MOL - Megszavazta a közgyűlés a 45 milliárdos osztalékot

Megszavazta a 45 milliárd forint osztalék kifizetését a tavalyi eredmény után a Mol Nyrt. éves rendes közgyűlése csütörtökön. Az osztalék több mint 2 százalék, mintegy 460 forint hozam részvényenként, az eredmény fennmaradó része tartalékba kerül.

A saját részvényre eső osztalékot az osztalékra jogosult részvényesek között, részvényeik arányában fizetik ki. A közgyűlésen a részvényesek 67,87 százaléka képviselteti magát. Legutóbb a Mol a 2007. évi eredmény után fizetett osztalékot, amelynek összege 85 milliárd forint volt, részvényenként 780 forint. A Mol Csoport 2007-ben 217 milliárd forint adózott eredményt könyvelt el.

 

Az igazgatóság javaslata alapján a közgyűlés elfogadta a Mol Csoport nemzetközi számviteli elvek (IFRS) alapján készített konszolidált éves beszámolóját és az erre vonatkozó könyvvizsgálói jelentést, 4.993 milliárd forint mérlegfőösszeggel és 154 milliárd forint anyavállalati részvényesekre jutó eredménnyel. A közgyűlés elfogadta a magyar számviteli törvény szerint elkészített éves beszámolót és az erre vonatkozó könyvvizsgálói jelentést is, 3.168 milliárd forint mérlegfőösszeggel és 150 milliárd forint mérleg szerinti eredménnyel, illetve 104 milliárd forint lekötött tartalékkal. Molnár József vezérigazgató ismertette a tavalyi eredményeket.

 

A Mol Csoport 152,1 milliárd forint nettó eredményt ér el 2011-ben, szemben az egy évvel korábbi 104 milliárd forinttal, a társaság nettó bevétele egy év alatt 24 százalékkal, 5.341 milliárd forintra emelkedett. A csoportszintű eredményben a kutatás-kitermelés (upstream) és a gáz szegmens nyereségét a feldolgozás-kereskedelem (downstream) üzletág vesztesége gyengítette. A csoport teljesítményét negatívan befolyásolták a vártnál nehezebb üzleti körülmények a downstream üzletágban, a makrogazdasági és szabályozói környezet, illetve a szíriai események is.

 

Annak érdekében, hogy a Mol az upstream növekedést a jövőben is biztosítsa, felgyorsítja beruházási programjait, s nagyobb hangsúlyt helyez Oroszországra, Kazahsztánra és Irak Kurdisztáni Régiójára. Emellett folytatják a munkát a közép-kelet-európai régióban is, kiaknázva a társaság több évtizedes tapasztalatát. A Mol 2011-ben ismét erős működési eredményt ért el a továbbra is kihívásokkal teli környezet ellenére. A kamat- és adófizetés, illetve értékvesztés előtti eredménye (EBITDA) 6 százalékkal, 644 milliárd forintra nőtt tavaly, míg a 335 milliárd forintos üzleti eredmény gyakorlatilag megegyezett az előző évivel.

 

Az upstream szegmens 330 milliárd forinttal járult hozzá az üzleti eredményhez, így továbbra is a növekedés motorja maradt. Az elmúlt évben a beruházások és befektetések értéke 274 milliárd forint volt, ami 18 százalékkal alacsonyabb a 2010-esnél. Molnár József elmondta, az idén az upstream szegmens helyzetét befolyásolja a szíriai olaj kiesése, a downstreamét pedig az, hogy jelentős finomítói többletkapacitás van Európában, s ezért sok a veszteséges cég.

 

A Mol azonban arra törekszik, hogy növelje ezen üzletágának eredményességét. A kitermelésről elmondta, 2012 és 2014 között stabil kitermelési szint várható, majd 2014-től 3-4 százalékos növekedést remélnek: 2014-től 9 kutat fúrnak a kurdisztáni régióban, illetve mezőfejlesztést hajtanak végre Oroszországban és Közép-Kelet-Európában. Hozzátette, 2012 és 2014 között maximum évi 2 milliárd dollár befektetését tervezik. Elmondta azt is, hogy Kelet-Magyarországon, a Derecskei árokban gázkitermelési kutatásokat végeznek, s feltárják a medence potenciálját. Jelentősebb termelés innen 2015-2017 körül várható. A közgyűlés az Ernst and Young Könyvvizsgáló Kft.-t bízta meg a Mol Nyrt. független könyvvizsgálójának a 2012. gazdasági évre, a 2013-ban tartandó éves rendes közgyűlésig. A könyvvizsgálatáért a Mol a 2012. gazdasági évre nettó 77,8 millió forintot fizet.

 

A közgyűlés felhatalmazása alapján a Mol saját részvényeket vehet azzal a kitétellel, hogy a részvénytársaság tulajdonában lévő saját részvények együttes névértékének összege egy időpontban sem haladhatja meg a mindenkori alaptőke huszonöt százalékát. A felhatalmazás időtartama a közgyűlési döntés napjától számított 18 hónap. A közgyűlés újraválasztotta Molnár Józsefet az igazgatóság tagjává 2012. október 12-től 2017. május 31-ig. A közgyűlés hozzájárult Molnár József INA-Industrija nafte d.d.-ben betöltött felügyelőbizottsági tagságához is.

 

Az igazgatóság javaslata alapján a közgyűlés megválasztotta Chikán Attilát, John I. Charody-t, Slavomir Hatina-t a társaság felügyelő bizottságának tagjává 2012. október 12-től 2017. május 31-ig tartó időtartamra, illetve Žarko Primorac-t 2012. április 27-től 2017. április 26-ig. A közgyűlés Hegedűs Andreát, Juhász Attilát, valamint Puskás Sándort, mint a Mol Nyrt. munkavállalóit, szintén megválasztotta a felügyelő bizottság tagjává 2012. október 12-től 2017. május 31-ig. (MTI)

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 72,44%-os feldolgozottság

A 2026-os országgyűlési választás élő eredményei alapján már a szavazatok közel háromnegyedét feldolgozták: az országos feldolgozottság elérte a 72,44%-ot, ami gyakorlatilag már kirajzolja a végső parlamenti erőviszonyokat.
2026. 04. 12. 21:48
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 60,24%-os feldolgozottság

Tovább frissültek a 2026-os országgyűlési választás élő eredményei: az országos feldolgozottság már 60,24%-on áll, ami alapján egyre biztosabban kirajzolódik a parlamenti erőviszonyok végleges képe.
2026. 04. 12. 21:29
Megosztás:

Megvan a TISZA 2/3 !!! ÉLŐ választási eredmények 2026 - 45,71%-os feldolgozottság

Szenzációs fordulat a 2026-os országgyűlési választás élő eredményeiben: a 45,71%-os feldolgozottság mellett a TISZA párt már elérte a kétharmados többséget a parlamentben (ez még közel sem végleges eredmény).
2026. 04. 12. 21:09
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 37,04%-os feldolgozottság

A 2026-os országgyűlési választás élő eredményei alapján már közel a szavazatok harmadát feldolgozták: az országos feldolgozottság elérte a 37,04%-ot, és az eddigi adatok egyre stabilabb politikai erőviszonyokat mutatnak.
2026. 04. 12. 21:01
Megosztás:

Trump: a Hormuzi-szoroson vagy minden hajó áthalad, vagy egyetlen egy sem

Az Egyesült Államok a "mindent, vagy semmit" megközelítést alkalmazza a Hormuzi-szorosnál, azaz vagy minden hajó áthalad, vagy egyetlen egy sem - ismertette vasárnap Donald Trump amerikai elnök a hajózási útvonalra bejelentett teljes tengeri blokáddal kapcsolatosan.
2026. 04. 12. 21:00
Megosztás:

Friss, ÉLŐ választási eredmények 2026 - 29,21%-os feldolgozottság

Folyamatosan frissülnek a 2026-os országgyűlési választás élő eredményei, és az eddigi adatok alapján egyre határozottabb tendencia bontakozik ki. Az országos feldolgozottság jelenleg 29,21%, ami már jelentősebb mintát ad a várható parlamenti erőviszonyokról.
2026. 04. 12. 20:49
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 21,54%-os feldolgozottság

Újabb jelentős frissítés érkezett a 2026-os országgyűlési választásokról: az országos feldolgozottság elérte a 21,54%-ot, és az eddigi adatok alapján tovább erősödik a vezető erő pozíciója.
2026. 04. 12. 20:39
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 14,72%-os feldolgozottság

Tovább frissültek a 2026-os országgyűlési választás adatai: az országos feldolgozottság már 14,72%-on áll, és az eddigi eredmények egyre markánsabb képet rajzolnak ki.
2026. 04. 12. 20:33
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 6,56%-os feldolgozottság

Megérkeztek az első hivatalos adatok a 2026-os országgyűlési választásokról: az országos feldolgozottság jelenleg 6,56%-on áll, és már most kirajzolódni látszanak az erőviszonyok.
2026. 04. 12. 20:21
Megosztás:

Hivatalosan befejeződött a szavazás, így zajlik a számlálás

Vasárnap este hét órakor hivatalosan befejeződött a szavazás az ország 3154 településén és a 23 budapesti kerületben kialakított 10 047 szavazókörben az országgyűlési választáson.
2026. 04. 12. 20:00
Megosztás:

Közel félmilliárd forintot fordít a Budapest Airport a repülőtér környéki intézmények zajvédelmére-

Ezzel párhuzamosan elindult a repülőtér-üzemeltető által 3 milliárd forintból finanszírozott lakossági zajvédelmi program hatodik üteme 250 millió forint összegű adományt adott át ma a VINCI hálózat részeként működő Budapest Airport a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetnek. A támogatás egy átfogó zajvédelmi stratégia része: a most átadott adományon felül a Budapest Airport további 220 millió forintot fordít intézményi zajszigetelésre annak érdekében, hogy a repülőtér környezetében működő iskolák, óvodák és egyéb közintézmények zajterhelését csökkentse.
2026. 04. 12. 18:00
Megosztás:

Ismert kockázatok, elmaradt lépések: hogyan jutott ide a magyar energiapolitika

Míg az Európai Unió és a régió országai csökkentették az orosz energiafüggőséget, Magyarország továbbra is nagymértékben a Barátság vezetéken érkező kőolajra támaszkodik, miközben az Adria vezeték körüli viták sem rendeződtek. Az elmúlt évek döntései nyomán beszűkült a mozgástér, és az ellátásbiztonságot érintő kockázatok csak növekedtek. Ráadásul a téma annyira átpolitizálódott, hogy egyelőre egyik nagy párt sem ígér átfogó és meggyőző megoldást. Perger András, az Energiaklub energiaprogram-vezetője szerint a rövid távú szempontok háttérbe szorították a stratégiai gondolkodást, aminek következményei egyre inkább kézzelfoghatóvá válnak.
2026. 04. 12. 17:00
Megosztás:

Stabilcoin boom: mely hálózatok és tokenek lehetnek a legnagyobb nyertesek?

A stabilcoin-piac potenciális robbanása – akár a 719 billió dolláros, sőt extrém esetben az 1,5 kvadrillió dolláros éves volumen – alapjaiban rajzolhatja át a blokklánc-ökoszisztémák erőviszonyait. Fontos azonban tisztázni: nem minden hálózat profitál egyformán. A kulcs a skálázhatóság (scalability), alacsony díjak (low fees), szabályozási kompatibilitás (compliance) és a valós fizetési integráció (real-world payments adoption).
2026. 04. 12. 16:00
Megosztás:

Megszűntek a madárinfluenza miatt korlátozott körzetek Magyarországon

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) feloldotta a madárinfluenza miatt fennálló utolsó megfigyelési körzeteket is, így jelenleg nincs hazánkban korlátozás alá eső terület. Ugyanakkor a vadon élő madarakban a vírus továbbra is jelen lehet, ezért a járványvédelmi intézkedések betartása kiemelten fontos.
2026. 04. 12. 15:00
Megosztás:

Robban a stabilcoin piac: 719 billió dolláros forgalom jöhet 2035-re

A stabilcoinok (stablecoins) már nem csupán kriptokereskedési eszközök – a következő évtizedben a globális fizetési infrastruktúra egyik alapkövévé válhatnak. Egy friss iparági előrejelzés szerint a piac volumene akár elképesztő magasságokba is emelkedhet.
2026. 04. 12. 14:00
Megosztás:

Geopolitikai feszültségek rázták meg a kriptopiacot – esett a Bitcoin és az altcoinok

A nemzetközi diplomáciai kudarcok ismét rávilágítottak arra, mennyire érzékeny a kriptovaluta-piac a geopolitikai eseményekre. A Bitcoin árfolyama gyors visszaesést mutatott, miközben a befektetők kockázatkerülő üzemmódba kapcsoltak.
2026. 04. 12. 13:00
Megosztás:

Jelentős segítség érkezik a gazdasági nehézségekkel küzdő hízósertés ágazatnak

Újabb jelentős segítség érkezik a gazdasági nehézségekkel küzdő hízósertés ágazatnak - közölte az Agrárminisztérium (AM) pénteken az MTI-vel.
2026. 04. 12. 12:00
Megosztás:

Orbán győzelmét jósolja az amerikai közvéleménykutatás

Orbán Viktor győzelmére számít, és úgy véli, hogy a Fidesz megszerzi a parlamenti többséget – erről beszélt John McLaughlin amerikai közvélemény-kutató a Patrióta YouTube-csatorna szombaton megjelent videójában.
2026. 04. 12. 11:00
Megosztás:

Figyelj! Pecsét nélkül érvénytelen a szavazólap

Meglepő szabály a szavazólapokról, amit sokan nem tudnak!
2026. 04. 12. 10:00
Megosztás:

Kik a tagjai a Nemzeti Választási Bizottságnak?

Sokan nem tudják pontosan, kik alkotják a választások egyik legfontosabb testületét. A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) összetétele azonban szigorúan szabályozott.
2026. 04. 12. 09:00
Megosztás: