MNB - megállapodásra törekszenek a problémás adósokkal a bankok

Az elmúlt egy évben jelentősen nőtt a hitelüket késedelmesen vagy egyáltalán nem törlesztő adósok száma, amire a bankok a követeléskezelésre fordított erőforrásaik bővítésével reagáltak, illetve a korábbinál nagyobb mértékben törekedtek a problémás adósokkal való megállapodásra az MNB 2009 nyarán végzett felmérése szerint.

Homolya Dániel, "A bankok háztartási hitelezéshez kapcsolódó követeléskezelése" című háttértanulmány egyik szerzője szerdán, az MNB Klub rendezvényén elmondta: a válság hatására a késedelembe eső adósok száma megugrott, fizetési képességük és készségük csökkent. (A tanulmány másik szerzője Szigel Gábor.)

 

A felmérésben részt vevő bankoknál valamennyi ügylettípusnál 1,5-2,5-szeresére növekedett a legalább 90 napos késedelemben lévő ügyletek aránya egy év alatt, a romlás az ingatlanfedezetű devizahiteleknél volt a legnagyobb mértékű. A teljes bankszektort tekintve a tanulmány szerzőinek becslése szerint 2008 júniusa és 2009 júniusa között összességében mintegy 25 ezerrel emelkedhetett meg a 90 napon túli mulasztásban lévő jelzálogfedezetű ügyletek, és mintegy 200 ezerrel az ugyanekkora késedelemben lévő fedezetlen ügyletek száma.

 

Az idén június végén így mintegy 42 ezer jelzálogfedezetű, és körülbelül 500 ezer fedezetlen, nem-lezárt ügylet lehetett 90 napos késedelemben a bankok könyveiben. Korábban a bajba került adósok átmenetileg kezelni tudták fizetési problémáikat oly módon, hogy új hitelt vettek fel, s abból fizették ki problémássá vált tartozásukat. A banki hitelkínálat tavaly októberi megszigorítása azonban ezt megnehezítette, a hitelkiváltással történő előtörlesztés így a korábbi mérték harmadára-ötödére esett vissza.

 

A bankok mindezek hatására megerősítették követeléskezelési, illetve behajtási tevékenységüket - mondta Homolya Dániel. A központi követeléskezelési részlegekben, illetve a behajtással foglalkozó call centerekben dolgozó munkatársak száma 5-15 százalékkal nőtt, és az értékesítőkre is nagyobb arányban bíztak hitelbeszedési feladatokat. A bankok korábban kezdik meg késedelem esetén az ügyfelek figyelmeztetését, de a törlesztési nap előtt is rutinszerűen sms-t küldenek, s a "puha" behajtási szakaszban is gyakoribbá váltak a személyes megkeresések.

 

A bankok a késedelembe eső ügyfeleket korábbi viselkedésük alapján kockázati kategóriákba sorolják, és annak függvényében alkalmaznak különböző intenzitású kommunikációs eszközöket. Az üzenetek hangneme és stílusa általában annál keményebb, minél hosszabb ideje áll fenn az ügyfél mulasztása. A behajtási rendszer erősítése mellett a bankok különböző adósvédelmi csomagokat is kidolgoztak (futamidő hosszabbítás, átmeneti kedvezményes időszak stb.), amelyek hatására az átstrukturálások aránya erősen megugrott: a jelzáloghiteleknél 2009 második negyedévében 0-ról 0,7 százalékra, míg a fedezetlen hiteleknél 0,5 százalék alattiról 2,5 százalék fölé emelkedett az átstrukturált hitelszerződések számaránya az egy évvel korábbihoz képest.

 

A bankok türelmesebb hozzáállása a jelzálogalapú hiteleknél a felmondási arány csökkenésében is jelentkezett. A fedezetlen hiteleknél nem mérséklődött jelentősen a szerződésfelmondások aránya. Bár a követeléskezelés hatékonysága javult, nem tudta kompenzálni a portfolió romlását. A lakáscélú devizahitelek, illetve szabad felhasználású hitelek esetében nemcsak a mulasztásban lévő adósok aránya növekedett, hanem a mulasztó adósok kisebb eséllyel is tértek vissza a teljesítő vagy "alacsony késettségű" kategóriákba 2009 második negyedévében, mint egy évvel korábban.

 

Míg például 2008 második negyedévében az 1-30 napos késedelemben lévő szabad felhasználású jelzáloghiteleknél az összes ügylet közel 50 százaléka lett problémamentes, egy évvel később már kevesebb mint 40 százaléka. Ha a saját, illetve kiszervezett követeléskezelés sikertelen, a fedezetérvényesítés vagy követelésértékesítés következik.

 

Az utóbbira jellemzően a fedezetlen hiteleknél kerül sor, a jelzáloghiteleknél az ingatlan értékesítése jobban megéri a hitelintézeteknek, különösen, hogy a követelésvásárlási piac beszűkült, miután egyes követelésvásárlók a hitelkínálat szűkülésével maguk is nehezen jutottak finanszírozáshoz, a problémás lakossági hitelek megtérülése, így árazása pedig bizonytalanná vált.

 

A követeléseladások a tanulmány szerzői szerint várhatóan továbbra is a kis összegű fedezetlen hitelekhez kapcsolódhatnak. Az árverezések száma megugrott, de nem vált tömegessé. Az árverező cégek körében végzett felmérések alapján 2008. szeptember és 2009. január között átlagosan havi 75-100 ingatlant kínáltak árverésre, 2009 februárjától pedig havi 200-300 ingatlan került kalapács alá.

 

Ez a szám azonban megtévesztő, mivel a vizsgált hónapokban csak a meghirdetett ingatlanok átlagosan 5-13 százalékát sikerült értékesíteni, a többi a következő hónapokban így újra és újra árverezésre kerülhetett. Az ingatlanok átlagosan a becsérték 60-80 százalékán keltek el az árveréseken. Végrehajtásra akkor kerül sor, ha a közvetlen árverések nem járnak sikerrel.

 

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara adatai szerint bírósági végrehajtás keretein belül 2008-ban összesen 1.500 ilyen lakóingatlan árverés volt, és ebből kevesebb, mint 270 esetben hajtottak végre kilakoltatást. Ezekben a számokban azonban még nem tükröződhetnek a válság hatásai, a jövőben azonban emelkedhet mind a közvetlen, mind a végrehajtási árverezések száma az jegybanki tanulmány szerzői szerint.

A Fehér Ház bejelentette a Pakisztánba utazó delegáltjait

Donald Trump közel-keleti ügyekben tárgyaló diplomatái - Steve Witkoff elnöki különmegbízott és Jared Kushner üzletember - szombaton Pakisztánba utaznak, hogy ismét tárgyalóasztalhoz üljenek az iráni kormány képviselőivel - közölte Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője pénteken.
2026. 04. 25. 09:00
Megosztás:

Még az idén megkezdődik a tehergépjármű- és buszabroncsok gyártása a Hankook rácalmási gyárában

A Hankook történetének egyik legjelentősebb stratégiai lépéseként 2026-ban megkezdi a tehergépjármű- és buszabroncsok (TBR) hazai gyártását, amely során a legmodernebb technológiákat – köztük mesterséges intelligencia alapú tervezést, 3D-s fémnyomtatást és többrétegű futófelületi megoldásokat – alkalmazza. A vállalat az 540 millió euró értékű beruházással nem csupán gyártókapacitását növeli, hanem az európai piac kiszolgálásának hatékonyságát és rugalmasságát is új szintre emeli, biztosítva a közvetlen hozzáférést a Hankook prémium minőségű termékeihez.
2026. 04. 25. 08:00
Megosztás:

Ursula von der Leyen: a közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az EU számára

Az 54 napja tartó közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az Európai Unió számára - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pénteken.
2026. 04. 25. 07:00
Megosztás:

Brit kormány: nincs hiány repülőgép-üzemanyagból

A brit légitársaságok egyöntetűen arról számolnak be, hogy nincs hiány repülőgép-üzemanyagból, az utasoknak nem kell módosítaniuk utazási terveiket - közölte pénteki tájékoztatásában a londoni közlekedési minisztérium.
2026. 04. 25. 06:00
Megosztás:

Hann Endre: a háború mint veszélyforrás "túlfeszítése" tévedés volt a Fidesz kampányában

Tévedésnek nevezte a háború mint veszélyforrás "túlfeszítését" a Fidesz kampányában a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet ügyvezető igazgatója a Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcast pénteken közzétett epizódjában. Hann Endre azt mondta: a kormánypártok választási vereségéhez vezető társadalmi folyamatokat nem lehet egyetlen okra visszavezetni, lélektani, illetve nagyon erős gazdasági jelenségek hatottak.
2026. 04. 25. 05:00
Megosztás:

Felgyorsulnak a halálbüntetések az USA-ban

A halálbüntetés végrehajtásához vezető jogi utak lerövidítéséről és a végrehajtás módjainak szélesítéséről szóló intézkedéseket jelentett be pénteken az amerikai szövetségi igazságügyi minisztérium.
2026. 04. 25. 04:00
Megosztás:

A Hungrail üdvözli Vitézy Dávid felkérését a közlekedési miniszteri posztra

A Hungrail üdvözli Vitézy Dávid felkérését a közlekedési és beruházási miniszteri posztra, a szervezet szerint a közlekedést új alapokra kell helyezni, nem különálló alágazatokként, hanem egységes, stratégiai rendszerként kell kezelni.
2026. 04. 25. 03:00
Megosztás:

A reklámadó jövője továbbra is nyitott kérdés

Több évnyi szünet után idén július 1-jétől lépett volna ismét hatályba a reklámadó Magyarországon. A közteher a nagyobb reklámbevétellel rendelkező vállalkozásokat érintette volna. A leköszönő kormány azonban módosította a szabályozást, a 0 százalékos adókulcsot a június 30-a utáni időszakra is kiterjesztette. Ezzel elhárult a közvetlen veszélye annak, hogy a média- és reklámpiaci szereplőknek jelentős adóteherrel kelljen kalkulálniuk a harmadik negyedévtől. Az ICT Business Advisory Zrt. vezető adótanácsadója azonban arra figyelmeztet, hogy bár a döntés rövid távú pénzügyi könnyítést jelent, a jogtechnikai megoldásból következően a szektor adóterhelése bármikor újra napirendre kerülhet.
2026. 04. 25. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj döntés! Így számolják a nyugdíjadat a jövőben

Az öregségi nyugdíj kiszámítása alapvetően két fő tényezőtől függ: a megszerzett szolgálati időtől, és az úgynevezett havi átlagkeresettől (vagyis attól, hogy mennyit kerestél a munkával töltött évek alatt). Hogyan számolják ki a nyugdíjat?
2026. 04. 25. 01:00
Megosztás:

Nagy lesz a Dugó hétvégén a Balatonon

Rendkívüli forgalomra kell számítani a Balaton körül ezen a hétvégén: azmiatt több mint 40 ezer turista érkezik a régióba. Akik a bringautak környéken is komoly torlódásokat okozhatnak.
2026. 04. 25. 00:01
Megosztás:

Az amerikai fogyasztói hangulat az előzetesen becsültnél kevésbé romlott áprilisban

Romlott a Michigani Egyetem (University of Michigan) amerikai fogyasztói hangulatindexe áprilisban, azonban az előzetesen becsültnél kevésbé meredeken.
2026. 04. 24. 23:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot az Appeninn

Az Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyrt. pénteki közgyűlésének döntése alapján nem fizet osztalékot a 2025-ös év után - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2026. 04. 24. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a Rába, tavalyi eredményét tartalékba helyezi

Nem fizet osztalékot a Rába, tavalyi eredményét az eredménytartalékba helyezi - közölte a a győri székhelyű járműgyártó vállalat pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján, éves közgyűlése után.
2026. 04. 24. 21:00
Megosztás:

Erősödött pénteken a forint

Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon, a hetet pedig veszteséggel fejezte be.
2026. 04. 24. 20:00
Megosztás:

Folytatódott a korrekció a BÉT-en

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 926,76 pontos, 0,69 százalékos csökkenéssel 133 872,25 ponton zárt pénteken.
2026. 04. 24. 19:00
Megosztás:

Meglepetést okozott Magyar Péter bejelentése: ő lesz az új oktatási miniszter

Lannert Juditot kérte fel gyermek- és oktatásügyi miniszternek Magyar Péter; a miniszterjelölt a leendő kormányfővel folyatott, a Facebookon pénteken közzétett beszélgetésben szemléletváltást ígért az oktatásban, és új nemzeti alaptanterv bevezetéséről, a tankötelezettség korhatárának 18 évre való emeléséről és a felsőoktatási alapítványi modell felülvizsgálatáról is beszélt.
2026. 04. 24. 18:00
Megosztás:

A lakáspiac kettészakad: egyes otthonok felértékelődnek, mások lemaradnak

Az ingatlanpiaci változásokat a piac ritkán azonnali eseményekre reagálva árazza be. Sokkal inkább a gazdasági környezet alakulása, a finanszírozási feltételek, a beruházási aktivitás és a kínálat alkalmazkodóképessége határozza meg az árakat. Éppen ezért a valódi kérdés ma nem az, hogy általános drágulás következik-e, hanem az, hogy milyen irányban és milyen mértékben differenciálódik a piac
2026. 04. 24. 17:30
Megosztás:

Oroszország új kriptotörvénye: az XRP és a digitális eszközök jogi státuszt kapnak

Fordulóponthoz érkezhet a kriptoszektor: Oroszország egy új törvényjavaslattal hivatalosan is tulajdonként (property) ismerné el a kriptovalutákat, köztük az XRP-t. A lépés nemcsak jogi keretet adna a digitális eszközöknek, hanem új lendületet is adhat a határokon átnyúló fizetések piacának.
2026. 04. 24. 17:00
Megosztás:

Külföldön élők tízezrei figyelik a magyar lakáspiac alakulását – Mire készülnek?

A közelmúltban lezajlott választás nemcsak a hazai közéletet mozgatta meg, hanem a nemzetközi figyelmet is Magyarországra irányította. Sokan arra számítottak, hogy a külföldön élő magyarok aktivitása az ingatlanpiaci keresésekben is megugrik. De vajon tényleg többen kezdtek lakáskeresésbe külföldről? Mely országokból érdeklődnek a legtöbben a magyar lakáspiac iránt? A zenga.hu legújabb elemzésében ezt vizsgálta meg.
2026. 04. 24. 16:30
Megosztás:

Új Igazgatótanácsi taggal folytatja tovább az AKKO Invest a növekedést

Megtartotta éves rendes közgyűlését az AKKO Invest, amelyen új Igazgatótanácsi és Auditbizottsági tagok választása mellett a részvényesek elfogadták a társaság 2025-ös beszámolóját is.
2026. 04. 24. 16:00
Megosztás: