Már 50 000 felett az OTP Cafetéria kártyát használók száma
Az OTP Pénztárszolgáltató az OTP Cafetéria Kártya 2008-as bevezetésével azt a célt tűzte ki maga elé, hogy olyan megoldást biztosítson ügyfelei számára, amelynek segítségével hat különböző Cafetéria elemet egy kártyával lehet kényelmesen és egyszerűen igénybe venni, akár a szokásos 12 hónap helyett 24 hónapon keresztül.
A kezdeményezés sikerét jól tükrözi az a tény, hogy alig egy év alatt több mint duplájára emelkedett azon ügyfelek száma, akik a kártya segítségével mindig annyit fizethetnek, amennyi a vásárlás pontos költsége volt. Ráadásul a munkavállalók már több mint 6000 elfogadóhelyen élvezhetik a plasztikkártya nyújtotta előnyöket.
A kedvező fogadtatást támasztja alá az is, hogy a folyamatosan bővülő elfogadóhelyi listán már a legkülönfélébb szolgáltatásokat nyújtó üzletek is megtalálhatóak: az egyes Cafetéria juttatásokat le lehet vásárolni sportszeráruházakban, gyógyszertárakban, éttermekben, ruházati boltokban vagy akár egy bútorüzletben. Továbbá hordozható POS rendszereknek köszönhetően már számos ételfutár is lehetővé tette a Cafetéria kártyás fizetést.
„Két évvel ezelőtt azért indítottuk útjára az OTP Cafetéria kártyás rendszert, hogy egyfelől a munkáltatók számára egyszerűbbé, gyorsabbá és követhetőbbé tegyük a különböző Cafetéria juttatások folyósítását, másfelől pedig egy olyan megoldást szerettünk volna biztosítani a munkavállalók részére, amely lehetővé teszi a juttatások hatékony és akár két éves felhasználhatóságát is. Örömmel látjuk, hogy kezdeményezésünk valóban kedvező fogadtatásra talált, hiszen mind az elfogadóhelyek, mind pedig a kártyát biztosító munkáltatók száma folyamatosan növekszik.”- tudtuk meg Róth Lajostól az OTP Pénztárszolgáltató Zrt. vezérigazgatójától.
A bankkártyák elvén működő rendszer munkáltatói népszerűségének oka az, hogy nagyon kevés adminisztrációt igényel, mivel nem szükséges havonta tárolni és kiosztani a juttatásokat, mert elektronikus utalás útján érkeznek meg a munkavállalók kártyáira. Így azt a munkaerőforrást, amit eddig erre szántak most más, hasznosabb célokra lehet átcsoportosítani.
A Cafetéria kártya elfogadóhelyek számának, és az ezáltal igénybe vehető szolgáltatások körének folyamatos bővülésével, valamint az egyre gyorsabb és hatékonyabb POS-termináloknak köszönhetően az elkövetkezendő időszakban a kártyabirtokosok száma várhatóan még tovább fog növekedni.