Magyarország nyugdíjfelkészültségben is sereghajtó

A magyarok 53 százalékának a bizonytalanság jut eszébe a nyugdíjas évekről. Csaknem minden harmadik ember úgy véli, jelenlegi bruttó bérénél magasabb összegre lesz szüksége nyugdíjasként. Tízből négyen azt tervezik, hogy a nyugdíjkorhatár betöltése után is tovább dolgoznak majd valamilyen formában – derült ki az Aegon 2014-es nyugdíjkutatásából.

A magyarok főként negatív kifejezéseket társítanak a nyugdíjas évekhez: 53 százalékuk a bizonytalansággal, 37 százalékuk a szegénységgel társítja az időskort. A pozitív képzettársítás kevésbé jellemző ugyan, de tízből négy embernek a szabadidő, kettőnek pedig a szabadság jut eszébe, ha a nyugdíjra gondol – a többi között ez derült ki az Aegon 2014-es nyugdíjkutatásából. A felmérést idén januárban és februárban online kérdőív segítségével készítették el 15 országban – köztük Magyarországon –, összesen 16 ezer ember részvételével.

 

A felmérés egyik fő eleme az Aegon Nyugdíjfelkészültségi Index (Aegon Retirement Readiness Index, ARRI), amely a munkavállalók nyugdíjtervezés iránti attitűdjeit, és ezzel kapcsolatos lépéseit értékeli 10-es skálán. Magyarország nyugdíjfelkészültségi indexe 4,9, ami a nemzetközi átlag alatt van, mindazonáltal bizakodásra ad okot, hogy a tavalyihoz képest valamelyest javult. A felmérésben részt vevő országok közül mindössze Japánban volt alacsonyabb az index, mint Magyarországon.

 

A dolgozók 45 százalékának semmilyen terve nincs a nyugdíjra való felkészülésre, 50 százalék válaszolta, hogy megtervezte a felkészülés lépéseit, azonban csak 5 százalékuk írta le azt. Az emberek háromnegyedének nincs vészforgatókönyve arra az esetre, ha nyugdíjazása előtt munkaképtelenné válna – ez a felmérésben résztvevő országok közül a legmagasabb érték.

 

– Bár egyre többen vannak tudatában a nyugdíjtervezés szükségességének, előrelépésre van szükség ezen a területen. Mind állami, mind munkáltatói részről szükség volna arra, hogy pontos és érthető tájékoztatást nyújtsanak az embereknek – hívta fel a figyelmet Zatykó Péter, az Aegon Magyarország vezérigazgatója. – Olyan információkra, eszközökre és kalkulátorokra van szükség, amelyekkel bárki kiszámolhatja a saját igényeinek megfelelően, hogy mekkora nyugdíjmegtakarítást kell felhalmoznia, és megtervezheti, hogyan tegye mindezt – tette hozzá a szakember.

 

Csaknem minden magyar úgy nyilatkozott, hogy az elmúlt három évben nem javult munkahelyén a nyugdíjjal kapcsolatos tájékoztatás és a tervezés lehetősége. Százból mindössze négyen állították, hogy több, jobban használható információhoz jutnak ezzel kapcsolatban, mint korábban. A kutatásból egyébként az is kiderült, hogy Magyarországon az emberek többsége szerint a nyugdíjcélú megtakarítás akadálya elsősorban a pénzhiány: százból 83-an válaszolták ezt. Nem meglepő tehát, hogy a nyugdíj előtakarékossági hajlandóságot első helyen a fizetésemelés ösztönözné (65 százalék válaszolta ezt). Második helyen a kiszámíthatóbb gazdasági környezet (53 százalék), a harmadikon pedig az adókedvezmény (44 százalék) végzett.

 

Nyugdíjcélú megtakarításai után a magyar munkavállalók 38 százaléka rendszeres jövedelmet – például életjáradékot – szeretne kapni idős korában, 24 százalékuk az egyösszegű kifizetés és a rendszeres jövedelem kombinációját választaná legszívesebben. Általános egyösszegű kifizetés mellett 21 százalék döntene, 13 százalék pedig egyik felsorolt opciót sem jelölte meg, hiszen nincs nyugdíjcélú megtakarítása – ez az arány szintén a legmagasabb a kutatásban résztvevő 15 ország közül.

 

A felmérésből az is kiderült, hogy a munkavállalók közel egyharmada – 31 százaléka – arra számít, hogy jelenlegi bruttó bérénél magasabb összegre lesz szüksége nyugdíjasként. A megkérdezettek átlagosan jelenlegi bérük 84 százalékát tartják szükségesnek ahhoz, hogy életszínvonaluk idős korukban se csökkenjen. Jelenleg egyébként az OECD országok közül Magyarországon az egyik legalacsonyabb az időskori szegények aránya. Ennek magyarázata a jövedelempótló juttatásokban és a saját tulajdonú ingatlannal rendelkezők magas arányában keresendő.

 

Ami a nyugdíj utáni éveket illeti, a felmérésben résztvevő országok többségétől eltérően Magyarországon sokan – százból 38-an – azonnal nyugdíjba mennének a nyugdíjkorhatár betöltésekor. Csupán 43 százalékuk tervezi, hogy valamilyen formában – részmunkaidőben vagy eseti jelleggel – tovább dolgozik majd nyugdíj mellett is. Mindössze 6 százalék állította, hogy a nyugdíjkorhatár betöltése után is folytatná jelenlegi munkáját.

 


A kutatásról

 

Az Aegon 2014. évi Nyugdíj-felkészültségi Kutatása az Aegon és a Transamerica Nyugdíjkutató Központ együttműködése nyomán valósult meg. A felmérésben 16.000 alkalmazott és nyugdíjas vett részt a következő 15 országból: Brazília, Kanada, Kína, Franciaország, Németország, Magyarország, India, Japán, Hollandia, Lengyelország, Spanyolország, Svédország, Törökország, az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok. Az országokat a nyugdíjrendszerek eltérő jellege, valamint az egymástól eltérő demográfiai és elöregedési trendek alapján válogatták össze.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: