Már 825.407 személy a lakossági feketelistán

Tovább emelkedett a Központi Hitelinformációs Rendszer (KHR) lakossági feketelistáján nyilvántartott hiteladósok és mulasztások száma az első negyedévben, bár a dinamika kisebb az előző negyedévinél.

A KHR-t üzemeltető BISZ Központi Hitelinformációs Zrt. honlapján közzétett adatok szerint a fennálló és lezárt hitelmulasztások valamint bankkártya-visszaélések együttes száma március végén megközelítette az 1,478 milliót, 6,5 százalékkal - mintegy 90 ezer darabbal - emelkedett 2009 végéhez képest.

 

Ezen belül a fennálló mulasztások száma március végén meghaladta az 1,123 milliót, ami 7,5 százalékos - közel 79 ezer darabos - növekedés december végéhez képest. Ez jóval kedvezőbb az előző két negyedévi dinamikánál, a tavalyi harmadik negyedévben ugyanis még 11,2 százalékkal (közel 93 ezer darabbal), a negyedik negyedévben pedig 13,3 százalékkal (több mint 122 ezer darabbal) gyarapodott a fennálló mulasztások száma.

 

Az élő mulasztások számának növekedése az első három hónapban nagyjából egyenletesen oszlott meg: januárban 2,5 százalék (+25.933 darab), februárban 2,4 százalék (+25.8710 darab), márciusban 2,5 százalék (+27.071 darab) volt.

 

A KHR lakossági feketelistáján március végén 825.407 személyt tartottak nyilván, 4,6 százalékkal - 36.527 fővel - többet, mint 2009 végén. Tavaly a harmadik negyedévben 2,6 százalékkal (18.602 fővel), a negyedik negyedévben pedig 7,4 százalékkal (54.345 fővel) bővült a KHR lakossági részében tárolt személyek száma.

 

Míg a KHR a vállalatok esetében valamennyi hitelszerződés adatait nyilvántartja, a lakossági körben "feketelistás" nyilvántartás van, erre azok kerülnek fel, akik legalább a minimálbér (jelenleg 73.500 forint) összegét kitevő kölcsönösszeg megfizetésével, több mint 90 napon át késlekednek.

 

Az is felkerül a lakossági listára, aki hamis okmánnyal igazolja magát, hamis adatot közöl, vagy bankkártyával visszaélést követ el. Az adatokat a mulasztás megszűnését követően még öt évig nyilvántartják. A BISZ Zrt. már tavaly megkezdte egy önkéntes alapon nyugvó, teljes listás lakossági nyilvántartási rendszer kiépítését, az idén pedig a bolognai székhelyű CRIF csoport is bejelentette: Magyarországra is kiterjeszti adósinformációs tevékenységét, s már a pénzügyi felügyelet engedélyével is rendelkezik ahhoz, hogy a magánszemélyek és a vállalatok hiteltörténetéről pozitív és negatív adósinformációt is szolgáltató Credit Bureau-t indítson.

 

A szakértők szerint, ha pozitív adatok is rendelkezésre állnak majd, pontosabban meg lehet határozni a hitelkérők visszafizetési képességét és fizetési készségét, megakadályozható a túladósodás, jobban fel lehet mérni a kockázatokat, egyszerűbb és gyorsabb lehet a hitelbírálat, s a jó adósok kockázati felára csökkenhet.


Erősödik az európai abroncspiac, közben látványosan átrendeződik az import

Az európai csereabroncs-piac 2026 második negyedévében határozott javulást mutatott: a személygépkocsikhoz, SUV-okhoz és könnyű haszonjárművekhez értékesített abroncsok forgalma 3 százalékkal, a tehergépkocsi- és autóbusz-abroncsoké pedig 13 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A személyautó-abroncsok között továbbra is a négyévszakos termékek teljesítenek a legjobban, miközben az európai importpiacon jelentős földrajzi átrendeződés zajlik: Kína visszaszorul, a délkelet-ázsiai gyártók pedig egyre nagyobb részesedést szereznek.
2026. 08. 12. 15:00
Megosztás:

Dubai ingatlanvásárlás: lehetőségek és kihívások

Dubai az elmúlt évtizedek során az ingatlanbefektetők egyik kedvenc célpontjává vált. Ez nem véletlen, hiszen a lenyűgöző építészeti projekteken túlmenően vonzó befektetési feltételeket kínál, különösen a kedvező adózási feltételek és a biztosított vízumlehetőségek miatt. Mielőtt azonban belevágnánk a dubai ingatlanvásárlásba, fontos, hogy megismerjük a helyi piac sajátosságait.
2026. 08. 12. 14:00
Megosztás:

A vetőmagszektor idén is biztosítja a megfelelő mennyiségű őszi kalászos vetőmagot

A 2026-os őszi kalászos vetési szezonra az őszi búza, az őszi árpa és a tritikálé vetőmagok esetében is rendelkezésre áll a szakmailag elfogadható, 45 százalék feletti vetőmag-felújítási arányhoz szükséges készlet a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács adatai szerint. A VSZT ugyanakkor arra számít, hogy a terményárak várható csökkenése és a gazdálkodók költségcsökkentési törekvései mérsékelhetik a fémzárolt vetőmag iránti keresletet.
2026. 08. 12. 13:00
Megosztás:

A Rain felvásárolta az Ansát: jöhet a stabilcoin-költés Visa- és Mastercard-hálózaton

A stabilcoinok mindennapi fizetési eszközzé válását gyorsíthatja fel a Rain legújabb felvásárlása. A stabilcoin-alapú kártyás fizetési megoldásokat kínáló vállalat megszerezte az Ansát, amely digitális, előre feltölthető pénztárcák infrastruktúrájára specializálódott. Az ügylet célja, hogy a vállalatok saját márkás digitális tárcáiban tárolt egyenlegeket a jövőben ne csak zárt ökoszisztémákban, hanem Visa- és Mastercard-elfogadóhelyeken is el lehessen költeni.
2026. 08. 12. 12:00
Megosztás:

Kismértékben csökkentek a fejlett piaci hozamok, miközben az éven túli magyar hozamok 8-10 bázisponttal emelkedtek

Az amerikai állampapírpiacon tegnap csak mérsékelt elmozdulások voltak megfigyelhetők, miközben a befektetők továbbra is a közel-keleti geopolitikai feszültségeket és a hét második felében érkező inflációs adatokat értékelték.
2026. 08. 12. 11:00
Megosztás:

A kisebb papírokat tartalmazó Russell 2000 kivételével gyengültek kedden a főbb amerikai indexek

A Russell 2000 kivételével gyengüléssel zártak kedden a főbb amerikai indexek, miután a befektetői hangulatot rontotta, hogy egyre kisebbnek látszott a Hormuzi-szoros gyors újranyitásának esélye. Az S&P 500 szektorai közül a kommunikációs szolgáltatások teljesítettek a leggyengébben: az Alphabet árfolyama 3,8%-kal esett.
2026. 08. 12. 10:00
Megosztás:

Vegyesen zártak kedden az európai indexek, miközben a továbbra is magas olajárak rontották a hangulatot

Vegyesen zártak az európai részvénypiacok tegnap, miközben a befektetők a hét második felében érkező fontos makrogazdasági adatokra vártak. A pán-európai STOXX 600 index történelmi csúcsa közelében stagnált.
2026. 08. 12. 09:00
Megosztás:

Alig mozdult szerda reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, kissé erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda reggelre az előző délutáni jegyzéséhez képest.
2026. 08. 12. 08:00
Megosztás:

CIB Bank: a magyarok harmada tervez lakásfelújítást

Minden harmadik magyar felnőtt felújítaná otthonát a közeljövőben, ám a tervezők majdnem egyharmadának legfeljebb 500 ezer forintja van erre a célra, derül ki a CIB Bank megbízásából készült reprezentatív felmérésből.
2026. 08. 12. 07:00
Megosztás:

Egyedülálló robottechnológiával érkezett meg a jövő Mezőtúrra

Mérföldkőhöz érkezett a hazai facsomagolóanyag-gyártás: a jövő év elején életbe lép a szigorú uniós EUDR-szabályozás. Az erdőirtási rendelet a GPS-koordinátákig visszakövethetővé teszi majd a felhasznált faanyag származását. Eközben egyedülálló csúcstechnológiát honosít meg a régióban az iparág egyik legjelentősebb hazai képviselője. Egymilliárd forint összértékű beruházás révén, egy nagymúltú, német cégcsoport stratégiai referenciaüzeme valósul meg Mezőtúron.
2026. 08. 12. 06:00
Megosztás:

Drága lehet, ha a ChatGPT-re bízzuk a felújítást

Az építőipari szakemberek 73 százaléka találkozott már olyan megrendelővel, aki az AI segítségével ellenőrizte vagy kérdőjelezte meg szakmai javaslatait, munkáját vagy árait. A legtöbben nem az AI használatát kifogásolják, hiszen sokan maguk is alkalmazzák, hanem azt, amikor egy chatbot általános válasza felülírja a helyszíni felmérést és a szakmai tapasztalatot. A Mapei Kft. felmérése szerint ennek akár hibás kivitelezés is lehet a következménye.
2026. 08. 12. 05:00
Megosztás:

A nők közel fele úgy gondolja, hogy munkanélküliség esetén nehezen tudna újra elhelyezkedni

Jóval negatívabban ítélik meg a magyar munkavállalók a saját munkaerőpiaci mobilitási lehetőségeiket az év elejéhez képest, mivel megkétszereződött azok aránya, akik szerint egy esetleges állásvesztés vagy felmondás esetén nehezen, illetve nagyon nehezen találnának a képzettségüknek megfelelő új állást. A BNP Paribas Cardif Biztosító és az NMS legfrissebb közös kutatása a jelentős nemi eltérésekre is felhívja a figyelmet, mivel az újra elhelyezkedés sikere kapcsán jelenleg másfélszer annyi nő, mint férfi vélekedik pesszimistán.
2026. 08. 12. 04:00
Megosztás:

Többfrontos küzdelem a szellemi hanyatlás kockázatának csökkentésére

A szellemi frissesség megőrzését sokan egyetlen megoldástól várják: egy vitamintól, egy új alkalmazástól, egy edzésformától vagy étrendi változtatásoktól. A WHO 2026-os irányelvei azonban inkább összetett , több területet érintő megközelítésben gondolkodnak.
2026. 08. 12. 03:00
Megosztás:

Másnaposság elleni készítmények: mi működik és mi az átverés?

Egy kapszula lefekvés előtt, egy tapasz a karra vagy egy vitaminshot ébredés után – valóban létezik egyszerű megoldás a másnaposságra?
2026. 08. 12. 02:00
Megosztás:

Új nyugdíjcsomag a Tisza Párttól akár 795 milliárd forintba is kerülhet

Jelentős nyugdíjemelést, évente akár 200 ezer forintos támogatást és több tízezer új idősotthoni férőhelyet ígér a Tisza Párt. A tervezett intézkedések több százezer idős ember helyzetén javíthatnának, ugyanakkor a teljes csomag évente akár 795 milliárd forintos többletkiadást is jelenthet a nyugdíjkasszának - nyilatkozta Dr. Farkas András a Magyar Hangnak.
2026. 08. 12. 01:00
Megosztás:

100.000 Ft-os iskolakezdéssel számolnak az elsősök szülei

A tervezett iskolakezdési kiadás mediánja gyermekenként 60.000 forint a REGIO JÁTÉK felmérésében részt vevő szülők körében. Az elsősöknél ez az összeg 100.000 forint, ami kétszer akkora, mint a 2-8. osztályos gyermekek esetében.
2026. 08. 12. 00:01
Megosztás:

Az aszály áll a 35. debreceni Farmer-Expo középpontjában

Az aszály lesz az egyik fő témája a 35. Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításnak, amelyet augusztus 27-29. között rendeznek meg Debrecenben - mondta Vaszkó László vásárigazgató kedden sajtótájékoztatón.
2026. 08. 11. 23:00
Megosztás:

Több évtizedes mélypontra került az Egyesült Államok stratégiai olajkészlete

Több évtizedes mélypontra került az Egyesült Államok stratégiai olajkészlete augusztus elejére a szövetségi energiaügyi minisztérium összesítése szerint.
2026. 08. 11. 22:00
Megosztás:

Kültéri tárolás helyesen: párnák, plédek, és kiegészítők rendszerezése

A terasz akkor a legjobb, ha nem kell minden használat előtt újrarendezni. Ha a párnák kéznél vannak, a plédek nem áznak el, a kiegészítők nem kallódnak, és egy hirtelen zápor sem teszi tönkre a délutáni pihenést, akkor a kültéri tér valóban a mindennapok része lesz. Ehhez azonban nem elég egy szép kerti bútor szett vagy egy kényelmes napozóágy. A kültéri tárolás legalább annyira fontos, mint maga a berendezés.
2026. 08. 11. 21:00
Megosztás:

Új korszak jön a csomagolásoknál

Holnaptól (aug. 12.) kell alkalmazni az Európai Unió új csomagolási rendeletét, a PPWR-t, amely fokozatosan új követelményeket vezet be a csomagolások összetételére, újrahasznosíthatóságára, jelölésére. A Niveus szerint a változások jóval több vállalkozást érintenek, mint azt sokan gondolják: nemcsak a csomagolások gyártóira, hanem az importőrökre, a forgalmazókra és a saját márkás termékeket értékesítő cégekre is új kötelezettségek várnak.
2026. 08. 11. 20:00
Megosztás: