Matolcsy: a 2013-as az emelkedés költségvetése lesz

A jövő évi költségvetés beruházási fordulatra épít, és ahhoz megfelelő forrásokat is biztosít - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a parlament szerdai ülésén a 2013-as költségvetésről szóló törvényjavaslat általános vitáját megnyitó expozéjában.

Matolcsy György hangsúlyozta: az idei mintegy 1.400-1.600 milliárd forint után jövőre a tervek szerint mintegy 2.000 milliárd forint fejlesztési forrást állítanak az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) mögé. Szavai szerint a 2013-as az emelkedés költségvetése lesz, mivel az utóbbi csaknem két és fél év sikeres költségvetési konszolidációjára épül, s egyúttal több mint 100 ezer új munkahelyet hoz létre.
    

A büdzsé segíti a vállalkozásokat új munkahelyek megteremtésében, és abban, hogy megőrizzék a jelenlegi több mint 3,8 millió álláshelyet - hangsúlyozta Matolcsy György. Úgy fogalmazott: "Segít bennünket ez a költségvetés abban, hogy 2 százalék körüli, talán afeletti növekedést hozzon a jövő esztendő".
    

A foglalkoztatási fordulathoz az is hozzájárul, hogy 300.000 ember vehet részt a Start közmunkaprogramokban, vagyis a foglalkoztatáspolitikában jelentős a közmunka szerepe. "Vannak olyan hangok, amelyek ezt lebecsülik" - fogalmazott, de kiemelte, hogy az így megkeresett bér még mindig magasabb, mintha szociális ellátást kapnának az emberek. Hozzátette, a közmunkából tovább kell menni, az nem tartós megoldás, de a lényeg, hogy az abban résztvevők "megízlelik a munka ízét".
    

A nemzetgazdasági miniszter azt mondta, azért tudtak megalkotni, egy már Magyarország emelkedését jelző költségvetést, mert az ország polgárai "végrehajtották azt a  manapság igen ritka fegyvertényt", hogy nagyon rövid idő alatt egy "nagyon elrontott" költségvetési helyzetet szanáltak, stabilizáltak.
    

Matolcsy György szerint azonban még ezekkel az eredményekkel is "szerény eredményünk lesz itt Európában, az Európai Unióban, és a régióban". "Ha 2002 után nem történik az, ami történt a magyar gazdaságpolitikában, akkor ma Lengyelország és Csehország sikeres, biztos pozíciója lenne a miénk" - fogalmazott.
    

Hozzáfűzte, hogy Magyarországnak nagyon sokat kell tennie azért, hogy az eurózóna hosszú válságára megtalálja a magyar válaszokat, ezért a növekedésre és a munkahelyteremtésre kell hangsúlyt fektetni. Szerénységre int ugyanakkor az, hogy a következő években nagyon nehéz lesz a növekedést, a munkahelyteremtést, és a beruházások bővülését Európában megoldani - vélekedett Matolcsy György, aki szerint ennek oka az, hogy Európa egésze bajban van, az eurózóna különösen, és egyelőre nem találja a választ a verseny kihívásaira.
    

A miniszter szólt arról is, hogy a 2013. évi költségvetést a szokásosnál korábban terjesztették a Ház elé, mert Magyarországnak bizonyítania kellett az Európai bizottság és az uniós pénzügyminiszterek felé, hogy rendben lezárta a költségvetési konszolidációt. Az erről szóló bizonyítványt június 22-én kiállította az Ecofin - mondta Matolcsy György, kiemelve, hogy ezzel elismerték az utóbbi csaknem két és fél év sikeres költségvetési konszolidációját. Szavai szerint ez egyben kötelezi Magyarországot arra, hogy tartsa magát a 2013. évi költségvetés alapszámaihoz, és a költségvetési konszolidációhoz.
    

Ismertette, hogy a jövő évi büdzsé tervezetében a kormány 2,2 százalékos GDP-arányos hiánnyal számol, a kamatkiadásoktól megtisztítva ugyanakkor 2 százalékos többletet mutatna a költségvetés.
    

Matolcsy György felhívta a figyelmet arra, hogy az államadósság Magyarország legnagyobb terhe, ezt az örökölt 81,5 százalékos szintről sikerült idénre 78 százalékra lehozni, 2013-ban a 76 százalékra történő csökkentés a cél.
    

Hangsúlyozta, hogy a jövő évi bíztató, kiszámítható és elérhető számok mögött azok a strukturális átalakulások állnak, amelyeket a Széll Kálmán Tervek alapoznak meg. Az emelkedés költségvetése mögött tartós javulás áll az államnál, az önkormányzatoknál és a családoknál - mondta a miniszter, hozzátéve, hogy "a reformoknak nem vagyunk a végén, de elindultunk".
    

Szólt arról is, hogy 2013 végére közel 200 ezerrel lesz több munkahely Magyarországon, mint a kormányzati ciklus kezdetén. A kormány megtesz mindent azért, hogy az élőmunkateher csökkentésére - a 2,2 százalékos hiánycél tartása mellett - megtalálja a forrásokat - közölte.
    

Matolcsy György kifejtette, hogy a költségvetés nagymértékben épít arra a konszolidációra is, amelyet a nyugdíjrendszerben hajtottak végre, és amellyel "két saját lábára" állítva a nyugdíjrendszert megvédték a nyugdíjakat. Elmondta azt is, hogy a mindenkori inflációval emelik a nyugdíjakat; ez 2013-ban 4,2 százalék lesz.
    

A 2013. évi költségvetés tervezete épít az önkormányzati rendszer megújítására is - mondta a miniszter, rámutatva arra, hogy például a járási rendszer bevezetése, a felsőoktatás és a köznevelési rendszer átalakítása, valamint a szociális ellátások rászorultságot előtérbe helyező rendszere mind hatékonyabbá teszik az önkormányzati igazgatási rendszert. (MTI)

Az agrártárca 500 millió forint többletforrást biztosít a hungarikum pályázatokra

Az agrártárca 500 millió forint többlettámogatást biztosít a hungarikum pályázatokra - jelentette be az agrárminiszter húsvéthétfőn közösségi oldalán.
2026. 04. 07. 07:00
Megosztás:

Változik a forgalmi rend a fővárosban az amerikai alelnök látogatása idején

Az amerikai alelnök látogatása miatt változik a főváros forgalmi rendje április 7-én, kedden délelőtt és délután, illetve április 8-án, szerdán délelőtt delegáció érkezése miatt, a korlátozások a tömegközlekedést is érintik - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfő délutáni tájékoztatásában az MTI-vel.
2026. 04. 07. 06:00
Megosztás:

Csaknem 60 ezren szavaznának a fővárosban átjelentkezéssel

Csaknem 60 ezren szavaznának a fővárosban átjelentkezéssel - derül ki a Nemzeti Választási Iroda internetes tájékoztató oldalának hétfő reggeli adataiból. Négy évvel ezelőtt közel 61 ezer átjelentkezéssel szavazó volt Budapesten.
2026. 04. 07. 05:00
Megosztás:

Szintet lépett a verseny az Otthon Startnál: már félmillió forintos kedvezmény is járhat a hitel mellé

Keddtől akár 500 000 forint kedvezményt is kaphatnak azok, akik az MBH Banknál igénylik az Otthon Start hitelt – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Abban, hogy a támogatott hitel piacán ilyen intenzív a verseny – teszi hozzá – nincs semmi meglepő, hiszen csak 2026. első két hónapjában több mint 400 milliárd forint összegben kötöttek támogatott lakáshitel-szerződéseket a bankok.
2026. 04. 07. 04:00
Megosztás:

Ukrán külügyi szóvivő: Kijevnek nincs köze a szerbiai gázvezeték közelében talált nagy erejű robbanóanyaghoz

Kijev "határozottan visszautasítja azokat a próbálkozásokat", amelyekkel "megpróbálják Ukrajnát összekapcsolni" a Szerbiában, a Török Áramlat vezeték közelében talált robbanóanyaggal - közölte Heorhij Tihij ukrán külügyi szóvivő vasárnap.
2026. 04. 07. 03:00
Megosztás:

Ha 1960–1989 között születtél, akkor komoly bajban vagy

Sokan azt hiszik, hogy az igazi veszély csak idős korban kopogtat. Pedig a 35 és 65 év közötti korosztály ma olyan csendes egészségügyi kockázatokkal él együtt, amelyek évekig tünetmentesen rombolhatják a szervezetet. És éppen ez bennük a legijesztőbb: mire észrevehetővé válnak, sokszor már komoly bajt okoztak.
2026. 04. 07. 02:00
Megosztás:

Az áprilisi nyugdíjat korábban fizetik - a politika áll a háttérben?

Sok nyugdíjas most azt találgathatja, vajon véletlen egybeesésről van szó, vagy tényleg van valami a háttérben: miért érkezik hamarabb az áprilisi nyugdíj 2026-ban? A kérdés elsőre akár politikai felhangot is kaphat, ám a hivatalos szabályok alapján a magyarázat jóval prózaibb – ugyanakkor így is sokakat érintő, fontos változásról van szó.
2026. 04. 07. 01:00
Megosztás:

DeFi vs CeFi: 330 milliárd dollárnyi tokenizált vagyon fűti a pénzügyi rendszerek új háborúját

Új szakaszába lépett a kriptoszektor egyik legfontosabb vitája: a decentralizált pénzügyek (DeFi) és a centralizált pénzügyi modellek (CeFi) versenye immár nem csupán ideológiai vagy technológiai kérdés, hanem egyre inkább a globális tőkepiacok jövőjéről szól.
2026. 04. 07. 00:03
Megosztás:

Donald Trump: Irán vezetői úgy tűnik, megegyezési szándékkal tárgyalnak az Egyesült Államokkal

Úgy tűnik, Irán vezetői megegyezési szándékkal vesznek részt az Egyesült Államokkal zajló tárgyalási folyamatban – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök.
2026. 04. 06. 23:00
Megosztás:

468 milliárd dollárra nőtt az onchain RWA-piac: az intézmények diktálnak, de a nyílt blokkláncok is erősödnek

A valós világbeli eszközök tokenizációja (RWA, azaz real world assets) új szintre lépett: az onchain RWA-k globális összértéke már elérte a 468 milliárd dollárt. A növekedést elsősorban a nagy pénzügyi intézmények hajtják, amelyek zárt, engedélyezett blokkláncos infrastruktúrákon építik saját rendszereiket. Eközben azonban a nyílt, kriptós ökoszisztémák – például az Ethereum, a Solana vagy a BNB Chain – is egyre nagyobb szerepet kapnak, különösen az innováció, az átláthatóság és a szélesebb felhasználói hozzáférés terén.
2026. 04. 06. 22:00
Megosztás:

Erősödött a forint jegyzése kora estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 04. 06. 21:00
Megosztás:

Forgalomkorlátozások lesznek Budapesten az amerikai alelnök látogatása idején

Az amerikai alelnök látogatása miatt április 6. és 8. között megváltozik a forgalmi rend Budapesten.
2026. 04. 06. 20:00
Megosztás:

A kínai elnök az új energiarendszer fejlesztésének felgyorsítását sürgette

Az új energiarendszer tervezésének és kiépítésének felgyorsítására szólított fel Hszi Csin-ping kínai elnök a kínai energiaellátás biztonságának erősítése érdekében - jelentette hétfőn a kínai állami média.
2026. 04. 06. 19:00
Megosztás:

Kína új e-kereskedelmi iránymutatást adott ki

Kína hétfőn új iránymutatást tett közzé az e-kereskedelmi szektor fejlesztésére, amely a belföldi növekedés és a nemzetközi piacok összehangolását célozza - közölték a kínai hatóságok.
2026. 04. 06. 18:00
Megosztás:

Erősödés az ázsiai piacokon, csökken az olajár

Erősödtek a vezető ázsiai tőzsdék hétfőn, amikor számos piacon nem volt kereskedés. A kőolaj ára csökkent délelőtt.
2026. 04. 06. 16:05
Megosztás:

Magyar fejlesztés javíthatja az állatjólétet és a hatékonyságot a tejtermelő gazdaságokban

Magyar fejlesztésű, mesterséges intelligenciával támogatott szolgáltatás javíthatja az állatjólétet és a működtetés hatékonyságát a tejtermelő gazdaságokban – közölte az MTI-vel az Adutrade Farm Kft.
2026. 04. 06. 15:00
Megosztás:

Nőtt a FAO élelmiszerár-indexe részben a közel-keleti konfliktus miatt megemelkedett energiaköltségekre

Az élelmiszerárak világpiaci szinten márciusban már a második egymást követő hónapban emelkedtek, ezúttal nagyrészt a közel-keleti konfliktussal összefüggő magasabb energiaárak miatt - állapítja meg az ENSZ római székhelyű Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára fölkerült jelentés.
2026. 04. 06. 14:00
Megosztás:

NVI: megkezdődött a levélszavazatok azonosító nyilatkozatainak ellenőrzése

Hétfőn megkezdődött a levélben leadott szavazatok azonosító nyilatkozatainak ellenőrzése - közölte a Nemzeti Választási Iroda az MTI-vel hétfőn.
2026. 04. 06. 13:00
Megosztás:

Új szintre lépett a Ripple: befektetésre ajánlott minősítést kapott a Ripple Prime, az XRP-tartalékok is számítottak

Fontos mérföldkőhöz érkezett a Ripple intézményi üzletága: a vállalat prime brokerage egysége, a Ripple Prime befektetésre ajánlott kibocsátói minősítést kapott a KBRA hitelminősítőtől. A döntés mögött nemcsak az erős tőkehelyzet és a szabályozott működés áll, hanem a Ripple jelentős készpénzállománya és több mint 40 milliárd XRP tokenből álló tartaléka is. A fejlemény újabb jelzés arra, hogy a kriptoszektor egyes szereplői egyre közelebb kerülnek a hagyományos pénzügyi világ intézményi elvárásaihoz.
2026. 04. 06. 12:00
Megosztás:

Milliárdos Bitcoin-eladás: a MARA új stratégiára váltott a kriptobányászatban

Jelentős lépést tett a kriptobányászati szektor egyik meghatározó szereplője: a MARA Holdings 2026 márciusában több mint 1,1 milliárd dollár értékben adott el Bitcoint. A tranzakció nem pusztán portfólió-átrendezés volt, hanem egy tudatos pénzügyi stratégia része, amely a vállalat mérlegének megerősítését és hosszú távú stabilitását célozza.
2026. 04. 06. 11:00
Megosztás: