Még 10 millió felett vagyunk, de már csak 16 ezer fővel

Előzetes adatok szerint 2009 első tizenegy hónapjában 88 568 gyermek született, 2,5 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A halálozások száma 118 326 volt, ami közel azonos a 2008. január–novemberi adattal. A természetes fogyás 29 758 fő, 2286-tal több az egy évvel korábbinál. A nemzetközi vándorlás figyelembevételével becsült népességszám az időszak végén 10 millió 16 ezer fő volt - olvasható a KSH jelentésében.

Az előzetes adatok alapján 2009 első tizenegy hónapjában kevesebb gyermek született, a halálozások száma pedig lényegében ugyanannyi volt, mint az előző év azonos időszakában. A születésszám március kivételével valamennyi hónapban alacsonyabb volt, mint az előző évben. Összességében 2314-gyel (2,5 százalékkal) kevesebb gyermek jött világra, mint 2008 azonos időszakában.

 

A halálozások száma egyenetlenül alakult, az első negyedévben 3,2 százalékkal meghaladta az előző évit, augusztus és október között viszont kevesebb halálozást regisztráltak, mint egy évvel korábban. A novemberi halálozás csak kismértékben volt magasabb, mint az előző évben. Az év első tizenegy hónapjában az előző évinél
összességében 28 fővel kevesebb lakos hunyt el.


A házasságkötések száma az év első felében a 2008. évihez hasonló alacsony szinten stagnált, az elmúlt öt hónapban viszont jelentősen visszaesett az egy évvel korábbihoz képest. 2009 első tizenegy hónapjában 34 974 házasságot kötöttek, 3212-vel (8,4 százalékkal) kevesebbet, mint 2008 azonos időszakában.


Ezer lakosra 9,7 élveszületés és 12,9 halálozás jutott. Az előbbi 0,2 ezrelékponttal alacsonyabb, az utóbbi azonos nagyságú volt, mint egy évvel korábban. A házasságkötési arányszám 3,8 ezrelékes értéke 0,4 ezrelékponttal elmaradt az előző évitől. A természetes fogyás mértéke a 2008. január–novemberi 3,0 ezrelékről 3,2 ezrelékre emelkedett.

 

2009 első tizenegy hónapjában ezer élveszületésre 5,2 csecsemőhalálozás jutott, ez 0,3 ezrelékponttal alacsonyabb, mint egy éve. A születésszám csökkenése és a halálozások lényegében változatlan száma következtében a természetes fogyás a 2008. január–novemberi 27 472-vel szemben 2009 első tizenegy hónapjában magasabb, 29 758 fő volt. A nemzetközi vándorlás becsült értékeinek pozitív egyenlege folytán az ország lakossága ténylegesen ennél kisebb mértékben, mintegy 15 000 fővel csökkent. Eszerint a népesség lélekszáma az időszak végén 10 millió 16 ezer fő.

Rippl-Rónai brilliáns Kunffy portréja, Scheiber futurista táncosnői és id. Markó Károly egyik főműve - a Virág Judit Galéria karácsonyi aukciója igazi művészeti szenzáció lesz

Ikonikus magyar festők csúcsművei - köztük Rippl Rónai József kukoricás portréja - kerülnek kalapács alá a Virág Judit Galéria karácsonyi aukcióján. Rippl-Rónai jó barátját, Kunffy Lajost örökítette meg a festményén. Az aukción szerepel majd id. Markó Károly életének egyik főműve, a Rhodopis cipője is. Szőnyi István a Dunakanyart, Kmetty János a Városligetet festette meg, míg Scheiber Hugó a fülledt pesti éjszakába enged betekintést. A galéria ingyenes kiállításon mutatja be a festményeket - a hazai közönségnek már csak néhány napja maradt arra, hogy élőbe is láthassa a kivételes magyar remekműveket, mielőtt azok a december 8-i árverésen új tulajdonoshoz kerülnek.
2025. 12. 03. 07:30
Megosztás:

Idén érkezett hazánkba a harmadik legtöbb beruházás

Minden idők harmadik legtöbb beruházása érkezett idén Magyarországra, annak ellenére, hogy immár negyedik éve tombol a háború a szomszédos Ukrajnában - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca közlése szerint kedden Vásárosnaményban.
2025. 12. 03. 07:00
Megosztás:

Stratégiai együttműködéssel erősíti piaci pozícióját a Pensum és az Őrmester

Stratégiai partnerségi megállapodást írt alá a munkaerő-kölcsönzés terén meghatározó pozíciójú Pensum Group Nyrt. és a komplex vagyonvédelmi szolgáltatásokat nyújtó Őrmester Vagyonvédelmi Nyrt. A Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett két vállalat a szakmai együttműködés elmélyítésével hosszú távon olyan szinergiák kialakítására törekszik, amelyek erősítik piaci pozíciójukat. A tervek szerint megosztják üzleti, fejlesztési, innovációs és tőkepiaci tapasztalataikat, valamint támogatják egymást növekedési stratégiájuk megvalósításában, ügyfélkörük bővítésében.
2025. 12. 03. 06:30
Megosztás:

Milliárdos támogatás + adókedvezmény

A nemrég meghirdetett Jedlik Ányos Program akár 1 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatást kínál energiatárolók telepítésére, amelyet – a Niveus szerint – társasági adókedvezménnyel is kombinálhatnak a cégek. Ez a kettős lehetőség jelentősen lerövidítheti a beruházások megtérülési idejét, és akár tízmilliókat bukhatnak azok a vállalkozások, amelyek nem vizsgálják meg az adókedvezmény igénybevételét is.
2025. 12. 03. 06:00
Megosztás:

Magasabb fizetésért érteni és használni is tudni kell az AI-t, de nem mindenki fér hozzá

A napi szinten generatív mesterséges intelligenciát használó munkavállalók magasabb fizetést, nagyobb munkahelyi biztonságot és termelékenységet tapasztalnak – miközben a globális munkaerő egyharmada rendszeresen túlterheltnek érzi magát. A PwC idei Global Workforce Hopes and Fears kutatása nemcsak az AI nyújtotta kézzelfogható munkaerőpiaci előnyökre, de a technológia alkalmazásához szükséges eszközök és erőforrások egyenlőtlen hozzáférhetőségére is felhívja a figyelmet.
2025. 12. 03. 05:30
Megosztás:

Az uniós intézmények weboldalainak meg kell felelniük bizonyos szabványoknak

A siket és siketvak személyek befogadása érdekében kiemelt figyelmet kell fordítani arra, hogy az uniós intézmények weboldalai megfeleljenek az akadálymentesítésre vonatkozó szabványoknak - jelentette ki Szekeres Pál, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.
2025. 12. 03. 05:00
Megosztás:

Ezer kilométer vasúti pálya felújítása kezdődhet el

A következő időszakban ezer kilométer vasúti pálya felújítása kezdődhet el, az ehhez szükséges forrás maradéktalanul rendelkezésre áll - mondta Lázár János építési és közlekedési miniszter meghallgatásán kedden az Országgyűlés Gazdasági Bizottságában.
2025. 12. 03. 04:30
Megosztás:

Idén is korábban jön a decemberi nyugdíj

Jó hír: idén is korábban jön a decemberi nyugdíj - írta a Magyar Posta Zrt. az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.
2025. 12. 03. 04:00
Megosztás:

Megkezdődtek az orosz-amerikai tárgyalások a Kremlben

Megkezdődtek az orosz-amerikai tárgyalások kedden a Kremlben az ukrajnai rendezésről.
2025. 12. 03. 03:30
Megosztás:

Az alacsony biztosítási penetráció és az alulbiztosítottság egyaránt veszélyes a magyar kkv-kra

Miközben a kiberbiztonsági incidensek, az üzletmenet-folytonosság és a természeti katasztrófák számítanak világszerte a legnagyobb üzleti kockázatnak az Allianz Kockázati Barométere szerint, a kisebb cégeknél hangsúlyosabban jelennek meg az olyan helyi és azonnali veszélyek is, mint például a jogszabályi változások, a makrogazdasági bizonytalanságok vagy a munkaerőhiány. Ugyanakkor jól látható, hogy a nagyvállalatokat érintő tényezők – mint a klímaváltozás vagy a geopolitikai kockázatok – egyre inkább hatnak erre a vállalati körre is.
2025. 12. 03. 03:00
Megosztás:

Figyeljen Ön is arra, hogy a 150.000 forint adóvisszatérítést megkapja az államtól

Újra itt az év vége, így ismét fontos teendők várnak azokra, akik szeretnének élni azzal az akár több százezer forintos adóvisszatérítési lehetőséggel, amely a nyugdíj-, illetve egészségpénztári megtakarítások után vehető igénybe.
2025. 12. 03. 02:00
Megosztás:

Döntő pillanathoz érkezett a paksi atomerőmű-beruházás

Döntő pillanathoz érkezett a paksi atomerőmű bővítése, az elkövetkezendő időszakban fel fog pörögni a munkálatok látványos része, hogy időre elkészülhessen hazánk valaha volt legnagyobb beruházása - jelentette ki a tárca közlése szerint Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden a helyszínen.
2025. 12. 03. 01:30
Megosztás:

Döntött a Kormány! Az 1 millió Ft támogatás alanyi jogon jár!

A Magyar Közlönyben megjelent rendelet alapján 2026-tól évi nettó 1 millió forintos, vissza nem térítendő otthontámogatást igényelhetnek a közszférában dolgozók. A támogatás hiteltörlesztéshez vagy lakásvásárláshoz szükséges önerőhöz használható fel, alanyi jogon jár, és egyszerre szolgál lakhatási, foglalkoztatási és társadalompolitikai célokat. A Duna House elemzői szerint mindez komolyan befolyásolhatja a keresletet, különösen az alsó- és középkategóriás lakások piacán.
2025. 12. 03. 01:00
Megosztás:

Nemzetgazdasági miniszter 2026-ra is 35 ezer főben határozza meg a vendégmunkás kvótát

A magyar munkahelyek a magyaroké - a nemzetgazdasági miniszter 2026-ra is 35 ezer főben határozza meg a vendégmunkás kvótát - írta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.
2025. 12. 03. 00:30
Megosztás:

A Kraken kriptotőzsde felvásárolja a Backed Finance-t – Új lendületet kap az RWA tokenizációs verseny

A kriptotőzsde-iparág új szintre lép: a Kraken bejelentette, hogy felvásárolja a svájci székhelyű tokenizációs specialistát, a Backed Finance-t. A lépés jól illeszkedik abba a dinamikusan növekvő trendbe, amely során valós eszközök – kötvények, részvények, ETF-ek – kerülnek át blokkláncra. A szektor akár 18 ezermilliárd dolláros értéket is elérhet a következő évtizedben – és a Kraken most időben pozícionálja magát ebben a versenyben.
2025. 12. 03. 00:01
Megosztás:

Tether új pályán: AI-fejlesztés laptopról és mobilról? Megérkezett a QVAC Fabric LLM

A világ legnagyobb stabilcoin-kibocsátója, a Tether, új területre lépett: most már nemcsak a kriptodevizák világát, hanem a mesterséges intelligenciát is célba vette. A december 2-án bejelentett QVAC Fabric LLM megoldással a cég decentralizálná az MI-fejlesztést, lehetővé téve, hogy nagy nyelvi modellek (LLM-ek) futtatása, finomhangolása és testreszabása akár okostelefonokon is megtörténjen – mindezt felhőalapú szolgáltatások nélkül, teljes adatvédelmi kontroll mellett.
2025. 12. 02. 23:30
Megosztás:

Az ADA 30%-os zuhanása medvés hangulatot teremt decemberre, miközben a Digitap ($TAP) áttörést hoz az előértékesítések piacán

A piac óvatos hangulatban lép be a decemberi hónapba. A Cardano az év egyik legnehezebb időszakát éli, és a kereskedők most azt latolgatják, vajon hamarosan megfordul-e a trend. Az ADA több mint 30%-ot veszített értékéből novemberben, miközben a Bitcoin és az Ethereum emelkedtek. Ez az éles kontraszt újra a korai fázisú, megvásárlásra érdemes kriptók felé tereli a figyelmet.
2025. 12. 02. 23:00
Megosztás:

RedotPay és Ripple összefogása: stabilcoin alapú utalások percek alatt Nigériába

A nemzetközi pénzküldés hosszú ideje küzd a magas díjakkal és lassú feldolgozással – különösen a fejlődő piacokon. Most azonban új lendületet kaphat a szektor: a RedotPay a Ripple-lel együttműködve jelentős fejlesztést indít el, amely gyorsabb, olcsóbb és stabilcoin-alapú pénzküldést tesz lehetővé Nigériába. Az új „Küldj kriptót, fogadj NGN-t” funkcióval a felhasználók digitális eszközöket válthatnak nigériai nairára – percek alatt.
2025. 12. 02. 22:00
Megosztás:

Jelentősen javul a mátrai élőhelyek állapota

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság több mint 3,3 milliárd forintból valósít meg természetvédelmi fejlesztéseket 9 projekten keresztül az új Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program Plusz támogatásával, köztük a most induló, közel 120 millió forintos "Élőhely-rekonstrukció a mátrai hegylábi és hegyi rétek területén" című projektet - mondta az Agrárminisztérium (AM) tájékoztatása szerint Rácz András, a tárca természetvédelemért felelős államtitkára a keddi projektnyitó rendezvényen, Mátrafüreden a Harkály Házban.
2025. 12. 02. 21:30
Megosztás:

Miért váltanak át a kriptobálnák a 92 000 dolláros BTC-ről Digitap-ra ($TAP) a Cyber Monday vége előtt?

A Bitcoin meredek visszaesése 90 000 dollár alá nemcsak a kisbefektetőket rémisztette meg – a nagyobb szereplőket is megingatta. Az eladási hullám jelentős likvidálásokat váltott ki a grafikonokon, a Bollinger-szalagok pedig hirtelen kitágultak, jelezve a volatilitás megugrását.
2025. 12. 02. 21:00
Megosztás: