Május 5-én folytatódik az egyeztetés a Ház alakuló üléséről

(MTI) - Mintegy fél óra alatt véget ért a parlamentbe jutott pártok képviselőinek első egyeztetése pénteken az Országházban az új Országgyűlés alakuló üléséről, a Fidesz-KDNP javaslatára a megbeszélések május 5-én folytatódnak.

A köztársasági elnök által kezdeményezett találkozó nyilvános volt, részt vett rajta a pártok képviselői mellett a Köztársasági Elnöki Hivatal munkatársa, valamint az Országház vezetése is. Lázár János, a Fidesz leendő frakcióvezetője a találkozón bejelentette: a "nemzeti együttműködés jegyében" várják az ellenzék javaslatait az alakuló üléssel, a házvezetéssel és a bizottsági struktúrával kapcsolatban.

 

Mint mondta, a "nemzeti együttműködés jegyében", a kétharmados többség birtokában szeretnék megismerni a leendő ellenzék álláspontját érdemi, tartalmi ügyekben. "Más rendszer lesz a jövőben" - fogalmazott. A mintegy fél óra után véget ért megbeszélés elején a pártok így csupán arról egyeztek meg, hogy mi legyen a képviselői adatlapok tartalma, kilenc legyen a titkos szavazáshoz szükséges jegyzők száma, az alakuló ülésen már csak a hiányzó mandátumokat igazolják, és hogy a nemzetbiztonsági, illetve a honvédelmi bizottsági tagok mindegyikét vessék alá C-típusú átvilágításnak.

 

Ezt követően jelezte Lázár János, hogy várják az ellenzéki pártok javaslatait. Az első körben az érintettek úgy nyilatkoztak: örömmel veszik a lehetőséget és élni fognak azzal. Az ülést vezető Soltész István, az Országgyűlés főtitkára elmondta: a házszabály rendezi az alakuló ülés feladatait, ezt az előzetes napirendtervezet tükrözi. Az eddigi hagyományok szerint az alakuló ülésen elhangzik a Himnusz és a Szózat, történelmi zászlók mellett történik az ülés, és meg kell beszélni a meghívottak körét.

 

Kitért arra is, a szokások szerint az alakuló ülésen beszédet mond a köztársasági elnök, a korelnök, megválasztása után az új házelnök, a jelenlegi kormányfő, illetve a miniszterelnök-jelölt is. Lázár János ismét szót kért, és azt mondta: az alkotmány rögzíti az alakuló ülésen a köztársasági elnök jogait és kötelezettségeit, ezt tiszteletben tartják.

 

A házszabály is tartalmaz az alakuló ülésre vonatkozó rendelkezéseket is, és figyelembe kell venni az erre vonatkozó alkotmánybírósági határozatot is - közölte. A Fidesz leendő frakcióvezetője leszögezte, szeretnék minden egyes részletkérdésben megvárni az ellenzék véleményét, amely írásban és szóban is megteheti javaslatait. Közölte: ezért május 5-én, délután 3 órakor tartanák a következő megbeszélést. Mesterházy Attila, az MSZP-frakcióvezetője úgy fogalmazott: "mélyen meghat ez a nyitottság".

 

Mint mondta, reméli, hogy a Fidesz kormányzása idején is ez a nyitottság lesz tapasztalható annál fontosabb kérdésekben is, mint hogy "bejön-e a zászló", ki hány percben beszél. Az MSZP élni fog a tartalmi javaslatokkal, de a felkínált napirendtervezet is elfogadható a köztársasági elnök és parlament hivatala szemben mutatott tisztelet miatt is - fogalmazott. Lázár János az ülés végén úgy fogalmazott: világos az álláspontjuk, "más rendszer lesz a jövőben" a szándékaik és a kapott felhatalmazás alapján, mint az elmúlt húsz esztendőben volt.

 

Nem diktátumot tesznek le az ellenzék elé - fogalmazott. Hozzátette, az alakuló ülés napirendjében vannak fontos tartalmi kérdések is, ilyen a bizottsági struktúra kérdése. Balczó Zoltán (Jobbik) azt mondta: bíznak abban, hogy a gesztus az ellenzék felé azt jelenti, hogy használják is az ellenzék véleményét, amelyet ők írásban elkészítenek majd. Soltész István jelezte, a Ház vállalja, hogy befogadja az érkező javaslatokat.


21 bank közös stabilcoinja jöhet: valódi kihívó lehet az USDT és az USDC számára?

Huszonegy globális pénzügyi intézmény közös dolláralapú stabilcoin bevezetésére készül, amely a tervek szerint 2027 első felében indulhat el. A projekt mögött olyan nagybankok állnak, mint a Bank of America, a Citi, a Goldman Sachs, a Deutsche Bank és az UBS, ezért az új token már a rajtnál jelentős intézményi kapcsolatrendszerrel rendelkezhet. A valódi kérdés azonban nem az, hány bank támogatja, hanem az, hogy képes lesz-e olyan likviditást, elérhetőséget és használhatóságot biztosítani, mint az USDT és az USDC.
2026. 09. 05. 13:00
Megosztás:

Kormányszóvivő: létrehozzák az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságot

Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságot hoz létre a kormány a természeti erőforrások védelmének megerősítse érdekében - közölte Köböl Anita kormányszóvivő pénteken.
2026. 09. 05. 12:00
Megosztás:

Dash 44%-os robbanással az élen: mi most a 10 legprofitábilisabb kritovaluta befektetés?

Szombat reggel különös látvány fogadta a kriptopiacot figyelő befektetőket. A napi nyerteslista élén nem valamelyik frissen felkapott AI-token állt, hanem a 2014 óta létező Dash, méghozzá 44,05 százalékos emelkedéssel. Mögötte a NEAR Protocol 15,65 százalékot ugrott, miközben a Pons, a Lighter, a MemeCore és a Zcash is komoly pluszban forgott.
2026. 09. 05. 11:00
Megosztás:

Bankszámla nélkül is egyre több ügyfél előtt nyílik meg a mobilbank

A cél, hogy az ügyfelek minél kevesebb lépéssel intézhessék pénzügyeiket.
2026. 09. 05. 10:00
Megosztás:

Merénylet a balatoni lángossütők ellen?

A magyar szállodaipar prominensei és a balatoni büfék pultosai egész nyáron azon keseregtek, hogy túl erős a forint. Nekik idén az volt az egyik legnagyobb problémájuk, hogy nekünk turistáknak kevesebbet kellett költenünk, ha külföldre mentünk nyaralni, nem hozzájuk!
2026. 09. 05. 09:00
Megosztás:

A kormány december végéig meghosszabbítja a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet

A kormány úgy döntött, hogy december 31-ig meghosszabbítja a szeptember 7-én lejáró, tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet Magyarországon - erről Magyar Péter miniszterelnök péntek este számolt be a Facebook-oldalán.
2026. 09. 05. 08:05
Megosztás:

Romániában így csökkent a kiskereskedelmi forgalom

Romániában éves összevetésben 6,2 százalékkal csökkent júliusban a kiskereskedelmi forgalom a nyers adatok szerint - közölte pénteken a bukaresti statisztikai intézet (INS).
2026. 09. 05. 07:00
Megosztás:

Újabb segítséget kapnak a nehéz helyzetben lévő sertéstartók

A sertéságazatot az elmúlt időszakban egyszerre több, egymást erősítő kihívás sújtotta, ezért a kormány előleget biztosít a vágósertéshez és a tenyészkocához kapcsolódó állatjóléti támogatásokra - közölte az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium (AÉM) az MTI-vel.
2026. 09. 05. 06:00
Megosztás:

Az átvilágítás nyomán tanulmány készült a gyermekvédelem helyzetéről

Gyermekvédelmi diagnózis címmel tanulmány készült a gyermekvédelem helyzetéről az intézményrendszer hónapok óta tartó átvilágítása, az intézménylátogatások, dokumentumok elemzése és anonim dolgozói elbeszélgetések nyomán - jelentette be a szociális és családügyi miniszter a Facebookra pénteken feltöltött videónyilatkozatában.
2026. 09. 05. 05:00
Megosztás:

Bitcoin: elbukott a 80 ezer dolláros kitörés a vártnál erősebb amerikai munkaerőpiaci adatok után

A Bitcoin pénteken már 82 ezer dollár fölé is emelkedett, és mindössze mintegy 700 dollárra került a február óta áttörhetetlennek bizonyuló 83 ezer dolláros ellenállástól. A vártnál jóval erősebb amerikai munkaerőpiaci jelentés azonban gyors fordulatot hozott: a BTC ismét 80 ezer dollár alá esett.
2026. 09. 05. 04:00
Megosztás:

Épület, energia és digitalizáció a vállalati versenyképesség szolgálatában – BÉT50 Klub a Graphisoft Parkban

A vállalati versenyképesség ma már nem pusztán a termékekről, a piacokról vagy a pénzügyi teljesítményről szól: egyre nagyobb szerepet kap a vállalati működés hatékonysága, fenntarthatósága és technológiai fejlettsége is. A Budapesti Értéktőzsde Graphisoft Parkban megrendezett idei BÉT50 Klubjának résztvevői arra keresték a választ, hogyan járulhat hozzá a vállalatok ingatlan- és működési környezete, energiafelhasználása és digitalizációja a költséghatékonyabb és hosszú távon versenyképesebb működéshez.
2026. 09. 05. 03:00
Megosztás:

Nyugdíj törvény módosítások! Íme a fontosabb változások

Az elmúlt években többször is módosították a magyar nyugdíjrendszer alapját jelentő, 1997. évi LXXXI. törvényt. A változások egy része közvetlenül növelte a nyugdíjasoknak járó éves kifizetéseket, más rendelkezések az özvegyi nyugdíj feltételeit, az ügyintézési határidőket vagy a folyósítás szabályait alakították át.
2026. 09. 05. 02:00
Megosztás:

90.000 Ft-os csekket kaphatnak a kutyatulajdonosok

Egy ártatlannak tűnő séta is kellemetlen meglepetéssel végződhet, ha a gazdi nem ismeri a kutyatartás legfontosabb szabályait.
2026. 09. 05. 01:00
Megosztás:

Kármán András: megnyílt a pályázat a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság főigazgatói pozíciójára

Megnyílt a pályázat a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) főigazgatói pozíciójára; szakmai tapasztalatot, valamint a szervezet jövőjére vonatkozó világos vezetői programot várnak a jelentkezőktől - közölte a pénzügyminiszter a Facebook-oldalán pénteken. A pályázatokat október 2-án 10 óráig lehet benyújtani.
2026. 09. 05. 00:05
Megosztás:

Egy bíró felfüggesztette Trump legutóbbi rendeletét

Felfüggesztette Donald Trump amerikai elnök legutóbbi rendeletét a születés jogán járó állampolgárság intézményének korlátozásáról egy szövetségi bíró.
2026. 09. 04. 23:00
Megosztás:

Azonnali kormányzati beavatkozást sürget az üzemanyag-kiskereskedelmi piacon a Független Benzinkutak Szövetsége

A Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ) azonnali kormányzati beavatkozást és az üzemanyag-kiskereskedelmi piac rendkívüli átvilágítását sürgeti a szektor romló működési feltételei miatt - közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.
2026. 09. 04. 22:00
Megosztás:

Több mint félmillió hektár égett le az Európai Unióban a nyári erdőtüzekben

Mintegy 540 ezer hektárnyi terület égett le az Európai Unióban június közepe óta több mint ezer erdőtűz következtében - derül ki az uniós erdőtűz-információs rendszer (EFFIS) adataiból.
2026. 09. 04. 21:00
Megosztás:

Olaszország évi 160 ezer vízumot bocsátott ki orosz állampolgároknak

Olaszország az ukrajnai háború kirobbanásától évente 160 ezer orosz állampolgárnak adott vízumot, amely belépést nyújtott nekik az Európai Unió területére - közölte az adatokat a La Stampa című olasz napilap pénteken.
2026. 09. 04. 20:00
Megosztás:

További segélyt küld Nepálnak az EU

A továbbra is súlyos humanitárius körülmények miatt az Európai Unió további 500 ezer euróval járul hozzá a nepáli hatóságok és humanitárius partnerek által vezetett segélyakcióhoz - közölte az Európai Bizottság pénteken arra válaszul hogy Nepálban kilenc nappal ezelőtt a himalájai ország és Kína határán gleccseromlás miatt villámáradás söpört végig, amely megölt több mint 1200 embert, és mintegy ötezren eltűntek.
2026. 09. 04. 19:00
Megosztás:

Ellátási aggodalmak miatt globálisan emelkedtek az élelmiszerárak

Valamelyest emelkedett az élelmiszer-alapanyagok világpiaci árainak referenciaindexe augusztusban, mivel a hőség és az időjárással kapcsolatos egyéb kockázatok aggodalmat keltettek a jövőbeli kínálattal kapcsolatban – derül ki az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) pénteken közzétett új adataiból.
2026. 09. 04. 18:30
Megosztás: