Ma is profitálhat a BÉT az optimista hangulatból
Gabler Gergely, az Erste Befektetési Zrt. elemzője szerint tovább tarthat a hazai részvénypiacon az emelkedés. Mint mondta, a pluszos nyitás után is emelkedést vár, úgy véli, kitart a lendület amihez a nemzetközi hangulat is megfelelő. Csáky Attila, az UniCredit Bank Hungary Zrt. kereskedési igazgatója is a pozitív hangulat folytatására, a budapesti részvényárak további emelkedésére számít.
Hozzátette: az optimista hangulat csütörtök délelőtt is várhatóan tovább tart, délután pedig az amerikai piacok lehetnek az iránymutatók. Felhívta a figyelmet, hogy a forint az euróval és a dollárral szemben is erős, ez pedig az OTP kereskedését segítheti elő, mert - fűzte hozzá - a biztonságos környezetben a befektetők bátrabban vásárolhatják a pénzintézet részvényeit.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 358,01 pontos, 1,57 százalékos emelkedéssel, 23.148,98 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 20,7 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest. A Mol 325 forinttal, 1,48 százalékkal 22.305 forintra erősödött, 3,6 milliárd forintos forgalomban.