Maláj utasszállító - A BT hozzáférést sürget a tragédia helyszínéhez
A határozat tervezetét Ausztrália nyújtotta be a világszervezet fő biztonságpolitikai döntéshozó testületéhez, amely maga is 37 állampolgárát veszítette el az incidensben. A határozat sürgette az elkövetők felelősségre vonását, valamint azt, hogy minden állam működjön együtt a felelősség megállapítására irányuló erőfeszítésekkel. Az ENSZ-ben a hétvégén intenzív tárgyalások folytak annak érdekében, hogy Oroszországot rávegyék a határozat szövegével szembeni kifogásainak feladására.
Moszkva azt szerette volna elérni, hogy az ukrán hatóságok helyett a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO) vezesse a vizsgálatot. Az orosz igény ugyanilyen formában ugyan nem jelent meg a BT által elfogadott dokumentumban, de az ENSZ szakosított szervezete, az ICAO szerepe említésre került benne. Petro Porosenko ukrán elnök a BT-ülést megelőzően bejelentette, hogy kész felajánlani az incidensben a legsúlyosabb veszteségeket elszenvedett Hollandiának az ügy felderítésének irányítását.
A Malaysia Airlines Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó járata csütörtökön zuhant le a kelet-ukrajnai Donyeck megye szakadárok kezén lévő részében, a gépen tartózkodó 298 ember – közöttük 193 holland állampolgár - életét vesztette. Kijev szerint a gépet légvédelmi rakétával, vélhetően egy Buk típusúval találták el, és a kelet-ukrajnai oroszbarát szakadárokat, valamint Oroszországot teszi felelőssé a katasztrófáért. Moszkva és a szakadárok tagadják, hogy közük lenne az esethez. (MTI)