Megállt a forint erősödése
EUR/HUF (304,00 – 308,00): Nem hatott érdemben a pénteki GDP adat a forint árfolyamára. Sőt, igazából pár napja elég katatón jeleket mutat a hazai deviza 306-os szint körüli mozgása. A ma reggeli negatív meglepetésként szolgáló japán GDP adat keltette hullámok is elkerülnek minket.
Úgy tűnik, hogy a devizahitelek forintosítása után már nincsenek olyan, nagyobb kockázati elemek, amelyek negatívan hatnának az árfolyamra. Sőt a pluszos költségvetési egyenleg, a kormány realisztikus makrógazdasági előrejelzései is kedvező fogadtatásra találtak a piacon. A 305-ös szint azonban, még ezekkel együtt is kemény diónak látszik, annak leküzdésére még nagy valószínűséggel továbbra is várni kell.
EUR/USD (1,2460 – 1,2600): Pénteken az 1,24-es szint érintése után, hirtelen gyengülni kezdett a dollár. Az 1,2550-es záró szint kialakulásában egyrészt a profit taking hatás (még mindig nagy a dollár shortok állománya), illetve az amerikai inflációval kapcsolatos várakozások játszottak szerepet. A michigan-i bizalmi index egyik komponense alacsony inflációs várakozásokat tükröz, ami a Fed galamb tagjainak jó indok, hogy továbbra is a laza, támogató monetáris politikai mellett tegyék le a garast. Emiatt az első kamatemelés időpontja is későbbre tolódhat, ami a dollár árfolyamát is negatívan érinti.
A ma reggeli, a vártnál sokkal rosszabb (-0,4% vs +0,5% várakozás) japán Q3-as GDP adat hatására kisebb eladási hullám sörpört végig a világ tőzsdéin, ami az általános hangulatra sincs jó hatással. A dollár árfolyamában egyelőre csak kisebb korrekció látszik, de ennek inkább technikai okai lehetnek. A ma délutáni Draghi beszédnek csak kisebb hatása lehet a piacokra, szemben a legutóbbi Fed ülés szerdán megjelenő jegyzőkönyvével, ami ha a vártnál mégis héjább hangvételű lesz, akkor ismét az 1,2350-es ellenállási szint közelébe erősödhet a zöldhasú.
CHF/HUF (252,50 – 256,50): A frank és a forint árfolyama is oldalazik, emiatt ebben a devizapárban is érdemi elmozdulás.