgyalt Budapesten - tájékoztatta a Sándor-palota az MTI-t.
2026. 07. 02. 23:30
Megosztás:

Tervezett feletti eredményt és 1550 forintos osztalékot hagyott jóvá a Zwack éves közgyűlés

A kihívásokkal teli gazdasági környezet ellenére a tervezettnél magasabb, és az előző évit 6,3%-kal meghaladó, 3,18 milliárd forintos adózott eredménnyel zárta a 2025–2026-os üzleti évet a Zwack Unicum Nyrt. A közgyűlés részvényenként 1550 forintos osztalék kifizetéséről döntött. A visszafogott hazai fogyasztói bizalom miatt a vállalat a jövőben célzottan az exportpiacok és a nemzetközi terjeszkedés felé fordítja stratégiai fókuszát.
2026. 07. 02. 23:00
Megosztás:

A kormány átvilágítja a Nemzeti Együttműködési Alap működését

A Magyar Közlönyben csütörtökön megjelent a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) működésének átvilágításáról és felülvizsgálatáról szóló kormányhatározat.
2026. 07. 02. 22:30
Megosztás:

A vízgazdálkodás és a mezőgazdaság kapcsolatáról rendeztek konferenciát Győrben

A Széchenyi István Egyetem és a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara "Víz, amit akarunk" címmel rendezett konferenciát Győrben, az eseményen együttműködési megállapodást kötött az egyetem és a Magyar Talajtani Társaság.
2026. 07. 02. 21:30
Megosztás:

Gajdos László mintegy 200 civil állatvédő szervezet

Az élő környezetért felelős miniszter felülvizsgálta a Bethlen Gábor Alaphoz benyújtott támogatási kérelmeket és intézkedett a még ki nem fizetett támogatások kifizetéséről, ezek mintegy 200 civil állatvédő szervezet munkáját segítik.
2026. 07. 02. 21:00
Megosztás:

Értékesítési rekordot ért el a Geely Auto az első fél évben

Rekordértékesítésről számolt be 2026 első félévében és június hónapban is a Geely Auto, amelynek portfóliójába tartozik egyebek mellett a Geely, a Zeekr és a Lynk & Co autómárka.
2026. 07. 02. 20:30
Megosztás:

Mérsékelten csökkent a Magyarország felett átrepülő légi forgalom az első fél évben

A magyar léginavigációs szolgáltató adatai szerint 2026 első hat hónapjában összesen 452 414 átrepülő járat haladt át a magyar légtérben, 1,8 százalékkal kevesebb mint egy éve - közölte a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. az MTI-vel.
2026. 07. 02. 19:30
Megosztás: