Még két napig vetethetik magukat névjegyzékbe az igazolással szavazók

(MTI) - Még két napig, péntek délutánig vetethetik magukat fel a névjegyzékbe azok az igazolással szavazók, akik nem a lakóhelyükön, hanem más magyarországi településen kívánnak szavazni az országgyűlési képviselő-választás második fordulójában, vasárnap.

Az igazolással szavazók azzal, hogy a szavazás napja előtt felvetetik magukat annak a településnek a névjegyzékébe, ahová az igazolásukat kiállították, hozzájárulhatnak ahhoz, hogy ne kelljen hosszú ideig sorban állni az igazolással szavazók számára kijelölt szavazókörök előtt, mint ahogy ez az első fordulóban több helyen történt.

 

(Az első fordulóban a 3.174 igazolással szavazásra kijelölt szavazókörből 23 nem zárt be 19 órakor, mivel még voksolók százai várakoztak, hogy szavazhassanak.)

 

A második fordulóban a kiadott igazolások száma 18 ezer, de 15 ezer választó még nem vetette fel magát az igazolás helye szerinti település névjegyzékébe, azaz nekik a szavazatszámláló bizottságok előtt kell hosszabb (de az első fordulóban tapasztaltnál feltehetően rövidebb) adminisztrációra számítaniuk. A második fordulóban 391 szavazókörben adhatják le voksukat az igazolással szavazók, az igazolással voksolók mintegy fele tíz szavazókörben szavaz.

 

Az Országos Választási Iroda (OVI) közlése szerint az érintett választókerületek (illetve ezek igazolással szavazásra kijelölt szavazóköre) a következők: a fővárosban (a III. kerületben) a 3. számú országgyűlési egyéni választókerület (oevk), (a IV. kerületben) a 6. oevk, (a VI. kerületben) a 8. oevk, (a VII. kerületben) a 10. oevk, (a X. kerületben) a 14. oevk, (a XIII. kerületben) a 19. oevk, (a XIV. kerületben) a 21. oevk, (a XVIII. kerületben) a 26. oevk, (a XIX. kerületben) a 28. oevk, valamint Miskolcon a 2. ovk.

 

Ebből a III. , a XIII. és a XIV. kerületben ezernél is több igazolással szavazó van. Az OVI szórólapon tájékoztatja azokat a választópolgárokat, akiknek a lakóhelyük szerinti választókerületben második fordulót tartanak április 25-én. Ennek a szórólapnak a hátoldalán az OVI felsorolja azt az 57 egyéni választókerületet, ahol lesz második forduló.

 

A második fordulóban ugyanis csak ezekben a választókerületekben lehet szavazni, és csak akkor, ha az első fordulóban is (akár igazolással, akár anélkül) e választókerületek egyikében szavazott vagy szavazhatott volna a választópolgár. A szórólapon az OVI felhívja a választók figyelmét arra is, hogy melyik az a tíz szavazókör, ahol várhatóan a második fordulóban is sokan szavaznak igazolással.

Egyéves mélyponton a „crypto” Google-keresések – lankad a befektetői érdeklődés

A Google Trends adatai szerint világszerte egyéves mélypont közelébe estek a „crypto” keresések, az Egyesült Államokban pedig konkrétan a legalacsonyabb szintet érték el az elmúlt 12 hónapban. Ez arra utal, hogy a lakossági befektetők érdeklődése továbbra is visszafogott a kulcspiacokon.
2025. 12. 28. 14:00
Megosztás:

Az Egyesült Államok üdvözölte a Thaiföld és Kambodzsa között ismét megszületett tűzszünetet

Az Egyesült Államok üdvözölte szombaton a Thaiföld és Kambodzsa között ismét megszületett tűzszünetet, ami a határkonfliktus újbóli lezárását célozza.
2025. 12. 28. 13:00
Megosztás:

11 pontos, 80-90 milliárd forintos adócsökkentési programmal segítik a hazai vállalkozásokat

Adócsökkentésekkel, adminisztrációs könnyítésekkel, beruházásösztönző kedvezményekkel és célzott támogatásokkal segíti a kormány a magyar vállalkozásokat: a 11 pontból álló, 80-90 milliárd forintos adócsökkentési program összesen 230-240 ezer vállalkozásnak nyújt érdemi segítséget - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vasárnap az MTI-vel.
2025. 12. 28. 12:00
Megosztás:

KGFB: Fontos év végi határidők közelednek

December 31-e a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) egy részénél és a nyugdíjbiztosításoknál is fontos határnap - hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).
2025. 12. 28. 11:00
Megosztás:

7 millió dolláros veszteség a Trust Walletnél – Teljes kártérítést ígérnek a felhasználóknak

A Trust Wallet, a népszerű kriptopénztárca-szolgáltató, hivatalosan is megerősítette, hogy egy kritikus sebezhetőség miatt 7 millió dollár értékű kriptoeszköz került illetéktelen kezekbe. A problémát a böngészőbővítményük egyik verziója okozta, amelyen keresztül támadók hozzáfértek a felhasználók pénzeszközeihez. A cég gyorsan reagált: teljes visszatérítést ígér az érintetteknek, biztonsági frissítéseket vezetett be, és a közösség támogatására is számítanak. Nézzük a részleteket!
2025. 12. 28. 08:00
Megosztás:

Japán egységes 20%-os adót vetne ki a kriptóra – Új korszak jöhet az adózásban és a kereskedelemben

Japán radikálisan átalakítaná a kriptovaluták adózását: a jelenlegi, akár 55%-os progresszív kulcsokat egy egységes, 20%-os adó váltaná fel a 2026-os adóreform keretében. Az intézkedés célja, hogy a kriptobefektetések ugyanolyan megítélés alá essenek, mint a részvények vagy befektetési alapok – ezzel ösztönözve a kereskedelmet, az innovációt, és megszüntetve a befektetői bizalmatlanság egyik legfőbb okát. Mutatjuk, hogyan változna a rendszer, kiket érint, és mit várnak tőle az iparági szereplők.
2025. 12. 28. 07:00
Megosztás:

Kriptovaluta fedezetű hitelek jöhetnek Oroszországban – A Sberbank a Bitcoin mögé nézne

Oroszország legnagyobb bankja, a Sberbank komolyan fontolgatja a kriptovalutával fedezett rubelalapú hitelek bevezetését. A Bitcoin és az Ethereum, valamint akár tokenizált fémek és stabilcoinok is megjelenhetnek fedezetként. A lépés új fejezetet nyithat a hagyományos bankrendszer és a digitális eszközök integrációjában – miközben az orosz szabályozás is fokozatosan nyit a kripto irányába.
2025. 12. 28. 06:00
Megosztás:

Japán új kriptós adóreformja 2026-ra: Változnak a szabályok, jöhet a különadózás

Japánban új korszak kezdődhet a kriptovaluták adózásában. A 2026-os adóreform tervezete jelentős fordulatot hozhat a digitális eszközök megítélésében: a spekuláció helyett immár a hosszú távú vagyonépítés eszközeként tekintenének a kriptókra. A kormánykoalíció javaslatai alapján különadó jöhet a spot kereskedésre, derivatívákra és kriptós ETF-ekre – de nem minden kriptós jövedelemre vonatkozik majd az új szabályozás. Mutatjuk a részleteket!
2025. 12. 28. 05:00
Megosztás:

Tőzsdére mennek a kriptós óriások – Rekordévet zárt az iparág az IPO-k terén

2025 igazi áttörést hozott a kriptovaluta szektor számára a nyilvános részvénykibocsátások (IPO) világában. Az elmúlt év nemcsak az iparág magára találását jelezte, hanem egyértelművé tette: a kripto cégek komolyan versenyre kelnek a hagyományos pénzügyi szereplőkkel a tőkepiacokon. A Coinbase 2021-es tőzsdei debütálása után most több szereplő is sikerrel vette az IPO-akadályokat, miközben mások még csak készülnek a nagy lépésre. Nézzük, mi történt 2025-ben, és mire számíthatunk 2026-ban!
2025. 12. 28. 04:00
Megosztás:

Átalakul a digitális ökoszisztéma: az AI a keresés mellé lép, nem a helyére

A Similarweb – a világ egyik vezető digitális forgalomelemző vállalata – friss éves jelentése szerint a generatív mesterséges intelligencia egyetlen év alatt a digitális élet alaprétegévé vált. A K&H tapasztalatai is azt mutatják, hogy a globális trendek a banki ügyfelek elvárásait is formálják: egyre többen keresnek gyors, természetes és személyre szabott digitális támogatást a pénzügyeikben.
2025. 12. 28. 03:00
Megosztás:

A kormány 11 pontos, 80–90 milliárd forintos adócsökkentési programmal segíti a hazai vállalkozásokat

Adócsökkentésekkel, adminisztrációs könnyítésekkel, beruházásösztönző kedvezményekkel és célzott támogatásokkal segíti a kormány a magyar vállalkozásokat: a 11 pontból álló, 80–90 milliárd forintos adócsökkentési program összesen 230–240 ezer vállalkozásnak nyújt érdemi segítséget.
2025. 12. 28. 01:30
Megosztás:

Donald Trump szerint Volodimir Zelenszkij nem rendelkezik semmivel az ő jóváhagyása nélkül

Donald Trump szerint Volodimir Zelenszkij nem rendelkezik semmivel az ő jóváhagyása nélkül - az amerikai elnök a többi között így foglalta össze várakozásait az ukrán elnökkel vasárnapra tervezett találkozóját megelőzően, a Politico hírportálnak pénteken adott interjúban.
2025. 12. 28. 01:00
Megosztás:

Január 3-tól újra járnak a vonatok Vác és Diósjenő között

Elkészült az első, "pincétől a padlásig" felújított szakasz, január 3-tól újra járnak a vonatok Vác és Diósjenő között - közölte a MÁV-csoport szombat délután az MTI-vel.
2025. 12. 28. 00:05
Megosztás:

A következő nagy altcoin a Shiba Inu és a Cardano után? Az elemzők a Digitapra fogadnak

A közelmúltban mind a Shiba Inu, mind a Cardano árfolyama esett. A 30 napos időkeretben mindkét altcoin kétszámjegyű visszaesést mutatott.
2025. 12. 27. 22:00
Megosztás:

A Digitap ($TAP) matematikai alapjai: Miért reális a 2026-os bikapiacra kitűzött 5,00 dolláros célár

A <a href="https://presale.digitap.app?&utm_campaign=dec&utm_content=pri&utm_medium=pr&utm_source=prof-pr&utm_term=2478a" target="_blank">Digitap ($TAP)</a> jelenlegi mutatói meggyőző értékelési képet festenek azok számára, akik hosszú távban gondolkodnak. A 0,0383 dolláros áron az élő „omni-bank” jelentős árengedménnyel forog, és potenciálisan elérheti az 5,00 dolláros szintet, ami 130-szoros szorzót jelent. Ez a szorzó ugyan magas, de reális, ha figyelembe vesszük a tokenomikát és a felhasználhatóságot.
2025. 12. 27. 20:00
Megosztás:

Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

A brit országos szakszervezeti szövetség (Trades Union Congress, TUC) vezetője szerint a munkáspárti brit kormánynak nem szabad elzárkóznia attól, hogy Nagy-Britannia visszalépjen az Európai Unió vámuniójába.
2025. 12. 27. 19:00
Megosztás:

Jövő év elejéig 101 új mentőkocsi áll szolgálatba az Országos Mentőszolgálat

Jövő év elejéig 101 új mentőkocsi áll szolgálatba az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) egységeinél, ezzel folyamatosan korszerűsödik a járműállomány - mondta a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára szombaton, miután a pesthidegkúti mentőállomáson átadtak egy új járművet.
2025. 12. 27. 18:00
Megosztás:

Hankó Balázs: az elmúlt évtizedek legjelentősebb kutatási előrelépése valósult meg

Az elmúlt évtizedek legjelentősebb kutatási előrelépése valósult meg azzal, hogy a Magyar Kutatási Hálózat a nemzetközi modellek és a kutatóhálózat vezetőinek javaslata alapján megújult - jelentette ki az innovációs és kulturális miniszter a Magyar Nemzetnek adott, szombaton megjelent, évösszegző interjújában.
2025. 12. 27. 17:00
Megosztás:

Veszélyessé vált a levegő minősége a Sajó völgyében

A szálló por miatt veszélyessé vált a levegő minősége a Sajó völgyében a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) szombaton közzétett, az előző napi méréseket ismertető térképe szerint.
2025. 12. 27. 16:00
Megosztás:

Elérték a 300 millió forintot az Országos Jótékonysági Vadászat adományai

Elérték a 300 millió forintot az Országos Jótékonysági Vadászat adományai - hangzott el az esemény központi ünnepségén, a kápolnásnyéki Halász-kastélyban szombaton.
2025. 12. 27. 15:00
Megosztás: