Még mindig érdemes a magán-nyugdíjpénztárban maradni?

Az új jogszabályi környezetben is megérheti magán-nyugdíjpénztári tagnak maradni - állapítja meg a Stabilitás Pénztárszövetség elemzése, amely a 2012. január 1-jével hatályba lépett nyugdíjtörvények pénztárakra gyakorolt hatását vizsgálja. A Kehi megállapításairól a sajtóból értesült a szervezet.

A pénztárak száz százalékát tömörítő érdekképviselet szerint ahhoz, hogy a pénztárak gazdaságilag ne kerüljenek lehetetlen helyzetbe, a jelenlegi tagoknak önkéntes alapon tagdíjbefizetést kellene vállalniuk. Ennek mértéke a jelenlegi feltételek alapján tagonként átlagosan legalább havi 14 ezer forint, ennyi kell ahhoz, hogy nulla működési költség mellett az állam által előírt díjakat ki tudják fizetni a pénztárak. A pénztáraknak ebben a pillanatban nincsenek bevételeik, csak adminisztrációs költségeik, amelyet az új jogszabályok alapján a tagdíjakból levonható költségekből fedezhetnek - emlékeztet a közleményben Borza Gábor, a Stabilitás Pénztárszövetség elnöke.

 

Amennyiben a maradó, közel 100 ezer pénztártag úgy dönt, hogy önként fizet tagdíjat, akkor abból a pénztár 0,9 százalékos működési költséget vonhat le. Ebből külön kiemelendő a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) fizetendő vagyonarányos felügyeleti díj, ami a mintegy 250 milliárd forintos magánpénztári vagyonra vetítve éves szinten 62,5 millió forintot, továbbá pénztáranként 2 millió forintot tesz ki. Éves szinten tehát 15 pénztár után 92,5 millió forint felügyeleti díjat kell megfizetni.

 

A tagdíj további 0,35 százalékát pedig a Garancia Alap részére kell elkülöníteni. A Stabilitás számításai szerint 100 ezer tagot feltételezve tagonként minimum átlagosan évi 168 ezer forintos (havi 14 ezer forintos) önkéntes tagdíjbefizetésre lenne szükség csak ahhoz, hogy nulla működési költség mellett az állam által előírt díjakat ki tudják fizetni a pénztárak. A működési költségek fedezete tovább emelheti ezt az összeget, ahogy az is, hogy mennyien döntenek a maradók közül az állami rendszerbe való visszalépés mellett.

 

Így az önkéntes tagdíj mértékét minden pénztár egyedileg határozza majd meg annak függvényében, hogy hány tagja marad, és mekkora költségekkel tudja a saját adminisztrációját üzemeltetni. Az elnök rámutatott: előfordulhat, hogy lesznek pénztárak, amelyek nem vállalják a működést ezen feltételek mellett, így idén fúziókkal és megszűnésekkel kell az ágazatban számolni. Az elnök szerint azonban a tagok az önként vállalt befizetéssel akár még jól is járhatnak, hiszen már a havi 14 ezer forint befizetés esetén a tagdíj fennmaradó része (13 874 forint) a tagok eddig felhalmozott egyéni nyugdíjcélú megtakarításait gyarapítja tovább.

 

Így nemcsak a korábban felhalmozott vagyon maradhat meg, hanem önkéntes alapon tovább is gyarapodhat, a maradó tagok pedig egy nagyon alacsony költségű, hosszú távú privát megtakarítási forma előnyeit élvezhetik. Borza Gábor szerint ugyanakkor a jelenlegi költségstruktúra a pénztártagok számára nagyon alacsony költség melletti vagyonkezelést tesz elérhetővé, ami jelenleg a legolcsóbb a magyar megtakarítási formák között, de a világban máshol sem nagyon találni ennél kedvezőbb ajánlatot.

 

Így azok számára, akik önszántukból, az öngondoskodás mellett hitet téve pénztártagok maradtak, most az a leginkább racionális döntés, hogy maradjanak, sőt, az elnök szerint érdemes lehet az új feltételek alapján azoknak is megfontolniuk a visszatérést a magánrendszerbe, akik korábban jogfenntartó nyilatkozatot tettek, és visszaléptek az állami rendszerbe. Ennek lehetőségét vizsgálják a szövetség jogi szakértői.

 

Borza Gábor a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) vizsgálatával kapcsolatban közölte: a pénztárak a hivataltól semmilyen előzetes tájékoztatást nem kaptak a jelentésről, csak a sajtóból értesültek róla, így egyelőre érdemben nem tudnak reagálni az abban foglaltakra. Álláspontja szerint a vizsgált szervezetek jogosultak a vizsgálat eredményének megismerésére, így amennyiben a hivatal jelentését kézhez kapják, arra érdemben válaszolnak, és a válaszokat megosztják a nyilvánossággal is.

 

Selmeczi Gabriella nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott csütörtökön bejelentette: a Kehi több büntető feljelentést tesz majd hűtlen kezelés miatt, amint véglegesíti jelentésének a magánnyugdíjpénztárak működésére, működési költségeinek felhasználására vonatkozó részét. A hivatal a vagyonkezelést is vizsgálja, már látni, hogy jelentős kár van, az elmaradt haszon több milliárd forintra tehető - mondta a nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott. (MTI)


Az elektromos és hibrid autók húzták az uniós újautó-piacot júniusban

Az Európai Unióban júniusban éves összevetésben 13,6 százalékkal, közel 1,148 millióra emelkedett az új személygépkocsik forgalomba helyezése, miközben tovább nőtt az elektromos és a hibrid meghajtású modellek iránti kereslet, a benzines és dízelüzemű autók értékesítése pedig visszaesett - közölte csütörtökön az Európai Gépjárműgyártók Szövetsége (ACEA).
2026. 07. 23. 11:00
Megosztás:

Zárás után jelentett az Alphabet és a Tesla

A Wall Street-i indexek lefelé vették az irányt. Miközben az S&P500 0,1%-kal esett és a Dow Jones minimális mínuszban zárt, addig a Nasdaq Composite 0,6%-kal csökkent. A technológiai szektor vegyesen teljesített. A Philadelphia SE Semiconductor index 0,4%-os emelkedéssel zárt, ledolgozva a nap eleji veszteségeket. Ez sorozatban a harmadik nyereséges kereskedési napja volt. A Super Micro Computer részvényei 19,8%-kal ugrottak meg, miután a szervergyártó arról számolt be, hogy a negyedik negyedévben több mint 60 milliárd dollár értékű új megrendelést szerzett.
2026. 07. 23. 10:00
Megosztás:

Szerdán folytatódott az emelkedés Európában

A vezető nyugat-európai részvénypiacokon szerdán is folytatódott az emelkedés. A Stoxx600 és a DAX 0,6%-kal, a CAC40 0,9%-kal, az FTSE 100 1,2%-kal erősödött. Az emelkedést a védelmi szektor (+2,5%) és az energiaszektor (+0,8%) húzta.
2026. 07. 23. 09:00
Megosztás:

Három kérdés, amire választ adott 2026 első féléve az építőiparban

A 2026-os első félév végére több olyan kérdés is eldőlt, amelyről év elején még csak találgatni lehetett. Vajon valóban fordulatot jelzett a tavaly év végi javulás? Van-e már olyan szegmens, amely képes maga után húzni az ágazatot? Mitől jöhet el a következő növekedési ciklus?
2026. 07. 23. 08:00
Megosztás:

Nemcsak kevesebb lett a vevő az ingatlanpiacon, de változott a hozzáállásuk is

Kettészakadó, tudatosabbá váló és szelektív, de közben bizonytalankodó keresletről beszéltek az idei első fél évet illetően az ingatlanpiaci szakemberek. Mindez összességében a tranzakciók számának csökkenését eredményezte, annak ellenére, hogy közben a kínálat szépen bővült, és ismét megjelentek a korábban hiánycikknek számító ingatlantípusok.
2026. 07. 23. 07:00
Megosztás:

A NAV egyik legerősebb fegyvere térhet vissza: újra jöhetnek a vagyonosodási vizsgálatok

A kormányzat által jelzett adóellenőrzési szigorítások és a NAV egyre fejlettebb adatvezérelt kockázatelemzési rendszerei alapján reális lehetőségként merül fel a 2016 előtti típusú vagyonosodási vizsgálatok visszatérése – hívja fel rá a figyelmet az EY. Amennyiben a jogalkotó valóban visszaállítja a korábbi szabályozást, az adóhatóság ismét széles körben, büntetőeljárástól függetlenül is vizsgálhatná a magánszemélyek vagyoni helyzetét és életvitelének fedezetét.
2026. 07. 23. 06:00
Megosztás:

Rippl-Rónai, Munkácsy és a kortárs magyar alkotók is a Balatonra költöznek a hétvégén

József Attila relikvia, Rippl-Rónai, Munkácsy és Vaszary festmények, exkluzív bútorok, ékszerek és a kortárs képzőművészet legjava - pénteken nyitja kapuit a Füred Art Week, az idei nyár legnagyobb művészeti szenzációja. A Kincsvadászok sztárjai is kiállítanak az eseményen.
2026. 07. 23. 05:00
Megosztás:

Uniós oltalom alá kerültek a murai borok

Az oltalom alatt álló eredetmegjelöléseket (OEM) tartalmazó európai uniós nyilvántartásba vette az Európai Bizottság a magyarországi "Mura / Murai" megjelölésű borokat.
2026. 07. 23. 04:00
Megosztás:

Átalakuló borravalóadás: mikor és miért jattolunk?

Akkor adunk borravalót, ha elégedettek voltunk a szolgáltatással, vagy ha kaptunk egy kis extrát – ezt állapította meg a SimplePay megbízásából készült reprezentatív kutatás[1]. Amelyből az is kiderül, hogy jelentősen csökkent azok aránya, akik a bankkártyás vagy okostelefonos fizetés esetén nem adnak borravalót.
2026. 07. 23. 03:00
Megosztás:

Kötelező gázóra csere Magyarországon – szabályok

Sok magyar háztartásban váratlanul érkezik az értesítés: hamarosan lecserélik a gázórát. A kötelező gázóra csere azonban normál esetben nem jelent kiadást a fogyasztónak.
2026. 07. 23. 02:00
Megosztás:

Kína partner lehet az EU gazdasági problémáinak megoldásában

Kína nem a kiváltó oka az Európai Unió gazdasági és kereskedelmi problémáinak, hanem partner lehet azok megoldásában - mondta Lin Csien, a kínai külügyminisztérium szóvivője kedden a tárca szokásos pekingi sajtótájékoztatóján.
2026. 07. 23. 01:00
Megosztás:

Megkezdődik a magyar vasút évtizedes lemaradásának felszámolása

A Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervvel megkezdődik a magyar vasút évtizedes lemaradásának felszámolása, a magyar emberek érdekeit szolgáló program indul, amelyre a jelenlegi munkaterv alapján 2035-ig 3550 milliárd forintot lehet felhasználni - ismertette Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerdán sajtótájékoztatón a budapesti Rákospalota-Újpest vasútállomáson.
2026. 07. 23. 00:05
Megosztás:

Befejeződött az aratás Békés vármegyében

Befejeződött az aratás Békés vármegyében, a búza csak az öntözött területeken hozott megfelelő mennyiséget, és súlyos szálastakarmány-hiány alakult ki.
2026. 07. 22. 23:00
Megosztás:

Több mint kétszeresére nőtt az új terméket tervező vállalatok aránya

Jelentősen erősödött a fejlesztési kedv a magyar közép- és nagyvállalatok körében a K&H innovációs index legfrissebb kutatása szerint. Az új termék vagy szolgáltatás bevezetését tervező cégek aránya fél év alatt több mint kétszeresére, 13 százalékról 29 százalékra emelkedett. A tervezett innováció alindex ezzel párhuzamosan 21 pontról 29 pontra nőtt, miközben a vállalatok 57 százaléka számolt be jelentősebb digitális fejlesztésről, ami a kutatás történetének legmagasabb értéke.
2026. 07. 22. 22:00
Megosztás:

A Mol nem működteti tovább a Mol Új Európa Alapítványt

A Mol igazgatósága úgy döntött, hogy a cég nem működteti tovább a Mol Új Európa Alapítványt (MÚEA) más formában - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán.
2026. 07. 22. 21:00
Megosztás:

A Mol és az OTP történelmi csúcsra vitték a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 876,07 pontos, 0,61 százalékos emelkedéssel, 144 765,41 ponton, történelmi zárócsúcson fejezte be a kereskedést szerdán, de napközben 144 800,72 ponton abszolut új történelmi csúcson is járt.
2026. 07. 22. 20:00
Megosztás:

Gyengült szerdán a forint

Gyengült szerdán a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 07. 22. 19:00
Megosztás:

Több mint 8000 négyzetméteres székházat fejleszt a KPMG számára a WING a Váci úton

2029 őszén kerül átadásra a KPMG új, több mint 8000 négyzetméteres irodaháza a Váci úton. A teljes egészében a nemzetközi tanácsadó és könyvvizsgáló cég igényeire szabott fejlesztés különlegessége, hogy a WING egy teljes irodaházat alakít ki egyetlen bérlő hosszú távú elvárásai mentén, ami a mai budapesti irodapiacon rendkívül ritka konstrukciónak számít. A tranzakció egyúttal az év eddigi legnagyobb új irodabérleti megállapodása Budapesten. A projekttel a WING tovább erősíti vezető helyét a vállalati székházfejlesztések területén.
2026. 07. 22. 18:00
Megosztás:

Spinbetter áttekintés: személyes benyomások egy modern online játékfelületről

Az online kaszinók között ma már nem elég néhány látványos bannerrel vagy hosszú játékkínálattal kitűnni.
2026. 07. 22. 17:30
Megosztás:

Már a 9 százalék alatti kamatok jöhetnek a hatalmas összegben fogyó személyi kölcsönöknél

A hat százalék alá került alapkamat után már csak idő kérdése, mikor jelennek meg a 9 százalék alatti kamatok a személyi kölcsönöknél a BiztosDöntés.hu szakértői szerint. A legjobb ajánlatok már most 9 százalék közelébe értek, a kereslet pedig óriási: május végéig több mint 150 000 új személyi kölcsönt vettek fel a magyarok a bankoktól.
2026. 07. 22. 17:00
Megosztás: