Ma már eljött a profitrealizálás ideje az OTP piacán
A nap elején főleg a magyar piacot még a jókedv jellemezte: az OTP 6.100 fölött s járt. Délután a kínai kamatemelés bejelentésére azonban elromlott a hangulat. Az OTP ezért, és részben profitkivét miatt is lefelé vette az irányt. A Mol azért emelkedhetett, mert a olajcég vezérigazgatója hétfőn egy rádióinterjúban 15-20 milliárd forintra taksálta a Mol-ra kirótt különadót az elemzői számítások 30-40 milliárdjával szemben - fejtette ki az Erste kereskedője.
Az UniCredit Bank Hungary Zrt. kereskedési igazgatója, Csáky Attila úgy látja, hogy amerikai bankok gazdálkodási adatai és a kínai kamatemelés miatt esett vissza az OTP árfolyama. Kínában nagy meglepetésre kamatot emeltek, 2007 óta először. Az egyéves irányadó kamatot 25 bázisponttal 5,56 százalékra, a betéti kamatot hasonló mértékben 2,5 százalékra növelték szerdától.
Az UniCredit kereskedési igazgatója úgy fogalmazott: a kínai bejelentés "megölte a ralit", átmenetileg "kivette a lelkesedést" a piacokból. Úgy vélte azonban, hogy az elmúlt időszak emelkedő trendje nagy ellenállásba nem ütközött, most kisebb korrekció lehet, de azután a trend folytatódhat. A Mol piacán megnyugvást hozott Hernádi Zsolt bejelentése az elemzői várakozásnál kisebb különadóról.
A Magyar Telekom viszont továbbra is "kínlódik". Sok befektető véli úgy, hogy a távközlési cégre kivetett különadó veszélyezteti az osztalékot. A cég menedzsmentje eddig még csak annyit közölt, hogy ezt korai lenne megítélni - mondta el Csáky Attila. A Mol 525 forinttal, 2,59 százalékkal 20.800 forintra erősödött, 5,2 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 27 forinttal, 0,46 százalékkal 5.899 forintra csökkent, forgalmuk 26,2 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 1,02 százalékkal 585 forintra esett, forgalma 1,9 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 5 forinttal, 0,01 százalékkal 46.995 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el. Az Egis árfolyama 446,4 millió forintos forgalom mellett 665 forinttal, 2,84 százalékkal 22.735 forintra csökkent. A BUMIX 2.172,76 ponton zárt kedden, ez 27,70 pontos, 1,26 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.