Másfélszeres a túljelentkezés a kooperatív doktori programra

Szabó István, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnökhelyettese a csatorna reggeli műsorában elmondta, hogy a vállalatok és a kutatásban aktív felsőoktatási intézmények együttműködését támogatja a kezdeményezés.
Mint mondta, régóta fennálló igény a vállalkozások és az ipari szereplők részéről, hogy olyan kutatások is megvalósuljanak a felsőoktatási intézményekben, amelyek számukra ténylegesen relevánsak lehetnek, növelni tudják a versenyképességüket.
Ugyanez már több programban megvalósul, de a mostani kezdeményezéshez hasonlóra egyéni kutatók szintjén eddig még nem volt példa - fűzte hozzá.
A kezdeményezés célja, hogy a doktori munkák alatt ne csak publikációk, hanem szabadalmak is létrejöjjenek - hangsúlyozta Szabó István.
A programra szeptember 15-éig jelentkezhetnek a doktori tanulmányokat folytató, illetve azt a 2020-21-es tanévben megkezdő hallgatók - hangzott el a műsorban.