MSZP: fiktív szervezet a Nemzeti Eszközkezelő

Fiktív szervezetnek nevezte a Nemzeti Eszközkezelőt Korózs Lajos, az MSZP elnökségi tagja szerdai budapesti sajtótájékoztatóján, jelezve, hogy a társaság, tudomása szerint, egyetlen lakást sem vásárolt meg fennállása óta.

 A szocialista politikus szerint a szervezet a mai napig nem tud választ adni arra, melyik banktól vásárolt lakást, milyen feltételekkel tud bérlakást kiadni, milyen ingatlanokról folyik egyeztetés. Kijelentette: az eszközkezelő fiktív szervezet, nem létezik, "csak egy 40-es száma van és egy Rózsika, aki visszahívást ígér, de kapcsolni soha senkit nem tud".
    

Az ellenzéki képviselő megjegyezte: nagyon sok devizaadós kezdeményezte már bankjánál, hogy adja el lakását az eszközkezelőnek, viszont tudomása szerint eddig egyik bank sem ajánlott fel egyetlenegy ilyen ingatlant sem az államnak.
    

Korózs Lajos kifogásolta a Belügyminisztériumnak a kilakoltatás hatósági költségei megtérítésére vonatkozó rendeletét is, szavai szerint a kormány olyan dolgokkal foglalkozik, amelyekre "az égvilágon semmi szükség nincs, olyan ügyekkel viszont nem foglalkozik, amelyek az emberek mindennapos problémáit hivatottak megoldani". A március elején lejárt kilakoltatási moratórium megszüntetésére utalva jelezte, hogy az adósok pluszköltsége, ha a rendőröknek fizikai kényszert kell bevetnie, ha például az adós nem hagyja, hogy a végrehajtó bemenjen a házába. Ez mintegy 9 ezer forintba kerülhet, speciális esetekben pedig óránként és rendőrönként 2 ezer forintos díjat számítanak fel - mondta a szocialista politikus, felvetve: "abban az esetben, - kérdezem én - ha rendőrkutyát is visznek magukkal a kliensnek kutyaeledelt is kell biztosítania a rendőrök számára?".
    

Kispál Tibor, az MSZP erzsébetvárosi szervezetének elnöke a sajtótájékoztatón a VII. kerületi önkormányzatot bírálta, amiért az álláspontja szerint nem gondoskodik egy önhibáján kívül otthontalanná vált kerekes székesről. Szavai szerint az illetőt az önkormányzat otthagyta a bajban. Ismertette: miután a férfi beteg lett és elveszítette egyik lábát, nem tudta fizetni svájci frankos hitelét, 2011 novemberében pedig elutasították a krízislakás iránti kérelmét a vagyonrendeletre hivatkozva, mely szerint akik önkormányzati lakásukat megvásárolták, 10 évig nem kérhetnek szociális lakást. (MTI)

Mi történt a forinttal szerda reggelre?

Vegyesen alakult szerda reggelre a forint árfolyama az előző délutáni jegyzéshez képest a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
2025. 10. 01. 09:00
Megosztás:

Ötödével bővülhet idén a biztosítási szektor

Az elmúlt éveknél kedvezőbb fejlődési pályára került idén a biztosítási szektor, amelynek díjbevétele idén jó eséllyel átlépi a 2000 milliárd forintot szintet. Hosszú évek után ismét enyhén, 7900-ról 8200-ra növekedett a természetes személy alkuszok száma – többek között ez hangzott el a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) által szervezett esztergomi XXI. Biztosításszakmai Konferencián.
2025. 10. 01. 08:30
Megosztás:

A BGE erős, aktív és folyamatosan bővülő alumni közösségével együtt formálja a jövő gazdasági szakembereit

A Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem (BGE) nagyszabású eseményen látta vendégül partnereit, egykori hallgatóit, valamint a hazai üzleti szféra kiemelkedő szereplőit egyik jövőbeli kampuszának épületében. Az esemény célja az volt, hogy megerősítse az Egyetem köré szerveződő szakmai és közösségi hálót, amely immár az ország legnagyobb gazdasági felsőoktatási intézményének egyik kiemelkedően fontos értékévé vált.
2025. 10. 01. 08:00
Megosztás:

Bitcoin árfolyam-előrejelzés: Októberi ralira készül a BTC – Reális a 150 000 dollár elérése?

Ahogy elkezdődik az október, a kriptokereskedők fokozott figyelemmel követik a Bitcoin árfolyam-előrejelzéseket, miközben olyan feltörekvő PayFi altcoinokat is szemmel tartanak, mint a <a href="https://remittix.io/?utm_source=Profitline&utm_medium=Article&utm_campaign=069" target="_blank">Remittix</a>.
2025. 10. 01. 07:30
Megosztás:

Az MBH Bank és az ORFK együttműködést kötött a digitális csalások elleni fellépés érdekében

Az MBH Bank és az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) együttműködési megállapodás keretében még szorosabbra fűzte partnerségét a digitális térben elkövetett, vagyon elleni bűncselekmények megelőzése, gyorsabb felderítése és hatékonyabb kezelése érdekében. Az elmúlt években jelentősen megnőtt az online csalások száma, a csalók egyre kifinomultabb módszerekkel próbálják megtéveszteni a felhasználókat, köztük a banki ügyfeleket. Az MBH Bank és az ORFK elkötelezett amellett, hogy további közös lépéseket tegyenek a lakosság digitális pénzügyi biztonságának növeléséért.
2025. 10. 01. 06:30
Megosztás:

Két díjjal is jutalmazták a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár környezetvédelmi projektjé

Egy projekt, két díj: a Mercedes Benz Manufacturing Hungary Kft. elnyerte a Trade magazin versenyén a Fenntarthatóság szimbóluma elismerést, valamint a Green Cloud és a Portfolio Csoport közös Green Awards különdíját egy mesterséges partifecskeköltőfal létrehozásáért és hosszú távú gondozásáért.
2025. 10. 01. 06:00
Megosztás:

Kriptovaluta fizetés az online játékokban: Melyik platformok kínálják?

Az online játékok világa gyorsan változik, és a játékosok egyre inkább keresik a kényelmesebb és biztonságosabb fizetési megoldásokat. A kriptovaluták előretörésével sok platform ma már nemcsak elfogadja ezeket a digitális pénzeket, hanem kifejezetten épít rájuk. De vajon melyik online játékplatform kínálja valóban a legjobb lehetőségeket, ha kriptóval szeretnénk fizetni?
2025. 10. 01. 05:30
Megosztás:

Rendkívüli támogatásban részesülhetnek a tavaszi fagykárt szenvedett szőlő- és gyümölcstermelők

A sikeres magyar agrárlobbinak köszönhetően 10,8 millió euró, azaz 4,2 milliárd forintnak megfelelő összegű támogatáshoz jut Magyarország a tavaszi fagykárban érintett termelők megsegítésére az Európai Uniótól. Minden olyan szőlő- és gyümölcstermelő, akinek 30 százalékos hozamcsökkenést meghaladó igazolt kára van jogosult lesz erre a támogatásra, mégpedig a kárenyhítési juttatáson felül - jelentette be Nagy István tárcavezető az Agrárminisztérium (AM) keddi közleménye szerint.
2025. 10. 01. 05:00
Megosztás:

Ne dobd ki a szemétbe a lejárt gyógyszereidet! Mutatjuk miért

A háztartásokban már nem használt vagy lejárt gyógyszerek tudatos kezeléséért indított edukációs kampányt a BENU Magyarország Zrt. A vállalat által készített kutatás szerint a fogyasztók negyede saját bevallása szerint a háztartási hulladékok közé dobja a lejárt készítményeket. A probléma igazolására idén nyáron a Pécsi Tudományegyetem a Pannon Egyetem bevonásával friss, vízminőséget vizsgáló kutatást is készített a vállalat, amely számos hatóanyag jelenlétét igazolta a természetes vizeinkben. A „Ne dobd ki, hozd vissza!” társadalmi célú kampánnyal erre az össztársadalmi ügy fontosságára kívánják felhívni a figyelmet.
2025. 10. 01. 04:30
Megosztás:

MBH Bank: Kiugró növekedés várható az újlakás-kínálatban

Már az idei első félévben is látszottak a lakásépítési fellendülés jelei, de ehhez képest további jelentős lökést adhat a piacnak az Otthon Start berobbanása – derült ki az MBH Bank lakáspiaci témájú sajtóreggelijén. A hitelprogram indulása utáni első hetek tapasztalatai szerint az ügyfelek többségében használt ingatlanok vásárlásához veszik igénybe a forrást; az átlagos hitelösszeg pedig 33 millió forint körül alakul. A MBH Bank Ágazati Kitekintő című rendezvénysorozatának legújabb alkalmán a bank elemzői és üzleti területeinek vezetői adtak átfogó képet az ingatlanpiac pillanatnyi helyzetéről és az új hitelprogram első hónapjának eredményeiről.
2025. 10. 01. 04:00
Megosztás:

Téves információk jelentek meg a hulladék elszállításával kapcsolatban

Téves információk jelentek meg a sajtóban a hulladék elszállításával kapcsolatban. A cikkek tartalmával ellentétben a valóság az, hogy a hulladék elszállításának és a lomtalanításnak a rendje változatlan marad, biztosítva ezzel a magyar családok zavartalan mindennapjait - közölte az MTI-vel kedden az Energiaügyi Minisztérium (EM).
2025. 10. 01. 03:30
Megosztás:

Egyszeri tételek terhelték az AKKO Invest eredményét az első félévben

Elsősorban egyszeri tételek terhelték a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett AKKO Invest adózott eredményét, miközben a társaság árbevétele a tavalyi első félév 20 milliárd forintot megközelítő, üzleti működését mutató EBITDA-eredménye pedig 1,5 milliárd forintot megközelítő szinten maradt.
2025. 10. 01. 03:00
Megosztás:

Országos sztrájk miatt törlik az összes induló járatot a brüsszeli repülőtéren

Október 14-én minden, a brüsszeli repülőtérről induló utasszállító járatot törölnek az országos sztrájk miatt - közölte kedden a légikikötő vezetése.
2025. 10. 01. 02:30
Megosztás:

Puff neki! 69 évesen mehetnek nyugdíjba ténylegesen a magyar középkorúak

A középkorúak átlagos megtakarítása 1,8 millió forintra csökkent a K&H biztos jövő kutatás 2025 második negyedévi eredménye szerint. A 30-59 évesek átlagosan 57 évesen szeretnének nyugdíjba menni, de úgy vélik, ténylegesen csak 69 évesen tehetik meg.
2025. 10. 01. 02:00
Megosztás:

Fogyás csíkok nélkül: Hogyan érjük el a feszes és sima bőrt?

A fogyás sokak számára nemcsak az alakjavításról szól, hanem az egészséges életmódról, a jobb közérzetről és az önbizalom növeléséről is. Azonban a gyors súlyvesztés gyakran együtt jár a bőr megereszkedésével, valamint a nem kívánt striákkal, azaz a csíkokkal, amelyek sok nő és férfi számára komoly esztétikai problémát jelentenek.
2025. 10. 01. 01:30
Megosztás:

Elmarad a Black Friday 2025-ben?

Elmaradhat idén az év végi vásárlási láz? Erre utal az alábbi felmérés, melynek részleteit cikkünkben ismertetjük. A felmérés eredményei akár a 2025-ös Black Friday -ra és a karácsonyi vásárlásokra is komoly hatással lehet.
2025. 10. 01. 01:00
Megosztás:

Ezek a mém érmék most a kripto befektetők kedvencei

A kriptovaluta piacra jellemzőek a hirtelen visszaesések, azonban a tapasztalt befektetők pontosan az ilyen időszakokban készítik el portfólióikat a következő bikafutamra. A legsikeresebb kereskedők azonban nem vásárolnak olyan kriptókat és mém érméket, amelyek már átestek a legnagyobb ralijukon. Ehelyett inkább olyan kezdeti stádiumú projektek tokeneit célozzák meg, amelyek komoly népszerűségnek örvendenek a kripto közösségen belül, és jó esélyük van több ezer százalékot emelkedni a kriptovaluta piac fellendülése alatt.
2025. 10. 01. 00:01
Megosztás:

E-cigaretta, kávé, energiaital - mit “szólnak” a fogaink?

Egyre több hazai és nemzetközi kutatás világít rá arra, hogy a mindennapi szokások – például a kávéfogyasztás, energiaitalok és az e-cigarettázás – jelentős hatással vannak a szájüreg egészségére: elszíneződés, zománcerózió, érzékenység, fogszuvasodás és parodontális problémák is gyakoribbak lehetnek. A Clinident körképe ezekből a kutatásokból válogatva mutatja be, milyen tényezők játszanak szerepet a szájüregi problémák kialakulásában, és miért érdemes a megelőzésre nagy hangsúlyt fektetni.
2025. 09. 30. 23:30
Megosztás:

Egy év alatt több mint 2000 új szálloda - robbanásszerű márkabővülés a globális hotelpiacon

A Moore Hotels Quarterly adatai szerint egyetlen év alatt a nemzetközi márkás hotelek portfóliója több mint kétezer új szállodával nőtt, miközben Európa turizmusa teljesen visszaépült és tovább erősödik.
2025. 09. 30. 23:00
Megosztás:

Az ingatlan- és a pénzügyi szakértők szerepét is felértékelte az otthon start

A Duna House a szeptemberi adatai alapján közel 25%-kal több új ingatlanértékesítési megbízást kapott a nyári hónapok átlagához képest, miközben a cégcsoport pénzügyi közvetítő márkájánál, a Credipass-nál duplájára nőtt a jelzáloghitelek iránti kereslet az idei csúcshónaphoz képest. Ez egyszerre jelzi az eladói és a vevői oldal élénkülését, és azt is, hogy az Otthon Start Program (OSP) miatt a szakértők szerepe jócskán felértékelődött a lakáspiacon. A kereslet még a legmerészebb szakértői várakozásokat is felülmúlja.
2025. 09. 30. 22:30
Megosztás: